2018. július 25., szerda

Maxim fogai

Maxim fogorvosa átküldött egy fogszabályzással foglalkozó kollégához, mert nem fordult tovább a helyére az első foga. (Ez az a fog, amit egy 33. foga nem engedett helyesen kinőni, és későn lett neki kihúzva az a fránya plusz fog.) 
Az új fogorvos két beavatkozást javasolt. Az egyik a felső állkapcsának korrekciója, mert előre harap vele. Mint kiderült, két felső rágófogára kap egy plusz réteget, ami miatt másképp zár az állkapcsa. Én ettől tartottam, de ez végül egyáltalán nem zavarta Maximot. A másik négy kis klipsz négy felső metszőfogára, hogy befordítsa a kiállót. Ez csak lehetőség volt, a doki mondta, hogy Maxim döntse el, akarja-e már most hordani a fogszabályzót, számolva azzal, hogy később mindenképpen kell majd neki, akkor is, ha ezt a fogát sikerül a helyére mozdítani. Az esztétikai szempont mellett a másik érv az volt, hogy sportol-e valamit, ahol sérülhet a szája, mert ez a fogsorba nem illeszkedő fog sajnos sokkal sérülékenyebb mint a többi. Végül is ő inkább a karate miatt ajánlotta. 
Maxim nagyon lelkes volt, rögtön el is döntötte, hogy elkezdhetjük mind a két kezelést, ráadásul mehetnek egyszerre.
Az első konzultáció után voltunk mintavételen, majd vártuk a betegbiztosító jóváhagyását, és végül június végén tette fel neki a fogorvos a fogszabályzót és a két kis fogbetétet a rágófogaira.
Aznap este nagyon rossz passzban volt Maxim. mint kiderült, nagyon feszítette az ínyét a fogszabályzó, este és másnap reggel fájdalomcsillapítót kellett adni neki. Pár nap múlva szerencsére elmúlt neki teljesen a feszítő érzés, és egy-két napig tett az egyik klipszre speciális szilikont, mert dörszölte a száját belül, de aztán erre sem volt szüksége. Most egy hónap után, szinte befordult a foga. Meglátjuk, hogy augusztusban mit mond a doki, hátha nem kell neki egy évig hordania.


2018. július 22., vasárnap

Fotók - június

Eperlekvár

Nyári parti a bölcsiben
Most először szombaton tartották a bölcsiben a nyárköszöntő partit. Meleg volt, ott ebédeltünk, a fiúknak is voltak játékok, tombola, sőt, bűvészbemutatót is szerveztek. Ez Emilit egyáltalán nem kötötte le, de a fiúk élvezték a trükköket.

Szalonnasütés Orsiékkal

Többi június képünk

2018. július 15., vasárnap

Emili a nyári szünet előtt

Emili az utánzós korszakában van. Néha azt veszem észre, hogy ő a tükörképem. Ha megvakarom a fülem, ő is, támasztja az állát, vagy ha Robinnal tornázunk és törökülésben ülünk, ő is próbálja keresztbe tenni a lábait. Nagyon sok szót ismer, néha nehéz felismernünk, hogy mit mond, mert hasonlóan ejti őket. Egyes szavaknak az első betűjét nem ejti, mintha francia lenne. Pl.:

ol? = hol?
vagy ismétli, hogy mit hol kell kinyitni:  ol kell, ol kell?
igó = rigó - sok rigó van a kertünkben, különösen reggel és estefele, a nappaliból szoktuk nézni, ahogy szedik ki a kukacokat a földből. A bölcsiben az egyik kisfiút is Igónak mondja (Diego).

Kedvenc szavaink, amiket a fiúk is már úgy mondanak időnként mint Emili:
pagadzsi = tejbegríz
teloncs = telefon

Emili keverve beszél, vagyis itthon keveri a luxemburgit és a magyart. Talán kétszer hallottam tőle, hogy mi az?, szinte mindig luxiul kérdezi:Watasz? (wat ass vagy wat ass dat?)
Ha rámutat valamira, akkor is többnyire azt mondja, hogy den, vagy anden, nem pedig az, és az.

Az igéket, mondatokat magyarul mondja, persze inkább rövideket.
- Bubis vizet kéek
- Pizsamába vagyok
- Fúj a szél
- Anya segíc
- Kuta ninc ott

Néhány szóban felcseréli a mássalhangzókat:
kuty = tyúk
kötmag = tökmag

Sokat magyaráz, most már semmit nem lehet előtte mondani, mert könnyen megért mindent. 
Az egyik reggel mindenáron gumicsizmába akart menni, mert hallotta, hogy Robin erdőbe megy és vinnie kell a gumicsizmát. Maxim pedig nem akart kabátot venni, csak pulóvert, úgyhogy mikor Emilivel indultam, ő sem akart kabátot venni. Néha olyan szépen eljátszanak együtt, látszik a fiúkon, hogy milyen szépen bánnak Emilivel. Aztán gonoszak lesznek, és főleg Maxim, ilyeneket mondat vele: Emili idióta, Emili hülye. Hát tanulékony, az biztos.
Most már ügyesen kismotorozik. Mikor anyáék a húsvéti szünetben elhozták a gyönyörű rózsaszín kismotort, amit Kriszti vett neki, épp leért a lába, lábujjhegyen tudott vele menni egy kicsit. Egy jó hónap alatt viszont több centit nőtt, és már teljesen leér a lába. Az ugrálóban is van, hogy sikerül neki két lábbal ugrania. Megkaptuk az utolsó oltást is június végén.
Közben észre vettem, hogy kibújt félig az első nagyörlő foga, és a második is alul kibújt, azt néha fájlalja, mióta elmagyaráztam neki, hogy új foga van. Sőt, most hajlandó megmutatni. Kicsit meglepődtünk, mert volt ugyan kb 1 hónapja 1 borzasztó éjszakánk, és egy amikor állandóan felébredt, de mostanában egy héten 4-5 éjszakát végig alszik teljesen, és ha egyszer-egyszer felébred, az is inkább hajnalban van. Nemrég rekordot döntött, 12 órát aludt egyben: negyed 11-től negyed 11-ig. Nagyon későn alszik el, de már próbáltuk, hamarabb lerakni, és kész szenvedés, akkor sem alszik el 10 óra előtt. Hétvégén már van, hogy nem alszik ebéd után, pláne ha reggel későn kel. Elalvásfóbiája van, mert néha mondja, ahogy bemegyünk a szobába, vagy vennénk fel a pizsamát este, hogy nem aszunk
Viszont többnyire jól ebédel a bölcsiben is, és itthon is egyre több mindent eszik meg. Volt, hogy pörköltet vacsorázott, újabban imádja a paellát, grillezett rákot, néha a mogyorókrémes kenyeret. A kihagyhatatlan reggeli pedig a tejbegríz. 

A bölcsiben van egy kis barátnője, Aylin. Egyszer  a fiúkkal beszélgettünk arról, hogy ki a barátjuk, és csak úgy rákérdeztem, hogy Emili, neked ki a barátod. Erre ő: Aylin a barátom. Fel is vettem videóra. Előtte soha nem mondta, és nem is beszéltem vele erről. 


Év végi suli parti

Maxim nagyon ügyes, mindenből A-t kapott, ez a legjobb jegy, matekból két tárgyból A+-t kapott. Kivételesen Norbi ment az értékelésre mert nekem törölték a vonatomat. A tanítóbácsi örült, hogy végre megismerhette Maxim apukáját is, hiszen öröm volt tanítania Maximot. Tudáséhes, pedig már így is sok mindent tud, nagyon jó matekból, sok külön feladatot kapott Maxim, két másik gyerekkel együtt, és a nehéz feladatoknál is Maxim volt a legkitartóbb. Nem is ragozom, örömmel megy harmadikba. Itt a két osztályt összekeverik, de ő szerencsére az összes barátjával (egyet kivéve, aki ismétli a másodikat) ahhoz a tanítónénihez megy, akihez akart. Már egy ideje beszél róla, hogy a Joffer Giovi milyen szigorú, rengeteg házit ad, de szünetek előtt valami speciális cukrot kapnak tőle a gyerekek, úgyhogy ő hozzá akar kerülni. Meg amúgy is, ha sokat követel, akkor ő legalább sokat is fog tudni. A kis stréber 😆
Amúgy nem az, de ha valamire rászánja magát, akkor azt csinálja. Azért szereti gyorsan letudni a dolgokat, szóval németből a szavakat mindig kikérdeztem, főleg a névelők miatt, és most már franciából is ugyanaz a probléma: a névelők. Azt pedig be kell magolni, gyakorolni, nincs más lehetőség. Olvasni annyira nem szeret, pedig jól megy neki, de most választhatott egy német könyvet, amit ki kell olvasnia majd a szünetben. Az egyetlen gyengébb pontja, az a német beszéd, tőmondatokban vagy szavakkal válaszol, ha kérdezik. Még kell neki egy kis idő, de bele fog jönni. Maximnak a legjobb barátja Mex, és neki mindkét idősebb testvére ennél a tanítónéninél volt, innen a sok info és befolyás ☺☺

Szóval szokás szerint, utolsó nap délutánján mentünk az iskola-partira. Gyerekeknek programok, ugrálóvár, sültkrumpli, grillvirsli, fagyi, zene és óriási zaj…
Szerintem ez csak minket zavart, engem a meleg is, de a gyerekek nem akartak haza indulni. Maxim néhány barátjával az egyik ugrálóvárban randalírozott, a fiúkról folyt a víz, lökdösődtek, látszott, hogy élvezik. Végül mi sérülés nélkül megúsztuk. Robin is a barátaival mászkált, Emili meg velünk szórakozott. Bent az aulában kivetítőn mentek az ovis és iskolás előadások. Az iskolások is énekeltek, zenéltek, de azt egy délelőtt lehetett megnézni, munkaidőben. De a kivetítőn láttuk Maximot is, Robint is, ahogy a tornateremben a felvétel miatt adják elő a dalokat. 


2018. július 8., vasárnap

Robin utolsó ovis értékelése és a tornája

Robin nagyon sokat fejlődött, a luxemburgija sokkal jobb lett, összeszedettebben beszél, viszonylag lehet követni a gondolatmenetét. Azért még mindig van, hogy belekezd egy mondatba, újba kezd, majd visszakanyarodik, szóval továbbra is gyorsabban jár az agya mint ahogy ki tudja mondani a dolgokat. Mindent tud, ahhoz, hogy elsőbe menjen, de mint még néhány gyerek, időnként gond van a figyelmével. Ha már többen befejezték a feladatot, és ő még nem, akkor könnyen elkalandozik, és van, hogy nagyon sok idejébe telik, mire befejez valamit. De ha akar, akkor figyel és ügyesen megcsinálja, amit kell. Már azt is tudjuk, hogy ki lesz a tanárja: egy tanítóbácsi, Maxim ismeri, mert az a vele párhuzamos osztályt ő vitte és úszni együtt járt a két osztály. Jókat hallottam róla, majd meglátjuk, hogy bír a figyelmüket elvesztő, időnként elkalandozó gyerekekkel 😅 
Az ember alapból aggódik, ha a gyereke iskolába megy, itt meg azért a németül tanulni "írni-olvasni-számolni-ügy" megnehezíti a kezdést, Robint elvittem egy francia-magyar szakemberhez, aki a Kulcsár-féle mozgásterápiával foglalkozik. 
Ennek lényege, hogy a mozgásfejlődés során esetleg elmaradt/kimaradt idegrendszeri fejlődést bepótolják. 

Kulcsár-féle mozgásterápia 
Carl Henry Delacato neurológus dolgozta ki a terápiát, ezt fejlesztette tovább Kulcsár Mihályné. Elméleti alapja, hogy a mozgásfejlődés szoros kapcsolatban áll az idegrendszer érésével, a gyermek mozgásának és észlelésének fejlődése egy-egy életszakaszban a központi idegrendszer egy-egy meghatározott területének irányítása alatt áll. Ha a mozgásfejlődés bármelyik szakasza kimarad (gurulás, kúszás, mászás, …), vagy nem gyakorlódik be eléggé, a kapcsolódó érzékelő és irányító központok nem fejlődnek, differenciálódnak megfelelően. Az agyi területek elégtelen, vagy nem jó működése tanulási nehézséghez, viselkedési problémához, magatartás zavarhoz vezethet, mert a mozgás segítségével járódnak be az idegpályák, fejlődnek az agyi rendszerek. A kidolgozott kezelés lényege az, hogy lehetővé tették a gyermekek számára, hogy a mozgás szintjén újra éljék életüknek egy korábbi szakaszát. Ezzel az érésben elmaradt területek lehetőséget kaptak a deficitek ledolgozására, a hiányok pótlására. A fejlesztésbe bekerültek új területek: a térérzékelés, az egyensúlyérzék, a finommozgások fejlesztésének gyakorlatsorai. 

Még egyszerűbben itt írnak róla: http://tanulasinehezsegek.hu/ 
A tanulási nehézségek és a magatartási zavar hátterében az esetek 70-75%-ában az idegrendszer részleges éretlensége áll. Egy, vagy több terület érése elmarad a többihez képest. Vannak olyan területek, amelyek nem az életkornak megfelelően, hanem jóval alatta szabályoznak. Így nem lehet elvárni, hogy az életkorának megfelelő érett válaszreakciókat adjon a külvilág ingereire. Egy vizsgálatsorozattal felderítjük az érésben elmaradt területeket, és célzott, az adott területhez kapcsolódó speciális mozgásokkal fejlesztjük. A feladatok személyre szabottak, és igazodnak a gyermek fejlődési üteméhez. A terápia során rövid idő, akár két-három hét alatt mutatkoznak az első eredmények. Feltétele, hogy napi rendszerességgel végezzék a feladatokat. A teljes rendeződés hosszú hónapokat vesz igénybe és nem lehet előre megbecsülni, mert a haladás üteme a gyermek fejlődésétől függ. A napi gyakorlás 15-20 percnyi idő ráfordítást igényel. Természetesen a mozgásterápia nem helyettesíti a tanulást. Egy normál intellektusú gyermekszámára lehetővé teszi a kortársaival való együtt haladás anélkül, hogy éjjel-nappal tanulnia kellene. A sérült gyerekeknek segíthet hátrányainak ledolgozásában. A teljes rendeződést nehezíti, ha öröklött tényező, vagy sérülés áll a nehézségek hátterében. Ilyen esetekben jelentős maradvány tünetek nehezíthetik a haladást. Pl. Lassabban olvas, ír, vagy lassabban számol. A tanuláshoz kapcsolódó stressz is nehezítheti a tünetek maradéktalan felszámolását. Ezekben az esetekben személyre szabott stressz oldó technikák jelenthetik a megoldást. 


Május elejére kaptunk időpontot, Andrea ugyanis Metzben, Franciaországban él és dolgozik, de szinte minden kedden jön Luxemburgba is. Felmérte Robint, és az alapján állította össze a tornasort, amit hetente 4-szer kell csinálnunk. Ez a minimum, ennyi gyakorlással lehet kb egy év alatt behozni a lemaradást. Abban egyet értettünk, hogy Robin fülproblémája sok mindenben szerepet játszott: egyensúly, figyelem, artikuláció. A cél az, hogy már az iskolát sem kínlódva kezdje, hanem legyenek apró sikerei. Most kaptuk meg a 3. feladatsort, hát, elég nagy kihívás ez a heti négy alkalom, és ráadásul nehéz Robint motiválni. Ha emlékeztetem, hogy miért is kell neki – jobban figyeljen, bírja majd az iskolát, stb. -, azzal idegesítem. Néha csak elkezdeni nehéz, mert utálja az első feladatot, és van, hogy negyed óra alatt sem sikerül nekirugaszkodni az első gyakorlatnak. Viszont szépen fejlődik, látványos már most a különbség az első alkalom és a mostani között. Muszáj végig csinálnunk, mert már a kiscsoportban mondták, hogy Robin egyensúlyérzéke még nem elég érett, és ez még nagycsoportban is megmaradt. Erre is mindenben szüksége lesz. Meglátjuk, mennyire tudjuk tartani a nyáron a programot, és hogy sikerül motiválnom. Na és persze, hogyan kezdi majd az iskolát szeptember közepén.

2018. július 7., szombat

Hot-dog est az oviban

Tavaly már rendeztek egy év végi hotdog partit az oviban, ahol a szülők a gyerekekkel együtt töltötték az estét az oviban. Szuper volt, Maxim a nagytesókkal játszott, Robin a barátaival, Emili is eljátszogatott a homokozóban. Az idén is megszervezték az óvónénik, és Norbi is tudott jönni. Sajnos pont aznapra romlott el az idő, de délután már nem esett és végül az ovi udvarán találkoztunk. Az idén meglepetéssel készültek a gyerekek, tánccal, énekkel vártak minket. Robin egy szót sem mondott róla, szerintem más is meglepődött. Maxim megerősítette, hogy tavaly nem volt ilyesmi, szóval mindenki izgatottan nézte az első dalt. A másodikba belekezdtek ugyan a kinti színpadon, de sajnos ide értek a fekete felhők, és a szakadó eső beűzött minket a folyosóra. Robin az utolsó két dalban szerepelt, nagyon ügyes volt, igazából csodálkoztunk, hogy végig koncentrált maradt, nem maradt le a többiektől. Norbi felvette videóra, és a második dalt én is csak videóról láttam, mert Emili szerintem kezdett éhes lenni, levegő sem volt ott, muszáj volt arrébb mennem vele. Kár, hogy bent kellett maradnunk, mert nagy hangzavar volt, de a gyerekek élvezték, és mi tudtunk beszélgetni. Főleg Robin barátjának, Borysnak a szüleivel beszélgettünk, és végül szombat délutánra el is hívták Robin játszani. Robin még Borys húgával is összebarátkozott, döbbenetes, hogy mennyire szeretik a lányok 😃

2018. július 2., hétfő

Liza

Június 29-én délelőtt megszületett Nagy-Róza Liza, Kriszti és Krisztián kislánya. 54 cm-rel és 3030 grammal jött a világra. A fiúk megcsodálták az unokatestvér fényképét, hamarosan élőben is látjuk majd. Üdv a nagyvilágban, Liza!