Anyák napja

Június második vasárnapja az anyák napja Luxemburgban. Ez most pünkösd vasárnapra esett, ráadásul késő délelőtt már indultunk is a reptérre, ezért a pizsamás fotó :)

Maximtól egy neszeszert kaptam, amire saját rajzot ragasztottak, illetve szívecskét festettek a hátuljára, benne pedig egy igazi erdei gyümölcs illatú, marseill-i szappan. Ezt Robin imádja, állandóan szagolgatta, néha meg is kóstolja és mondja, hogy nem jó. A képeslapra ráírták az anyák napi dalszöveget, és Maxim most először el is tudta énekelni.

Robinék egy fakosarat festettek, amit teleraktak zöldségekkel és egy recepttel, amihez jó étvágyat kívántak. De ő csakis a szappannal foglalatoskodott.

Eperlekvár

Németországban vannak olyan eperültetvények, ahol mindenki magának szedi az epret, közben ehet is, a végén pedig lemérik és jutányos áron már vihetjük haza a friss termést. Mi a közeli Borg településhez mentünk, fél óra az út, szóval megéri, mert nem hogy friss az eper, de 2,20 euró/kiló illetve 5 kiló felett 2 euró/kiló ár igazán jutányos. Orsi az ötletgazda, szegény teljesen magára is vette, mert kicsit túl lőttünk a célon a leszedett eper mennyiségével, és még este 9-kor is a konyhában voltunk, miközben a gyerekek kezdtek nagyon elfáradni és főleg az én Norbimat kiakasztani.  (A másik Norbi másnap elutazott, így elment becsekkolni a reptérre, így az enyémre maradt a négy gyerek, ami este elég hálátlan feladat :))

Mi fél 11 körül érkeztünk meg, el is kezdtük szedni az epret, aztán Orsiékkal már a nagyobb szemeket szüreteltük, így délre nagyjából minden edényünk tele lett, ami 44 kilót jelentett. Mi nagyjából 20 kilóra elegendő üveggel és evési kapacitással rendelkeztünk, de nem csak mi, hanem a két Norbi is lelkesen szedte, sőt Milán is, szerintem ő nagyjából három kilónyit szedett. Maxim kevésbé volt lelkes, Robin meg meg is unta a végére. Mire megebédeltünk és neki álltunk a tömérdek epernek, már délután volt. Gáspár Norbi kitalálta, hogy főzzük a halfőző bográcsukban, abba 10 kiló ment bele, még lett 3 vagy 4 nagylábasnyi lekvár, 5 üveg szörp. A legnagyobb problémát a kevés üveg jelentette; nagyjából összeszedtem az üvegeket otthon, de aztán hétfőn még keresgéltem a pincében és találtam is jónéhányat, így én még hétfőn főztem egy újabb adag lekvárt, amihez agar-agart adtam sűrűsítőnek. Legközelebb csak ezzel fogom sűríteni, mert egyrészt a főzési időt lerövidíti, másrészt hidegen kell kikeverni és tökéletes dszemállagot kapunk belőle. Mire hétfőn üvegekbe töltöttem a lekvárt, rájöttem, hogy a cukrot nem tettem bele, és savanyúnak éreztem úgy. Egyébként a sok verzió közös vonása, hogy egyötöde nádcukor, a maradék tiszta gyümölcs, citromlével vagy citromsavval, egy adagot leszámítva. Csak az üstbe nem került sűrítő leszámítva a bio zselécukrot, de ugye a cukor csökkentett mennyisége miatt maga a sűrítő mennyisége is kevesebb volt, illetve az egész össze lett turmixolva, aztán lett kevésbé turmixolt adag bio dzsemfixszel, de ennek a sűrítése nem úgy sikerült, ahogy a papíron állt, illetve lett egy félig turmixolt adag turmixolt dzsemfixszel. Egyikbe sem tettünk tartósítót, próbáltuk körültekintően kifertőtleníti az üvegeket, kupakokat, és aztán száraz dunsztba mentek az üvegek.Az üstben készült lekvár folyós lett, főként a kevés sűrítő miatt, a többi még kóstolásra vár.

Meglátjuk, hogy viselkednek a különböző verziók, remélem nem fognak megromlani, legalábbis nem az összes. A fagyasztóba is került, abból most hétvégén levest fogok főzni.
Összességében élveztük a projektet, de legközelebb kevesebb edénnyel megyünk epret szedni, és egy óránál tovább nem marad az ültetvényen.

Maxim elmélkedik

Többnyire én járok a Corsával, már csak azért is, mert reggel már alig van hely az állomás parkolójában, és ha az út szélén kell hagyni az autót, akkor nem azon aggódom egész nap, hogy valaki meghúzza, neki megy. Egyik reggel útban az oviba:

- Anya, a Priust könnyebb vezetni mint a Corsát?

- Igen, a Priust könnyebb vezetni.

- Akkor mi miért mindig a Corsával megyünk?

Anyától kaptam egy virágos, tavaszi-nyári ruhát, ő is úgy kapta egy ismerősétől. Kivételesen nem öltöztem át, mikor haza értem, leülünk vacsorázni:

- Azért mentél ma virágos ruhában dolgozni, hogy mindenki szépnek találjon?

- Hát, nekem tetszik. Szerinted szép vagyok benne?

- Igen, nagyon szép vagy benne.

Egyik éjszaka Robin sírt, bementem hozzá, mire vissza aludt, Maxim kezdett sírni, hogy nagyon fáj a lába, főleg a térdhajlatban. Nagyon sokat biciklizett aznap, lehet, hogy izomláza lett vagy megerőltette kicsit a lábát. Egy darabig maszíroztam, de amikor abba hagytam, újra kezdett sírni. Mondtam neki, hogy akkor feküdjön mellém a matracra, de nem bírom egész éjszaka a lábát masszírozni. Mellém bújt, és azt suttogta:

- Anya nagyon szeretlek. 


A héten volt Maxim éves értékelése, a tanév végén megkapjuk az összes munkáját és egy cd-t fényképekkel. Már előzetesen is mondták, hogy nem fog sokáig tartani a megbeszélés, mert Maximmal minden rendben. Olyannira, hogy ő az osztály egyik mintagyereke (il est un élève d'exemplaire du groupe), mindent végig csinál, akkor is ha nincs kedve hozzá, mesél az óvónéniknek, egyszóval szociális, motorikus képességei jók, luxemburgija pedig mint egy anyanyelvi gyereknek. Azt megerősítették, hogy Maxim minden, másra irányuló fegyelmezésre, büntetésre reagál, de a mostani csoportja nehezen kezelhetőnek bizonyult, ezért a nagyobb szigor, amit Maxim mindig emleget. Persze neki is meg kell tanulnia kezelni, hogy ne vegyen mindent magára, ne foglalkozzon ezekkel a dolgokkal, de ezt egy ennyire érzékeny gyerek nem fogja vagy legalábbis nagyon nehezen fogja megtanulni. Akit érdekel ez a téma, annak ajánlom ezt a honlapot és a szuperérzékeny gyerekekről szóló könyvet.
Még annyit mondtak, hogy nagyon szerencsés lesz az az óvónéni, akinek a csoportjában ott lesz Maxim.

Pókember-jelmez

Magamtól soha nem találtam volna ezt ki, sőt, nem csak az ötlet származik Orsitól, hanem a megvalósításban is segített: megrajzolta a pókhálókat, csuklya szabásmintát készítettünk illetve aztán ide adta az övét, és a csuklyát ő festette meg. 

Maxim imádta Milán jelmezét, nagyon szeretett volna ő is egyet. Végül kaptam nadrágot és kék felsőt, piros vászon anyagom volt otthon, ez a csuklyához nem volt jó, mert egyáltalán nem volt rugalmas, így a nagy méret ellenére nem ment rá Maxim fejére. Egy régi pólómat áldoztam fel, amit viszont nem lehetett ikertűvel varrni, szóval a végére már kezdtem feladni, de csak elkészült, és Maxim minden reggel amíg Mamával otthon voltak, felvette a jelmezt. 

Az egyhónapos projekt alatt - főként esténként álltam neki - Maxim megjegyezte, hogy milyen csiga lassú vagyok, Orsi milyen ügyes és mennyire szépen varr, és ha az ő kosztümje nem lesz jó, akkor majd csinálok egy újat, ami szebb lesz. De látni kell, milyen nagy örömmel öltözik be, és persze nagyon örült, mikor végre elkészültem, és még dícséretet is kaptam tőle.

Csirke-csere

Amikor beköltöztek hozzánk a csirkék –lassan két éve -, a barna pipi viszonylag rövid időn belül elkezdett tojni. A fehér nagyjából egy éve adja a szép tojásokat, kb 5-6-ot hetente. Azóta viszont a barna alig tojik, szép fokozatosan leállt a tojással, ha volt is, vagy nagyon vékony héjú vagy pici, szinte héj nélküli. Úgy döntöttünk, hogy megválunk szegény barna pipitől, de hogy a gyerekek ne nagyon keressék, megpróbáljuk akkor, amikor itt van Mama, és úgy, hogy Norbi hoz is egy cseretyúkot a piacról. Ráadásul Mamán kívül senki nem vágta volna le a házityúkunkat, ezért is kellett mostanra időzítenünk. Norbi azt hitte, észre sem veszik, de nem kapott pontosan olyan színűt, és reggel Robin az ablakból már kérdezte is: mi ez? Aztán Maxim elemezte az új jövevényt: más a tolla, más a csőre, más a szeme és más a nyaka. Viszont nem firtatták, mikor mondtuk, hogy csak egy kicsit kifehéredett. Befalták a tyúkhúslevest, majd a másodiknál a bundás pipifalatokra megjegyezte Maxim, hogy ez olyan pipihusi mint a mi csirkéink.

Ui: Mama szerint nem élt volna sokáig szegény barna pipink, mert tiszta száraz volt a zúzája, tele volt tojásokkal, amiket nem tojt ki, szerinte egyszerűen megöregedett.

Pünkösdi szünet

Ezen a héten szünet volt az oviban. Maximmal és Robinnal Békéscsabára utaztunk. Norbi kivitt a reptérre, Ferihegyre pedig Nagyiék jöttek értünk vasárnap délután. Ha nem lett volna fél óra plusz várakozási idő a beszállásnál, akkor tényleg példásan viselkedtek volna a gyerekek. Így az a fél óra nekem kicsit fárasztó volt, mivel nem volt semmi infó, hogy mennyit késik a gép, nem mentünk el a gyerekekkel, igaz a sorba sem álltunk be, hanem a nagy üvegfalnál nézelődtünk, bohóckodtak. Kétszer át kellett vágnunk a tömegen, mert én még el akartam menni mosdóba, aztán mire megnyitották a beszállítást, Robinnak kellett pelust cserélni. Végül is nem panaszkodhatom rájuk, csak nem mindig bírtak magukkal: egy kislány sétált arra az apukájával, Robin meg állandóan rámorgott, ráüvöltött a kislányra, aki csak kedvesen vissza mosolygott. Vagy mindig egy nagy kuka mögött egyensúlyoztak a párkányon, és persze, hogy összekoccantak Maximmal, Robin többször el is esett. Aztán Robin ütögette Maximot a repülőn, de végül megnyugodtak, Maxim ügyesen átengedte az ablak melletti ülést Robinnak, aztán leszállásnál cseréltek. Maxim többször kérdezte, hogy mikor érünk már oda, ő most türelmetlen volt. Robin meg abban a pillanatban aludt el, hogy leért a repülő kereke a kifutón. Aztán ahogy meglátta a buszt, felébredt, de az autóban mindketten elaludtak. Még szerencse, mert hosszú az út a reptérről. Visszafele is hosszú volt, és a repülőn nem bírtak egy helyben maradni a fiúk, nyilván az is csábította őket, hogy Mama előttünk ült, aztán meg cseréltünk.

Kánikula tombolt Békéscsabán, a folyosónkon félárnyékban 34 fok. A fiúkat nem zavarta, jól ettek, pancsoltak, locsoltak, vízipuskáztak. A nagy meleg miatt hétfő délelőtt Popi megnyírta a két gyerkőcöt, majd délután átmentünk dédipapáékhoz Gyomára, és találkoztunk a többi dédunokával is: Jázminnal, akivel már tavasszal is, és Jázmin két unokatesójával, Emmával és Annával. Ha még egy kis időt együtt lettünk volna, akkor még jobban összebarátkoztak volna. Dédipapa nagyon boldog volt, hogy végre együtt láthatja az öt dédunokáját.

Bepókhálóztuk krétával az udvart, a gyerekek imádták az arcfestést, pókemberes mesét néztek és főként az udvaron, motoroztak, bicikliztek.

A hőség miatt nem sok kedvem volt bárhova is menni, szerda délutánt Mamáéknál töltöttük, csütörtök délután pedig egy lovastanyán jártunk Gyulán. Popi egyik ismerőse vezetett körbe minket, a lovakon kívül, szürkemarhákat, bivalyokot, mindenféle szárnyasokat és traktorokat láttunk. 

Csak ismételni tudom magam, iszonyat meleg volt, a gyerekek élvezték a meztelenkedést, fürdőzést.

Sajnos Robin nem jól aludt, és szerda éjszaka nagyon sírt, a fülét fájlalta, most már egyértelműen, nem úgy mint egy hete, és végül elmentünk egy fül-orr-gégészhez csütörtökön délelőtt: középfülgyulladást állapított meg a doktornő, és tekintettel a másnapi repülőzésre, felszúrást javasolt. Végül bele mentem, és Robin nagyon hősiesen viselkedett, két perc múlva már nem is sírt, és éjszaka is jól aludt. Antibiotikumot is kapott. A tanulság, hogy ha fülfájásra gyanakszom, inkább azonnal orvoshoz viszem, nem várok vele; csak azt furcsálltam, hogy azt az egy sírós éjszakát - még Capellenben - leszámítva, semmi tünete nem volt, nem fájlalta a fülét, láza sem volt.

Pénteken Laliékkal utaztunk vissza a reptérre, Mamával együtt, így a gyerekeknek két hét lett a pünkösdi szünet. Szombaton befejeződött Maxim úszása, vasárnap délutánt pedig Orsiékkal és Andiékkal a kreszpályán töltöttük.

Képek erről a hétről a szokásos helyen, közvetlen link a Pünkösd fotóalbumba.

Sportnap és horgászat

Múlt csütörtök ünnepnap volt Luxemburgban, és az itteni Olimpiai Bizottság sprotnapot szervezett, immár rendhagyóan. Milánékkal és Orsiékkal a helyszínen találkoztunk: egy városszéli erdőben. Mi későn érkeztünk, a többiek akkorra már bemelegedtek, és sorra próbálták ki a különböző sportágakat, játékos pályákat. Végül egy jó fél óra múlva Maxim is ráállt, hogy körbe menjen egy akadálypályán, és onnantól kezdve sok mindent kipróbáltak. A kicsiknek is nagyon tetszett, az időjárás kegyes volt hozzánk, mert végül eltolódott az eső, és a tömeget leszámítva semmi kifogásunk nem lehetett, hogy ne érezzük jól magunkat. Érkezéskor kaptunk egy lapot, amire pecséteket kellett gyűjteni az egyes standokon, a családok 10 pecsét után pólót és tombolát kaptak, de nem nyertünk semmit. Maxim még el is pityeredett a kocsiban haza fele, hogy nem nyertünk, aztán eszébe jut, hogy kaptunk polót:

Á, akkor mégis nyertünk! Ezzel meg is nyugodott.

Nagy bánatomra egyetlen küzdősportot sem próbáltak ki a fiúk, leszámítva Robint, aki beállt a taekwandózók közé. A tornától kezdve a sakkig, cserkészpályán át rengeteg mindennel megismerkedtünk. Az esemény saját weboldalán sok információ, fotó (tavalyi) van, mi - pontosabban Norbi - otthon felejettük a fényképezőt, akárcsak Andiék és Orsiék, de ízelítőnek érdemes rápillantani: http://spillfest.lu/gallery.html.
Azért készült néhány kép okostelefonnal - Orsiék jóvoltából.

 

 

 

Szombaton Belgiumban egy magántavacskához autóztunk el horgászni. Norbi egyik kollégája minden évben kibérel egy magántavat egy egész hétvégére, családokat, barátokat hív, mert hogy a bérléssel halat is hoznak a tóba, garantált az ebéd, vacsora. Kellemes, napos-felhős időben a két Norbi kényelmesen elhorgászgatott, Maxim fél óra után megunta a horgászást, Milán kitartóbb volt, de aztán ő is inkább Maximmal mászkált, biciklizett, szaladgált. A két kicsi jött-ment, Vince közveszélyesen a parton szeretett lenni leginkább, ő motorral is elindult többször a vízhez. Robin ebéd után nyűgös lett, először azt hittem, hogy csak nagyon fáradt, mert nem aludt olyan jól, mint az előző éjszakákon, csütörtökön pl a sport miatt végül még a kocsiban sem aludt el, és utána csodák csodájára végig aludta az éjszakát. Na szóval, Orsival elvittük Maximot és Milánt úszásra, a kicsik meg az apukákkal hozzánk haza autóztak a halakkal. Norbi végül egy picike keszeget fogott, viszont Milán apukája, Norbi 6 pisztrángot, amihez még kaptunk kettőt és amiket nálunk meg is pucolt. A két kicsi ébredés után állandóan piszkálódótt, Robin meg nem volt igazán formában, és Vince legkisebb piszkálására is sírni kezdett. Estére lett egy kis hőemelkedése, de aztán le is ment neki. Két nap múlva azonban rettenetes éjszakánk volt, nem akart aludni, először a fogát fájlalta, aztána  fülét, de reggelre semmi jelét nem mutatta, hogy beteg lenne, és azóta is a szokásos náthát leszámítva jól van. 

Maxim csak azt fájlalta, hogy Milán megint nem aludt nálunk. Én meg azt, hogy megint nem vittünk fényképezőt, maradt Orsi telefonja.

 

 

 

 

A nagy horgász