Nyári szünet vége

A csabai nyaralásunk után 3 hét maradt az ovi-, és iskola kezdésig. Elmentünk megvenni az iskolacuccokat, tornacipőket, Maximnak karatefelszerelést néztünk. Egyik nap kirándultunk a pillangóházba, majd a közeli játszótéren piknikeztünk és játszottunk. Kertészkedtünk, kiszedtek a fiúk egy nagy fakupacot a földből, pár napig csákányozták a gyökereket, de megcsinálták.
A fiúk elmentek együtt egy egynapos kirándulásra Németországba. Egy óriási hüllőparkot néztek meg, idegenvezetéssel, és a mellette lévő állatkertbe is átmentek ebéd után. Egy helyi klub szervez táborokat, kirándulásokat, és így ketten volt kedvük menni. Kaptak egy kis költőpénzt, vittek magukkal ebédet, és nagyon tetszett nekik a gyíkpark. Elvitték a régi fényképezőt is, Maxim készített temérdek képet és videót is.
Sokat bicikliztünk, egyik nap Orsiék jöttek hozzánk, egy hét múlva meg mi mentünk hozzájuk, és már vége is lett a nyári szünetnek, szeptember 16-án Maxim a negyedik, Robin a második osztályt kezdte, Emili pedig oviba (précoce, ejtsd: prékosz – „korai iskola”) ment; én meg két hónap után vissza a munkába.
Emili az utolsó héten 3-szor ment napközibe, hogy megismerje az ottani rendszert, nevelőket, és ne legyen akkora sokk az ovikezdés, mert így legalább az egyik helyet ismeri. Hétfőn ott maradtam vele játszani, kedden egy kicsit maradtam és egy jó órát volt egyedül, szerdán pedig ott ebédelt, és ebéd után mentünk érte a fiúkkal. Ügyes volt, szépen ebédelt, játszott, még mesélt is róla. Mikor érte mentem, egy nagyobb lány ölében ült és együtt rajzoltak. 3 kisgyereket ismert is, igaz, egyik sem volt barátja a bölcsiben. Nem lesz egyszerű az ovi, kedden és csütörtökön délben megy át a napközibe ebédelni és 4-kor megyek érte, a többi napon délben napközi, 2-től 4-ig ovi, hétfőn és szerdán 4-kor megy a napközibe uzsonnázni és játszani. Pénteken oviból hozom el délután. Jó néhány hónap kell, hogy megszokjon mindent és mindenkit. De talán a nagycsoport így egyszerűbb lesz jövőre, csak jó óvónénihez kerüljön.

Nyári szünet

A nyári szünetet a bolgár tengerparton indítottuk, majd következett másfél hét bölcsi és a délutáni napközi programokkal. Maxim majdnem minden nap ment valahova, uszoda, természettudományi múzeum, mászópark, őt sokszor már reggel vittük, vagyis többnyire biciklivel mentünk. Robin is volt kirándulni, de többnyire csak ebédszünetben vagy ebéd után indultak. Jól érezték magukat, a barátaikkal játszottak, jövőre is beíratjuk őket.

Augusztus elején indultunk Magyarországra, először Miskolctapolcára. A barlangfürdő miatt választottuk a helyet, mert Norbival gyerekként jártunk is, és különlegesnek számított akkor. Nem csalódtunk, felújították, kibővítették, nagyon klassz lett, és a kinti fürdőrész is szuper, 3 gyerekmedence van. Egy hétfői napon voltunk a fürdőben, és bár hőség volt, szerencsére csak sok ember volt, nem pedig nyomortanya. Délután keresztanyukám, Ági látogatott meg minket, együtt fürdőztünk. Másnap délelőtt bringahintóztunk, a fiúk pedálos gokarttal köröztek a parkban. Aztán boboztunk, ettünk egy lángost és a vihar előtt az utolsó pillanatban elhagytuk Miskolctapolcát és Békéscsaba felé vettük az irányt. Szerencsére Emili szinte végig aludt, a fiúk is, így megúsztuk sírás és egyéb rossz dolgok nélkül (a hányásra gondolok elsősorban). Merthogy a Magyarországra vezető utunk elég nehézkesen indult, Maxim reggel hányt, pedig nem szokott abban az irányban rosszul lenni, Emili pedig két óra után már nem akart az ülésében maradni, és végül csak úgy volt hajlandó elviselni az utat, ha az apukája vezetett, én meg többnyire fogtam a kezét. Szerencsére nem volt nagy forgalom, sehol nem volt dugó, baleset, ebből a szempontból jó volt utazni.

Csabán először Mamáékhoz mentünk, itt a kiscica, cicák és kutyák nagy sztárok voltak, sok időt töltöttek velük még a fiúk is. Lia és Emili is sokat játszottak együtt. Mi Norbival két éjszakára elmentünk Gyulára kikapcsolódni. Igazán ránk fért már :) Pihentünk, finomakat ettünk, úgy hogy nem kellett felállni, nem volt hangzavar, nem kellett rohanni. Még egyszer megismételtük kettesben kirándulást, igaz csak egy éjszakára – szűk két nap -, egy pazar hotelbe mentünk Csabán. Gyönyörű hely, kedves a személyzet, ha most kéne lagzit szerveznünk, itt tartanám: Hotel Arcanum.
Tatának megünnepeltük a sokadik szülinapját, és Békésről hazafele megálltunk a Gokart pályán. Hú, nagyon élvezték a fiúk, kérték a ráadást. Szóval kedden este érkeztünk anyósomékhoz és következő hét hétfőn költöztünk át anyáékhoz.
Kriszti Lizával jött augusztus 20-án, a kertben bográcsoztunk, jött Viktor unokatesóm is a menyasszonyával, és délután a fiúk gokartozni mentek, a lányok pedig a városba gyerekkoncertre. Csak ne lett volna hőség. Este bementünk megnézni a tűzijátékot. A fiúknak tetszett, Emili viszont azt mondta, hogy hangos volt, nem akar többet tűzijátékra menni. Györe és Gabi unokatesóm is eljött egy délután a lányaikkal, Emili imádta őket. A fiúkkal meg nagy csatát vívtak, természetesen fiúk a lányok ellen felállásban. Vasárnap hajnalban indultunk vissza Luxemburgba, és szerencsésen meg is érkeztünk.

Képeink:

Miskolctapolca

Békés - Tata szülinapja

Augusztus 20.

Többi kép

Eperlekvár - harmadik főzés

Maximmal imádtuk az eperlekvárunkat, de már két éve nincs belőle. Orsival megbeszéltük, hogy az idén megpróbáljuk, hogy megint egy nagyobb adagot főzzünk. Elég nehezen indult itt a szezon, pár meleg nap után mindig esett és hűvös volt. De aztán csak megnyitott az eperföld Németországban, és nekivágtunk június 9-én szombaton. 

Hát, elsőre úgy gondoltuk, ebből nem lesz semmi: a hatalmas szemű eprek vagy zöldek voltak vagy teljesen megrágták a csigák. Úgy voltunk vele, hogy szedünk félig éretteket, esetleg kis szépséghibás szemeket, és meglátjuk milyen lesz, legfeljebb több cukrot teszünk hozzá. Nos, a gyerekek nem sokat segítettek, de azért csak sikerült megint összehozni egy nagyobb adagot: 15 kg gyümölcsből, kisebb zökkenőkkel ugyan, de megfőztük a lekvárt. 1 kg gyümölcshöz 15 dkg cukrot tettünk és a végén egy kis agar-agart. Utólag megállapítottuk, hogy még tovább is főzhettük volna a sűrűség miatt, de így is este 9 után értünk haza Capellenbe, úgy hogy reggel 9-kor indultunk. Szóval hosszú volt a nap. 

Az egyik zökkenő az volt, hogy feltettem Orsiéknál az első adagot, van egy óriási lábasom, és maxi gázon ott hagytam, hogy gyorsabban felforrjon. Ott ültünk tőle pár méterre és mostuk, válogattuk a többi epret, de sajnos annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy későn kaptunk észbe, vagyis Orsi ugrott fel, hogy mi van az eperrel. A nagyját megmentettük, de hirtelen nem tudtok megtisztítani a lábast, úgy leégett. A maradék kb 12 kg így mind ment a bográcsba. Arra amúgy is szükségünk lett volna, de azért kicsit rosszul érintett és azért sok időnket elvette. Már lassan késznek nyilvánítottuk a bográcsot, mikor elkezdett esni az eső. Amúgy nagyon meleg volt és nem jósoltak csapadékot. Végül csak néhány percig csapott az eső, de aztán úgy döntöttünk, hogy elég lesz a főzésből, besűrítjük és kész. Pucolás közben azt vettük észre, hogy a félig megért eprek szép pirosak lettek, zamatosak. Az egész zöldeket meghagytuk enni, és azok másnapra teljesen beértek. A gyerekek lekváros kenyeret vacsoráztak, csak úgy tömték. Aztán Maxim két hétig minden este kiegészítette a vacsoráját eperlekváros kenyérrel. Dicsérte a lekvárt, öröm volt nézni, ahogy eszi. Tényleg finom, eper ízű és nem édes, csak amennyire az eper volt. 

Maximmal kirándultam

A szomszédos kisvárosban hatalmas erdő várja a kirándulókat, iskolásokat. Mint egy kis természeti központ működik, szerveznek programokat, iskolásaknak is, de akár szülinapi partit is lehet itt tartani. Az idei tanévben három félnapos kirándulást tervezett Maxim tanítóbácsija, és a szülők is csatlakozhattak. Nekem a kenyérsütés tűnt érdekesnek és luxemburgi nyelven is érthetőnek, és mivel Maxim nagyon szerette volna, hogy menjek vele az egyikre, így jelentkeztem erre. Még egy másik anyuka is jött rajtam kívül. Nagyon-nagyon hideg volt aznap reggel, még jó hogy vastag kabátban mentünk, május utolsó péntekjén. 

Az erdőben mi magunk szedtük a tűzifát, a nagy rönköket a gyerekek egy másik helyről hozták. A programvezető hozott előre elkészített kenyértésztát, és mi csak átgyúrtuk, a botunkra csavartuk és a tűz körül megsütöttük. Ez az un. Botkenyér (Stockbrout vagy németül Stockbrot). A legnagyobb sikere az ezt követő pattogatott kukoricának volt: egy nagy lyukacsos vasedényben gyönyörűen kipattogott. Aztán miután mindenki jól lakott, sétáltunk még egyet, immár a napsütésben. Kellemes délelőtt volt, de Maxim igazából keveset foglalkozott velem, teljesen elvolt Mex barátjával. Jó volt látni az osztályt, bár a következő tanévben csak a fél osztály marad együtt, de így megismertem a tanítónénit is és azt is láttam, hogy a lányok nehezebb eset mint a fiúk, igaz ők kétszer annyian vannak. Legközelebb azért emlékeztetni fogom az én nagyfiamat, hogy nélkülem is jól elszórakozik, nem biztos, hogy ott kell lennem 😀 

 

Fotók - 2018. január

Fényképeink

Az egyik programunk a január 6-i vízkereszt ünneplése volt Orsiékkal. Velük Maxim szülinapja óta nem sikerült találkozni, végre mindenki egészséges volt. Itt ez a háromkirályok ünnepe, és tortát esznek, akinek pedig a szeletében van a rejtett apróság, az a király.  

A másik említésre méltó programunk az új tömegközlekedési eszközök kipróbálása a fővárosban az egyik szombat délutánon. Bevonatoztunk, majd átszálltunk egy másik vonatra, ami megáll a város közepén. Itt felszálltunk a siklóra, ami egy óriási vagonból áll, és a menetedije szerintem nincs is egy perc. Majd fent felültünk a vadiúj villamosra, a végállomoson pedig felszálltunk a visszafele jövőre és megtettük ugyanazt az utat amit előtte: villamos, sikló, vonat és a mi vonatunk Capellenbe. Ez még nem ért be a városközpontba, ezért is vonatoztunk többet. Elég hideg volt, de a gyerekek élvezték a kiruccanást.

Dinoparkban jártunk

Orsiék ajánlották, hogy Németországban, a határhoz közel van egy dínópark, tele szobrokkal, játék-ásatásokkal, foglalkozásokkal. Egész pontosan ide autóztunk el: Dinopark - Ernzen.

Igazából egész napos pogram, rengeteg interaktív tábla van, a szobrok élethű nagyságúak, van amelyiket meg lehet nézni, bele lehet bújni, és van amelyiket alig lehet megközelíteni. A park közepén van egy nagy "ásatás", itt lehet gyakorolni a régészkedést. Van egy homokozó, ahol apró kincseket lehet szitálni, keresgetni, és van olyan rész is, ami fizetős, és dínófestéstől kezdve kincsvadászatig több féle dolgot lehet kipróbálni. Szabadtéri program, nem árt, ha nem esik, és ha szünetben vagy hétvégén megyünk, akkor lehetőleg ne a csúcsidőben ebédeljünk, de egyébként nagyon hangulatos hely. Emili nem volt hajlandó elaludni a babakocsiban, így mi kora délután vissza indultunk. 

Nálunk mindig visszatér a dínóláz, Maxim tényleg sokat tud a dinoszauruszokról, de egy kicsit le kellett állítanunk, mert annyit okoskodott a parkban a séta elején, hogy már engem is kezdett zavarni, és ilyesmivel Robint előbb vagy utóbb kiborítja. Valamin így is összevesztek, de már nem is emlékszem, hogy mi volt a gubanc.

Képek itt: Dínópark

City Skyliner

Luxemburg fővárosban néhány hétre felállították a világ legmagasabb mobil tornyát - kvázi mint egy panorámalift -, amiről 80 méter magasból lehetett körbe csodálni a fővárost.

A gyerekek nagyon élvezték, egyáltalán nem volt tériszonyuk, Emili teljesen rátapadt az üvegfalra, miközben az anyukája nem is tudta, hogy érte aggódjon vagy hogy rosszul legyen a magasban.

Érdekes volt, de nagyon rövid, a fiúk repetázni akartak, de mondtuk, hogy majd inkább felülünk a nyár végén az óriáskerékre.

Fotók itt: Péntek itt: Luxemburg

Milán és Lilla 7 éves

Július első szombatján Milán szülinapjára mentünk. Ahogy eddig is, Andiék is jöttek, meg Ervinék, akikkel néha Orsiéknál találkozunk, illetve régebben Ervin Capellenben dolgozott és egyszer-kétszer Norbival együtt ebédeltek. Tőlük kaptunk egy rakás lányruhát; Beni 5 éves, Emma pedig 3 lesz.

Tortával kezdtünk, majd a gyerekek sok játék után kincsvadásztak. Engem azért lefoglalt Emili, először könnyen elaludt, de késő délután már nehezen akart elaludni. Ezt leszámítva, jól elvolt, megismerkedtek Dáviddal, aki ahogy Emilit meglátta, már kúszott is hozzá. 

Az autóutat hazafele sajnos végig sírta, nem fogadta el a cumit sem. Elég rosszul megy az autózás, hátha jobb lesz később. Robin is ilyen volt, nem bírta sem a babakocsit, sem az autót pici korában; ahelyett, hogy elaludt volna, ordított. 

A rá következő szombaton Lilla szülinapját ünnepeltük. Előtte délben a közeli erdőbe mentünk, mert a kiscsoportos ovisok családi grillt szerveztek ott, ahova sokat jártak Robinék, sőt az utolsó előtti héten minden nap erdőbe mentek. Mindenki maga vitte a sütnivalót, a szülők vitte salátából és sütiből pedig svédasztalt készítettek. Szerencsére Emili végig aludt, egyszer-kétszer felébredt ugyan, de sikerült visszaaludnia a babakocsiban, egy nyugis helyen. 

A gyerekek a patak partján játszottak,  a bátrabbak bele is sétáltak és hát Robinnak is sikerült beletottyannia. Naná, hogy kivételesen nem vittem nekik csereruhát, így haza kellett ugranunk, mielőtt a szülinapra indultunk volna.

Remek időnk volt, kint voltunk a kertben, Robin és Vince ugyan szívesen játszott bent is, de ők is elmentek azért kincset keresni a játszótérre.

Mindenki jól érezte magát, Emili is jól viselte a mozgalmas napot.

Húsvéti szünet

Mivel pont húsvét előtt ítéltek kényszerpihenőre, a nagy sütés-főzés elmaradt. A fiúk fújtak ki tojást és filccel festettek, Robin nagyon belendült. Húsvét vasárnap pedig tojást kerestek a kertben. Maxim később megkérdezte, hogy miért nem a házban rejtette el a nyuszi a tojásokat, és honnan tudja, hogy ők itt laknak.

 

Kedden délelőtt pedig indultak Békéscsabára, Mamáékhoz. Nekem jól jött, hogy üres a ház, tényleg tudtam pihenni. Az első nap elég furcsa volt a nagy csönd, de hamar hozzá szoktam, hogy későn kelek, olvasgatok, és nem kell senkihez igazodnom.

Robin ősz óta Békéscsabára készül, néha sírásig hajtogatta, hogy de most azonnal indulunk.

Repülővel utaztak a fiúk, szombat reggel már indultak is a reptérre, szóval 3 napjuk volt Csabán, és elég intenzív; biztos ezért nem hiányoztam még Robinnak sem. Elmentek Póstelekre, kaptak kölcsön egy kiskutyát, illetve Mamáék két kutyájával és cicáival is sokat játszottak és még bicikliztek is. Egyik délután pedig átmentek Nagyiékhoz. Szerencsére nagyon szép idejük volt, nem úgy mint itt Luxemburgan, utolsó nap pólóban rövidnadrágban játszottak. Maxim sokat babusgatta Liát, bár azt ő sem bírta megállni, hogy a Liának vitt építőkockákkal ne ők játszanak állandóan.

A pósteleki kastély romjainál, Tata épp itt dolgozik most. A terv, hogy látogathatóvá tegyék a romokat.

 

Meglepődve hallgattam a kiságy történetét. Robin a megérkezésükkor meglátta a mamáék szobájában a kiságyat, és kitalálta, hogy ő bizony abban fog aludni. És nem viccelt, reggel a kiságyban ébredt. Másnap Maxim is ott akart aludni, így végül átvitték az ő ágyát, abban aludt Robin, a kiságyban pedig Maxim. Harmadik este viszont nem egyeztek, így mindketten abban aludtak el, de aztán később Maxim kiabálva ébredt, hogy Robin fejen vágta, így nagy nehezen kijött a babaágyból. Bezzeg kicsinek egyik sem akart benne aludni...

Nekem az egy hét pihenés nem bizonyult elégnek, és egyébként is jobbnak láttuk, ha nem egyedül vagyok egész héten a fiúkkal napközben itthon, ezért végül Mama visszajött a fiúkkal és maradt a tavaszi szünet második hetére. Én közben beteg is lettem, tuti, hogy Maximtól kaptam el, mert ő húsvét vasárnap belázasodott, és hétfőn Norbi bevitte az ügyeletre még az elutazásuk előtt. Szerencsére csak valami vírus, amit Robin nem kapott el, legalábbis nem volt lázas, és Maxim is két nap után már jól volt.

A második héten egész sok programjuk volt a gyerekeknek. Robin rögtön ahogy visszajöttek, egy szülinapi partira ment. Ez volt az első olyan, hogy ott hagyom, azt ugyan szerette volna, hogy Maxim is menjen, de hát csak ő kapott meghívót, hiszen az ő ovistársa tartotta a szülinapját. Ahogy bementünk, ő már abszolút otthonosan érezte magát, elköszönés nélkül rohant játszani. Egy délután pedig egy másik kis barátnőjéhez ment át játszani. Maximhoz egyik délelőtt eljött egy ovis barátja, és megbeszéltük, hogy legközelebb ő megy majd. Egy délelőtt pedig Lilláék jöttek át.

Apránként előhalásztam a babaruhákat, méret és szín szerint rendeztem őket, majd ki is mostuk szinte mindet. Rengeteg ruhája van a kisasszonynak, a fiúknak sok fehér és semleges színű bodit, tipegőt vettem anno, egy-két darabot leszámítva féléves koráig mindent fel tud majd venni.

Mama finomakat főzött-sütött nekünk, és szinte az összes babaruhát átvasalta nekem.

Lanzarote

 

Szeptemberben ismét úgy döntöttünk, hogy a karneváli szünetet meleg helyen töltjük. A Kanári-szigetek közül ezúttal Lanzarotet választottuk (Gran Canaria sokkal drágább lett volna, és nem találtunk tengerparti hotelt). Február 7-14-ig nyaraltunk. Így utólag azt mondjuk, hogy még az a 20-21 fok a széllel együtt is kellemes volt, de ha felhős időnk volt, akkor bizony a szél miatt nem élveztük a strandolást. Ezért is kirándultunk 3 napot, amit utólag nem is bánok, de akkor nagyon elfáradtunk a második autózós napunkon.

Ezúttal csak négyesben utaztunk, mert Orsiéknál januárban megszületett Dávid. A gyerekek nagyon jól elvoltak, kivéve a két autós napon, Maxim kitalálta, hogy minden amit megnézünk, béna, unalmas. Persze az oviban lelkesen mesélte, hogy barlangokban és vulkáni területen jártunk, de ott sikerült Robint is nyávogós hangulatba ejtenie.

A szállás szuper volt (Hotel Riu Paraiso), kétszobás apartmanban laktunk, a komplexum közepén bungallókban voltak a családi szobák. Maga a hotel óriási területen helyezkedett el, két külön medence részlege volt, összesen 5 vagy 6 medencével, ebből majdnem mind fűtött volt, de szerintem 28 foknál nem volt több, és hát a szeles időben így nem tűnt valami melegnek a víz.

A személyzet kedves volt, az étteremben a pincérek sokat viccelődtek a gyerekekkel, pedig pörögniük kellett. A tömeg ellenére nem kellett sorban állnunk és mindig találtunk valami különlegesebbet is. Az szintén tetszett, hogy csak át kellett menni az úton és hatalmas partszakasz várt minket. Nyilván nyáron ezt jobban kihasználtuk volna, ha minden nap mentünk volna a partra, de hát ott még erősebb volt a szél.

A szállodától ingyen busszal mentünk el a közeli állatkertbe, ami élményfürdővel van összekötve, de a fiúk annyira fáztak, hogy a nagy csúszdát már ki sem akarták próbálni. Az állatkertet nagyon élvezték, bár nekem úgy tűnt, végig rohanták az egészet, és utána minden nap elmondták, hogy ők oda akarnak vissza menni. A park neve Rancho Texas. Az egész mexikói hangulatú, állatshow-kal színesítik a programot. A sólyomosba belekukkantottunk, a fókásat megnéztük, aztán véletlenül végig ültük a kötél és papagáj-showt is, ugyanis pont ebédeltünk, és mint kiderült, ott tartották e két utóbbi előadást.

Imádták a hüllőket, nem meglepő, itthon is szívesen nézik a természetfilmeket mindenféle csúszómászóról.

A nagy attrakció a komodói varánusz volt, ez Maxim egyik kedvence, ezt nagyon-nagyon várta, hogy lássa élőben. Üveggel voltak elkerítve, mert nyáluk mérgező. Az eggyel lejjebbi kép a szobor-varánusz.

 

A színvonalas fóka-show

Ahogy írtam, megnéztük a lasszó-bemutatót, és nagyon bátrak voltak a fiúk: először Robin vállalkozott - persze előtte már jó néhány gyerek kiment középre -, majd Maxim a kötélpörgetésre. Nagyon büszke voltam rájuk, főleg Maximra, hogy ki mert állni.

Még azt is kérték, hogy a papagájokkal lefényképezzék őket: Maxim a vállára kérte, Robin a kezébe a nagy madarakat.

 

Az igencsak hűsítő fürdőzés után indultunk vissza, persze a kijárat a shopon keresztül vezetett. Maxim végül homokkal kitömött gyíkot választott, Robin az első nap kinézett delfinjét kérte inkább, amit a szállodánk mellett vettünk meg neki.

Szerdára és csütörtökre autót béreltünk. Szerdán két barlangot és egy híres kilátót néztünk meg a sziget északkeleti részén. Na itt kezdődött az "ez olyan unalmas, én inkább az állatkertbe akarok menni" nyűglődés.

Először a Jameos del Agua barlangba mentünk, ez egy óriási üreg, amit gyönyörű sziklakert vesz körül. Bent a vulkánokról volt kiállítás, interaktív rész, na ez végképp nem érdekelte a gyerekeket, de a végén találtunk egy érdekes tükrös részt.

 

A medence hófehér volt, mégis a benne lévő víz gyönyörű türkisz. Robin fürödni akart, végül csak a kezével nézte meg, hogy jéghideg a víz.

A Los Verdes barlang teljesen más volt, ide csak csoportosan, vezetővel lehetett bemenni, és kb. 1,2 km-s sétát tettünk meg a néhol igen szűk látogatható szakaszon.

Szerencsére itt is volt egy igen izgalmas rész, aki meg fogja nézni ezt a barlangot, az ne olvassa tovább. A csoportvezető arra kért minket, maradjunk nagyon csendben, azt hittük, a visszhanggal fog játszani, mert egy óriási lyuk előtt álltunk meg. Aztán eldobott egy kavicsot, bele a lyukba, ami igazából egy sekély pocsolya volt, azt a a hatást keltve, hogy előttünk óriási lyuk tátong. Ez a trükk Maximot is lenyűgözte.

Tovább autóztunk a közeli 479 méter magas kilátóba -Mirador del Rio-, na itt már végképp nem bírtak magukkal a gyerekek, így amíg én teljesen körbe jártam, ők az uzsonna után inkább kint vártak rám.

Hiába szerettem volna a sziget művészének, César Manrique-nek megnézni a vulkáni kőzetekbe épített házát, Robin elaludt a kocsiban, és ezt már tuti nem bírták volna ki. A művész munkássága nagyban befolyásolta Lanzarote mai arculatát. A Jameos del Agua barlang és a kilátó is az ő nevéhez fűződik.

Másnap a sziget északnyugati részére autóztunk a Timanfaya Nemzeti Parkba. A vulkáni park területén busszal vittek körbe, egy nagy parkolóban hagyhattuk az autót.

 

Itt egy étterem is egyedi elkészítésű ételekkel várja a turistákat: egy hatalmas üreg tetején, rácson sütik az ételeket, ugyanis olyan forró levegő tör fel a föld mélyéből, hogy nincs szükségük sütőre, grillre. Én az étteremben konkrétan rosszul lettem, Norbi később rájött, hogy a kő is meleg volt, szóval mintha egy gőzkazánban lettünk volna.

A fiúkkal megnéztük kint, hogyan tör fel a gejzír, ezt persze úgy provokálták, de jól szemléltette, milyen forróság van a föld alatt.

Ezután megnéztük az El Golfot, ami egy félkör-alakú vulkáni kráter, óceán vízével feltöltve. Az algák miatt a víz zöld.

Innen elautóztunk a sziget legdélebbi csücskébe, ahol még érintetlen tengerpartokat találunk. Itt még nem építkeznek, próbálják megóvni a természetet. Több strand is van, mi a legfelkapottabbnál álltunk meg, de annyira fáradtak voltunk, és a parkolónál erős szél fújt, hogy nem volt már kedvünk lesétálni a szélvédettebb partra. Robin meg el is aludt az autóban, így rövidebb nézelődés után, vissza indultunk a hotelbe.

Maximnak egész elmúlt a náthája, Robin viszont taknyos volt, és mi is, Norbinak még gyógyszert is vettem, annyira nyomódott. Az utolsó két teljes napunkat pihenéssel töltöttük, egyik nap a parton béreltünk napozót szélvédett helyen, az utolsó nap pedig a szállodában medencéztünk, koktéloztunk.

 

 

 

Maximot a partra mosta egy óriási hullám, a hajából aznap nem bírtuk kimosni a homokot. Neki tetszett a dolog, mert kérte, hogy fotózzam le, pedig majd' megfagyott. Neki nem volt neopren ruhája, mert kinőtte, és Robin vette fel. 

 

 

 

 

Még ami eszembe jutott, hogy isteni finom volt a banán, helyi elvileg; kisebbek voltak, de annál zamatosabbak. Még Maxim is ette.

Itt olvashattok egy rövid leírás a sziget nevezetességeiről, ha még bírjátok :)
Az összes képet itt nézhetitek meg, videók folyamatban.