2011. szeptember 30., péntek
Maxim 2 éves
Ma, két éve született meg a mi kisfiunk. Este fogunk ünnepelni, a bölcsiben már tegnap megtörtént, mert ma otthon marad Norbival, a szüleivel, Lalival és Edinával. Ezt a tortát sütöttem a bölcsibe, magyar túróból.
2011. szeptember 27., kedd
Rigában a család nélkül
Egy kétnapos konferenciára utaztam Lettország fővárosába, Rigába, két hete. Szerda délelőtt indultunk a főnökömmel és az asszisztensével. Reggel elvittük Maximot a bölcsibe, Norbi kirakott az állomáson, majd vasárnap jöttek elém a fiúk. Szerda volt a legnehezebb, talán Maximnak is, mikor tényleg megértette, hogy nem jövök haza aznap, hirtelen minden baja lett, semmi nem volt jó. Csütörtökön kitalálta, hogy hívjanak fel telefonon, először nagyon örült nekem és mondogatta, hogy szia aja, aztán sírásba váltott, így hamar befejeztük a beszélgetést. Azt hiszem, Norbi is örült, mikor visszajöttem, elég fáradtnak tűnt.
Én hulla voltam, már az első nap kimerültem a repülés és a sok emóció hatására. Persze igyekeztünk szabad időnkben is túristáskodni, illetve volt két szervezett program is a konferencia résztvevőinek. Riga Budapesthez hasonlítva egy kicsi főváros, emiatt és a tenger közelsége miatt viszont nagyon tiszta a levegője. Az emberek nyugodtak, nem úgy mint nálunk. Pedig az élet drága a fizetésekhez képest. Mint nálunk. Az egyik nagy élményem a piac volt, hatalmas vásárcsarnok, mintha a mi régi rendszerünkben lennénk, a szabadtéri rész pedig mint a régi békéscsabai piac: gyümölcs, zöldség, kézműves termékek, ruhák, orosz árusok (mint régen a román, jugoszláv árusok). Itt vettem Maximnak egy fából faragott pipisípot, amit igen jól tud fújni; 1 lat volt, ami kb 400 ft.
Persze a profi idegenvezetőnk megtoldotta néhány érdekes információval a vezetést csütörtök este. Ami lenyűgözött minket, az egy félórás orgonakoncert a Bazilikában, csak nekünk. Az orgonának több mint 6000 sípja van, és meglepő módon a három zenemű után - amiből az egyik Liszt volt! - egy hölgy orgonistát tapsolhattunk meg. Szórakoztató, zenés vacsora várt ezután, olyan programokkal, mint közös olajkép festése, vicces fótók készítése velünk, élőzene egy nagyon érzéki énekesnővel. A főfogás előtt pedig egy lett világhírő, sok díjat nyert kórus énekelt nekünk, kb 50 fiatal, nagyon megható volt, és egyben gyönyörű. Mivel én nagyon fáradt voltam, nem maradtam a végéig, de a házigazdák hajnalig mulattak. Ezután persze nehéz volt egy egész napot végig dolgozni, de a szombati skanzen-látogatás gyorsan feledtette a munka fáradalmait.
Iszonyatosan elfáradtam, és olyan jó volt látni, hogy a kis családom mennyire örül nekem. Persze Maxim egyből követelte, hogy szálljunk be a repülőbe, hiszen mi másért megy az ember a reptérre.
2011. szeptember 24., szombat
A markolónk
Két hete hétfőn és kedden Norbi otthon dolgozott, egy pici markolóval. Lesz egy esőgyűjtő konténerünk, és az előmunkálatok során látta, hogy a ház külső falán újra kell rakni a szigetelést. Így nem csak egy mély árkot kellett ásnia - amit apukám még a nyár elején elkezdett -, hanem végig a házfal mentén. Kalkulált, és a legolcsóbb és leggyorsabb megoldásnak egy profi gép bérlése tűnt. Szerintem Maxim örült ennek a legjobban. Hétfőn még nagyon koncentrált, amikor az apjával bent ült a fülkében, de kedden már magyarázott is kanalazás közben. Szerdán reggel hiába köszöntünk el a markolótól, délután kétségbe esve kereste. Később beérte a hatalmas földkupac lapátolásával.
2011. szeptember 23., péntek
Bilis dolgok
Mióta beköszöntött a hűvös idő, Maxim mániája, hogy mesztelenül szaladgáljon a házban. Végülis rohangál, nem fázik, de hamarabb is kitalálhatta volna ezt a programot. Múlt héten egyik este megint kérte, hogy szaladgáljanak Norbival, aminek az eredménye a parkettára pisilés lett - először véletlenül, aztán pedig mert tetszett neki a dolog. A héten viszont minden este fürdés előtt vagy után a bilibe pisil. Ő maga kérte vasárnap vagy hétfőn este fürdés után a bilit és kétszer bele is pisilt. Ezt minden este megismételte (persze a fürdőkádba is vizelt szokás szerint :)), tegnap pedig megint szaladgálni akart, és mondta neki Norbi, hogy csak akkor, ha szól ha pisilnie kell, és a bilibe pisil. Négyszer pisilt, és a bilibe. Szólt, mentek a fürdőszobába, de minden pisilés után ki kell önteni a tartalmát és szárazra törölni a bilit. Egyik este azt mondta, hogy kakátál vécébe böcsiben, de mindig elfelejtem megkérdezni, hogy tényleg így volt-e, vagy látta a nagyobbakat. Viszont nagydolognál otthon nem akar bilire ülni. Sebaj, kezdetnek nem rossz, hogy látja, hova pisil, hogy képes-e visszatartani egy kicsit.
Címkék:
HU,
játék,
szobatisztaság
Kétéves vizsgálat
Szerdán voltunk a gyerekorvosnál a kötelező kétéves vizsgálaton. Mindent rendben talált a doktornő, én egy dolog miatt izgultam. Maxim egy hete náthás, elég durván folyt az orra az elején, már jobb neki, de féltem, hogy lebetegszik és akkor nem kap meg egy ismétlő védőoltást. Arról nem is beszélve, hogy nem tudjuk elkezdeni a babaúszást, de Maxim számára maga az uszoda kihagyása lett volna katasztrofális; minden nap "megyünk uszodába". Pedig minden hétvégén megyünk úszni, most szombaton is voltak a fiúk, kettesben, illetve Lilláékkal.
Kicsit több mint 11 kilót mutatott a mérleg, de pólóban, pelenkában állt rá Maxim, meg a magasságmérésnél sem volt túl együttműködő, így 83 cm lett az eredmény, ami szerintem 1-2 cm-rel azért több. Most hogy az oltástól vagy csak a náthától, de elég zaklatott, reggel nem akar felkelni, felöltözni, bölcsibe menni (pedig tegnap ismét üldögélt az apja motorján, és mondta, hogy motorval megyek böcsibe). A héten kevesebbet is eszik összességében, vagy inkább hol jól eszik, hol alig. Mivel minden oltás után kicsit "zizi", én nagyrészt ennek tudom be. De a hétvége jónak ígérkezik és végre mindhárman otthon is leszünk.

2011. szeptember 8., csütörtök
Kettő és a karattyolás
Azt már írtam, hogy Maxim helyesen használja a kettőt, de azért mégis van egy kis fogalomzavar a dologban.
Egyik reggel mondom Maximnak ébredés után:
- Mennyi pisi van a pelenkában, Maxim!
- Kettő - vágja rá.
(Aztán megbeszéltük, hogy szok van benne.)
Vasárnap a gyerekmedence csúszdájánál:
- Egye-fene, csússz még egyet - mondom Maximnak.
- Kettöt - mondja futás közben.
Ma reggeli közben:
- Mennyi tejet öntsek a pelyhedre?
- Kettöt. :)
Alkudozásaink:
- ok Maxim, utoljára megtöltjük a poharad, ez az utolsó - mondjuk neki a kádban.
Kilocsolja a vizet, tartja a poharat a csapnál és kéri: utoszó.
Vagy bukfencfélét produkál a matracon lefekvés előtt, mondom, hogy na jó, még egyet, erre ő:
kettöt vagy éppen utojára.
Teljesen fel van dobódva a múlt hét óta, próbálja otthon ismételni a bölcsiben tanult mondókát, énekeket, persze a vége megy a legjobban: tapsol és mondja bravó.
Magyarul már egész szép - 3-4 szavas - mondatokat mond, többnyire ragozva és sokszor egyes szám második személyben, ahogy tőlunk hallja. Vicces hallani, amikor ismétli, hogy tisza kosz épp az a valami amit kitalál, és aztán törli, sepregeti, vagy a szivacspelenkázót rakosgatja mint kerítést, pontosan úgy ahogy az apjától látta.
Hihetetlen módon képes kombinálni egyes szavakat, vagyis új környezetben jól használja.
Tegnapról egy példa erre, aminek az előzménye, hogy a még otthon kapott műanyag kalapácsát pillanatok alatt eltörte (nem bírta a kiképzést, arra nem gondoltak, hogy egy kisgyerek nem csak játékból kalapál), viszont a nyelét hazahoztam. Aztán mikor megtalálta, emlékeztettem, hogy a feje eltört, a nyelét elraktuk. Ezt hajtogatta egy hétig: etört kapalác feje (eltört a kalapács feje). Tegnap ahogy hazaértünk, meglátta a ház előtt az ásót, kettétört nyéllel: Aja nézd, etört ászó - mutatta kiabálva és aztán nevetett. Ezt még néhányszor megismételte, amikor elment az ásó mellett.
Vagy például: beindut kazán, gáz kazán, gázt ad. Magyarázat: ha bekapcsol a kazán, kattan egyet, ezt kommentálta Maxim, Norbi azt is mondta neki, hogy ez gázkazán, most már nem mondogatja, de a nagyszülőknél a gázbojler lángját sokszor látta, így néha otthon is mondta, hogy ég a gáz. Szóval a gáz szóról eszébe jut, amit Norbi tanított neki, hogy ha gyorsul az autó, az azért van, mert ő gázt ad.
Annyira élvezi ha gyorsul az autó, hogy most már kéri Norbitól, hogy gyósítson. Amikor megtanulta a gázt ad kifejezést, azt az esti mesénkbe is beleszőtte.
Este, villanyoltás után, választhat, milyen mesét kér. 99%-ban pipiset, aztán vagy elkezdek mesélni valamit, vagy még kérek segítséget, hogy mit csináljanak a pipik. Nagyrészt beszállnak a teherautóba, aztán egyik este Sanyiékkal való találkozás után szorompó volt, kettö (bicikliztek, és Sanyi irányította a két képzeletbeli sorompót Maximnak meg Lórántnak), majd le sem ereszkedett a sorompó, mikor közölte Maxim, hogy a teheató gázt ad.
Két napja markolóba szállnak a madarak, mert két napig Norbi egy Bobcattel dolgozott otthon - de erről majd írok külön bejegyzést.
Az is előfordul, hogy annyira belelkesedik Maxim a mesébe, hogy felül, és kiabálva folytatja, meséli, ami épp eszébe jut, na ilyenkor hamar befejezzük a történetet, mert különben nem aludna el egyhamar.
Eddig az összetett szavakat külön szavakként mondta ki, erősen tagolva, most már egész jól megbírkózik velük, de a mondatokat még szavanként tagolja, minden szó után szünetet tartva. Bár azt hiszem, most már ez is javul.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)