Nyugodalmas és betegeskedős téli szünetünk

Nem írok újat azzal, hogy természetesen a karácsony hetében is Maximmal lebetegedtünk, bár ő ment bölcsibe és csak egy köhögős éjszakánk volt, de mire ő jobban lett, addigra én kezdtem megint köhögni, ami így terhesen még ezerszer kellemetlenebb. Pénteken már nem dolgoztam, és a karácsonyi készülődést nem akartam kihagyni, bár nem készült többfogásos ebéd és vacsora sem, és csupán bejglit sütöttem (életem elsőjét, jövőre nem hagyom ki a zsemlemorzsát sem a töltelékből, így talán nem reped ki :)), az itt szokásos fatörzstortát rendeltem (de egy biopékségtől).
Már feltettem a fényképeket, videókat az ajándékozásról. Miután sikerült meggyőznünk Maximot, hogy nem a zöld fényes illetve aranyszínű csomag az övé, bármennyire is vonzóak, hanem az óriászsák (amit én varrtam neki), és ami tele van az ő ajándékaival, izgatottan bontotta ki.  Nagyon örült a felfújható repülőjének, ami nem bírta sokáig, ereszt az egyik végén; az autószállító kicsomagolását rögzítettem. Három téli könyvet vettem neki, a barna könyvet a borítóján lévő mintáról felismerte, hogy Boribon. Azóta megnéztük a két diafilmet is (most már többet figyeli a mesét mint a vetítő működését). Szenteste még beszéltünk a nagyszülőkkel.

Továbbra is ködös, szürke időnk van, egy délelőtt volt napsütésünk, de pont akkor Maxim olyan kis nyűgös volt, alig evett, így nem mentünk ki. Hétfőn délután elsétáltunk a játszótérre, kb. egy órát voltunk kint, reggelre volt is mit kiszívni az orrából. Bevonatoztunk a városba, az egész kis kiruccanásunk 3 óra volt, ezalatt ebédeltünk is, és estére belázasodott Maxim; később muszáj volt lázcsillapítót adnunk neki, mert nagyon felszökött a láza. Ma jól van, hőemelkedése van, viszont étvágya alig, más tünete nincs, meglátjuk holnap, kell-e mennünk orvoshoz. Borzasztó, hogy nem tudunk kimenni a házból, mert egyből betegek leszünk. Az egyik újévi kívánságom, hogy legyen már vége ennek a trutyis időnek.
Most épp levetkőzött, hogy ő pocakban szaladgál, bár most javított ki, hogy meztelenül, pocakban. Aztán meg csodálkozunk, hogy beteg...

BOLDOG KARÁCSONYT!

Előkarácsony Lilláéknál

Múlt szombatra terveztük a mi kis baráti, gyerekes összejövetelünket a karácsony szellemében. Maxim szerdára betaknyosodott és köhögött, velem együtt, de szerencsére egy köhögős éjszaka után, és mindenféle alternatív (és kevésbé alternatív) gyógymódot bevetve egy nap után már sokkal jobban volt, csak az orrszívást nem hanyagolhattuk. Így mi szerencsére formában voltunk szombatra, nem úgy Milán. Szegénykém egy jó kis hörghurutot szedett össze, és bár jobban lett szombatra, a fertőzés miatt ő otthon maradt Orsival. Csak egy pillanatra ugrottak be az este végén, az ő Norbijukért. Így csak két gyerek, Lilla és Maxim hangzavarát kellett túlkiabálnunk néha, nem is tudom, mekkora zsivaly lett volna, ha hárman vannak. A két kicsi egyfolytában incselkedett egymással, provokálták egymást, ez sokszor veszekedésbe fordult. Lilla például direkt elvett valamit Maximtól és rohant vele, várva, hogy Maxim kergeti. Persze Maximot sem kellett félteni, néha csak úgy mondta, hogy Lilla, nem, pedig Lilla semmihez sem nyúlt a közelében. Természetesen mindig az kellett nekik, ami a másiknál volt, tényleg úgy tűnt, hogy teljesen elengedték magukat, próbálgatják, meddig mehetnek el, dirigálnak a másiknak. Norbi megjegyezte, hogy végre Maxim mondhatja a magáét és még meg is értik, mert a bölcsiben sokat beszél magyarul. Racletteztünk, meg nagy nehézségek után sikerült a csokifondü is. A gyerekek ajándékoztak is egymásnak, mindenki elégedett volt. Maxim olyannyira, hogy ő bizony nem akart haza jönni, azt mondta, ott alszik Lillánál, nyugodtan hagyjuk ott.
Nagy nehezen végül felöltöztünk és este 11-re haza is értünk. Már nem esett a hó, de a kisebb utak havasak voltak, és otthon még letakaritottuk a bejárónkat. Másnap pedig felavattuk a szánkót, amit Maxim nagyon élvezett, de csak ha húztuk. A hó nem maradt meg, hiába esett azóta megint, az eső és az enyhe idő mindent elszürkít. 

Mama elment Békéscsabára

Múlt szerdán este érkeztek Norbi szülei néhány napra. Maximmal vonattal mentek eléjük a városi pályaudvarra. Már ez nagy élmény volt neki, de nagyon örült Mamának és Tatának. Úgy tűnik, most érett meg rá, most érti már, hogy van bővebb család, hogy kik azok, akiket sokat lát, hall (skype-on).
Már nem volt szüksége órákra, hogy felengedjen, egyből beszélt hozzájuk, játszott velük, dirigált nekik :-)
Én végig azon aggódtam, hogy ne kapjon el semmit tőlünk, mert Norbi is és anyósom is köhögött, én meg aztán a sok köhögési roham között, örültem, ha kaptam levegőt.
Vasárnap mikor elutaztak a nagyszülők, Maxim megjegyzi: Mama haza ment. Mama elment Békészcabára. Na, az ilyen mondatoktól lehidalok; milyen gyorsan tanul, milyen jól összerakja és még a ragok is rendben vannak. Nem volt semmilyen programunk, szombaton a fiúk elmentek az erdőbe, de most Maxim nem akar sokat kint lenni, mindig mondja, hogy hideg van, olyan hideg van. Délután mézeskalácsot sütöttünk, az elején próbálkozott a szaggatással, aztán csak nézte, ahogy csináljuk és mondta, melyik formát szaggassuk, meg, hogy merre nyújtsam a tésztát; egy idő után ő is nyújtott, meg a végén püfölte a tésztát. 

 

 

A díszítés még hátra van, viszont a tészta (Limarától) nagyon jó, igaz, kicsit nehéz volt szaggatni az elején.

A héten is csak úgy mint múlt héten "gyönyörű" időnk van, bentről jobb szemlélni az esőt, szelet, vihart.

Advent, mikulás

Csak nem tudtam kikecmeregni az ártalmatlannak tűnő náthából, légcsőhuruttal itthon vagyok kedd óta. A legrosszabb a köhögés, amitől már a fejem is majd' szétmegy. Hátha nem kapja vissza tőlem Maxim, én a munkahelyen is összeszedhettem, a főnököm pont ugyanezzel küzd még mindig. És most jöjjön a Mikulás.

Kedd reggel beletettem egy csokitélapót a cipőjébe, én orvosnál voltam, mikor megtalálta, de azóta is emlegeti, tegnap este, már azt hittem alszik, erre felül és kiabálja vigyorogva:

- Nagy cokimikulást kaptam, Nagy mikulász cipőmben.

Reggel alig bírt magához térni, mivel este nem akart elaludni, éjszaka pedig rosszat álmodott, és nehezen aludt vissza (először azt mondta, hogy nem szemmitől ijedt meg, de aztán mondogatta, hogy dörög ég - vihar volt nálunk). Szóval még tiszta kómás, egyszer csak felül és nevet:

 - Nagy mikulász cipőmben. Nagy cokimikulást kaptam.

- Ki tette oda? Anya vagy a Mikulás? - kérdezem.

- Aja - feleli bizonytalanul.

Őrület, hogy egy hete még azon keseregtem, miért nem eszi meg Maxim újabban a levest (legfeljebb a krumplit, répát ette ki belőle úgy egy hónapon át, mióta betegeskedik), erre egy hete megint szépen eszi a leveseket, kiissza a levét, ahogy régen, vacsorára is kér belőlük. A csokit is eszi, nagy bánatomra. Eddig nem is nagyon evett csokoládét, nem adtunk neki, de a bölcsiben kapott most csomagot - mindig elfelejtem megkérdezni, hogy igazi mikulás hozta-e nekik, Maxim azt mondja, igen -, tele mindenféle "egészségesebbnél egészségesebb" édességgel, és az apjával megettek egy csokit belőle, én innen vettem ki a csokimikulást, amit a cipőjében talált kedd reggel, és aminek le is harapta a fejét. Aztán tegnap vacsora előtt már csokit kért, persze nem adtunk neki, szépen vacsorázott levest, házipizzát, aztán reméltem, elfelejti a csoki-dolgot, de persze jött, hogy kéri a mikulását. És hát jó néhány darabkát megevett belőle. Reggel leülünk az asztalhoz, már előtte megbeszéltük, mit fog enni, erre követeli a csokit. Mondtam, hogy majd reggeli után, és végül nagyon jól evett és a csoki is kimaradt - helyette mézeskenyeret kért, amit a müzlijével, kukoricapehellyel felváltva tömött. Pedig nem édesszájú, remélem, elmúlik majd ez a mánia. Egy-két hete pudingért volt megveszve, amit szintén az apjával ettek.

Az adventi naptárja egy nagy télapó, kihúzható dobozkákkal, amikbe mindenféle apróságot tettem bele: gesztenyétől kezdve, télapós szalvétán át ragasztható pici mikulásig. Az első nap persze nem akarta megérteni, hogy egy nap csak egy dobozkát nyitunk ki, na akkor jött Nagyi adventi kalendáriuma, amiben pici csokiformák rejtőznek, de ezeket nem nyitjuk minden nap, ez a tartalék, ha mindenáron ki akar még egy dobozt húzni. Azóta egyszer volt ilyen, úgy tűnik elfogadta a szabályt.

Itt egyébként a mikulás nem csupán édességet hoz a gyerekeknek, hanem ajándékokat. A gyerekeknek ez olyan mint nálunk a karácsony. Most még ez nem gond, de majd ha iskolába fog járni Maxim, akkor gondolom, nem maradhat ki az itteni ajándékozási szokásokból. Végülis kapott tegnap egy itthoni mamuszt, és egy ötujjas kesztyűt, a mamuszát ma reggel mindenáron fel akarta venni, hiába mondtam, hogy megyünk lassan, és hogy nem segítek, addig próbálta, amíg sikerült egyedül felvenni - persze miután megunta mondani, hogy aja, szegíts. (Eddig szerencsére a ruháknak is legalább úgy örül, mint a játékoknak.)

 

 

Szőrös narancslé és takica

Maxim imád a Matchba menni, ami tőlünk 5 percre van gyalog; bár mostanában bicikli, kisbicikli helyett autóval megyünk, mint az átlag luxemburgi. Múlt héten narancslét vettek Norbival, mégpedig azt, amire ő rábökött a boltban. Egy igazi, rostdús változatot sikerült kiválasztani, szerintem az üvege tetszett neki. Otthon következett a nagy megállapítása: kérek szőrösz naranclét.

A könyvekben, neten sokszor lát katicát, és nem tudjuk miért, de nem akarja helyesen kimondani, az ő pöttyös bogara takica. Bárhol meglát egyet, megörül neki.

A heti kedvencem a borotválkozása. Továbbra is iszonyat jó megfigyelő, és bár nem borotválkozik túl gyakran Norbi, Maxim igazán ritkán látja, de már profi módon kiveszi az apja elektromos borotváját a dobozból, miután kéri, hogy vegyem le a polcról, mutatja, hova kell dugni a zsinórt a készülékbe, aztán rámutat a kis fejekre, hogy azok vágják a szakállt, majd elkezd borotválkozni (védőkupakkal!), először az egyik, majd a másik arcocskáján:

- Megborotvákozok. Nagy szakállam van.

Már volt, hogy megjegyezte az apjának, amikor tényleg szakálla volt, hogy szőrösz. (Ezt nem tőlem hallotta.)

A ködös őszi idő?

Gondolom (remélem), a ködös idő sem kedvez az erre érzékenyeknek, rengeteg a vírus, sok felnőtt is beteg, és sajnos minket sem kerülnek el. Maxim hétvégen megint betaknyosodott, de héftőn úgy tűnt, megússzuk ennyivel, és egy kis éjszakai köhögéssel - egészen estig. Hétfő éjszakát végig köhögte, de elég durva, irritált száraz köhögése volt, adtam neki este inhalálót (Flixotide-ot), és hajnalban Ventolint, mert már a légzése sem tűnt normálisnak. Délelőtt elmentünk az orvoshoz, Maxim megint nagyon ügyes volt, most már a váróban sincs úgy megszeppenve. A doktornő nem hallott zörejt a tüdejében, viszont a köhögése kételyeket ébresztett, azt mondta, hogy valószínű a hörgőtágító hatása miatt nem hall semmit. Kapnia kell az inhalálókat, és három homeopátiás szakkönyvét is megnézte, hogy mit adjon neki. Szerencsére szerdára enyhült a köhögés, szakadozik fel neki, éjszaka is jóval kevesebbet köhécsel, és viszonylag jól van. Láza is csak kedden volt, de magától lejjebb ment. Az biztató, hogy egy-két nap után jól van Maxim, viszont borzasztó, hogy egyfolytában beteg. (Öröm az ürömben, hogy a doktornő már kiválóan ismer minket, tudja Maxim, mire érzékeny.)

Szerdán délután tartotta a bölcsi az adventi ünnepét, a szülőket is meghívták. Megbeszéltük kedden, hogy ha nem lázas Maxim, akkor elmegyünk egy kicsit. Persze mire odaértünk délután 5-kor, már nem akart bemenni Maxim, az első fél órában nagyon meg volt szeppenve, utána csak evett egy kis sütit, ittunk, picit oldódott, de nem ment oda senkihez, így egy óra után eljöttünk. Tényleg óriási hangzavar és tömeg volt a szobájukban, és láttam, hogy a vele egykorú kisfiú is a szüleivel ácsorgott az egyik sarokban, utána pedig kint lépcsőzött, és esze ágában sem volt bemenni. Más lett volna egy kicsit, ha bölcsiben van egész nap, és látja, hogy érkezik a többi gyerek szülei.

Azért bírom a "bátor, vagány" gyerekek szüleinek megjegyzéseit, hogy "Te jó ég, mennyire félénk ez a kisfiú!", és hasonlóak.