Nyári szünet - Békéscsabán

10 napot töltöttünk Csabán, félidőben átmentünk anyósomékhoz, és onnan indultunk vissza Luxemburgba. 

Maxim gyakorlatilag sehova nem akart menni, még boltba is alig akart jönni, a biciklijét pedig nem volt hajlandó használni. Jól érezte magát Nagyiéknál és Mamáéknál is, mindig talált valakit vagy valamit, aki, ami lefoglalta. Talán azért "gubózott" úgy be, hogy előtte a Balatonon voltunk, aztán rögtön a 2. napunkon Békéscsabán nagy családi találkozóra mentünk Gyomára, ahol senkit nem ismert rajtunk és Dédipapán kívül. Meleg, fülledt idő volt, a gyerekek többnyire pucéron szaladgáltak (ezért van kevesebb fotó).
Mi Norbival elmentünk moziba vasárnap este. Robin mikor ráeszmélt, hogy elalvásnál nem vagyok ott, sírt, és gyakorlatilag álomba sírta magát. 

Viszont mikor 5 napra rá, Norbival kettesben Gyopárosfürdőn töltöttünk egy napot, úgy hogy éjszakára sem mentünk haza, nem volt vele gond. Egyszer felébredt éjszaka, kérte, hogy Mama tegye a fejét az ágyához, aztán aludt tovább. Kicsit féltem, hogy majd ha meglát, vagy nem vesz rólunk tudomást vagy teljesen rám "tapad" majd, de semmi változást nem vettünk észre, abszolút jól viselték mindketten az első alkalmat anya és apa nélkül. Vasárnap pedig Tata 60. születésnapját ünnepeltük meg, kicsit előrehozva, hogy mi is ott legyünk. Sikerült teljesen titokban tartani az előkészületeket, és  meglepni őt.

Maximnak két vicces beszólását sikerült megjegyeznem. Az első még a Balatonon hangzott el. A strand egyik sarkában pakoltunk le első nap, közel a homokozós parthoz. Miközben felfedeztük a strandot, játszóteret és vissza indultunk a part mentén a helyünkre, Maxim meglátta a homokozós részt, de nem azt, ahova leraktuk a cuccainkat. Meglepődötten kiáltott fel:

- Anya nézd, átrendezték a Balatont!

Luxemburgban nincs un. hangos lámpa, talán néhány sípol, ha zöldre vált, de vidéken aztán semmi hang, csak egyszerűen vált a lámpa, és ha zöld átmehetünk a zebrán. Csabán egyik reggel bicajjal mentem a városba, Maxim jött velem. Az egyik zebránál ahogy a lámpa zöldre váltott, hang is jelezte, hogy a "Luther utcai jelzőlámpa zöldre váltott, meg lehet kezdeni az átkelést". Kb egy perc múlva Maxim a bicikliülésből kérdezi:

- Miért mondták be a rádióban, hogy át lehet menni az úton?

Sajnos a visszafele út megint rosszul kezdődött. Úgy látszik, hogy Maxim nem bírja a nem autópályás utazást, illetve ha az fél óránál tovább tart. Az állandó gyorsítás-lassítás, kanyarok, meg persze lehet hogy a hazatérés izgalma is közre játszik, hogy immár harmadik alkalommal hányt, és mindig Csabáról elindulva olyan jó 40 perc után. Pedig készültünk, zacskó is volt nála, de egyszerűen nem jól reagál, mi meg hiába kérdezzük előtte, akkor még jól van. Az sem segített gondolom, hogy Robin kért gyümölcssűrítményt, kettőt be is vágott, és mivel Maxim akkor még jól érezte magát, ő is ivott egyet. A gond ilyenkor az, hogy mire kitisztítjuk nagyjából az ülést, autót, fél óra eltelt, úgy hogy nekünk még majd' 1400 km hátra van. Többet nem kockáztatunk, valamit adunk majd neki, hogy átvészelje ezt a szakaszt. Utána egyébként jól van, éhes, eszik, iszik.

Nyári szünet - A Balatonon

Július utolsó vasárnapján korán reggel Magyarországra indultunk. Még ebéd előtt elaludtak a gyerkőcök, és már azért kellett megállnunk, mert kezdtem zsibbadni. Este 7 körül érkeztőnk Sümegre, ahol egy vendégházban aludtunk, egész pontosan egy vikkendházban, kilátással a sümegi várra. Csak a házhoz vezető út volt szórt köves, és a Priusszal nem akartunk többször végig menni a terepjáróknak való úton, így korán lefeküdtünk aludni, hogy másnap Reziben töltsük a délelőttöt. Laliékkal ott találkoztunk, és onnan mentünk tovább Balatonfüredre. 

Sümegtől nem messze, Rezi nevű faluban nyílt az ország első dínóparkja, virtuális sétán meg lehet tekinteni a parkot itt. Kisebb gyerekeknek szuper időtöltés, a mieink fél nap alatt sem unták meg, persze nem a dínók nézése tart sokáig, hanem a mindenféle ugráló és gumivár. Van felnőtteknek is egy egész nagy kalandpálya, és a dínók tényleg mozognak, van amelyik hangot is ad ki, de a belépő iszonyatosan drága, főleg otthoni viszonylatban. Van egy kis szuveníros rész is, ott viszont meglepően barátságosak az árak, akárcsak a park személyzete. Kicsit aggódtunk az idő miatt, mert egész hétre záporokat ígért, és elég borúsan indult a nap, és ugyan nem lett kánikula délutánra, tökéletes időt fogtunk ki. Maxim nagyon sokáig tanulmányozta a dínókat, Robin teljesen oda volt a markolókért, majd mindketten kidühöngték magukat a gumivárakban.

 

 

 Egy finom ebéd után indultunk Füredre, ahol még aznap késő délután strandoltunk egy kicsit. A 3 éjszakát egy nagyon szép és modern üdőlőben töltöttük, a Fürjes Villában, Laliék az utca másik végén találtak szállást. Mindkét strandot kipróbáltuk, ami gyalog néhány percre volt tőlünk, és bár sokszor beborult, végül számunkra teljesen optimális időt fogtunk ki: senki nem égett meg, nem kellett állandóan krémezni a gyerekeket, és nem is volt nagy tömeg napközben.

 

 Kedden délelőtt Edina keresztapukájával  elhajóztunk Tihanyig és vissza, igazi jachton. Maxim és én kevésbé élveztük, szédelegtünk kicsit, és mire rávettem volna magam, hogy ússzak egy kört, eleredt az eső. Kb negyed órát esett, és bár sokat dörgött aznap, a partot elkerülte a vihar. Annyira jól éreztek magukat a gyerekek a strandon, hogy végül Robinnak kimaradt az alvása, és este az étteremben, mire kihozták a vacsorát, ő az első falatok után az ölemben ülve hátra dőlt és elaludt. Norbi haza cipelte, ráadtam a pizsamát, valamit morgott, aztán aludt tovább. Másnap pedig, még mindig az előző napi kimerültsége miatt, csodák-csodájára elaludt a strandon egy órára. Még szerencse, mert így nem kellett vele elmennem a szállásra, és pont mikor felébredt, megérkeztek Melindáék is a strandra. Kis idő után egész megbarátkoztak a fiúk, Robint könnyű volt levenni a lábáról, Sanyiék hoztak néhány matchboxot ajándékba. Csúszdáztak a gyerekek, vízipisztolyoztak és vattacukrot falatoztak - mondanom sem kell, Robin imádta. Ő nagyon hamar szóba elegyedett a fiúkkal, a szokásos babanyelvét használva; Sanyi egyszer meg is jegyezte: "Nem zavar, hogy nem értem amit mondasz?". Robint nem zavarta, mert csak mondta a magáét tovább.
Muszáj leírnom, hogy Lóránt félelmetesen jól úszik, búvárkodik a vízben, iszonyatosan jó vízérzéke van. Remélem, jövőre is sikerül Melindáékkal találkoznunk!

Aznap este nem hűlt le a levegő, elővigyázatosságból a gyerekek esőkabátját magunkkal vittük. Miután megrendeltük a kaját, elmentem velük a játszótérre, de nem sokáig maradtunk, mert óriási szél támadt, fújta a homokot, az étterem kiürítette a teraszát és mindenkit betereltek. Akkora vihar jött, és annyi eső esett, hogy mire befejeztük a vacsorát, még mindig állt a víz az utcákon, és még mindig esett. Sebaj, Maxim és Robin felvette az esőkabátot, Robinról levettem a bőrszandált, magamról a bőrpapucsom, és a gyerekekkel a kezünkben haza indultunk a szakadó esőben. Az étterem portásától pedig kaptunk két szemeteszsákból rögtönzött esőkabátot, így gyakorlatilag szárazan értünk a szállásra. 

Másnap reggel a hűvös idő miatt úgy döntöttünk, hogy strandolás helyett megnézzük a nemrég nyílt akváriumot: Bodorka. Egyrészt itt is nagyon drága a belépő, Robint végig kellett cipelnem a sétányon, közben kisütött a nap, meleg lett, másrészt olyan magasan voltak az akváriumok, hogy ott is a kezemben kellett cipelnem. A látogatók fele gyerek, miért nem tudták alacsonyabbra helyezni az akváriumokat, vagy éppen mélyebbeket berakni? Mire végeztünk, már megbántam, hogy nem fürdőzni mentünk, aztán étterem keresése közben elaludt mindkét gyerek az autóban, így elindultunk inkább Békéscsabára - nagy bánatomra, mert én szerettem volna egyet úszni a Balatonban. 

Igazán jó helyen álltunk meg Kecsekmétnél, a Csalanosi csardában. Hangulatos, szép kert, játszótérrel, finom ételekkel, mellesleg bőséges adagok barátságos áron. Mire kihozták a kaját, észre vettem, hogy Robin derékig kakás. Ő viszont sehol máshol nem volt hajlandó pelenkát cserélni, csak a mászóka tetején (famászóka, kisházzal a tetején). A másik emlékezetes dolog pedig az, hogy a számlával együtt három dobókockát is hoztak, mert aki három hatost gurít, az az étterem vendége. Nekünk kellett állni a számlát, viszont a gyerekek eközben felfedezték, hogy a játszótérnél egy fahintaágy is van, amit Robin meglökött, és a követekző pillanatban már Norbi nem látta Robint. Eltalálta a fejét, jeget kellett kérnünk, óriási puklija lett pont ott ahol két hete a motorrol leesve ütötte meg a fejét. Még úgy ahogy szerencse, hogy nem tört be a feje, és a jég is sokat segített.

 

Képek feltöltve a Dínoparkról, Balatonról.

Nyári szünet - Az első két hét

Idén nyáron egy hónap szabadságot kaptam, július közepétől augusztus közepéig. (A gyerekekre járó szülői szabadságot az új Munkaszabályzatunk meghosszabbította, és ezt havi bontásban is ki lehet venni - természetesen minimális juttatásért, de akkor is ez az egyetlen pozitívum az új Szabályzatban.)

Az első két nap még volt ovi, bölcsi, de a többi időt együtt töltöttem a gyerkőcökkel. Milán jött el hozzánk két napra, de végül nem aludt nálunk, hanem másnap megint elhozta Orsi. Szerdán egyébként teltházunk volt, Andi Lillával és Kristóffal is eljött. Csütörtökön kreszpályáztunk a három fiúval, de akkor már kezdett nagyon meleg lenni, alig várták, hogy bemehessenek a házba a fiúk, amikor megérkeztünk a pályáról. Még előző délután felállítottuk a medencét, amit újból megtöltöttünk vízzel, spricceltünk, vízipisztolyoztunk, felállítottam nekik céltáblákat, de egy idő nem győztem őket állítgatni. Maxim szomorúan vette tudomásul, hogy Milán nem alszik nálunk, de azt hiszem megértette (velem együtt), hogy amíg ő maga nem kéri, hogy aludjon ott, addig felesleges próbálkoznunk. Pénteken átmentünk Andiékhoz, de kicsit későn értünk Junglinsterbe, mert több helyen baleset volt, így a nagy hőségben csak rövid időt maradtunk a játszótéren, és aztán inkább Andiék kertjében pancsoltak a gyerekek, illetve bent játszottak. Azt kell mondjam, Robin és Vince egész sokat játszanak együtt, még a veszekedések ellenére is.

Szombaton Milán, Lilla, Vince és Kristóf szülinapját ünnepeltük meg Orsiéknál. Bár Milán és Lilla akkor már elmúltak 5, a kicsik meg még nem voltak éppen 2, de egybe vontuk az egészet. Hamarabb kellett volna Maximra gondolnom, hogy neki ez túl sok lesz, 6 gyerekből 4 szülinapos, pedig előző nap már mondta, hogy nem akar Milánékhoz menni, amit Norbi elintézett azzal, hogy tessék, túl sok időt töltöttek együtt és megunták egymást. Aztán durcázott Milánéknál, mindig az kellett ami Milánnál volt, majd az ajándékozásnál teljesen magába roskadt, hogy ő nem kap semmit, pedig az ővé lett egy buborékfúlyó puska és egy rengeteg lufiból álló napocska. Ez utóbbin a kocsiban hazafele veszekedtek Robinnal, de legalább nem aludtak el.

Mi már ebédre ott voltunk Orsiéknál, szépen megebédeltünk, a meleg ellenére a gyerekek is sokat ettek, a fiúk felfújták a medencénket, Orsi feldíszítette a hátsó teraszukat, és még az is bele fért a délutánba, hogy Andival összerakták a napocska tortát. Nekem az tetszett a legjobban az egészből, hogy a gyerekek meztelen rohangáltak és úgy kellett rájuk könyörögnünk a bugyit a közös fényképezés kedvéért. Szóval jól érezték magukat, mi felnőttek is, és szerintem örültek az ajándékoknak is az ünnepeltek.

Vasárnap Csabáékhoz mentünk át a szomszédba, mint mindig, már esteledett, mikor a gyerkőcök igazán elkezdtek együtt játszani.

A következő hét még mozgalmasabban telt: minden délelőtt mentünk valahova, hogy Norbi az éjszakás műszak után nyugodtan tudjon annyira. Hétfőn, július 21-én elugrottunk az Ikeába. Örültem, hogy végre kevesen vannak, kint játszottak a gyerekek, aztán be kellett mennünk pisilni. És akkor esett le, hogy miért nincs tömeg, mert ez egy ünnepnap Belgiumban. Sebaj, elmentünk a Mekibe ebédelni, ahol először a benti majd a kinti játszótérről nem lehetett őket kizavarni. Kedden megint az Ikeába mentünk, immár vásárolni is tudtunk, és ott ebédeltünk meg. Szerdán egy városi parkot fedeztünk fel Lilláékkal (Mersch park, még több kép a parkról itt): volt játszótér kisgyerekeknek, nagyobbaknak, fajátszótér, mindez hatalmas területen. Délben nagyon meleg lett, a gyerekek persze nem akartak még haza indulni, de miután megettünk, megittunk mindent amit vittünk, vissza indultunk a kocsikhoz.

Csütörtökön egy un. hajós játszótérre (még egy kép a kalózhajóról) mentünk, egész jó idő volt, a fiúk állandóan "vizeztek"; nagyon szuper ez a játszótér, középen egy óriási hajó, körülötte pedig mindenféle vizes szerkentyű, kispatak. Készültem is fürdőnadrággal, váltóruhával, de a fürdőnadrág és az állandó felügyelet elégnek bizonyult. Csabáékkal mentünk, de keveset játszottak együtt Rékával és Hajnival.

Pénteken ismét Andiékkal találkoztunk, méghozzá strandra mentünk a nyárias idő miatt. Igaz délig egész hűvös volt, de így legalább kevesen voltunk, és sokszor csak mi pancsoltunk a gyerekmedencében. Andi meggyőzött, hogy milyen jó program lesz a strand, mert a múltkor a gyerekek csak a kismedencében játszottak, most is biztos jól ellesznek. Ha-ha-ha... A gyerekek iszonyat jól érezték magukat, csak mi nem győztünk utánuk szaladgálni. Lilla és Maxim türelmesen elfogadták, hogy nem mehetnek most a csúszdás mély vízbe, erre Robin kis idő múlva már a nagyobb medence partjánál ácsorgott. Pár perc után nagy örömömre kérte, hogy menjünk a másik vizbe, de ki gondolta, hogy ő a kétméter mély úszómedencére gondolt és nem a pancsolóra. Én már nem is tudom, hogy oldottuk meg, de végül Andi Kristóffal, én Robinnal (karúszóval) csápoltam a közepes medencében, míg Lilla és Maxim karúszóval a fal mellett kapaszkodva körözött. Aztán jött a csúszda.

A gond csak az volt, hogy a nagyoknak túl mély volt a víz, amibe érkeztek, és persze a kicsik is teljesen megvesztek a nagy csúszdáért. Először lecsúsztam Robinnal, akit aztán kitettem a partra, és ott kellett ülnie, aztán lecsúszott Maxim, leült Robin mellé a medence szélénél, elkaptam Lillát, és mi már szaladtunk is a következő körre. Andi Kristóffal a csúszda tetején ért utol minket. Ezt jó néhányszor megcsináltuk, aztán eszegettünk, ittunk, és valamikor ebéd után haza indultunk. Mozgalmasabbra és izgalmasabbra sikeredett a strandolás mint gondoltuk, de a gyerekek nagyon élvezték, mi meg kezdünk bele jönni a piknikezésbe.

Egy kép a nem is olyan kicsi csúszdáról itt.