Fotók - szeptember

Maxim 9 éves

cicáink érkezése

Szeptemberi egyéb képek

Burpy és Tora

Jó dolguk van a cicáknak és a szomszédtól kapott alma is finom, a macskák miatt pedig egérmentesen tudjuk tárolni

A fiúk szerettek volna régóta kutyát, macskát, gyíkot. Norbival arra gondoltunk, hogy a macska nemcsak cuki de hasznos is, hátha kevesebb egerünk lesz, és ráadásul ha megszokja a helyét, utána nincs vele sok gond. Más is megetetheti majd, ha nem vagyunk otthon, lényegesen kevesebb gond van vele mint egy kutyával. Nyár végén még otthon is voltunk, szóval arra gondoltunk, ha találunk egy cicát aki gazdát keres, nálunk jó helye lesz. Aztán kiderült, nem is olyan egyszerű macskát találni, itt szinte mindegyiket megműtik, legalábbis akiket kérdeztünk, ezt mondták. Egy ismerősöm a közeli belga menhelyet ajánlotta, végül egy luxemburgi menhelyre mentünk el és a fiúk választottak 1-1 cicát. Igen, az egyből végül kettő lett, mert a menhely csak két cicát ad örökbe, mert szerintük az egy cica unatkozna, nagy kárt csinálhat, könnyebben elcsavarog. Tényleg nem volt rossz ötlet a kettő, mert rengeteg játszanak együtt, még most is. Szóval a Holland nyaralás előtt megnéztük a kiscicákat, és megegyeztünk, hogy szeptember első szombatján jövünk értük. Addigra meg is műtötték őket, oltást és féreghajtót is kaptak, igaz már nem voltak icipici cicák, de nekünk kevesebb gondunk volt, alig nyávogtak, szobatiszták voltak.
Az egyik szürke vörös foltokkal, ő lány, közel 4 hónapos, Robin választotta őt, Burpy nevet adta neki - az egyik játékból (Slugterra) egy figura.
Maxim végül egy cirmos cicát választott, (akit először szeretett volna, azt már lefoglalták), ő fiú, 3 hónapos múlt. Hosszas gondolkodás, keresgélés után a Tora nevet kapta, ez japánul tigrist jelent.

Burpy a nyávogósabb, barátkozósabb macska, Torát alig lehetett megsimogatni az elején, ő olyan óvatos, megfigyelő cicus, mint Maxim volt kisebb korában. A pincében a 3 fiú kitakarított nekik egy sarkot, egy héten keresztül dolgoztak, Norbi lekerítette neki azt a részt, mert a pincénk területe hatalmas, elbújhattak volna, rájuk esik valami stb. Ezek a cicák egy szobában laktak hetekig, szóval jobb volt kis területtel kezdeni, majd néhány nap múlva a pincelejáróba jöhettek még ki, hogy lássanak egy kis napfényt is. Egy hét után megpróbáltuk őket kiengedni a kertbe. Tora alig akart kijönni, illetve ő pár napig a teraszon maradt, Burpy viszont átrohant az udvaron, be a tuják mögé, őrülten rohangált. Átment a szomszédhoz, nem tudott vissza jönni, szóval rettenet volt. Még egyszer megpróbáltuk kiengedni, de ugyanazt csinálta. Másnap a fiúk vettek neki egy cicapórázt, és másfél nap alatt, többszöri pórázon sétálással megszokta a kertet.

A fűre tettünk nekik akadályokat, mert a sík terepen nem érezték jól magukat, és így már Burpy is szabadon közelekedett. Ezután jöttek a tyúkok. Mondanom sem kell, Burpy rögtön felfedezte őket, be is jutott hozzájuk, szemtelen volt velük, de a tyúkok is végül megszokták őket. Tora amilyen óvatos volt, olyan nagy csőröst kapott a fehértől, és nem tudott kimenekülni, beakadt a hálójukba, Norbinak úgy kellett kiszabadítania. Tora egyszer el is veszett az elején, szerencsére Robin meghallotta az utcán, és beakadt a szomszéd gazos kertjébe, vagy eltévedt, mindegy, ott feküdt és nyávogott.

Apránként felfedezték a kertek, a ház körüli részt, egy darabig a kapu miatt nem mentek ki, de most már körje járják a szomszédokat is. Szerencsére nincs nagy forgalom, de van néhány őrült autós, reméljük, figyelnek a cicák majd valamennyire. Volt még egy nagyon veszélyes húzása Torának, elkezdtek játszani a fiúk focikapujánál, a hálón keresztül játszottak, verekedtek, átrohantak rajta. Norbival néztük, hogy talán le kéne szedni a hálót, mert ha belecsavarodnak, nem tudnak majd kijönni. Hát így is lett, csak szerencsére kint feküdtem a teraszon – épp kúráltam magam -, és láttam amint feltekeri magát a hálóba Tora. Norbinak el kelett vágni a hálót, a cica már kezdett fuldokolni. Ő aztán nem ment a közelébe néhány napig, de Burpy kezdett volna megint játszani vele, szóval leszedtem a hálót a kapuról. Rettentő kíváncsiák, főleg Burpy, ő kiborítja a ruháskosarat, amikor teregetek, rögtön beszökik, ha nyitva marad az ajtó, és átjár két szomszédhoz is szembe. Jeff, aki a tyúkokat eteti, csak nevetett, mikor mondtuk neki, hogy van két macskánk, ő ugyanis a kutyájával jár etetni a tyúkokat, és tényleg utálja Betsy a macskákat, már párszor meg is kergette Burpyt. Emili néha nagyon kedves velük, néha meg elkezdi őket kergetni, vagy éppen rugdosni. Azt tudja, hogy a homokozójába nem mehetnek, és ő is kiabál rájuk, ha a közelébe mennek. A fiúkat időnként emlékeztetni kell, hogy a macskák éhesek, vagy hogy játszanak velük egy kicsit, de tény, hogy az első három hétben nagyon sokat foglalkoztak velük. Most már Tora is kéri, hogy simogassuk, néha fel is lehet venni, és egyébként ő egész bundás cica lett. Lassan akkorák mint egy felnőtt macska. Burpy már kétszer fogott egeret, legalábbis egyet én láttam, egy cickány, a másikat a szomszédoknál fogta, azok mesélték nekünk.

Már egészen összebarátkoztak az állataink 

Néhány kép az érkezésükkor

Becsengettek

Maxim 3-ik osztályos lett. Itt Luxemburgban az a gyakorlat, hogy ha az adott évfolyamon egy osztálynál több van az előző évben, akkor összekeverik az osztályokat, vagyis nem megy végig az elsőben indult osztály. 3-ban tanárt is váltanak. Szerencsére Maxim a barátaival maradt, illetve egyik barátja is az ő osztályába került a másikból, és ráadásul azt a tanárnénit kapta akit szeretett volna. Giovy tanítónéniről beszéltek állandóan, mert Mex barátjának két testvére is nála volt, és állítólag nagyon jó tanár; szigorú de szerették a gyerekek és erős alapot biztosít az utolsó két évre. Meglátjuk, nekem a másik osztály tanító nénije is szimpatikus, ráadásul ő Robin egyik ovis- és most osztálytársának az anyukája. Már volt szülői is, van órarendjük, de annak nagy része a heti tervből áll (Wochenplang), ami elektronikusan is elérhető. Ennek lényege, hogy a fő tárgyakat hetente ütemezik, és valamelyest személyre is szabják. Van egy alaptananyag, mindenféle feladatokkal, és ezt kell a gyerekeknek egy hét alatt befejezni. Ha valaki nem készül el, annak van 4 napja otthon befejezni. Ez van matekból, németből és franciából, vannak szóbeli és írásbeli feladatok. Néhány hetente közös órájuk van a negyedikesekkel, ahol kiscsoportban dolgoznak együtt. Majd látjuk, elég bonyolultnak hangzik, de ha kialakul a rendszer, akkor így elég jól lehet követni, ki hol tart, ki mit tud, miből van szüksége több gyakorlásra vagy hogy miből kaphat plusz feladatot.

Robin félt az iskolától. Lehet, hogy mi voltunk kevésbé izgatottak mint Maximnál, lehet, mert ismertük a tanító bácsiját, na meg persze ő teljesen más mint Maxim, és bár mondta, hogy nem akar már oviba menni, de egyszerűen nem tudja, milyen az iskola és tart tőle. Én ezen az első hétfőn az orvoshoz mentem, nem dolgozni, de nem hallottam a telefonom. Norbi a bevásárlókörútjáról délben Robinnal tért haza. Kiderült, hogy tízórai után Robin rosszul lett, hányingere volt, és telefonáltak nekünk, hogy menjünk érte. Azt tudtuk, hogy rosszul aludt, mert a nátha Emili, én, Maxim után Robinon jött ki az iskola-kezdés előtti hétvégén, és nagyon be volt dugulva az orra, jött is éjszaka, hogy nem tud aludni, szóval eleve nem volt túl friss, és aztán úgy tűnt, hogy ez, meg az izgatottság miatt felfordult a gyomra. Főztem neki gyors egy kis rizst ebédre, cicázott, evett abonettet is, és miután úgy láttuk, hogy jól van, megkérdeztük, vissza menne-e délután, hogy ne maradjon ki az ismerkedésből első nap. Már vette is a kabátját, hogy azonnal induljunk az iskolába. Beszéltem a tanítóbácsijával is, mondta Robinnak, hogy tőle ugyan nem kell félnie, csak tisztelnie kell, ez luxemburgiul jobban hangzik, és Robin már rohant is játszani a többiekhez. Hát, megkönnyebbültünk, végül így jött ki rajta az iskolakezdési drukk. Már egész sok házit kaptak a 3. héten, egyelőre szépen csinálgatja őket, a héten már német szavakat is kellett tanulnunk. Eddig csak smile-ikat kapott, minden nap értékelik, hogyan viselkedtek a gyerekek. Meglátjuk, mennyire fárad el a szünetig. Csak ne legyen sokat beteg…

Emili Hollandia után rögtön kezdte a bölcsit. Az első hét egész jól ment, de a 2. héten minden reggel sírt. Szerencsére a kis barátnője is járt már, és napközben minden rendben ment. Hála az égnek, nagyon jól eszik bent a bölcsiben, délután nincs kiéhezve ahogy haza érünk, ez óriási megkönnyebbülés és könnyebbség. Hát, a taknyossága jön-megy, majd az oviban jobb lesz, ezt a telet kell valahogy túlélnünk, minél kevesebb antibiotikummal. Szegénykém már annyira unja az orrtisztítást, orrfújást, hogy ha nincs kedve, gyakorlatilag elszalad előlünk, pedig tud már orrot fújni, ki tudja magának mosni, de én is érzem, hogy több hét után már nekem magamnak is elegem van az orrfújásból, orrmosásból.

Norbi 40 éves

Családi körben ünnepeltünk. A gyerekek, főleg Emili nagy élvezettel fújták el a gyertyákat. Mivel Maximnak sütöttem tortát szombaton, gondoltam, hogy majd hétfő délután veszek egyet Norbinak és mikor elhoztuk a gyerekeket a napköziből, bölcsiből, majd megesszük. Végül házi készítésű tortát ettünk, ugyanis anyósom küldött egy csomagot, ami előző péntekre ide ért, de nem volt itthon senki, mikor kihozták. Norbi hétfőn, a szülinapján ment érte a postára, és meglepetésünkre két torta is volt a csomagban: egy Maximnak és egy Norbinak. A lekváros domino torta épségben, egyben maradt, és Mama nagy félelme ellenére nem romlott meg, finom, puha volt.

Robin nem volt jó passzban, rögtön iskola után telefonáltak a napköziből, hogy Robin rosszul van, hányt, menjünk érte. Végül nem hányt, csak fájt a hasa, de aztán annyira éhes volt, hogy mégis kapott uzsonnát. Otthon meg mindenhova egy nagy tállal ment, ha mégis visszaköszönne az étel.


Ezeket a képek csináltam

Maxim 9 éves

Maxim Milánékat hívta meg a szülinapjára (szeptember 30. vasárnap), egyelőre nem akart partit szervezni az iskolás barátaival. A szünet végén Mex, a nagy barátja eljött hozzánk, ennek nagyon örült Maxim, és a suliba is most először vitt be sütit. Az is segített, hogy a szülinapos választhat valamit a tanár néni kincses ládájából, anélkül, hogy kigyűlt volna a szükséges pontja hozzá. Reggel felköszöntöttük Maximot, automata Nerf puskát kért, most megint nagy sláger a Nerf, és Robin elárulta, hogy a padláson megtalálták a dobozt, amibe bele raktuk, szóval meglepetés nem volt, de annyira izgatott volt Maxim, hogy már előző nap próbálta kikönyörögni az ajándékát.

Ebédre jöttek Orsiék, előtte kicsit lövöldöztek a fiúk, ebéd után (raguleves és pizzás csiga, ami hála az égnek nagy sikert aratott) tortáztunk - a tavalyi citromtortáját kérte -, és elmentünk egy közeli kötélpályára. Ez egy kalandpálya, kisebbeknek gyakorlatilag a földön van egy rövidebb szakasz, a nagyobbak meg mehetnek a nagypálya egyes részein ha a kinyújtott kezük eléri az 1,60 métert. Sajnos csak Maxim érte el, és mondtuk neki, hogy akkor majd legközelebb kipróbálják a nagyobb pályát, kicsit csalódott volt, és hamar megunták a kispályát, de a végén körbe sétáltuk a nagy pályát, és végül újra beöltöztek, hogy gyakoroljanak egy kicsit a nagypályára. Vince nagyon hamar megunta a mászást, és a kicsikkel egy farönkökből kirakott játszótérszerűségen rohangált. Sajnos elszámolta magát, rosszul lépett és belefejelt az egyik rönkbe. Szereztek rá jeget, és szerencsére az óriási dudoron kívül nem lett baja Vincének, de nagyon megijedtünk.

Emili nagyon várta Dávidot, mondta is, hogy Dávid a barátom, és ő mindig azt csinálta, amit Dávid. Még visszamentünk hozzánk egy kicsit, és miután Vince is kedvet kapott a lövöldözéshez, csatáztak egy nagyot a fiúk. A cicák nem szaladtak el, meg is lepődtünk, de ott maradtak a kertben körülöttünk. Mi még este neki álltunk almás muffint sütni, ezt vitte Maxim másnap a suliba.

A nap összes képe