2013. január 22., kedd

10 hónap és néhány nap

Robinnak 10 hónaposan 8 foga volt, picit több mint 8 kilót nyomott a csupa-mosoly, nagy hangú, állandóan jövő-menő, pakolászó kisfiú.
A náthája akkorra szinte elmúlt, január 2-án voltunk fül-orr-gégésznél kontrollon, teljesen tiszta volt az orra. Az orrtisztítást azonban folytatnom kell, de már kevesebbet és rövidebb ideig szívtuk neki. A következő nátháig. A hétvégére ugyanis én elkezdtem köhécselni, majd Robin is betaknyosodott, végül nem vittem el orvoshoz, de megint félóránként, óránként orrtisztítás, orrmosás, és hol dugult az orra, hol folyt. Néha köhögött is, de néhány este adtunk neki Ventolint, és végül egy hét után jobban lett. Maximnak semmi baja nem volt, ezért a fülészetre gyanakszom, hogy ott szedtünk össze valamit, amit aztán Norbi is elkapott, mert ő is köhögött néhány napig. Mire "papíron" Robin elkezdte a bölcsit (január 15.), addigra jól volt, így nem mentünk orvoshoz vele. 100% hogy a fogzás is ludas a dologban, történt ugyanis, hogy január 8-án szopi sztrájkba kezdett. (November elején volt egy alig egynapos sztrájk, akkor szintén elég náthás is volt, és úgy tűnt, a foga is fáj, azért nem szopizik.) Most is ugyanúgy kezdődött, hogy hajnalban meg kora reggel szopizott, aztán másnap hajnalig nem volt hajlandó. Ha mellre akartam tenni, elkezdett sírni, felágaskodott. Szerdán még a délutáni alvása után szopizott, azóta viszont nem hajlandó. Nem is érdekli már a dolog, és meg vagyok győződve, hogy annyira fájhat neki az ínye, hogy nem esik jól neki. A darabosat is van, hogy nem kéri, holott előtte megette. A lefejt tejet megissza, illetve az elején müzlivel is kevertem neki, annyi volt. Most már két hete fejem, de lassan eljön ennek is a vége. Lehet, az is rásegített, hogy a nátha előtt elkezdtem leszoktatni az egyetlen éjszakai szopiról, mert egyszerűen nem csökkent a tejem, és így nem igazán tudtam elhagyni a nappaliakat. De négy éjszakán keresztül nem látszott, hogy annyira megviselné, hajnalban mindig evett. Aztán a sztrájk előtti napon levették két anyajegyem, és a helyi érzéstelenítő miatt nem szoptattam meg délben illetve délután, de este és ahogy írtam, hajnalban simán szopizott, ezért nem hinném, hogy emiatt kezdett a sztrájkba. Szerencsére nagyon jól eszik, de pl. a sztrájk első napján sokkal kevesebbet evett és nagyon nyűgös is volt, megint a fogzás mellett érvelek. Nehéz volt elfogadnom, hogy ilyen hirtelen abba hagytuk a szopit, de ez van, egy hétig próbálkoztam, sikertelenül. Így bő 10 hónapig szopizott és még kapja a lefejt tejet, de már csak reggel és egyre kevesebbet. Maxim szép fokozatosan hagyta el, és 17 hónaposan fejezte be teljesen.
A múlt héten egész jól aludt Robin, éjszaka is egyszer-kétszer kellett ringatnom, és ha fel is ébredt, megsimogattam és aludt tovább. Most viszont megint sokszor ébred és sír, nappal is mindig vissza kell altatnom, és csak eszi-eszi a kezét. Viszont próbál felállni kapaszkodás nélkül, áll is néhány másodpercig. A legelső alkalommal Maxim plüsskutyájával egyensúlyozva állt egyedül. Maxim sámliját - amit Dédipapa készített neki - emelgeti, mint egy súlyzót, eleinte egy kézzel, másikkal kapaszkodott, most meg két kézzel próbálja megemelni. Nagyon édes.
Még annyit muszáj leírnom, hogy kevésbé félénk mint Maxim, hamarabb megbarátkozik új helyen új emberekkel. Szombaton voltunk szánkózni Orsiéknál, egész pontosan a nagy gyerekek az apukájukkal szánkóztak, mi meg anyukák a kicsikkel egy séta után bent játszottunk. Robin szerintem a séta alatt megszokta Orsit és Andit, mert gond nélkül le tudtam tenni bent. Aztán kicsit megijedt, mikor a fiúk és Lilla megjöttek, persze inkább az apukákat kellett megszoknia, de néhány perc után már tőlük sem tartott. A nagyok már egyedül játszanak, és Robint rendkívül érdekelte a játékuk. A játszószobában Milán emeletes ágyán kiáltozott Lilla és Milán, Robin odamászott alájuk és addig ott sírt, amíg fel nem vettem, és oda nem tettem az ágyhoz, hogy lássa mit csinálnak. Szóval ő nem ijedt meg a nagy lármától, ricsajtól.
A héten Lali és Edina van itt nálunk, Robin őket is nagyon hamar megszokta.
Végül a decemberi bölcsis fényképezkedés eredménye:

Maxim mászik

Igen, nem elírtam, Maxim sokat mászik, mert Robin is mászik, néha így játszik vele, néha pedig csak utánozza. Nagyon sokszor elveszi tőle a játékot, ahogy már írtam, van, hogy ad neki valamit, van, hogy nem. Robin kezdi magát nem hagyni, valamelyik nap azt hallom, hogy Maxim sikongat, Robin meg ágaskodik fel rá, mert a magasba tartott lufival ő is szeretne játszani. Természetesen Robint is érdekli, mivel játszik Maxim, nagyon sokszor figyeli, mit és hogyan csinál. Jól elfoglalják egymást, Maxim sokszor beszél hozzá, és ha mi kérdezzük, hogy mit mondott, szól, hogy "Neeem, Lobinnak mondom". Robin sokkal kevesebbet unatkozik a testvérének köszönhetően, na meg az sem utolsó, hogy nagyon hamar elkezdett mászni.
Mióta Robin kenyérhéjat kap, azóta Maxim is eszi, és a vajaskenyérrel ugyanez a helyzet. Ha Robinnak teszek sálat a nyakába, neki is kell tenni. Elővettem Maxim régi csőrös kulacsát, hátha Robin akar majd inni belőle, na ő legalább ivott néhány alkalommal, de előtte néhány napig Maxim ivott belőle. Most meg egyikőjük sem, vettem is egy-egy hagyományos kulacsot nekik. Velem már sokszor nyűgüs Robin, ha itt vannak a fúk, sokkal jobban eljátszadozik.
Robin imádja tolni a széket, naná, hogy Maxim is. Ilyenkor figyelnünk kell, mert többnyire sírás a vége a nagy versenynek.

2013. január 8., kedd

Futóbicikli, kirakó

Csoda történt. Lassan egy éve, hogy megvettük Maximnak a futóbiciklit, ment vele egy kicsit, aztán köszönte, neki elég volt, mindig a kismotort vette elő, azzal mentünk a pályára, a boltba, játszótérre. Újévkor elsétáltunk a boltba, és ő a futóbiciklit választotta. Elég lassan haladt, dülöngélt, kellett neki egy kis gyakorlás, de azóta már egészen belejött, ha oda figyel, gyorsan megy vele, csak hát még nem megy egyszerre a biciklizés és bámészkodás.
A másik újdonság a kirakózás. Egyik este előszedte a kirakóit és csak rakta, rakta. Ahogy sejtettük, a bölcsiben is kirakóznak, és ő most érett meg rá, most kezdte érdekelni. Ennek örömére előszedtük a padláson porosodó kirakókat, amiket még akkor kaptunk egy munkatársamtól, mikor Maxim baba volt. Van, hogy segítséget kér, van, hogy ő maga próbálgatja, amikor Robin hagyja...
Tegnap megyek érte a bölcsibe, Maxim kirakózik éppen, be akarta fejezni a kirakót, így leültem és együtt kiraktuk a dinós kirakót. Ezek nagyon aranosz dinók, ezek olyan aranoszak - mondogatta.

2013. január 1., kedd

Karácsony, újév

Érdekes ez a "mikulás-télapó-jézuska" dolog. Nálunk mindig jött december 6-án a mikulás, karácsonykor pedig a Télapó hozta az ajándékot, Norbiéknál viszont a Jézuska. Az idén Orsival beszélgettünk erről, hogy itt Luxemburgban a Télapó december 6-án hozza a rengeteg ajándékot, de mi lesz a karácsonnyal, ami Magyarországon a nagy ajándékozás ünnepe? Karácsonykor egymást ajándékozzuk meg, volt Orsi válasza, én csak később jöttem rá, hogy nálunk is ez volt tavaly, és idén is így lesz. Aztán Maxim kapta a kérdéseket, hogy várja-e már a Jézuskát, mit hoz neki, így bár tudta, hogy tőlünk kapja a fa alatti ajándékokat, de mégis azt mondta karácsony után, hogy ő még akar ajándékot a Jézuskától. Meglátjuk, jövőre mit fog várni.
Nyugodtan teltek a napjaink karácsonykor és utána is. Mind a négyen itthon voltunk, senki nem volt beteg, igaz, csak boltba mentünk, meg egyszer Maximmal beautóztam a városba egy üzletbe, de amúgy itthon maradtunk. Néha kimentünk, volt, hogy csak pár percre a ködös, esős időben senkinek nem volt kedve kint maradni. Maximnak tetszik a társas, már több játékot kipróbáltunk belőle. Van színes dobókockás társas, van állatos Ki nevet a végén? amihez a dobókocka kétszer három pöttyös. Igaz, az első játéknál csak másnap kezdte jobban betartani a szabályokat, és sokáig nem is igazán dobott a kockával, de egyre jobban megy neki.
Nem tudom, mennyit értett meg az újévből, azt már megjegyezte, hogy szilveszterkor tüzijátékoznak a szomszédok, és hogy kap "sört", de csak akkor. Ez egy malátás, karácsonyi ital gyerekeknek, az apja vette neki, de Maxim nagyon büszkén itta a szörét. Éjfélkor sok helyen durrogtattak, de sem Robin, sem Maxim nem ébredt fel. Én is csak annyira, hogy akkor már biztos elmúlt éjfél, ha ennyire puffogtatnak.