2017. október 7., szombat

Emili bölcsis lett

Szeptember 18-án hétfőn kezdte Emili a beszoktatást. A fiúk előtte pénteken kezdték az ovit, iskolát, nagyon örültem, hogy sikerült így beíratni Emilit. Előző héten találkoztunk Lilyvel, az egyik gondozóval, a megbeszélésre Emilit is vittem. Hétfőn, mikor ismét mentünk Emilivel, úgy tűnt, emlékszik, hogy voltunk már itt. Egy jó órát maradtunk, időnként eltávolodott tőlem Emili, és nézte, mit csinálnak a többiek, vagy próbálta azt csinálni. Ő a legkisebb és legfiatalabb, mert egyből a nagycsoportba tették, ahova a fiúk is jártak a babacsoport után. Elvileg az idén még néhány hasonló korú gyerek a babacsoportból átjön ide, és akkor tényleg lesz játszótársa. Folytatva a beszoktatást, kedden maradtam vele egy jó negyed órát, aztán úgy tűnt, hogy nem is foglalkozik velem, elköszöntem, és egy jó fél óra múlva kezdett sírni. Szerdán elmentem pár perc után, és így szép lassan péntekre egészen feloldódott. Reggel 9-kor esznek, hát ő sem csütörtökön, sem pénteken nem evett, de pénteken már nem csak a babakocsiban ücsörgött az udvaron, hanem sétálgatott. Megbeszéltük, hogy hétfőn viszem ugyanúgy 8.45-re és ebéd előtt, azaz 11.30 előtt megyek érte. Hétfőn reggelizett, egyedül kanalazta a pelyhét, kedden viszont ebédre is maradt, de nem evett. Pedig a délelőtt jól ment, ügyesen sétált, és naná, hogy éhes volt délben. Megbeszéltük, hogy ha szerdán ebédel, akkor megpróbálják lerakni aludni. Nagyon jól ebédelt, de nem aludt el, pedig nagyon fáradt volt. Csütörtökön végre evett is, és aludt is, így a 2. hét utolsó két napján uzsonna után, 15.45-kor mentem érte. 
Én most hétfőn kezdtem dolgozni, nekem is hosszúak a napok, pedig két délutánt és csütörtökön egész nap távmunkázok. Emilinek egész jól megy a bölcsi, már integet, mikor eljövünk. Persze reggel sír, de le a kalappal, ugyanis reggel a babacsoportban, fent az emeleten van a gyülekező 8.15-ig, és mivel picit 8 előtt viszem, így nem a megszokott helyen kezdi a napot, de nem volt gond belőle. Elég keveset aludt délben, volt, hogy délelőtt elaludt a babakocsiban, de csütörtökön ügyesen sétált, és szűk 3 órát aludt ebéd után. Szerdán mondta az egyik gondozó, hogy nagyon ragaszkodik hozzájuk, sokat van ölben, és amikor esznek, ha valamelyik gondozó kimegy, elkezd sírni. Ezzel tényleg nem tudok mit csinálni, idővel megszokja. Ennél sokkal rosszabbra számítottam, arra készültem, hogy szabival kell kezdenem a hetet, mert nem fog majd ott aludni, vagy hogy sokat sír majd. Ő is legalább olyan érzékeny mint a fiúk, szerintem még félénkebb mint Maxim volt, de ahogy Maximnál láttuk, milyen sokat változott, Emilinél sem erőltetjük azt amit nem kell. Otthon vagány, felmászik, vagy fel akar mászni mindenhova, ahova a fiúk, csúszdán nem a lépcsőn mászik, hanem magán a csúszdán, és ehhez hasonlók. 
Picit taknyos volt a beszoktatás elején, aztán hétvégére megint taknyosabb lett, de most szépen javul a náthája, remélem, kibír néhány hetet láz és egyéb nyavalya nélkül. 

Közben kibújt 3 szemfoga, nagyon egyszerre nőnek: az első felül két hete, a másik kettő a szülinapos hétvégén, és most jön a negyedik is. Nem csoda, ha ebéd után csak egy jó órát aludt többször, sőt, csodálom, hogy egész sok éjszakát átaludt, oké, 5 és 6 között sokszor felébredt, de ha már hajnalig alszik, az szuper éjszakának számít. Pláne, hogy vasárnapról hétfőre éjszaka annyira nem aludt és üvöltött, hogy kétszer kapott – természetesen kétféle – szirupot, szerintem akkor bújt ki teljesen a második és harmadik szemfog. Az biztos, hogy nagyon elfárad a nap végére, most hogy egy teljes hetet volt, estére kikészül gyakorlatilag; elég jó megfigyelő ő is, a sok új arc, új nyelv, meg délutántól a fiúk itthon nagyon lefárasztják.

2017. október 6., péntek

Apák napja Norbi szülinapján

Vasárnap volt Norbi szülinapja, és most egybeesett az apák napjával. Robin olyan izgatott volt, hogy ő már szombaton odaadta az ajándékát, egy esernyőt, amit ő maga festett körbe. Maxim és Emili vasárnap adták oda az övéit, Maxim vállfát festett be, meg teleírt kínai írásjelekkel egy lapot, Emili a kezével, ujjával festegetett, és kapott az apukája házi bonbont mellé.
 

Egy itteni kínai étterembe mentünk ebédelni, egyszer már voltunk itt és Maxim szeretett volna újból elmenni. Robin elég nehezen talált magának ennivalót, pedig Emilinek vittünk bébiételt, de végül sok mindent megkóstolt, így jól lakott az éttermi ebéddel.

Maxim egyik évfolyamtársáé, illetve a szüleié az étterem, a fiúk sokat játszottak (tableten) a kisfiúval, és Emili sem bírta végig a székben, állandóan a mosdóba akart lelépcsőzni, kezet mosni, így csak az elején készített Norbi pár képet, pedig hát ő volt az ünnepelt.

2017. október 4., szerda

Maxim 8 éves


Szombaton 8 éves lett Maxim. Végül úgy döntött, Milánékkal szeretné ünnepelni a szülinapját; Nerf partit szervez. Készült rá napokon át, akadálypályát de sajnos már péntek éjszaka esett. Talán emiatt is elég zaklatott volt egész délelőtt, de szerencsére jól sikerült a délután. Már reggel oda adtuk az ajándékát, egy Nerf íjat kért. Mikor megjöttek Orsiék, kicsit játszottak a fiúk, aztán tortáztunk és újból játszottak a fiúk. Emili ébredés után amúgy is nehezen tér magához, most meg, hogy "idegenek" is jöttek, gyakorlatilag estére oldódott fel. A torta neki is nagyon ízlett, és még a hamburgerét is megette. Ő ült velünk, felnőttekkel a legtovább az asztalnál. 

(Maxim citromtortát kért, és mivel már többször sütöttem ugyanazt, gondoltam, kipróbálok másik receptet. A 3 tojásos piskóta a szokásos volt, csak rizstejjel készült Robin miatt, a krémet pedig én főztem, innen, csak dupla adag és a vaj egy része margarin volt, szintén Robin miatt. A gyerekek az utolsó két szeleten összevesztek kedd este, Emili is kevesellte az adagját.)

Úgy tűnik, szinte csak az evésről készítettünk képeket, pedig Maxim és Milán kimentek a focipályára letesztelni a nerf fegyvereket, azért a kisebbek is sokat játszottak, de bizonyára elég elfoglaltak voltunk a délután és este folyamán.