2014. október 28., kedd
2014. október 26., vasárnap
Gryllus koncert
Október 12-én vasárnap délelőtt Gryllus Vilmos koncertre mentünk. Az egyik anyuka szervezte a koncertet Gonderange kultúrközpontjában. Végül lett még egy délutáni koncert is a túljelentkezések miatt. Én izgatottam vártam, és bár Maximnak tetszett, Robint nem érdekelte egy idő után. Talán kevés volt neki a látvány, vagy nem kötötte le a zene annyira, pedig biztos voltam benne, hogy élvezni fogja. Az is igaz, hogy a legtöbb dalszöveg nagyobbaknak szól, és az interaktív részeket nem igazán értették még Maximék, de azért nagyon örültem, hogy elmehettünk egy magyar énekes gyerekkoncertjére.
2014. október 12., vasárnap
Apák napja
Luxemburgban az apák napja (Pappendag) ugyanolyan ünnep mint az anyák napja. A gyerekek a bölcsiben, oviban ajándékot készítenek, amit aztán október első vasárnapján adnak oda az apukájuknak; a nagyobbak egy dal kíséretében.
Mikor átadták a fiúk az ajándékot, megkérdeztem Maximot, nem tanultak-e valamilyen dalt az oviban az apukáknak. Kis szünet következett, és Maxim magyarul kezdte énekelni a dalt, az első két sor után végül luxira váltott, lehet, mert látta az ámulatunkat. Mi először nem is tudtunk megszólalni Norbival: Maxim magától lefordította a luxemburgiul tanult dalt, ez tényleg figyelemre méltó egy ötévestől.
Az ezt követé héten egy este Robinnal éneklős kedvükben voltak, és Maxim megkérdezte tőlünk, hogy magyarul vagy luxemburgiul szeretnénk hallani az oviban tanult dalt, msolyogtunk és mondtuk, hogy jó nekünk eredetiben is.
Néhény nappal később pedig tolmácsolt az oviban. Csak az ő elmondása alapján ismerjük a történetet, de így is abszolút érthető. Hajni, a szomszéd kislány nem értette, hogy egyik délután az apukája később megy érte, és ezért át kell mennie a napközibe. Maximot hívták oda hozzá a másik csoportból, hogy magyarázza el a helyzetet Hajninak. Mikor mondtuk neki, hogy ő most tulajdonképpen tolmácsolt, és hogy vannak olyanok akiknek ez a munkájuk, kijelentette:
- akkor én tolmác akarok lenni.
2014. október 1., szerda
Maxim 5 éves
Szeptember 27--én szombaton ünnepeltük Maxim 5. születésnapját, Orsiékkal és Andiékkal. Még így is otthon maradtam előző nap, hogy mindent elő tudjak készíteni, a tortákat is bele értve. Szerencsére nem ígértek esőt, így ismét tudtunk bográcsozni, gulyást főztem. Maxim pedig málnás tortát kért, lehetőleg Batman és/vagy fekete pókembereset, amit végül Orsi gyönyörű pókemberes és pókos díszeivel egészítettünk ki. A tortát egyébként marcipánnal vontam be és a fekete díszítők is marcipánból készültek. Amit kicsit elbénáztam, az maga a bevonó volt, mert időközben kitaláltam, hogy biomarcipánnal is bevonhatom, vettem hozzá bioételfestéket is, de a marcipánom nem lett elég, ezért összegyúrtam sima színezett marcipánnal, és még ez is kevés volt, de péntek este már nem mentem sehova, az eredmény így sem rossz, legközelebb már tudni fogom, hogy a marcipánt nem lehet vékonyra nyújtani.
Mindenki a gyertyákat akarta elfújni, folyamatosan kellett meggyújtani őket. Nagyon nagy sikere lett Orsi pókemberfejű sütigolyóinak, ezt egyből megették.
Norbi pedig elsején töltötte be a 36-ot, de mivel délutános volt, az övét is megünnepeltük szombaton.
Maxim nagyon sok ajándék kapott, mindnek nagyon örült, én meg annak különösen, hogy egy kellemes napot töltöttünk együtt.
Címkék:
játék,
születésnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
