Maxim mondja

Még nyaraláskor az egyik vacsoránál találták ki Milánnal, hogy kakát tesznek a ventilátorba, és az majd jól szétpörgeti a kakát. Ezt nemrég emlegette is. Amíg csak gondolatban teszik, addig vicces, de hogyan jut két négyévesnek ilyen az eszébe?

Érdeklik a nyelvek, sokszor kérdezi, milyen nyelven beszélnek mellettünk, vagy hogy mi milyen nyelven beszélünk valakivel. Most éppen franciául számol, tízig megy is neki már nagyjából, most tanulja tovább, illetve azt is meg tudja kérdezni franciául, hogy hívnak? Magyarul egyébként ő nem csupán tudni akarja a számok nevét, hanem érteni is, mi az hogy tíz vagy tizennégy. Eddig konkrétan meg is tudja számolni a dolgokat. Nagyon büszke voltam rá, mert azt hittem, magától jött rá, hogy öt meg öt az tíz, mutatta ezt a kezeivel, aztán kiderült, Milántól tanulta. Ahogy említettem egy korábbi bejegyzésben, leírja a nevét, és most már az oviban is gyakorolja. 

Egyik nap szó szerint elolvadtam, mondta, hogy anyák napján meg kell köszönni az anyukáknak, hogy annyit főznek, takarítanak ránk. 

Néha már igazi felnőttként viselkedik: teljesen meglepődtem, mikor azt mondja nekem: 

- Anya, venni kell a boltban vécépapírt, már cak két tekerc van. Aztán pedig átmegy babába, és addig piszkálják egymást Robinnal, amíg sírás lesz a vége. 

Norbi vett egy új kerékpárt magának és hozzá egy órát. Elmagyarázta Maximnak, hogy ezzel mérik, milyen gyorsan és mennyit tekernek, milyen messze van a bölcsi, a bolt. Egyik este lefekvéskor Maxim: 

- Anya, nekem is kell egy óra az ágyamra, hogy tudjuk mérni, mennyit alszom.  

- Maxim, besprézzünk az orrodba, nincs bedugulva? 

- Nincs, nekem úgy vannak a fikuszok az orromban, hogy csak úgy jönnek-mennek.

Cukrot ettem

Nálunk akkor van csend, ha alszanak a gyerekek (vagy ha valami rosszaságra készülnek). Mindkettőnek rengeteg a mondanivalója, be nem áll a szájuk. Maxim bármit csinál, beszélnie is kell közben (vagyis tényleg mindig jár az agya). Robin most már egyre kevesebbet halandzsázik, nagyon sok szót tud, vannak mondatai is, helyesen ragozva, és vannak saját kifejezései is. Az is előfordul, hogy Maxim megérti mit akar mondani, mi meg nem. Az egyik ilyen, a Verdák meséből Pistabá, a kombájn, ami pitabá Robin szerint. 

Állandóan kérdez, hogy mi micsoda (mi ez?) és általában többször meg kell ismételnünk a választ. Igéket is használ, a kék és piros színt is kezdi tanulni, néha tényleg üvölt, hogy kék autó, vagy éppen az utcán valami kéket lát, és amíg nem nyugtázzuk, hogy ez kék, addig ott áll és kiabál. Ma reggel egy pici müzli darab megint kiesett a tányérjából, kérdezi, mi ez, és már válaszolja is hogy pici müli goló (pici müzli golyó). Nagyon cuki. Ha már a mellékneveknél tartunk, érdekes, hogy egyik korai szava a szép. Ezt már régóta használja mindenre, ami tetszik neki: ruhám, ékszereim, virág stb. Azt is élvezi, hogy a meleg után megtanulta a hideget is: kinyitja a csapot, naná hogy maximumra, minden tiszta víz, magát is beleértve és ismételgeti: ideg.  
Különbséget tesz, ha egy valamit lát, illetve ha többet az adott dologból: ilyenkor mondja, hogy másik ató (autó), másik madá (madár), vagy éppen, hogy dalu, két dalu. Sok az építkezés, és Norbival ezt gyakorolták, hogy ha több darut láttak egymás mellett.
Azt is sokat mondja, hogy nem kéek má (nem kérek már), vagy nem kéek má töbet – ez utóbbit két hónapja mondta először, meg is lepett vele. Gyakran halljuk tőle, hogy amalét kéek, vizet csak este iszik, régebben azt mondta, hogy inni kéek, most csak annyit mond, hogy kulac.
Sokat gyakoroltuk Maxim nevét, ha oda figyel, egész jól mondja, Masszim, de még mindig sokszor Laszim vagy Maszin lesz belőle. Sokszor kérdezi, hogy holaszim (Hol van Maxim) vagy éppen hol apa?
Imádom, mikor azt mondja, kijány (kislány) vagy amit nagy büszkén hajtogat: nukot ettem. Mikor utoljára beteg lett, reggel csokit evett – nem sokat, de addig nem volt hajlandó elkezdeni enni, amíg nem tette maga elé a csokit, és ugyan keveset evett belőle, de éhgyomorra ette -, aztán késő délelőtt cukrot szerzett magának a benzinkúton, és nagy örömmel majszolta, miközben én Norbit dorgáltam, hogy a gyerek csokival indította a napot, most meg cukrot eszik ebéd előtt, ugyebár nem is ebédelt aztán, és mivel a láz hasfájással járt, biztosak voltunk benne, hogy csokimaradék és cukor miatt fájt a hasa. Azóta egyébként nem evett sem csokit, sem cukrot, de állandóan újságolja, hogy nukot ettem (cukrot ettem), és addig ismétli, amíg nem válaszolunk neki, hogy igen, cukrot ettél. Hiába reménykedtünk, hogy majd összeköti a hasfájást és cukorevést, láthatólag esze ágában sincs kombinálni ezeket a dolgokat. Néha kérik, hogy tegyek csatot a hajukba, és Norbi mondta neki egyszer, hogy úgy néz ki, mint egy kislány. Maxim nemrég ruhacsipeszt tett Robin hajába, aki nem tiltakozott, megnézte magát a tükörben, és szégyenlősen kijelentette, hogy ő egy kijány.
A leggyakrabban használt szava a nem, reggel ébredésnél ez az első szava és legalább tízszer elmondja. Norbi szokta tesztelni, kérdezgeti, majd feltesz olyan kérdést mondjuk, hogy mondd azt hogy nem, vagy hogy mást is tudsz mondani?, ezekre nem ad választ.
Nagyon ragaszkodik a dolgaihoz, az enyém fogalma igen erős most Robinban. Még nem érti, hogy ha azt mondjuk, ez a tiéd, akkor az az övé, mert bár többször mondja, hogy ezenyém, sokszor várja a megerősítést az ez a tié kifejezésre. Néha már szinte betegesen irigy, tegnap meglátta a felsőjét nálam, amint a mosógépbe akartam tenni, aztán nagy nehezen megértette, hogy koszos (koszo) és végül ő tette be a gépbe.
Sokszor kommentálja, amit csinál, pl. én mászo (mászok), én aszo (alszok) – na erről is hosszú bejegyzést kéne írnom.
Ha valamit Maxim gyakran mond, akkor ő is ismétli: - Anya, nézz, szál lepülő (anya nézd, száll a repülő); vagy - űbe (űrbe) – Mi szállt fel az űrbe? – lepülő. És mutatja is a kezével. Az űrbe kifejezést sokszor mondja elalvás előtt, sőt volt, hogy mikor éjszaka felébredt, ezt mondogatta. Olyan jó lenne tudni, mit álmodik ilyenkor.
Néhány hete mondja a nevét: Lobi. A testrészeket viszont hamar megtanulta: feje, meme (szeme), üle (füle), ora (orra). Először jól mondta a szempillát, hogy mempila, de elkezdte keverni a pillangóval, ami ilyesminek hangzik mimmangó. A csipeszt és a csipát is keveri, de azt tudja már, hogy ha cipet mond amikor a szemét kéne megmosni, akkor várja, hogy kijavítjuk, hogy az csipa, a szeme pedig csipás: cipa, meme cipász.
Iszonyat kíváncsi, követeli, hogy vegyük fel, ha valamit ő maga nem lát jól: én nézi. 
Valamiért rá van kattanva a csigákra, az élőket gyűjtik Maximmal, ha pedig lát képen, könyvben, vagy valahol csigát, kiabálja: giga. Ha spirálszerű motívumot lát, ami csigára emlékezteti, akkor is ez történik.  
Most ezek jutottak eszembe, próbálom leírni a mondásait, képtelen vagyok őket megjegyezni.

Robin bilis dolgai és a könyvek

Nagyon sok mindenben hasonlítanak egymásra, hasonlóan reagálnak bizonyos dolgokra. Úgy tűnik, hogy a szobatisztaság Robinnal is egy hosszabb folyamat, akár csak Maximnál.

Először Maximot utánozva a vécére ült rá, rengetegszer, és kizárólag fürdés előtt vagy után, de eltelt egy kis idő, mire tényleg pisilt is. Még nem volt két éves. Aztán néha kérte, hogy rátegyük, mert bele akart pisilni. A bölcsiben is ráültetik a vécére amikor a fürdőszobába mennek, itthon pedig áttért a bilire. Egy időben rendszeresen fürdés előtt bilibe pisilt, néha kakilt is, aztán "sztrájkolt" úgy két hétig, mi meg hagytuk a dolgot, de most megint újra kezdte, és még az is előfordul, hogy reggel vagy napközben ül rá, de főleg akkor, ha Maxim vagy én is vécére megyek. Most a dackorszak közepén éli nagy önállósódási korszakát is, ő önti ki a bili tartalmát a vécébe, és persze nem tud várni, így egyszer ki is öntötte a bilit a padlóra és Maximra. Egyre többször pisil és kakál a bölcsiben is a vécébe, de napközben nem ér rá és nem is érdekli a dolog, egyszerűbb a pelenka használata. Többnyire szól, de ha nagyon benne van valamiben, nagy élvezettel csinál valamit, akkor nem szól, és úgy kell könyörögni neki, hogy kicseréljük a pelenkáját. Egyelőre várunk, hogy ő maga ne akarjon pelust venni.

Akkor szokott jobban rá a bilire, mikor a könyvek is elkezdték érdekelni, és a bilin ülve olvasgattunk. Már egy egész Boribon mesét végig hallgat, most ugyan kevésbé türelmes, de volt, hogy a reggeli nagy sietségben őfelsége még könyvet akart olvasni. Nagy kedvenc jelenleg Eric Carle - Hol van a cicám? könyve, egész jól tudja a vadmacskák neveit. Ez az a könyv, amin 5 alkalomból 4-szer összevesznek Maximmal.

Hasfájás és láz

Robin nem volt jó passzban múlt vasárnap; délben nem evett semmit és magától lefeküdt aludni. Egy óra múlva sírva ébredt, majd elkezdett üvölteni, hogy fáj a hasa. Volt egy kis láza is, de mivel nagyon sírt, adtam neki fájdalomcsillapítót, ami kis idő után hatott, és már nem akart aludni. Pláne, hogy Maxim is időközben haza ért. Este megint kicsit lázas lett és fájt a hasa, de aztán szépen elmúlt neki magától. Hétfőn délután megint lázas volt, de a bölcsiben evett és jó kedve volt, otthon pedig már nem volt semmi baja, igaz nem aludt jól, de reggelre megint jól lett. Kedden este viszont újra kezdődött a hasfájás, megint hőemelkedéssel, így kapott fájdalomcsillapítót, de az éjszaka rettenetes volt. Ahogy elmúlt a fájdalomcsillapító, felkelt és üvöltött, és később sem akart lefeküdni, csak ha ültünk, érezte jobban magát, és végül a szobájukba sem akart bemenni, így hajnal 5-kor kiköltöztünk a nappaliba és ülve a kanapén aludtunk még egy kicsit. Én meg voltam győződve róla, hogy a hasa görcsöl és már készültem, hogy mehetünk ilyen-olyan kivizsgálásra, de a gyerekorvos csúnyának látta a torkát, manduláját és pirosnak a fülét, viszont szerencsére nem volt begyulladva. Szerinte a hasfájást a láz okozta, és utána gondolva, tényleg mindig kezdett belázasodni, mikor fájt a hasa, de még soha nem hallottam ilyenről, hogy a láz hasfájást okoz. Viszont igaza lehetett, mert kérdezte is, hogy ugye nem akar vízszintesben lenni Robin, a piros fülére célozva. Felírt még egy vizeletminta-elemzést, mert hogy ő egy homeós bogyón kívül nem adna semmit egyelőre, a Nurofent leszámítva. Szerencsére még akkor szerda este fájt a hasa, napközben nem, és csütörtökön már ismét a szokásos energiabomba-formájában volt, így pénteken ment bölcsibe. A vizeletében sem találtak semmit, de megosztom veletek a mintavétel procedúráját, amin most már nevetek, de akkor szerdán, azt hittem felrobbanaok. Vígjátékba illő jelenetek következnek.

Szóval, vennem kellett egy steril flakont a vizeletnek, és egy steril zacskót kisfiúknak, ez egy öntapadós zacskó, amibe bele kell tenni a kukit, körbe ráragad a bőrére, ez tartja, és így kell ráadni a pelust. Amikor aztán van benne pisi, egy kis csapocskával ki kell engedni a tartalmát a steril edénybe. A gyógyszertáros mondta, hogy ne tároljam soká a vizeletet, mert így a labor megtévesztő eredményt is hozhat. Próbáltam rávenni Robint, hogy az edénybe pisiljen, és ő lelkiismeretesen próbálkozott is, de nem jött semmi. Nagy nehezen rávettem, hogy akkor felragasszuk a zacskót, ami persze nem volt valami kényelmes. Ebéd után lett is benne pisi, igen ám, de ő azt mondta, hogy kaka, én meg azt hittem, hogy most fog kakálni, rohanunk a bilihez, erre kiderült, hogy ő úgy értette, kakált, és picit összekentem a zacskót, de sebaj, még menthető a dolog, mert nem a csapocska nyílása lett oda. Valahogy azonban sikerült a zacskóból a pisi felét kiöntenem, de még így is volt elég, elkezdtem beleönteni az edénykébe, és valahogy annyira izgultam, hogy egy része mellé ment, a maradék mintát pedig - immár harmadjára - kiborítottam a flakonból - szerencsére a kagylóba ment az egész, nem a földre. Na, ekkor felrobbantam. Robin ugyanis ahogy beértünk a fürdőbe, elkezdte a mi ez? kérdését hajtogatni, mikor kiborítottam a pisijét, akkor is csak ismételgette, hogy mi ez? hiába neveztem meg a dolgokat. Végül nem bírtam, és mondtam neki, hogy most mérges vagyok, ne is figyeljen ide. Ismételgette is szorgosan, hogy anya méges. Mivel még  aznap szerettem volna elvinni a mintát, el kellett mennünk megint a gyógyszertárba, mert nem lehetett tudni, mikor pisil megint, és ugye aznap reggeltől ebédig nem pisilt! Ekkor persze már hulla fáradt volt, de legalább megengedte, hogy megint ráragasszam a zacskót, és végül alvás után volt is benne pisi, amit aztán sikerült átöntenem a steril flakonba, és bevittük a kórházba. A vérvétel-helyek sajnos csak délelőtt vannak nyitva, így a városba kellett mennünk, és délután már nagy a forgalom. De nem érdekelt, csak ne kelljen még egyszer végig szenvedni a procedúrát.

Vasárnap délután Milánékkal és Lilláékkal a capelleni kreszpályán találkoztunk. Robin nagyon nehezen oldódott, pedig szombat délután is eljöttünk ide biciklizni, igaz, akkor kevesen voltak, míg vasárnap kora délután tele volt a pálya. Valószínű ez zavarta, mert aztán kezdett bele jönni, és Vincével nagyokat bóhóckodtak. Maxim és Milán már nagyon ügyesen tekernek kétkeréken, sőt Maxim elkezdett farolgatni is. De a lámpa is tetszik nekik, Maxim sokat gyakorolta, hogy a pirosnál megáll, a zöldnél indul. Már egy ideje mondogatom, hogy praktikus lenne egy roller, Andiék vettek is egyet, és nagyon élveztem a rollerezést a gyerekekkel a pályán.

Pókemberes pizsamaparti

Maxim már többször mondta, ha estig Milánéknál vagy Lilláéknal maradtunk, hogy ő ott akar aludni. Orsival megbeszéltük, hogy kipróbáljuk, és talán egyszerűbb, ha Maximmal kezdjük. Igen ám, de mikor Maxim ráébredt, hogy sem én, sem Norbi nem marad ott, csak ő, akkor azt mondta, hogy soha többet nem akarok Milánnál aludni - vagyis hogy nem akar soha ott aludni. Milánhoz akart menni, így óvatosan, de rávettem, hogy azért tegyük be az ágyneműjét, pizsamáját, hátha meggondolja magát. Végül annyira jól érezte magát, hogy ő maga jött oda és mondta, hogy szeretne ott aludni, és hozzuk az ágyát. Igaz, hogy ő végig ágyról beszélt, én meg ágyneműről, de kiderült, ő többre gondolt, mint csupán takaró, pizsama, kulacs. Behoztuk a csomagját, megmutattam, hogy mit hova tettem, erre ő:

- És hol az ágyam?

Kicsit kétségbe esett, hogy hol fog akkor aludni, de Milánnal egy óriási szivacson a játszószobában ágyazott meg nekik Orsi. 

Maxim az elején, ahogy megérkeztünk, kicsit feszült volt, Orsi jegyezte meg, hogy még nem önmaga, biztos benne volt a kétely, hogy mi legyen, hogy ott hagyjuk-e, de aztán előkerült Milán Pókember jelmeze, és onnan kezdve Maxim önmaga volt, vagyis Spiderman. Orsi mondta, hogy nagyon elfáradt, könnyen elaludtak, és azt leszámítva, hogy Maxim reggel Spidermanné változott, Milán pedig már nem akart beöltözve rohangálni egész délelőtt, nem volt semmi feszültség a gyerekek között. Végül leültek rajzolni, Maxim azóta tud pókot rajzolni, leírja a nevét, amivel én hiába próbálkoztam eddig, sőt még egy Pókember figurát is készítettek, aminek nagyon örült. Most pedig én is varrhatom a jelmezt, és ugyanúgy kell kinéznie mint a Milánénak.

Norbi ebéd után ment érte.
Többször elmondta, hogy nagyon jól érezte magát, elmesélte, hogy fürödtek, mit reggeliztek, egyszóval feldobódva jött haza. Még azt is hozzá tette:
- Én most már nem Robint utánzom, hanem Milánt, mert neki van pókember-jelmeze.
Kíváncsian várom, mikor alszik nálunk Milán. Ő nemrég hosszas és igen nehézkes előkészületek után, az ovis kiránduláson már aludt egyedül idegen helyen, szülők nélkül.

Kedden tanítási szünet volt, ezt a napot nevezték ki Zarándoklat-napnak, így Maxim napközibe ment. A capelleni napközi pedig elvitte a gyerekeket egy állatkert és élményparkba (Eifelpark), Németországba. Maxim iszonyatosan elfáradt, ennyire még nem láttam kimerülve, csak annyit mondott, hogy nagyon fázott, mert csak egy kabátot vihetett, és az esőkabátot adták rá, meg hogy sült krumplit ettek. Szerintem annyira túltelítődött, egyrészt nem velünk ment, hanem a napközivel, ami eleve magasabb ingerszintet jelent, másrészt teljesen új helyen járt. A kabát miatt nagyon mérges voltam, ugyanis vitt egy esőkabátot, mert esőt jeleztek, és én úgy gondoltam, hogy legfeljebb ráveszi a rendes kabátjára, ami szintén vízálló, nem pedig hogy egy vékony kabátban lesz 10 fokban egész nap. Mikor reggel vittem Maximot, még nem az volt, akikkel mentek, így vagy elveszett az üzenetem lényege, vagy félre értették. Úgy tűnik, nem fázott meg Maxim. Robint viszont teljesen kiborította kedd reggel az az apró változás, hogy nem az oviba kísérjük be Maximot, hanem a napközi épületébe. Ott akart maradni Maximmal, majd az udvaron akarta üldözni a madarakat, de hát nekem ugye ment a vonatom, és közel 10 perc figyelemelterelés és könyörgés után, nem volt mese, be kellett szállnunk az autóba. Robin végig üvöltötte az utat a bölcsiig, majd ott újra kezdte. Bekucorodott egy sarokba, sírt, rám sem nézett. Aztán persze nem volt semmi baja. Ő is érzékeny, csak nem feltétlen ugyanazokra a dolgokra mint Maxim. De most vele is nagyon nehezen megy a rövid ujjú felvétele. Érdekes, nyaraláskor, nem okozott neki gondot, viszont a 25 fokban nem hajlandó levenni a hosszú ujjút, vagy ha le is veszi, 5 perc múlva vissza kell rá adni; próbálja egyedül felvenni, de még kell egy kis navigáció neki hozzá.

Kiskertészek

Nagyon büszkék vagyunk Maximra, mert egész nap kertészkedett - április utolsó szombatján -, ő ültette el az összes paradicsompalántát. Még engem is "befogott", mondván, hogy én még nem is voltam kint aznap és mindenkinek dolgoznia kell.

Luxemburgi állatkert

Már voltunk a "Csodálatos parkban", Bettembourgban többször, nagyszülőkkel is, de tavaly nem jutottunk el, és gondoltuk, a négynapos hétvégébe belefér még egy nap kiruccanás (csütörtökön voltunk a dínóknál, két napot otthon töltöttünk, vasárnap pedig ide jöttünk). Nem tudjuk mi baja volt Robinnak, de ebédig végig cipeltem, és csak én vihettem, és nem volt mindegy, hogyan. Norbi mondta, hogy menjünk haza, de végül a fajátszótéren megtetszett neki a repülő, és itt kezdett feloldódni. Nekem úgy tűnt, hogy megijedt az állatoktól, nem erre számított, a nem igazi dínók után itt láthatóan minden élt és mozgott. A halaknál, majmoknál azt hajtotta, hogy nem jó, a pingvineket nézte, de utána megint cipelhettem. A kis jaguárféle vadmacskát is nagy élvezettel nézte, de aztán megint nyűgösködött.

Ebéd után vissza mentünk az erdei játszótérre, itt Maxim kiélhette pókemberes játékait, aztán együtt mászkáltak a repülőnél.

Persze nem akartak haza indulni a fiúk, mindenhol leragadtak. Viszont Maxim hajlandó volt kivételesen fényképezkedni :)

Lehet, ha többen megyünk, Robin kevésbé lett volna nyűgös, nekem viszont izomlázam lett, hiába még nincs 12 kiló (11,8 kg), egy órán át kézben vinni, megterhelő.

Dínómúzeumban

Május elsején "visszamentünk a nagyonrégmúltba. Átautóztunk Németországba, a Gondwana interaktív múzeumba. Orsiékkal ott találkoztunk. Nem tudom megmondani, hogy Maxim vagy Robin élvezte jobban, nagyon tetszett nekik az egész, Robin szó szerint leragadt egyes helyeken, ettől a ronda, nagy krokodiltól nem lehetett elrángatni. Sok állat mozgott, vagy hirtelen mozdult, amitől persze megijedtünk, majd a gyerekek ezt lesték.

Nagyon sok állat és dínó sötét környezetben volt, így a legtöbb fotó nem sikerült. Egyébként 3-4 órát minimum kell számolni, és akkor még gyakorlatilag semmilyen tudományosabb részt nem olvastunk el. Persze az egész inkább a látványra, élményre ment, de jól megcsinálták. Volt két 3D-s mozi, mi egyet kihagytunk, az egyik barlangban "színházi előadást" nézhettünk meg, és volt egy hajószimulátor, aminek az ablakát egy vakutól feldühödött cápa be akarta törni - ez is 3D-s szemüvegben. Nagyon élethűre sikeredett, mert Maxim félt is emiatt, majd két napig azt játszottuk, hogy nekem azt kellett hinnem, igazi cápa akarta betörni az üveget egy igazi hajón, ő pedig nagy bölcsen felvilágosít, hogy ez nem igazi, de jól megcsinálták, mintha tényleg ott úszna a cápa.

A bejárati csarnokban egy óriási csontváz fogadott, itt ebédeltünk, majd egy időgéppel visszarepültünk az őskorba, ahonnan visszasétáltunk a jelenbe.

A mamutoknál

A lenti képen a két kis kópé; vártuk a cápatámadásos műsort, ami után kidühönghették magukat a gyerekek a játszóházban. Na, itt aztán egy kis idő után a mi pókemberünk  mindenhova felmászott, lecsúszott a nagy csúszdákon, és persze a vakmerő öccse is rájött, hogy a nagyobbak játszótere sokkal izgalmasabb. A kicsiknek szánt részen összeszólalkozott egy másik kisfiúval. Robin szépen játszott, és nem örült, hogy kisfiú oda áll mellé és ő is azzal akar játszani - ketten is játszhattak volna ott. Robin nagy lendülettel elkezdett kiabálni a fiúval, aki hozzá mert érni, erre Robin behúzott neki - szó szerint, én legalábbis ennyit láttam. Nem mondom, hogy Robin nem hibás, de mivel a másik gyerek anyja nem reklamált túlságosan, gondolom, látta, hogy fia idegíti az enyémet, mert mi anyukák végül nem szóltunk egymáshoz, én próbáltam Robinnal elmagyarázni, hogy nem szabad megütni a másikat. Azért nehezen fogtam vissza a nevetést, ahogy láttam, hogy Robin behúz a másiknak. Egyébként ilyen még nem fordult elő, megvédi magát, de nem bánt senkit sem - bátyját kivéve, de ebbe most nem megyek bele- , a bölcsiben sem üt meg senkit.

Nagyon elfáradtak a gyerkőcök, persze Robin nem akart haza indulni, ilyenkor mindent kitalál, össze-vissza rohangál és mindenért hisztizik. Aztán két perc alatt elaludt az autóban. Jól aludt éjszaka, de lehet, hogy később azért okozott neki furcsa álmokat a dínóélmény. Az biztos, hogy minden sárkány, szörny, cápaszerű szörny dinó neki. Maxim este lefekvéskor azt mondta, hogy ő soha többet nem akar múzeumba menni, mert nagyon ijesztő volt és fél. Kicsit beszélgettünk az élményekről, dínókról, cápákról és a mostanról, ahol mi élünk, és még néhány napig újra játszottunk bizonyos helyzeteket, de szerencsére jól aludt már akkor éjszaka is, és most már mehetünk múzeumba is.