Biciklitúra

Két hete elmentünk biciklizni. A bicikli út eleje az erdőn át visz, majd a vonatsínek mellett megy egészen Mamerig, a következő településig. Akkor Mamer előtt visszafordultunk, mondván, hogy próbának ennyi elég, legközelebb tovább megyünk. A fiúk nagyon élvezték, Robin a dimbes-dombos részekkel is ügyesen megbirkózott, csak ne lett volna az állandó vita azon, ki megy elöl. Maxim természetesen mindig elöl akart menni, és abban igaza is volt, hogy Robin lassabban megy a futóbiciklin, mint ő a rendes kerékpárral. A következő túrán azonban mindig kijelöltük, meddig megy elöl Robin, és meddig Maxim, így kevesebb volt a veszekedés. Napokig kérték, hogy menjünk újból, de hétköznap sajnos ilyenre nincs idő, másrészt sokszor esett. Végül szombaton ebéd után elindultunk. Borúsnak ígérkezett, de a végén napsütésben tekertünk; először a játszótérre, majd Maxim ovijáig, mert meg szerette volna mutatni, hova mentek piknikezni a csoporttal. Végül csak egy darabig mentünk, mert Robin kezdett kidőlni, az ülésbe azonban nem akart bele ülni. A második uzsonna után elindultunk haza fele a városon át. Már Capellenben jártunk, ahol a körforgalomnál lévő zebrákon mentünk át. Ledöbbentünk, mikor egy helyi rendszámú autó elhaladt az orrunk előtt, úgy hogy álltunk a zebra szélén, és már át akartunk haladni, mert messze volt még az autó, csak valamiért ott ragadtunk. És még mutogatott is, Norbi szerint, hogy a gyerekek szálljanak le a bicajról. Én toltam a biciklit az előtte lévő zebrán, amit látnia kellett, gyalogosan várakoztam, gyerekekkel, és még ő állt feljebb. Robin sokszor leszáll a zebrán és tolja a futóbiciklit, de azzal aztán csigalassan halad át az úton, és ha magas a padka, még Maxim sem tudja mindig felemelni a biciklije kerekét. A tanulság az, hogy extra figyelmeseknek kell lennünk, itt is elkanászodtak az autósok. Pedig ez egy idős pasi volt a feleségével. Vajon hova siettek szombat délután? Biztosra vettem, hogy felébrednek éjszaka, lábfájásra panaszkodva, Robinban 100 % voltam, de végül szűk 12 órát aludtak egyhuzamban :-).

 

 

Újabb eperlekvár

A tavalyi 40 kg eper leszedése és az azt követő lekvárfőzés nem szegte kedvünket, így az idén újra neki álltunk eprezni. Ezúttal előre látóak voltunk, megegyeztünk, hogy kb. mennyit szedünk, bár kicsit több lett ismét, azt hiszem, hogy 27 kg-t szedtünk végül, ugyanott, ahol tavaly. És ugyebár, ember tervez, Isten végez, már kezdtünk bepakolni a kocsiba, mikor megváltozott a terv, és végül nálunk főztük be a lekvárt, mert Vince belázasodott. Orsi Milánnal szedte, Maxim szaladgált a sorok között, Robin meg mikor rájött, hogy nem szaladgálok velük, és a hosszú ültetvényen nem látott, elkezdett üvölteni. Mire leszedtük az epret, picit cseperegni kezdett az eső, de szerencsére nem lett belőle semmi, legalábbis a mi kertünkben nem, mert 15 kg-t bográcsban főztünk be, amit a végén egy kis agár-agárral sűrítettünk. Lábasban 4 kg-t, nagyon sokáig, lassú tűzön főztünk, ebbe nem is raktunk sűrítőt, és kb. 15 dkg nádcukrot tettünk 100 dkg gyümölcshöz (és egy kis citromsavat még). A sterilizálást ismét a mosogatógépre bíztuk. Finom lett az idei befőzésünk is, tiszta gyümölcsíz. A legnehezebb az volt, hogy útlezárások miatt kerülnünk kellett, és kicsit soká érkezett meg Norbi a pizzánkkal, de a három gyereket nem zavarta a késői ebéd, és este 8-kor is még játszani akartak. Reméljük, ez a széria is sokáig eláll.