Maxim új ovis csoportban

Kb. egy hónapja vettem észre, hogy Maximnak kibújt az első maradandó foga, jobb oldalon, felül. Mondtam neki, hogy ez maradandó fog, ehelyett már nem nő másik, erre vigyázni kell, ő kétségbe esetten válaszolta:

- Én most már nem fogok soha semmit csinálni, hogy vigyázzak a fogamra. 

Megkönnyebbült, mikor elmagyaráztam neki, hogy én csupán a nagyon alapos fogmosásra gondoltam.

Maxim kezd nagyon éretten gondolkodni, legalábbis bizonyos dolgokról. Most hétvégén pl azt mondta nekem ebéd előtt, hogy ő jön nekem segíteni, és ebéd után is segít nekem mindenben, mert én reggel mondtam, hogy nagyon sok dolgom van. Pogácsát sütüttönk, és formákat kért, de együtt szaggattuk ki az egészet, az elejétől a végéig kitartott, és csinálta. Ha néha társasozunk, elfogadja ha nem mindig ő nyer, mesékből idéz, illetve most nagyon sokat gyakorolja a számok írását, ami az ovi hatása, és bár azt mondták a szülőin hogy nem tanítják őket számokat írni, mert nem matekórájuk lesz, mégis csak tanulnak valami hasonlót. Rengeteget rajzol, mindig az aktuális kedvenceket: pók és pókember, batman, szellem, sárkány. Sablonnal is szeret rajzolni, eddig nem kedvelte, sokat színez, próbálja úgy színezni ahogy a képen van, most épp telefonkönyvet készített, vagy éppen egy olyan lapot hozott haza amire a barátai írták rá a nevüket - 4-6 évesekről beszélünk, akik még nem iskolásak.

Szóval szeptember közepén újra kezdődött az ovi, új csoport, új óvónéni, jobban mondva tanító néni, mert ez itt ugye már iskola, még ha a tavalyi elő- vagy korai iskola (Précoce), a mostani pedig játékiskola (Spillschoul) luxemburgiul. Ez az un. középső- és nagycsoport egy összevont csoport, az egyik fele a kisebbek, a másik fele a nagyobbak, akik a következő évben kezdik az iskolát. Tehát egy évig Maxim a kisebbek között van, de jövőre ő nagynak fog számítani a csoportban, ugyanazzal a tanító nénivel és nyilván ugyanazzal a félcsoporttal, a másik felét a kisebbek alkotják majd. Ez nem rossz rendszer, hogy megtanuljanak a nagyobbakkal is és a kisebbekkel is egy közösséget alkotni, ugyanakkor sok változást is jelent. A  mi esetünkben pláne, mert jövő szeptemberben a capelleni iskolába járnak majd a gyerekek, bár már most csak capelleniek vannak a csoportban. Nem lelkesedtünk, mikor kiderült, hogy a kertszomszédunk lesz az óvónéni, mivel a fakivágás-tujaültetés óta nem igazán beszélünk egymással, és a szülői értekezleten is furcsának találtam Joffa Sylviet. De jó dolgokat csinálnak, Maxim szereti, a csoportot is, mondja, hogy Sylvie nem szigorú, csak hangosan beszél, és ami a legfontosabb, most nem hajtogatja, hogy nem akar oviba menni, szívesen megy, hamar beilleszkedett, egész sokat mesél. Nemrég azt mondta, hogy Sylvievel mindig olyan fura dolgokat csinálnak, de abszolút pozitív értelemben. Nagyon szervezett óvónéni, már a 2. napon ki volt téve egy táblázat, hogy melyik nap ki hova megy délben illetve délután, és az első hét végére egy fényképes telefonkönyvet is kaptunk tőle. Igazán nem panaszkodhatunk, mert néhány hét után felajánlotta, hogy nyugodtan vigyem Maximot kicsit később, hogy ne kelljen a gyerekekkel a reggeli nagy forgalomban rohangálnom, de aztán mondtam, hogy én igaz, hogy vissza megyek Capellenbe, de onnan vonattal megyek dolgozni, így nem olyan vészes, és hogy Maxim majd később busszal fog járni reggelente. Mert hogy van iskolabusz, az utcánk végéből, de nem akartunk azonnal mindent egyszerre kezdeni, Maximra bíztuk, hogy mikor próbálja ki, az egyezség pedig az, hogy karácsonyig választhat, hogy busszal vagy autóval megy reggel oviba, a karácsonyi szünet után viszont busszal kell mennie minden reggel. Ahogy betöltötte az 5. évet, másnap reggel buszra ült, és azzal ment oviba. Azt mondta először, hogy jó volt, de inkább vigyem autóval, de aztán sokszor busszal megy. Az elején kicsit gázos volt, mert ha Norbi nem volt otthon, Robinnal együtt kísértük Maximot a buszhoz, és persze ő is fel akart ülni, így az első ilyen reggel zengett az utca Robin sírásától, a második reggel már csak kicsit sírt, aztán elfogadta, hogy az Maxim busza, ő máskor buszozik, igaz, erre sokat kellett várnunk, most november végén kirándult csak a bölcsivel.

Még egy érdekesség, a csoportban két Maxim van, a másik a nagyMaxim. 

Bilan 30

Ezúttal Robinnak. Ahogy Maximot is, Robint is elvittük egy nyelvi felmérőre, ami nem kötelező, de minden itt született gyereket behívnak egy tesztre, amit ha szükséges, később megismételnek. Azt tudni kell, hogy az alapnyelvekből lehet elsősorban választani, de minden esetben a gyerek anyanyelvén történik a felmérés, csak ha ez nem az itteni gyakori nyelvek, akkor kicsit körülményesebb a dolog, mert a szülő tolmácsolja  a gyereknek a kérdéseket. Nem tartott sokáig a felmérés, egyrészt mert Robin megunta, és ő utána nem foglalkozott sem a képeskönyvvel sem velünk, másrészt meg a kérdőív alapján is úgy ítélték meg, hogy megfelelő szinten van az életkorához képest: önálló mondatokat alkot, ragoz, kérdez és a legtöbb hangot is szépen ejtette ki. Vissza sem kell majd mennünk, Maximmal anno igen, Norbi szerint mert ő sok hangot nem ejtett tisztán. Az oviban/iskolában majd lesz még felmérés.

Most egyébként ugrásszerűen megnőtt Robin szókincse, kérdésekre önálló válaszokat alkot, kezd szépen beszélni. És még többet beszél mint eddig, csak most már szinte mindent értünk, kivéve, ha üvölt és úgy próbál valamit mondani, na akkor érthetetlen számunkra is. Egyre hosszabb meséket hallgat végig esténként, és ugyanúgy mint Maximnál, a meseolvasás interaktív, olyan nincs hogy ő ül, hallgatja a mesét, nézi a képeket. Ő is mutogat, folyton kérdez, lapoz előre-hátra. Most remélem, kezd egy kicsit leállni a tévével, mert ő képes volt egész délelőtt mesét nézni. A műtét előtt és után nagy sláger volt az angry birdsös játék a táblagépen, már el tudja indítani a játékot, másik pályát választani.
Szerintünk most kezd a bölcsiben is szavakat mondogatni, és valószínű, néha kicsit sok neki ez a kettő együtt, ezért nyávogósabb időnként. Úgy tűnik, vége a nagy szerelemnek, nyári szünet óta Robin és Nesta elválaszthatatlanok voltak, együtt játszottak, fogták egymás kezét, és Robin csak Nestát emlegette. Még mindig sokat beszél róla, de most már nincsenek annyit együtt, és nem örülnek annyira egymásnak reggelente; Robin berohan a szobába és elővesz valami autót, Nesta pedig mással játszik.
Most már ritkán kakál a pelusba, többnyire szalad a bilire, viszont ha tele van pisivel a pelus, nem zavarja. Majd hétvégente próbálkozunk, hogy lássuk, mennyire érdekli a dolog.

Egyre többször fordul elő, hogy ha idegen helyre megyünk, vagy idegennel találkozunk, akkor Robin bújik belénk, szégyenlősködik. Azt pedig nagyon nem szereti, ha valaki csak úgy hozzá ér, még a bölcsiben sem mindig örül neki. Iszonyat érzékeny arra is, hogy ha valami nem tetszik nekünk, rá szólunk, vagy egy kicsit erőteljesebb hangon mondunk valamit, rögtön elkezd sírni, és mondja, hogy fáj a bibim. Ráadásul éjszaka sem tud kikapcsolni, sokat álmodik, beszél álmában, forog, van, hogy felébred rá, van, hogy arra ébred, hogy fázik mert kitakarózott. Most ez a legújabb, hogy azt kiabálja: takajó. Szóval hiába van rendben az orra, még mindig ritkán alszik jól. Ráadásul most esténként nem akar aludni, mondja is hogy én nem szeletek aludni. Remélem, hamar lecseng, mert egyszerre tesszük le a két gyereket, de ha Robin egy órán keresztül nem alszik el, az idegesítő tud lenni. Az is igaz, hogy nincs nagy alvásigényük, csak a szülőknek lenne :-)

Robin nagy színész, és rettenetesen tud hízelegni. Néha tényleg nehéz megállni, hogy egy szidást követően ne nevessük el magunkat.
Következzen néhány feljegyzett mondása, régebbről és mostanról.

szempillangó - mondta a szempillájára, talán most már nem keveri :)

Az egyik mesekönyvében (Eric Carle - Nem láttad a cicámat? - hetekig nagy kedvenc volt) van egy sötét bőrű indián, Robin megjegyzi: cokis (csokis)


Itt ugyebár rengeteget esik, beborul az ég. Egyik reggel mondja:
- Beboluló - és ráborul az asztalra.

Azt hiszem, Maximnál is volt ilyen, hogy ébredés után nem szeretik a világosat, most már azt kiabálja Robin, hogy kapcsoljuk le a villanyt, de egy darabig a napot okolta reggelente a konyhában:
- Szüt a nap - nyávogta, és le kellett kapcsolnunk a lámpákat.

- Itt a bibim - mutat rá egy anyajegyére.

- Robin, az egy anyajegy - válaszolom.
- Nem, az enyém.

Sokszor elfelejtjük, hogy a gyerekek mennyi mindent tőlünk tanulnak, mennyire utánoznak minket. Az új autónkat ugyebár tölteni kell, nem tankolni. Robin a konyhában egy polcnál játszott az autójával, közelebb mentem: a melegszendvicssütő zsinórjával játszott, pontosan úgy próbálta csatlakoztatni a kábel végét az autójához ahogy mi tesszük az igazi autónkkal, és közben ezt mondta: tőtődik az ató. Zabálni való volt.

Sokat hallja, hogy viccelünk, főleg Maxim "ugrat" most minket, ilyesmivel, hogy anya, nyitva van az ajtó, közben be van csukva, vagy elkezd sírni, de csak tetteti, hogy megvicceljen minket. Robin egy reakciója, ha mondjuk, hogy ne csinálja, vagy hogy szépen csinálja, hogy ő csak viccelt. Már nem emlékszem, mit csinált, meghúzta a hajam, vagy leugrott valahonnan, de a következőket válaszolta nekem:

- Csak vicceltem - vigyorog.
- De ez nagyon nem vicces - mondtam mérgesen.
- Nagyon vicceltem - válaszolja huncutul.

Őszi szünet - egytől három hétig

Október utolsó hete őszi szünet az oviban. Nagyiék jöttek ki erre az időre, így mindkét gyerkőc otthon töltötte a hetet. Nagyon örültek a nagyszülőknek, ilyenkor mindig felpörögnek, még többet szaladgálnak, még hangosabbak. Robin délután mindig Popival aludt, gyanítom, Popi hamarabb elaludt, mint Robin. Kicsit féltem, hogy Robin elkapja Popitól a náthát, de szerencsére nem lett semmi baja.

Én különösen örültem, hogy Robin otthon marad egy hetet, mert november 4-ére kaptunk időpontot a műtétjére: orrmandula-kivét, garatmandula kisebbítése és tubus behelyezése mindkét fülbe. Szóval egy hetet otthon volt, majd még két hetet a műtéttel együtt. Én egész októberben azon izgultam, hogy ne legyen beteg Robin a műtét előtt, mert akkor el kell halasztani, de a műtét előtti kontroll annyiból állt, hogy az altató-orvos meghallgatta, az asszisztens pedig röviden tájékoztatott a műtét menetéről, illetve megkérdezte, milyen papírokra, igazolásokra van szükségem - teljesen feleslegesen, mert a műtét utáni kontrollon az orvosnak fogalma sem volt az igazolásokról, én meg egy félnapi várakozás után kiakadtam, de végül a doki kedves volt, és ő aztán tényleg nem tehetett róla, hogy a kórház nem tájékoztatta. Ugyanis a fül-orr-gégészet a város másik végén van, ott van egy kórházi szárny, de a gyerekkórház a városban van, és az orvosok műtétkor a gyerekkórházban vannak végig, egyébként pedig a rendelőjükben, vagyis át kell jönniük a városon egy vizitért. (Na, kábé ilyen káoszos a kórház. Tudtatok követni?) Ez sok mindent megmagyaráz. Tény, hogy a szülő bent maradhat a kórházban, ott is aludhat, rendelhet magának kaját, ez azért óriási dolog.

Szóval, ahogy Robin a nyári nátháján túl volt, a szörcsögés, orrdugulása megmaradt, de hiába tisztítottam az orrát, semmi nem jött belőle. Persze horkolt is rendesen, de ami még inkább zavart minket, az, hogy nem vett az orrán levegőt; volt hogy csak a száján lélegzett, néha nem tudtuk eldönteni, hogy miért nyögdécsel. Az itteni fül-orr-gégész, aki már kétszer látta, szeptemberben újból megvizsgálta, műszerrel megnézette a fülét is, és műtétet javasolt. Azt mondta, hogy nem létszükséglet, mert a megnagyobbodott mandulát általában kinövik a gyerekek, a sok folyadék a fülében, életkori sajátosság, vagyis magától is megoldódhat, és hát úgymond túlburjánzott az orrmandulája, amit kivenne egyúttal. A horkolás szerinte a megnagyobbodott garatmandulától van. Gondoljuk át, nem kell azonnal dönteni, várhatunk is, hogy milyen lesz a tél, és akár később is eldönthetjük, hogy megműtsék-e Robint. Norbival viszont úgy gondoltuk, ne várjunk, mert meddig és mire, az nem normális, ahogy Robin lélegzik, emiatt biztos, hogy éjszaka sem tud mindig aludni. November 4-re kaptunk időpontot (minden hónap első keddjén műt az orvos) a gyerekkórházba, és mivel Robin kicsi mind súlyban mint korban - 12,5 kg -, 1 éjszakát bent töltöttünk a kórházban. Maga a műtét, a másnapi kontroll, majd az egy hét utáni kontroll is rendben volt, viszont maga a szervezés, tájékoztatás katasztrófa. Értem én, hogy nincs elég ember, de akkor is, berendelni egy két és félévest reggel 7-re, és délig váratni, úgy, hogy egy másik apukával szó szerint ki kellett húzni az infót az ápolókból délelőtt, hogy mégis meddig kell várnunk étlen-szomjan, ez azért nevetséges volt. Mivel teljes altatásban végezték a műtétet, ezért előtte nem lehetett enni-inni, és bár szerencsére még vizet sem követelt, én ugyan ittam, de délig nem ettem, és nagyon rosszul viselem az éhséget, én addigra teljesen kész voltam; náthás is lettem. Szerencsére a játszószobában gyorsan eltelt az idő, és egyszer csak jöttek értünk. Robin kapott egy nyugtatót, majd az ágyán elgurítottuk a kórház műtéti részlegére, egy hosszó folyosó köti össze a gyerekkórházat és a kórházt, aztán várnunk kellett az ébredezőben, ahova műtét után viszik vissza. Mire az altató szobába indultunk, ő már szinte aludt is a fáradtságtól, és oda én már nem mehettem. Kaptam egy telefont, amin hívnak, ha az ébredező szobába tolták. Kb. 3/4 12-kor vitték altatni és egy óra múlva már hívtak is, hogy kész a műtét, minden rendben van. Nem nagyon tért magához, csak aludt, majd egy óra múlva a nővérrel egy alátétet tettünk a feje alá, hogy arra folyjon a vér az orrából, mire felébredt, mocorgott, aztán megint aludt. Az ápoló egy jó fél óra múlva jött, hogy szerinte vissza mehetünk a kórházi szobánkba, mindjárt jönnek értünk. Ebből másfél óra lett, mert nem tudtak értünk jönni. Aztán Robin magához tért, és mivel ő nem ehetett, nekem megint tolodótt az ebédem. Folyamatosan kapta a fájdalomcsillapítót, így végül 5-kor ihatott, majd este egy újabb adag fájdalomcsillapítóval fel is ébresztették, és akkor már éhes volt. Vaníliás turmixot ivott, meg kb 2 dl kakaót, na ezt mire lefeküdtünk aludni, ki is hányta, szó szerint úszott a padló. Úgy-ahogy feltakarították, aztán többet szerencsére nem hányt, és reggel már megmaradt benne minden, de nem engedtem, hogy sokat egyen egyszerre. Borzasztóan aludt éjszaka, ennek ellenére reggel már a játszószobába akart menni. Ahogy fent írtam, valamikor délben nagy nehezen a főnővér elárulta, hogy talán kora délután átjön egy orvos a fül-orr-gégészetről. Végül fél 5-kor jött értünk Norbi, mert neki viszont addigra meg kellett várnia Maximot, hogy haza érjen az iskolabusszal.

Robinnak még 4 napig váltva kellett adni a kétféle fájdalomcsillapítót, viszont a paracetamolt nem volt hajlandó bevenni a 4. naptól, pedig akkor már kétféle íz közül is választhatott. A nurofent csak egyszer nem akarta bevenni, valszínű nagyon fájt a torka akkor. Kúpot is kapott a végén, csak hogy jobban legyen, és legalább egy kicsit jobban aludjon éjszaka. A műtétet követő 8. naptól kezdett formában lenni, előtte hullámzott, és sokszor nyűgös is volt, így bár mehetett volna hamarabb is bölcsibe, mi inkább otthon tartottuk. Az egyhetes kontrollon mindent rendben talált a doki, december közepén kell majd vissza mennünk. Aznap késő este pedig keresztanyukámék jöttek hozzánk egy hosszú hétvégére. Még jó, hogy Robin szépen javult, így Ágival és Viktorral csütörtökön késő délelőtt beautóztunk a fővárosba és hatalmasat sétáltunk, Robin kismotorozott  mellettünk. Egy késői ebédet követően mi Robinnal haza autóztunk, majd Maximmal izgatottan vártuk a vendégeket, vagyis Maxim tűkön ült, 5 percenként kérdezgette, hogy mikor jön már Ági és Viktor, és pár perc után már meg is barátkozott velük, Viktorral pedig transzformert  (sztranszformerszeket) kellett építeniük két este is. Ági egyszer látta Maximot, mikor még kicsi volt, azóta rengeteget változott :-) na és persze Robin is megnőtt, akit csak fényképről láttak eddig. Pénteken autókáztunk az európai intézmények körül, majd egy bevásárlóközpontban szétváltunk. Ági és Viktor túristáskodtak, és csak késő este értek haza, Maxim nagy bánatára, de szombaton végül nem mentünk sehova. Nem is bántam, mert hiába aludt végre jól Robin, Maxim hányt, igaz, csak egyszer, és aztán a szombati diéta után vasárnap villásreggelizett. Szóval szombaton mindenki fáradt volt, Ági is későn kelt, Viktorról nem is beszélve, majd vasárnap kirándultunk egyet Viandenbe. A gyerekeknek is tetszett a vár, aztán ettünk egy jót, és máris hétfő lett: Maximnak ovi, Robinnak három hét szünet után bölcsi, nekem megint munka, Ágiék pedig vissza utaztak Magyarországra.

 

 

 

Sajnos a hányós vírust, amit Maxim az oviban szedett össze, Robin is elkapta, igaz neki is csak egy éjszaka volt, de ő többször hányt, többszöri ágyneműcsere, és a reggel annyira kért kakaóját is kihányta, pedig rizstejeset adtam neki, de szinte az egészet felhörpintette. Így egy nap bölcsi, munka után megint otthon maradtunk, de csak egy napot, délutánra már jól volt, másnap már nem látszott rajta semmi. Bár csütörtökön nem akart bölcsibe menni, pénteken nem kellett noszogatni, mert kirándulni mentek az erdőbe, busszal - és ezt imádja Robin, meg volt a reggeli motivációja.

Ui. Robin műtét után megkapta az altató maszkját, két hétig azzal aludt, és még most is néha előveszi.