Húsvéti tojáskeresés

Maxim már tavaly is élvezte a tojáskeresést. Húsvét hétfőn délután Orsiékhoz készültünk, így vasárnap tartottuk itthon a tojásvadászatot. Nagyon tetszett Maximnak, mikor már mindet megtalálta, ő még akkor is folytatta a keresést. Aztán délután bent kellett vele játszani, hogy vagy ő vagy én vagyunk a húsvéti nyuszi és az előtte kiválaszott tárgyakat elrejtjük a másik elől, akinek meg kell találnia mindet. Igen, Maxim továbbra is nagyon szereti újra játszani az élményeit, és nemcsak a jókat. Sokszor játszunk ovisat is, már várom, hogy Robinnal is tudjon ilyeneket játszani, bár ha majd Robin jól fog beszélni, biztos hogy nem fogja mindig azt csinálni amit Maxim akar, mivel már most is sokszor ellent mond neki.

Mire hétfő délután Orsiékhoz értünk, esett az eső, de pont volt egy kis szünet, Orsival elraktuk a halom csokitojást; Maxim és Milán, mint akiknek nagy gyakorlata van, elég gyorsan megtalálták őket. Robin néha-néha bekapcsolodótt, de a két kicsinek végül a csokitojások megevése jelentette az igazi örömöt. Valószínű, a tojások nagy részét meg is ették volna már akkor...
A húsvéti oviszünet 2. hetén Maxim napközibe járt. Tetszett neki, hogy egész nap tulajdonképpen azt csinálhatták amikhez kedvük van. Már amennyire értesültünk a programokról, elégedettek voltunk, mert első nap aludtak ebéd után egy kicsit, kedden délután egy közeli farmra buszoztak el, szerdán tiszta homok lett mindene, csütörtökön egy igazi Pókemberért mentem a napközibe, pénteken pedig utoljára volt egész nap "maison relais". Szóval tényleg foglalkoztak a gyerekekkel, még tízórait sem kellett vinni, de egy dolgot azért kifogásoltunk: úgy látszik, hogy a szervezet aki felelős a napköziért, él-hal a vándorlásért, vagyis hogy ne egyetlen épületben töltsék a kicsik a napot. Reggel ugyanis az igazi napközi épületébe kellett vinni Maximot, majd a kicsik, vagyis az ovisok átmentek valamikor fél 10 fele a mameri napközi épületébe, ami az ovi iskolaidőben (és ami szintén a napközi a mameri gyerekeknek). Majd valamikor 4 után vissza mentek a rendes napközi épületébe. Ez szerdára derült ki a számunkra, és persze Norbi még így sem tudta követni. :)

Íme, a csütörtöki arcfestés eredménye: egy nagyon büszke Spiderman, aki végre hagyta magát lefotózni, és még saját magát is rengetegszer megörökítette:

Húsvét előtt Békéscsabán

A húsvéti oviszünet első felét Békéscsabán töltöttük. Én már nem akartam éjszaka vezetni, úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk, milyen ha kényelmesen felkelünk és valamikor ebéd előtt elindulunk, megállunk ebédelni, aztán úgyis alszanak a gyerekek, majd nemsokára este, a sötétben pedig megint aludhatnak. Bár picit így hosszabb az út, de mindenki jól bírta, és nekünk lényegesen könnyebb, hogy csak egy kis részét kell éjszaka vezetni, és aztán tudunk mi is ágyban aludni. A délutáni alvásból odafele fél óra, visszafele egy óra lett, szóval ezzel nem szabad legközelebb számolnunk, és a dvd lejátszó óriási segítségnek bizonyult, mesetúladagolás elkerülhetetlen. De hiába ébredtek fel a gyerekek, mikor megérkeztünk, gond nélkül aludtak el és aludtak reggelig. Visszafele ugyan nem jól kezdődött a dolog, mert alig hogy elindultunk, Maxim hányt, és olyan gyorsan történt minden, hogy sajnos őt teljesen át kellett öltöztetni, 10 fokban az út szélén nem egy kellemes dolog, de szerencsére az üléshuzatvédő felfogta a másik részt. Másnap - már itthon - aztán kimostuk a nyári huzatokat, az üléshuzatot, a lehányt ruhákat majd egy adag ruhát is, ezzel el is ment a vasárnap jelentős része, de most tiszta ülésekben utaznak a gyerekek. És szerencsére csak felkavarta valami a gyomrát (szerintünk az előző napról megmaradt kubu itala, anyáék szerint az, hogy Maxim dobáltatta magát indulás előtt), mert utána nem volt semmi baja, óvatosan eszegetett is. Ennyit az útról.

Két nap volt igazán jó időnk, nem várt meg minket a szép tavaszi idő, gondolom, ez sem na meg a kevés alvás és sok élmény sem tett jót Maximnak, náthás lett és éjszakánként köhögött, de mire vissza értünk, egész rendbe jött a szokásos szirupjával. Voltunk több játszótéren, Maxim ott is és otthon is állandóan pókembereset játszott, most ez az új őrület nála. A gyerekekkel voltunk fodrásznál, Robin nagyon ügyes volt élete első igazi fodrászolásánál, tényleg jól viselte, és azóta kevesebbet piszkálja a haját - előtte szinte mindig azt tekergette, kajás kézzel is. Igazi kisfiús arca lett. Dédipapa is elautózott hozzánk, ő is hozott sok mindent. Unokatesóm, Gabi Jázminnal is eljött, Maximmal nagyon hamar megtalálták a közös hangot: a gyurmázás után az udvaron szaladgáltak, bicajoztak. 

A szűk egy hét nagyon hamar eltelt, és sajna nem úsztuk meg kisebb baleset nélkül. Robin már nagyon gyorsan és bátran kismotorozik, és a sokadik esése rosszul sült el, pedig sisak is volt rajta, de ez nem segített, mert az álára esett az egyenetlen járdán. Én ott sem voltam, mikor haza értem ebédelni, mondta Norbi, hogy Robint be kéne vinni a sürgősségire. A rossz tapasztalatok miatt nem is akartam, de végül Edinával elmentünk, és közben Attila, Norbi haverja is szólt, hogy nyugadtan vigyük be Robint, mert már Csabán is ragasztanak, ha nem kell, nem varrnak sebet. Szerencsére nem kellett várni, mire felvették az adatokat, már szólítottak is. Tudom, ne legyek elégedetlen, fő hogy ellátták Robint, és úgy tűnik jól, de a bánásmód nem tetszett. Miután kétszer is megkérdezte az orvos, hogy megkapott-e Robin minden oltást, hipp-hopp beragasztották a sebet, rátették a kötést és már mehettünk is azzal a mondattal, hogy 10 napig semmilyen nedvesség, folyadék ne érje az egy centis sebet, 10 nap múlva leszedhetem a ragasztócsíkokat. Egyrészt arra koncentráltam, hogy lefoglaljam Robint, hogy a doki meg az ápolónő szépen el tudják látni a sebet, másrészt olyan gyorsan megcsinálták, hogy mire rápillantottam Robin állára, már a kötést is rátették. Kérdeztem,  mégis hogyan óvjam a sebet, csak azt mondták, hogy cseréljem a kötést naponta, viszlát. Na ezen akadtam ki, mert hogy a gyerek beszél, berreg, folyik a nyála, iszik, eszik, lehetetlen kivédeni a nedvességet. Sok mindent próbáltunk, de így is naponta többször kellett neki cserélni a kötést, a bölcsiben is cserélték, és bár érte nedvesség, úgy tűnik szépen összeforrt neki a seb. Viszont hiába lélegzős ragasztót használtunk, teljesen kikezdte Robin bőrét. Két napja már nem teszünk rá semmit, azóta eltűntek a kiütések is. Egy héttel a baleset után Robin bent a házban megint állra esett és csak később láttuk meg, hogy kivérzett neki, de szerencsére csak egy pici ponton.

Ezt leszámítva tényleg jól telt a szünetünk.

Ilyen aranyosak is tudnak lenni

Pókember

Pókember mászik a hálóján

Amikor egy hullámhosszon vannak - jóban ...

... és bolondságokban

Ritka pillanat: ülnek és molyolnak valamivel

Kölcsön-nyuszik veszélyben

Pókember fára mászik

Márciusi összefoglaló

Mozgalmas hónapunk volt. Maxim most már nagyon jól biciklizik kétkerékkel, a kezdet azért nehéz volt, de miután az elindulást is jól begyakorolta, nem nyűglődik, ha Robinért bicajjal megyünk a bölcsibe. Robin pedig egyre több szót, kifejezést használ, kezd mondatokban válaszolni és állandóan kérdezni, hogy mi ez? Sajnos márciusban kétszer is elkapott valami vírust, igaz, hogy két nap után már lázas sem volt, az első torokgyulladással járt és köhögött is, a másodiknál kicsit ráment a hörgőire, de azt is két nap alatt leküzdötte, csak megint rám ragasztotta, és ilyenkor a nátha alatt nagyon rosszul alszik. Maxim is sokat taknyos, de valahogy mindig megússza, legfeljebb szirupot kap este, ha kezd éjszaka köhögni. 

A kerületünk gyerekeknek musikel-előadást szervezett (ingyenes belépéssel) a városházán egyik vasárnap délelőtt, luxemburgiul. Két állatmesét zenéltek el, merthogy élőzene mellett vásznon vetítették a mesét. Maxim és Milán nagyon élvezte, a színpad előtt a gyerekeknek leraktak párnákat, Maximmal foglaltunk helyet Milánnak, majd a két fiú a többi gyerekkel együtt ülte végig az előadást, mi szülők pedig hátrébb figyeltünk. Mivel Robin beteg volt, de nem akart otthon maradni, ő addig kint motorozott, Vince is csatlakozott hozzájuk, mert egy idő után már őt sem kötötte le a zenés mese. Bár nálunk ebédeltek Orsiék, nem kapta el senki a náthát. Remélem, fogunk tudni még színházba menni a gyererekkel.

Március utolsó hétvégéjén Orsiéknál grilleztünk; négy család, 8 gyerek, de minden rendben volt majdnem végig. Robint és Vincét együtt raktuk le aludni délután, amiből az lett, hogy végül csak Robin aludt, de még szerencse, mert Robin lázasan ébredt - ez volt a fentebb említett második betegsége a hónapban. Szerencsére senki nem kapta el, engem kivéve ugyebár, ami azért idegesített, mert mire Robin jobban lett, én dolgozhattam otthonról két délután, illetve pénteken betegen be is kellett mennem, mert másnap indultunk Békécsabára, megkezdődött a húsvéti szünet az oviban.