Robin első ovis értékelés

Valamikor január közepén tartottak a kiscsoportos szülőknek egy közös szülői értekezletet. Bár a papíron az állt, hogy előre is köszönik az aktív részvételt, fel sem merült bennem, hogy ez nem csupán egy tájékoztató lesz. Pedig egyszer átfutott az agyamon, hogy év elején is, este 8-kor még kreatívkodnunk kellett, hogy valamiféle meglepetést készítsünk a gyereknek, amit a szekrényére kellett ragasztanunk.
Először elmesélték a napirendet, mondván, hogy sok gyerek otthon nem mond semmit; Robin ugyan szokott mesélni, de arra szerintem 3-4 évesen még nem képesek, hogy elmeséljék, hogyan telik egy napjuk. Még sokszor Maxim sem tudja megmondani, mit csináltak aznap. Szóval, reggel fél 9 - 9 között együtt mesélnek vagy énekelnek, aztán jön a szabad program. Ha éppen készítenek valamit, vagy van valami témájuk, akkor az óvónénikkel együtt ügyeskedhetnek a gyerekek, ilyenkor már a két csoportot összevonják, és 9 után kinyitják az "éttermet" is, ami egy szoba asztalokkal, és ahol megehetik a tízórait. Mindenkinek van saját alátétje, amin eszik, és ebből tudják, hogy ki nem evett még. Háromnegyed tíz fele viszont azoknak is be kell ülniük, akik még addig nem ettek. Viszont oda ülnek, ahova és aki mellé szeretnének, mert azt vették észre, hogy ha nincs szigorú ültetés és idő az evésre, szívesebben esznek a gyerekek. A dolog mindenesetre működik. 10 óra körül egy csengő jelzi a szabadfoglalkozás végét és egyben a rendrakás idejét. Aztán vagy valami kötöttebb program következik, például rajzolás, festés, vagy ha az idő engedi kimennek hosszabb időre az udvarra. Hidegben is igyekeznek egy fél órát a levegőn tölteni. Minden csütörtökön pedig tornázni mennek a nagy tornaterembe Chrisszel és a tornatanárral, de ha nagyon rossz idő van, akkor a fél órás mozgást egy kisebb tornateremben töltik. A délutánok még kötetlenebbek, attól is függ, hogy mit csinálnak, hogy mennyi gyerek van, illetve minden szerdán Airtrampra mennek. Ezután bemutattak három projektet, amivel év végéig foglalkoztatják a gyerekeket. Az egyik egy olyan kreatív foglalkozás lesz, ahol a gyerekeknek szín szerint kell kiválogatniuk mindenféle kacatot, otthonról vitt megunt dolgot, majd ebből készítenek valamit. A másik projekt egy barkácsfoglalkozás, ahol fából készítenek mindenfélét, a harmadik pedig egy un. régi, már nem működő kütyük (egér, billentyűzet, hagyományos telefon stb.) szétszerelése és tanulmányozása. Itt nagy hangsúly van a finommotorikus mozgáson, az apró csavarokat kicsavarni nem egyértelmű egy kicsi gyereknek. Csupa érdekes dolgok, mert azt vallják, hogy a legjobban akkor fejlődik a gyerek, ha hagyjuk játszani ahogy ő akarja, ne mondjuk meg, hogy mit mire használjon, a legjobb, ha ő maga talál ki dolgokat, ezt tovább is élvezik. Mivel a két csoport úgymond átjárható, a közös foglalkozások pedig az előtérben vannak, a gyerekek, abban vesznek részt, amiben szeretnének.

Ezzel nem volt vége a szülőinek, hanem nekünk szülőknek is részt kellett venni egy foglalkozáson: az egyik a tornateremben egy akadálypálya megépítése volt a tesitanárral, a másik az étkezőjük feldíszítése, néhány képet festettek, illetve egy óriási parafa lapon egy autópálya megépítése. Én végül ebben vettem részt, kartonból, parafadugókból készítettünk autópályát matchboxoknak. Később többször láttam játszani a gyerekeket ezen. 

Tényleg nagyon lelkesek az óvónénik és óvóbácsik, a gyerekekkel aznap meglepetéssütit - sósat és édeset is - sütöttek nekünk, képeket vetítettek, csak hát nem mindenki ér rá este még ötletelni és mindeféle jópofa dolgot készíteni, én konkrétan este 8-kor már ilyesmire használhatatlan vagyok. Végül negyed 9-kor mentem haza, sokan maradtak még. Utólag persze jól esik arra gondolni, hogy ezt mi készítettük a gyerekeknek.

Ja, van még egy projekt, de erre mi nem fogunk vállalkozni: bármit ki lehet találni és egyik nap bejönni a gyerekkel együtt az oviba és valamit a csoporttal közösen csinálni, mondjuk megtanítani nekik egy éneket, mesélni nekik egy történetet, vagy együtt süteményt sütni. Akár együtt menni a gyerekekkel az erdőbe is lehet egy ilyen ötlet, mert a gyerekek büszkék, ha az anyukájuk vagy apukájuk bent töltött egy kis időt az oviban. Az ötlet jó, de erre megint kell szabadság, ha dolgozik a szülő, illetve jól kell tudni luxemburgiul, és nekem most erre nincs kapacitásom, hogy heteken át készüljek. Ezzel azért kicsit diszkriminálják a luxemburgiul nem tudó szülőket, de tudom, hogy a jószándék vezérli őket, és hát semmi sem kötelező.

Ennyi bevezető után jöjjön Robin értékelése.

Robin nagyon kommunikatív, rengeteget beszél, mesél. Legjobb barátja Nesta, év eleje óta sokat fejlődött abból a szempontból, hogy most már megvédi az érdekeit, nem hagy mindent Nestára. Másokkal is sokat játszik, és akárcsak otthon, szerepjátékozik. Vagyis ha tornyot építenek, neki lesz hozzá egy tigris, játék, vagy ő maga, akinek épül a torony, vagy aki lerombolja. 

Nagyon lenyűgözte decemberben a kis Jézus születésének története, minden részletet tudott, amit az óvónénik és óvóbácsik elmeséltek nekik (magát a történetet dolgozták fel, mindenféle vallási keret nélkül). 

Megkérdezték, hogy Robin milyen szinten beszéli a magyart, mert van mikor mindent értenek abból amit mond, és van, hogy alig értenek valamit; gyorsan beszél, sokszor használ olyan szót, amit nem ismernek, szóval magyarul mond szavakat, de a logopédus egy perc beszélgetés után megmondta, hogy ő mindent rendben talál Robinnál, nincs semmi probléma a beszédjével, így kicsit tanácstalanok voltak. Megbeszéltük, hogy a magyarja nagyon jó, választékosan beszél, nagy szókincse van, és a kiejtésssel sincs baj egy-két hangot leszámítva, feljegyezték a dossziéjába, és részükről rendben is lett ez a téma, hiszen a más anyanyelvű gyerekeknél nyilván lassabban jön a luxemburgi, és végül is még csak most lesz 4 éves. Később otthon eszembe jutott, hogy egyébként is sokat akar egyszerre mondani Robin és gyorsabban jár az agya mint ahogy megfogalmazza és kimondja amit akar, szóval ez lehet a luxemburgival is, csak ebben még nincs akkora szókincse, az összefüggéseket még nem tudja úgy kifejezni mint magyarul. Az is eszembe jutott, hogy még nem volt két éves, de ő már úgy akart beszélni mint mi, szóval csak mondta a magáét a saját kis nyelvén. Két éve, mikor Boa Vistán nyaraltunk, emlékszem Orsi egyszer azt mondta neki: Robin én annyira szeretném érteni amit mondasz, de nem tudom, miről beszélsz. Sőt, azt hiszem, tavaly előtt nyáron, Sanyi (Melinda legidősebb fia) mondta neki, hogy "nem zavar, hogy nem értem, mit mondasz?" Mivel még több mint két éve van az iskoláig, biztos, hogy ő is bele fog jönni a luxemburgiba. Az "r" hangot például luxiul tökéletesen ejti, de még a magyarban nem tudja pörgetni.

Fény derült egy rejtélyre: Maxim állatimádata miatt sok természetfilmet és könyvet néznek, és nekik ugyebár  hüllők és ragadozók a kedvenceik. Egy darabig a gaboni vipera volt a sláger, és Robin állandóan erről beszélt az oviban. De nem értették, már mindenfélét mutogattak neki, ő meg csak rázta a fejét, hogy nem, ez nem az, aztán végre az értékeléskor megtudták tőlem, mert Chris, az óvóbácsi feljegyezte, hogy mit értett ő ebből a kifejezésből. Valószínű, csak olyan négyévesek emlegetnek speciális állatfajokat, akiknek a nagyobb testvérük állatrajongó :)

Egyébként ez is azt bizonyítja, hogy mennyire figyelnek a gyerekekre, nekem mindig rendkívül lelkesnek tűnnek, nagyon elégedettek vagyunk velük.

Nagyon önálló, ügyesen öltözik egyedül, rettentő érdekes, hogy otthon általában közli, nem tudok egyedül öltözni.

Jól fogja a ceruzát, és egész jó ember alakot rajzol már. Itthon néha rajzol, de inkább csak körféléket, színezni viszont utál, azt az oviban sem igazán hajlandó.

Amit még megemlítettek, és csodálkozom is kicsit, de ezek szerint ők tényleg alaposan megfigyelik a gyerekeket, hogy bár nagyon ügyesen mászik, csúszik, nem ijed meg semmilyen akadálytól, az izomtónusai még fejlődésben vannak, és szerintük kicsit merev az izomzata. Az Airtrampon nem mindig úgy reagálnak az izmai egy-egy ugrásnál, ahogy kéne, de mivel ugyanakkor meg ügyes, figyelik, hogyan fejlődik év végéig.

Tőlem pedig megkérdezték, hogy én hogy érzem magam, és hogy Robin nagyon lelkesen újságolta nekik a kistesót.

Húsvét előtt Békéscsabán

A húsvéti oviszünet első felét Békéscsabán töltöttük. Én már nem akartam éjszaka vezetni, úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk, milyen ha kényelmesen felkelünk és valamikor ebéd előtt elindulunk, megállunk ebédelni, aztán úgyis alszanak a gyerekek, majd nemsokára este, a sötétben pedig megint aludhatnak. Bár picit így hosszabb az út, de mindenki jól bírta, és nekünk lényegesen könnyebb, hogy csak egy kis részét kell éjszaka vezetni, és aztán tudunk mi is ágyban aludni. A délutáni alvásból odafele fél óra, visszafele egy óra lett, szóval ezzel nem szabad legközelebb számolnunk, és a dvd lejátszó óriási segítségnek bizonyult, mesetúladagolás elkerülhetetlen. De hiába ébredtek fel a gyerekek, mikor megérkeztünk, gond nélkül aludtak el és aludtak reggelig. Visszafele ugyan nem jól kezdődött a dolog, mert alig hogy elindultunk, Maxim hányt, és olyan gyorsan történt minden, hogy sajnos őt teljesen át kellett öltöztetni, 10 fokban az út szélén nem egy kellemes dolog, de szerencsére az üléshuzatvédő felfogta a másik részt. Másnap - már itthon - aztán kimostuk a nyári huzatokat, az üléshuzatot, a lehányt ruhákat majd egy adag ruhát is, ezzel el is ment a vasárnap jelentős része, de most tiszta ülésekben utaznak a gyerekek. És szerencsére csak felkavarta valami a gyomrát (szerintünk az előző napról megmaradt kubu itala, anyáék szerint az, hogy Maxim dobáltatta magát indulás előtt), mert utána nem volt semmi baja, óvatosan eszegetett is. Ennyit az útról.

Két nap volt igazán jó időnk, nem várt meg minket a szép tavaszi idő, gondolom, ez sem na meg a kevés alvás és sok élmény sem tett jót Maximnak, náthás lett és éjszakánként köhögött, de mire vissza értünk, egész rendbe jött a szokásos szirupjával. Voltunk több játszótéren, Maxim ott is és otthon is állandóan pókembereset játszott, most ez az új őrület nála. A gyerekekkel voltunk fodrásznál, Robin nagyon ügyes volt élete első igazi fodrászolásánál, tényleg jól viselte, és azóta kevesebbet piszkálja a haját - előtte szinte mindig azt tekergette, kajás kézzel is. Igazi kisfiús arca lett. Dédipapa is elautózott hozzánk, ő is hozott sok mindent. Unokatesóm, Gabi Jázminnal is eljött, Maximmal nagyon hamar megtalálták a közös hangot: a gyurmázás után az udvaron szaladgáltak, bicajoztak. 

A szűk egy hét nagyon hamar eltelt, és sajna nem úsztuk meg kisebb baleset nélkül. Robin már nagyon gyorsan és bátran kismotorozik, és a sokadik esése rosszul sült el, pedig sisak is volt rajta, de ez nem segített, mert az álára esett az egyenetlen járdán. Én ott sem voltam, mikor haza értem ebédelni, mondta Norbi, hogy Robint be kéne vinni a sürgősségire. A rossz tapasztalatok miatt nem is akartam, de végül Edinával elmentünk, és közben Attila, Norbi haverja is szólt, hogy nyugadtan vigyük be Robint, mert már Csabán is ragasztanak, ha nem kell, nem varrnak sebet. Szerencsére nem kellett várni, mire felvették az adatokat, már szólítottak is. Tudom, ne legyek elégedetlen, fő hogy ellátták Robint, és úgy tűnik jól, de a bánásmód nem tetszett. Miután kétszer is megkérdezte az orvos, hogy megkapott-e Robin minden oltást, hipp-hopp beragasztották a sebet, rátették a kötést és már mehettünk is azzal a mondattal, hogy 10 napig semmilyen nedvesség, folyadék ne érje az egy centis sebet, 10 nap múlva leszedhetem a ragasztócsíkokat. Egyrészt arra koncentráltam, hogy lefoglaljam Robint, hogy a doki meg az ápolónő szépen el tudják látni a sebet, másrészt olyan gyorsan megcsinálták, hogy mire rápillantottam Robin állára, már a kötést is rátették. Kérdeztem,  mégis hogyan óvjam a sebet, csak azt mondták, hogy cseréljem a kötést naponta, viszlát. Na ezen akadtam ki, mert hogy a gyerek beszél, berreg, folyik a nyála, iszik, eszik, lehetetlen kivédeni a nedvességet. Sok mindent próbáltunk, de így is naponta többször kellett neki cserélni a kötést, a bölcsiben is cserélték, és bár érte nedvesség, úgy tűnik szépen összeforrt neki a seb. Viszont hiába lélegzős ragasztót használtunk, teljesen kikezdte Robin bőrét. Két napja már nem teszünk rá semmit, azóta eltűntek a kiütések is. Egy héttel a baleset után Robin bent a házban megint állra esett és csak később láttuk meg, hogy kivérzett neki, de szerencsére csak egy pici ponton.

Ezt leszámítva tényleg jól telt a szünetünk.

Ilyen aranyosak is tudnak lenni

Pókember

Pókember mászik a hálóján

Amikor egy hullámhosszon vannak - jóban ...

... és bolondságokban

Ritka pillanat: ülnek és molyolnak valamivel

Kölcsön-nyuszik veszélyben

Pókember fára mászik

Város-könyv

Az én gyerekkori Tesz-Vesz Város könyvemet rongyosra olvastuk Maximmal. Na jó, Robin is tépett el belőle lapot, de eddig mindig sikerült megragasztani. Valahogy úgy kezdődött e könyv és a vécén ülés vagyis a bilin ülés kapcsolata, amikor Maxim szobatiszta kezdett lenni. Nem volt türelme, ideje a bilin csücsülni és egy-egy kakálást megelőzően akár ötször is ráült a bilire, mígnem Norbi fogott egy könyvet és elkezdtek mesélni a bilin. És innentől kezdve a bilin ülés a Város-könyv nélkül elképzelhetetlen lett. Ebben semmi rendkívüli nincs, de a lényeg most jön. Hónapokon át ugyanazt a két oldalt - illetve a bővített változat a 6 oldal lett - kellett olvasnunk: a fűrészes lapot. A fafeldolgozást meséli el a könyv, és amint Maxim rábukkant erre, csak ezt lehetett nézni. Gondolhatjátok, mennyire izgalmas volt nekünk minden alkalommal ugyanazt nézni? Igaz, Maxim kinevezte az állatokat, az egész család ott fűrészelt a könyvben, Krisztitől kezdve Tatáig mindenki vágta a fát. Néha megkérdezte, mi van oda írva, majd elmondta az ő verzióját is. Norbinak köszönhetően lassan aztán újabb lapokat fedeztünk fel, ahol traktorral kukoricát vágtunk, és ehhez hasonlók. Igaz, néha másik könyvet választ, van kétféle traktoros lapozója, ezeket is nagyon sokat olvastuk a vécén, de mindig visszatérünk a Város-könyvhöz. Most már kiolvastuk a könyvet, de még mindig újabb és újabb történetek születnek. Tegnap virslit főztem a könyvben, mert hogy van egy büfé benne egy virslivel, és Maxim sült krumplit és szószt is evett hozzá, miután megsóztuk a sült krumplit.

Maxim fél

Remélem, most tetőzik és hamar túl leszünk a félős korszakon, de most ott tartunk, hogy sehova nem megy egyedül a lakásban, még vécére sem, pedig egy időben nem mehettünk vele, egyedül szaladgált mindenhova, sokszor egyedül elbóklászott a kertben vagy a garázsban, amíg Robint etettem, altattam, na most ennek vége. Pedig egy időben, volt hogy ha este elalvásnál ki kellett mennem Robinhoz, ő egyedül aludt el. Nyáron visszatettük neki az éjszakai fényt, de most ez is kevésnek bizonyul a sötétben. Felriad éjszaka, és sokszor nem is alszik vissza rögtön, van, hogy ott kell vele maradni. Néha elmondja, hogy mitől fél, néha nem. Néha álmodhat valamit, néha meg valami miatt felkel. Legutóbb azt mondta, hogy nem akar egyedül maradni. Múlt héten meg attól félt éjszaka, hogy a dinó leharapja a lábát. Annyit mozog álmában, hogy kilóg a lába a takaró alól egy idő után, vagy leesik a földre és nem találja, na akkor nagyon hangosan sír. Ez akkor nagyon fárasztó, mert ha Norbi éjszakás műszakban dolgozik, és nem csak Robinhoz kell kelnem, hanem Maximhoz is. Most viszont már elfogadja, hogy általában az apjával alszik el este és éjszaka ő megy be hozzá.Sőt, éjszaka, van hogy úgy kezdi: Apa, apa, jöjjél.
Volt, hogy azt mondta, nem akar többet dinós mesét nézni, fél a krokodiltól, nem akarja megnézni az állatkertben, de később enyhül a félelme, és pl. a gumikrokodilhoz, amit a kád aljába teszünk, nem fél. Ezt mondja is. De a múlt héten inkább csak Mekmestert akart nézni, mert az nem bánt, cak elvágja az asztal lábát. A dinós trikóját sem akarta felvenni hétvégén, de a héten már gond nélkül hordta.
Talán az is benne van az ébredésekben, hogy nem alszik mostanában olyan mélyen, néha hallja Robint, vagy csak egyáltalán, tudja, hogy Robinnal én alszom, és ő sem akar egyedül aludni.
Valószínű, ha nem dinótól és krokodiltól, akkor mástól félne. Próbálunk mindig semleges mesét olvasni neki, a hagyományos meséket kerüljük. Jó, mondjuk apukám levetítette a Piroska és a farkast neki, de más állatos mesében is van farkas, és hát sehol sem pozitív hős.
A bölcsiben nem tűnt fel nekik, nyilván ott sosincs egyedül, meg túl sok mindenre figyel.
Ha mindez a sok ébredés legalább azért lenne, mert ki akar menni pisilni... De éjszakára még mindig pelenkabugyiban alszik, mert amikor nagyon mélyen alszik, akkor nem ébred fel. A bölcsiben is előfordul baleset, hol visszaadják rá a pelenkát, hol leveszik alvásnál. Ennek persze semmi köze ahhoz, hogy mennyire élénk a fantáziája, mennyire és miktől fél.

Pilótás kakas

Ha már a meséknél tartunk, nagy kedvenc lett egy-két hétre a Csibefutam, ebből is a vége, mikor a pipik repülnek a nagy repülővel. Az egyik takarítás alatt, az egymás mellé rakott székekből vonat lett Maximnak - természetesen az ő találmánya. Mivel nagyon jó idő volt, ragaszkodtam hozzá, hogy kimenjünk, de csak úgy volt hajlandó, hogy kint is csináltunk székekből vonatot, a padunk pedig a repülő lett. Így aztán hol vonattal, hol repülővel mentünk az állatkertbe; a kertünk volt az állatkert, láttunk sokféle állatot, de a legérdekesebb a dinópipik voltak - természetesen a csirkéink töltötték be ezt a szerepet. Robin is velünk volt, kivéve ha aludt. Ő nem mindig élvezte, hogy elhelyzekedett a széken, padon, matatott, aztán mennünk kellett tovább. Mondjuk a megváróba, azaz a váróterembe. Mindig Maxim volt a pilóta, a pilótás kakas, én meg az utas. Egy-két nap után pedig elkezdett eljátszani egy kétmondatos párbeszédet, amit százszor el kellett ismételnünk.
- De én nem tudom elvezetni ezt a gépet.
- Dehogynem. Ahogy a légierőnél! - kellett rávágnom. 

Dinómánia és a nagy krokodil

Mire oda jutok, hogy megírjam a bejegyzést, addigra lecsengőben is van a dínó- és krokodilmániája Maximnak, bár, ahogy a fűrészelés is nagyon kitart nála, ez is visszatérhet még.
Azt hiszem, úgy kezdődött a dinómánia, hogy van jégkorszakos trikója, amin a félelmetes dinoszaurusz elől menekül Sid. Norbival nem is értjük, miért tesznek ilyet kisgyerekek atlétájára; én is csak azért vettem meg, mert amikor azt hittem a télen, hogy mindjárt szobatiszta lesz Maxim, gyors vettem neki, és csak ilyen volt a boltban. Maxim volt hogy amíg Robint etettem, a trikóját nézegette, kérdezte, miért menekül a kisállat, miért fél a dinótól? Mivel a karácsonyos Jégkorszakot szívesen nézi Maxim, Norbival elkezdték nézni a dinoszauruszosat is. Ez azért nem biztos, hogy jó ötlet volt. Az elején azzal fárasztott minket, hogy kiragadott egy részletet, és azt kezdte el kérdezgetni: "hova szaladt a harapós dinó? Miért fél tőle Sid? Miért akarja bántani?". Szerintem százszor megkérdezte egymás után, hogy "most hol van a harapós dinó?" Persze velünk nézi a mesét, nem egyedül, de beköszöntött a félős korszak, és sokszor a harapós dinótól fél. Norbi véletlenül talált a youtube-on dinós Kacsameséket, na ezt is már százszor láttuk, túlzás nélkül. Ez már lightosabb verzió, de itt is rengeteget kérdezett az elején. Később aztán már végig nézte kérdések nélkül, akkor már jól ismerte a történetet. Ha egyszerűbb, kisgyerekeknek való dinós mesét találtunk, azt ugyan elkezdte nézni, de nem érdekelte, mindig visszatértünk az előző kettőhöz.
A dinómániát krokodillal ötvözte, talán onnan kezdte, hogy elmentünk állatkertbe, és volt krokodil is, persze kicsi, meg sem mozdult, de valahogy ez érdekelte Maximot a legjobban, mert oda vissza kellett menni vele. A többi állatnál csak azt hajtogatta, hogy menjünk, menjünk, mert ő még több állatot meg akar nézni. (Robinnak tetszett a kirándulás.)
Találtunk dinós ágytakarót, és még Robinnak is ilyet választott, nem autósat.
Sokszor játsszuk, hogy ő vagy harapós dinó, vagy harapós krokodil, néha aranyos dinó, Robin meg a kis krokodil.