Múlt szombatra terveztük a mi kis baráti, gyerekes összejövetelünket a karácsony szellemében. Maxim szerdára betaknyosodott és köhögött, velem együtt, de szerencsére egy köhögős éjszaka után, és mindenféle alternatív (és kevésbé alternatív) gyógymódot bevetve egy nap után már sokkal jobban volt, csak az orrszívást nem hanyagolhattuk. Így mi szerencsére formában voltunk szombatra, nem úgy Milán. Szegénykém egy jó kis hörghurutot szedett össze, és bár jobban lett szombatra, a fertőzés miatt ő otthon maradt Orsival. Csak egy pillanatra ugrottak be az este végén, az ő Norbijukért. Így csak két gyerek, Lilla és Maxim hangzavarát kellett túlkiabálnunk néha, nem is tudom, mekkora zsivaly lett volna, ha hárman vannak. A két kicsi egyfolytában incselkedett egymással, provokálták egymást, ez sokszor veszekedésbe fordult. Lilla például direkt elvett valamit Maximtól és rohant vele, várva, hogy Maxim kergeti. Persze Maximot sem kellett félteni, néha csak úgy mondta, hogy Lilla, nem, pedig Lilla semmihez sem nyúlt a közelében. Természetesen mindig az kellett nekik, ami a másiknál volt, tényleg úgy tűnt, hogy teljesen elengedték magukat, próbálgatják, meddig mehetnek el, dirigálnak a másiknak. Norbi megjegyezte, hogy végre Maxim mondhatja a magáét és még meg is értik, mert a bölcsiben sokat beszél magyarul. Racletteztünk, meg nagy nehézségek után sikerült a csokifondü is. A gyerekek ajándékoztak is egymásnak, mindenki elégedett volt. Maxim olyannyira, hogy ő bizony nem akart haza jönni, azt mondta, ott alszik Lillánál, nyugodtan hagyjuk ott.
Nagy nehezen végül felöltöztünk és este 11-re haza is értünk. Már nem esett a hó, de a kisebb utak havasak voltak, és otthon még letakaritottuk a bejárónkat. Másnap pedig felavattuk a szánkót, amit Maxim nagyon élvezett, de csak ha húztuk. A hó nem maradt meg, hiába esett azóta megint, az eső és az enyhe idő mindent elszürkít.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése