Tora cicánk

Tora nem félt az autóktól. Azután sem, hogy elütötték. Szép kényelmesen sétált át az úton, az autók előtt is. Ügyes vadász volt, rengeteg egeret fogott. Madarat is sikerült néha fognia néha. Szeretett vadászni, illett rá a tigris név, vad cica volt: ha nem akarta, hogy megfogjuk, akkor bizony harapott. Sajnos közel van hozzánk a főút ami mögött ott az erdő. És ez lett a veszte szegénynek. Október 11-én pénteken nem jött haza reggel. Már volt ilyen, a szokásos reggeli kapkodásban annyira nem gondolkodtunk, Norbi öntött neki reggelit. Aztán délben mikor haza mentem, még mindig nem volt otthon. Megnéztem a kajáját, érintetlenül állt a pincében. Akkor már nagyon rossz érzésem volt, de dolgoznom kellett, akkor is ha otthonról. Aztán csak nem hagyott nyugodni a dolog, és 3 után kimentem a főútra és végig sétáltam az egyik oldalon, majd a túloldalán. (Mikor Burpy elveszett, az egyik szomszéd mondta, hogy ők a főút mellett találtak rá a cicájukra, gyalog kell végig menni, mondta a bácsi, és ez annyira megmaradt bennem.) Majdnem végig értem, mikor megláttam az út szélén a fűben az élettelen testét. Sírva hívtam Norbit. A fejét találta el az autó. Valahogy haza vittem, aztán Norbi este eltemette az erdőben. A gyerekek nem kérdeztek semmit, elég mozgalmas hét volt, csak másnap mondtuk meg nekik. Robin ki is ment az erdőbe Norbival. Ő többször sírdogált. Maxim mikor megtudta, másfél órán keresztül sírt, nem bírt ebédelni. Emili beteg is lett a hétvégére, és elmentünk babakocsival sétálni, hátha elalszik. Útközben találkoztunk egy macskával, aki még nyávogott is nekünk, mire ő megkérdezte, hol van Tora? Megértette, hogy nincs többet, nem vigyázott és elütötte az autó. De ő még Burpyt is úgy emlegeti, mintha hosszú időn keresztül velünk lett volna. Néhány nap alatt megemésztettük, a fiúk is feldolgozták. Majd úgy döntöttünk, hogy még egyszer próbálkozunk a macskákkal, hátha több sikerünk lesz másodjára. Találtam is egy hirdetést, két hónaposak lettek volna a cicák, de mikor szombaton oda értünk, a néni szólt, hogy ő próbált hívni, baj van. A kiscicák betegek lettek, nem tudja őket így oda adni, el kell vinni őket orvoshoz. De van két 5 hónapos cicája, amiket nem akart oda adni, de nálunk jobb helyük lenne, meg hát a gyerekek sem lennének csalódottak. Két kis cuki cica volt, persze hogy tetszett nekik, így elhoztuk őket. Elég kicsik a korukhoz képest, meglátjuk, mit mond az állatorvos, mert a néni nem vitte el őket. Kaptak féreghajtót, bolha irtót. Elég nyugodt cicák, két nap után kezdtek el játszadozni, viszont nagyon barátságosak, nem karmolnak, nem harapnak, felugranak az ölünkbe. Csak ne legyen semmi bajuk!

Tyúk(horror)-sztori

Margóék a tavaszi szünet első hetében jöttek, április 14-én vasárnap hajnalban mentek vissza. Norbi hajnali 4-kor vitte ki őket a buszhoz. Ekkor még nem vett észre semmit, csak reggel 9-kor jön be a kertből és mondja, hogy valami megtámadta a tyúkokat, nem élnek, sőt az egyiknek a feje sincs a helyén. A fiúk rohantak ki helyszínelni, aztán ecsetelték is, hogy a barnának teljesen leszedte a fejét az a valami, a fehér is szegény tiszta vér. Mindezeket hallva Emili is meg akarta nézni a történteket, vártam, vártam, aztán mire szegény tyúkok a zöldhulladék kukába kerültek, kimentem vele. Egy másodpercre belekukkantott a kukába ugyan, de nem hiszem, hogy sokat látott belőle. Viszont a fiúk is erről beszéltek egész délelőtt, Emili meg gyakorlatilag percenként ismételte, hogy valami megtámadta a tyúkokat és leszedte a fejüket. Pár nap után összeraktuk, hogy nem nyest vagy menyét volt a támadó, hanem róka, és azért nem vitte el a tetemeket, mert Norbi megzavarhatta hajnalban. Ugyanis tett ki vadfigyelő kamerát, és többször is reggel 4 körül jött a róka. És sajnos az automata ajtó beragadt, ami lemerítette az elemeket, így ki tudja hány éjszaka nyitva maradt a tyúkól. Ráadásul a ketrecükbe be tudott menni, mert onnan kijártak egy nagyobb elkerített részbe kapirgálni. Szóval a csapda amit kitettek, az érintetlenül állt. Aztán a szomszéd is mondta, hogy az ő kamerája is felvette már többször a rókát, mondjuk, szólhatott volna, hátha jobban figyelünk vagy bezárjuk a nagykaput.

Csütörtökön a tavaszi szünet második hetében én otthon voltam a gyerekekkel, és pont csütörtökönként van állatpiac Arlonban, ahol eddig is vettük a csirkéket. Így a begipszelt lábú Emilivel és a két fiúval elautóztunk csirkét venni. Ugyanúgy egy tanyasi barnát és egy fehér Sussex fajtát akartunk, mert nagyon jól tojt az előző pár is. Egy hatalmas kamion mindenféle madarat meg nyulakat, rágcsálókat kipakol egy téren, és ez a piac. Sorba kellett állnunk, annyian voltak. A gyerekek simogattak kiskacsát, kislibát, gyönyörű galambokat is láttunk. Nagy boldogan vittük haza az új barna és fehér csirkét. Aztán már kevésbé voltam boldog, mikor úgy tűnt, a barna tyúk beteg, valami baja van, állandóan gubbasztott, először azt hittük, nincs is szeme, mert többet volt csukva mint nyitva. Emili mondogatja még most is: „valami baja van a barna pipinek, nincs szeme”.

Még jó, hogy otthon voltunk 5 napot, mert este ugyan beült a házba a barna, de reggel ki kellett rakni. Néha kapirgált egyet, esetleg evett-ivott egy kicsit, de rengeteget gubbasztott. Először arra gondoltam, hogy visszaviszem, de mikor nyitogatta a szemét, akkor gondoltuk, hogy ha esetleg elpusztul, akkor veszünk egy másikat egy hét múlva. Ráadásul a fehér is piszkálta, az elején mindig így volt, össze kellett szokniuk, de látszott, hogy a barna sokkal gyengébb. Bosszantott, hogy nem elég Emilit ápolni, még az egyik tyúk sem egészséges. Viszont a sok napsütés, gondoskodás úgy tűnik segített, mert 5 nap után elkezdett kapirgálni, járkálni, és már szinte mindig nyitva volt a szeme. Már több mint 3 hete nálunk vannak, úgy tűnik szépen rendbe jött.

Emilit ez az egész nagyon megviselte. Azóta nem marad egyedül egy helyiségben, pedig sokat játszott egyedül. Fél. A rókától alapból fél, szóval neki meg se mondtuk a végső konklúziónkat, ő még mindig úgy tudja, hogy valami állat, nyest vagy menyét támadta meg a pipiket. Ezek kisebbek mint a róka, és könnyebben elfogadja, hogy ezek félnek tőlünk. Egyik este visított, hogy zárjuk be a macskát, nehogy megtámadja őt is a nyest. Minden este meg kellett nyugtatni, hogy apa megnézte, bezáródott a tyúkól ajtaja, semmi nem tud bemenni hozzájuk. De ez eltart egy darabig, mire teljesen feldolgozza. Az elején úgy próbáltam elmagyarázni neki, hogy a tyúkokat a kukásautó elviszi a hulladéktemetőbe, mert az elpusztult állatokat oda kell vinni. És hogy az új pipikre nagyon vigyázunk majd. Egyik nap azt mondta mielőtt megvettük az újakat, hogy nem akar új pipiket, hogy ne támadja meg őket semmi.

Ilyeneket ismételgetett, illetve mond:

-       - Valami megtámadta a pipiket. Valami állat bement és megette a fejüket.

-        - A pipik a hulladéktemetőben vannak és nem örülnek neki.

-        - Ide nem jön be hozzánk a nyest a házba, neem, nem. A nyest fél tőlünk.

-        - Semmi megtámadja a pipiket. (Mármint semmi nem támadja meg a pipiket)

-        - Torát megtámadja a nyest.

Burpy elveszett

November vége, December eleje nem volt túl szerencsés időszak. Kezdődött azzal, hogy a két éve vett mosógépünk leállt. Szerencsére vettem rá plusz két év garanciát, de emiatt elég hosszadalmas volt az ügyintézés, és két hét után kaptam időpontot a szerelőtől. Norbi mondta néhány nap után, hogy vegyünk egy második gépet, ami jó lesz tartaléknak. Közben kiderült, hogy Orsiéknak van egy régi gépük, be is üzemelték, de sajnos nem volt megbízható, így végül vettünk egy gépet. Ez egy kedd este volt, csütörtökön ki is hozták a mosógépet, Norbi be is üzemelte. Kedd délután, amikor vettük a gépet, még találkoztunk Burpy cicával, de aznap este nem jött haza. Norbi hívogatta, aztán este 10-kor én mentem egy kört, hogy esetleg előkerül, vagy hogy nem ütötték-e el. Nagy csavargó volt, sokszor órákra is elment. De semmi nyoma nem volt. Péntek délután Robinnal és Emilivel a szomszédos utcák postaládáiba bedobáltunk fényképet a cicáról, kérdezgettük a szomszédokat, elmentünk az erdőbe, de semmi. Még a szomszédos főút mellett és végig mentünk Robinnal hétvégén, hogy ha elütötték, ott is megtalálhatjuk szegényt, de semmi. (Az egyik szomszéd javasolta, hogy ne csak autóval menjünk, hanem gyalog is mert ők egyszer ott találták meg az egyik cicájukat.) A boltba is kiraktunk egy hirdetést, meg van egy elveszett macskák weboldal, de semmi hír a cicánkról. Robin azt mondta múlt pénteken, hogy az osztállyal erdőbe mentek, az iskola közelében, és szerinte ő Burpyt látta. Még azon a környéken próbálkozunk, de vagy messzire elkóborolt, vagy történt vele valami. A nyakában van csip, amit bármelyik állatorvos leolvas, szóval ha valaki befogadta jó-szándékkal, eszébe kellett volna jutnia, hogy ez valaki cicája is lehet. Nagyon kedves, barátságos cicus volt, reméljük jó helyet talált. Robin nagyon szomorú volt, sírt is szegény, de szerintem már feladta, hogy visszakapjuk. Emili pár nap után kezdte mondogatni, hogy Burpy, és perceken keresztül ismételte a nevét. Most már csak annyit mond, hogy Burpy eltévedt, nem talált haza. Arra is gondoltunk, hogy mérgezett egeret evett, de attól haza kellett volna jönnie. Tora, a másik cica két nap után kezdett nagyon sokat nyávogni, zavart lett, és állandóan be akart jönni a házba. Végül annyira megsajnáltuk, hogy időnként beengedjük a nappaliba. Ha kint vagyunk, követ minket, ha gyalog megyünk valahova, jön utánunk. A múltkor az utca végére mentem gyógymasszőrhöz és végül kocsiba ültem, mert jött végig utánam, és féltem, hogy egy óra alatt elveszik. Ha megijed valamitől, elveszti a szagmintákat, akkor nem tud tájékozódni. Viszont végre ő is fogott egeret, az elsőt be akarta hozni a házba. Robin maradt vele a teraszon, és végül levitte a pincébe a zsákmányát. Ő egyébként nagyon ijedős, óvatos, ha távol marad a főúttól, akkor ő, reméljük, sokáig velünk lesz.

Burpy és Tora

Jó dolguk van a cicáknak és a szomszédtól kapott alma is finom, a macskák miatt pedig egérmentesen tudjuk tárolni

A fiúk szerettek volna régóta kutyát, macskát, gyíkot. Norbival arra gondoltunk, hogy a macska nemcsak cuki de hasznos is, hátha kevesebb egerünk lesz, és ráadásul ha megszokja a helyét, utána nincs vele sok gond. Más is megetetheti majd, ha nem vagyunk otthon, lényegesen kevesebb gond van vele mint egy kutyával. Nyár végén még otthon is voltunk, szóval arra gondoltunk, ha találunk egy cicát aki gazdát keres, nálunk jó helye lesz. Aztán kiderült, nem is olyan egyszerű macskát találni, itt szinte mindegyiket megműtik, legalábbis akiket kérdeztünk, ezt mondták. Egy ismerősöm a közeli belga menhelyet ajánlotta, végül egy luxemburgi menhelyre mentünk el és a fiúk választottak 1-1 cicát. Igen, az egyből végül kettő lett, mert a menhely csak két cicát ad örökbe, mert szerintük az egy cica unatkozna, nagy kárt csinálhat, könnyebben elcsavarog. Tényleg nem volt rossz ötlet a kettő, mert rengeteg játszanak együtt, még most is. Szóval a Holland nyaralás előtt megnéztük a kiscicákat, és megegyeztünk, hogy szeptember első szombatján jövünk értük. Addigra meg is műtötték őket, oltást és féreghajtót is kaptak, igaz már nem voltak icipici cicák, de nekünk kevesebb gondunk volt, alig nyávogtak, szobatiszták voltak.
Az egyik szürke vörös foltokkal, ő lány, közel 4 hónapos, Robin választotta őt, Burpy nevet adta neki - az egyik játékból (Slugterra) egy figura.
Maxim végül egy cirmos cicát választott, (akit először szeretett volna, azt már lefoglalták), ő fiú, 3 hónapos múlt. Hosszas gondolkodás, keresgélés után a Tora nevet kapta, ez japánul tigrist jelent.

Burpy a nyávogósabb, barátkozósabb macska, Torát alig lehetett megsimogatni az elején, ő olyan óvatos, megfigyelő cicus, mint Maxim volt kisebb korában. A pincében a 3 fiú kitakarított nekik egy sarkot, egy héten keresztül dolgoztak, Norbi lekerítette neki azt a részt, mert a pincénk területe hatalmas, elbújhattak volna, rájuk esik valami stb. Ezek a cicák egy szobában laktak hetekig, szóval jobb volt kis területtel kezdeni, majd néhány nap múlva a pincelejáróba jöhettek még ki, hogy lássanak egy kis napfényt is. Egy hét után megpróbáltuk őket kiengedni a kertbe. Tora alig akart kijönni, illetve ő pár napig a teraszon maradt, Burpy viszont átrohant az udvaron, be a tuják mögé, őrülten rohangált. Átment a szomszédhoz, nem tudott vissza jönni, szóval rettenet volt. Még egyszer megpróbáltuk kiengedni, de ugyanazt csinálta. Másnap a fiúk vettek neki egy cicapórázt, és másfél nap alatt, többszöri pórázon sétálással megszokta a kertet.

A fűre tettünk nekik akadályokat, mert a sík terepen nem érezték jól magukat, és így már Burpy is szabadon közelekedett. Ezután jöttek a tyúkok. Mondanom sem kell, Burpy rögtön felfedezte őket, be is jutott hozzájuk, szemtelen volt velük, de a tyúkok is végül megszokták őket. Tora amilyen óvatos volt, olyan nagy csőröst kapott a fehértől, és nem tudott kimenekülni, beakadt a hálójukba, Norbinak úgy kellett kiszabadítania. Tora egyszer el is veszett az elején, szerencsére Robin meghallotta az utcán, és beakadt a szomszéd gazos kertjébe, vagy eltévedt, mindegy, ott feküdt és nyávogott.

Apránként felfedezték a kertek, a ház körüli részt, egy darabig a kapu miatt nem mentek ki, de most már körje járják a szomszédokat is. Szerencsére nincs nagy forgalom, de van néhány őrült autós, reméljük, figyelnek a cicák majd valamennyire. Volt még egy nagyon veszélyes húzása Torának, elkezdtek játszani a fiúk focikapujánál, a hálón keresztül játszottak, verekedtek, átrohantak rajta. Norbival néztük, hogy talán le kéne szedni a hálót, mert ha belecsavarodnak, nem tudnak majd kijönni. Hát így is lett, csak szerencsére kint feküdtem a teraszon – épp kúráltam magam -, és láttam amint feltekeri magát a hálóba Tora. Norbinak el kelett vágni a hálót, a cica már kezdett fuldokolni. Ő aztán nem ment a közelébe néhány napig, de Burpy kezdett volna megint játszani vele, szóval leszedtem a hálót a kapuról. Rettentő kíváncsiák, főleg Burpy, ő kiborítja a ruháskosarat, amikor teregetek, rögtön beszökik, ha nyitva marad az ajtó, és átjár két szomszédhoz is szembe. Jeff, aki a tyúkokat eteti, csak nevetett, mikor mondtuk neki, hogy van két macskánk, ő ugyanis a kutyájával jár etetni a tyúkokat, és tényleg utálja Betsy a macskákat, már párszor meg is kergette Burpyt. Emili néha nagyon kedves velük, néha meg elkezdi őket kergetni, vagy éppen rugdosni. Azt tudja, hogy a homokozójába nem mehetnek, és ő is kiabál rájuk, ha a közelébe mennek. A fiúkat időnként emlékeztetni kell, hogy a macskák éhesek, vagy hogy játszanak velük egy kicsit, de tény, hogy az első három hétben nagyon sokat foglalkoztak velük. Most már Tora is kéri, hogy simogassuk, néha fel is lehet venni, és egyébként ő egész bundás cica lett. Lassan akkorák mint egy felnőtt macska. Burpy már kétszer fogott egeret, legalábbis egyet én láttam, egy cickány, a másikat a szomszédoknál fogta, azok mesélték nekünk.

Már egészen összebarátkoztak az állataink 

Néhány kép az érkezésükkor

Port Zélande

Augusztus utolsó hetében a holland tengerpartra utaztunk el. Orsiék már többször voltak CenterParcsban; a szomszédos országokban sok ilyen üdülőhely van, ugyanazok a szolgáltatások, sok apartman és vendégház erdő vagy vízpart mellett, bolttal, étteremmel, élménfürdővel. Végül egy-egy hatfős házikót béreltünk, és hétfő délután találkoztunk a Port Zélande-i CenterParcban. Vittük a bicikliket is, és miután beraktuk a bőröndjeinket a házikóba, körbe bicikliztük a telepet. Volt saját tengerparti öble, de elég fekete, agyagos volt a part, és kicsi is, mondjuk horgászni is lehetett a szikláknál, és szaladgálni is, szóval rövid időre megfelelt. 18 fokban úgysem vágynak sokan fürdőzni. A fiúk rengeteg medúzát találtak, azzal játszadoztak, de már másnap nem láttunk egyet sem.

Kedd délelőtt biciklivel elmentünk a legközelebbi nagy strandra, hatalmas homokos part, sekély víz, és a szél is enyhült. A fiúk reklamálták is a fürdőnacit, de így is lubickoltak kicsit a jeges vízben: nekik a "térdig mehettek be", a fenékig érhet a vizet jelentette. Orsiék egy messzebbi partra tekertek el, ahol kevesebbet kellett a vízig gyalogolni. Ebéd után a belső strandra mentünk, gondoltuk, a kicsik homokoznak, aki akar, az mártózhat a hideg vízben. A másik Norbi horgászott, azt hiszem, rákot fogtak is Vincével. Viszont tele volt rákollóval, rákpáncéllal az öböl, és Maxim egyszer csak szalad ki a vízből, hogy megcsípte egy rák. Nézzük a talpát, és kiállt belőle egy törött fekete valami. Úgy tűnt, hogy kagylóhéj, elszaladtam az elsősegélydobozunkért és a manikűrért. Hősiesen kiszedte a segítségemmel a valamit, ami egy jó nagy tüskének tűnt, valószínű rákolló lehetett, de több mint egy cm volt, jó mélyen belefúródott a talpába. Fáj-fáj, de aztán a többiekkel focizott, bicajozott, és este kezdte el mondani, hogy nem bír rálépni. Feldagadt neki, megnéztük, maradt-e benne valami még esetleg, borogattuk és körömvirággal kentem neki. Kicsit idegesek lettünk Norbival, hogy miért nem szólt hamarabb, mert másnapra gyerek paintballra fizettük be őt Milánnal.

Végül szerda reggel jobb lett a lába, kicsit bicegett ugyan, de el tudott menni paintballazni. Nagyon jól meg volt szervezve, két csapatot alkottak a gyerekek és taktikázni kellett nekik. Nekünk is izgalmas volt nézni, és hát mi nem álltuk meg, kívülről próbáltunk nekik segíteni. Maxim erre várt a legjobban, és nagyon tetszett neki. Előtte még bementünk az állatsimogatóba, ami elég picike volt, három kecske, egy tyúk és kakas fura tollakkal meg néhány fehér galamb várta a látogatókat.
Esőt ígértek szerdára, és délutántól estig esett is rendesen.
Ebéd után végre aludt Emili, és csatlakoztunk a többiekhez az uszodában, ez volt a beltéri programunk. Mindenféle csúszda, hullámfürdő, sodrómedence volt, Emilit nem lehetett kiszedni a vízből. Karúszóval is lebegett, akkorákat sikongatott, cuki volt. Az egyik csúszda kivitt a szabadba, ezt imádták a legjobban a nagyok. Miután mindenki elfáradt, gondoltuk, megvacsorázunk bent, kezdtek fogyni az emberek, és milyen jó lesz, ha majd nem kell sorba állni sehol. Ebből maradt Robin és az apukája, ugyanis amíg vártuk a vacsorát, Robin leesett a padról és kinyílt az álla; ugyanaz a seb, ami már egyszer szétnyílt neki. Az elsősegélynél beragasztották, jegyzőkönyvet vettek és elküldtek minket az ügyeletes kórházba. Este 8 után értek oda, nem is kellett várniuk és újból beragasztották neki, ami azt jelentette, hogy 3-4 napig semmi víz nem érheti a sebet. Mondanom sem kell, mennyire idegesek voltunk, ez a plusz program nem hiányzott, ráadásul még egyszer vissza akartunk menni fürödni. Még maradtunk Orsiékkal egy kicsit a fürdőben, amíg a család két tagja "tesztelte" a holland ügyeletet.
Úgy történt az esés, hogy leültünk egy hosszú asztalhoz, a fiúk leterítették törölközővel a padokat, és Robin szépen betakart egy rést a két pad között. Amíg vártuk a kaját, ő szokás szerint fetrengett a padon, leült, lefeküdt, és egyszer a lyukba tenyerelt, amit nem látott és az állát a padnak verte. Tényleg nagyon beverte, de hihetetlen, hogy ennyi év után megint szétnyílt a sebe.

Csütörtökön a két család együtt indult bicajjal a strandra. Óriási szél volt sajnos, a sportolóknak persze kedvezett, tele volt velük a homokos strand és a víz. A gyerekek homokoztak, szaladgáltak a vízben, térdig, mert felülre kellett a felső.
Ebéd után Maxim Milánékkal elment uszodába, Robin pedig az apukájával töltötte el az időt: gokartozott egyet, rákvadászott a kikötőnél, ihatott kólát és ettek egy fagyikelyhet. Miután Emili egy óra szenvedés után sem aludt el, se velem, se Norbival, csatlakoztunk Maximhoz az uszodában. Szerencsére Maxim és Milán már vízbiztosak, sőt Maxim egész jól ráérzett a levegővételre, így ők önállóan közlekedtek a fürdőben. Azért szólniuk kellett, hova mennek, hogy Gáspár Norbival tudjuk, merre járnak. Emilivel sokat voltam a babamedencében, előző este Orsival és Norbival begyakorolták a babacsúszdát, így már önállóan is felment a csúszdához, én pedig lent vártam. A sorban állásnál mindig mindenkit előre akart engedni, így néha szóltam, hogy most már menjen ő, vagy hogy ki után álljon be. Szerencsére sokkal kevesebben voltak a fürdőben mint előző nap, így többet lehetett csúszni és pancsolni is nagyobb tér volt.
Este elmentünk együtt vacsorázni, Emili talált magának játszótársat miután Dávid nem engedte a traktorkormányhoz. Egy kislánnyal együtt szedegedték a játszórészen a ceruzákat és utána játszottak is kicsit együtt. Hasonló "kaliberű" lehetett a kislány, hogy Emili elsőre ott maradt vele és utánozta, amit csinál.

Péntek reggel 10-ig kellett elhagyni a szállást, Dávid pónilovagolt egyet, én Emilit nem fizettem be, mert nem tudtam, rá akar-e ülni, de miután visszatértek a helyükre a lovak, meg lehetett őket simogatni, és Emili rá is ült az egyikre. Nagyon büszke volt magára.
Egy gyors tízórai után fókamenhelyre látogattunk el. A kicsi, partra sodródott, beteg fókákat összegyűjtik, és önkéntesek segítségével meggyógyítják őket, hogy aztán egészségésen, életképesen vissza engedjék őket a tengerbe. Voltak karanténban lévő fókák, láttuk, hogy vizsgálják meg őket, a nagyobbak már kinti medencében úszhattak. Érdekes hely, jó, hogy megnéztük. Miután megebédeltünk és kijátszották magukat a gyerekek a játszótéren, vissza indultunk Luxemburgba.
Robin nagyon izgatott volt már, mert másnap szombaton két cicát terveztünk haza hozni.




A képeink a nyaralásról 

Kánikula Békéscsabán

Csütörtök délután mire Csabára érkeztünk, Robin belázasodott. 30 fokban elég nehéz lázat csillapítani, de szerencsére nem volt túl magas láza, és inkább kapott borogatást, meg pihent, feküdt egész délután és este. Így másnapra kialudta a betegséget és senki nem is kapta el tőle.

A gyerekek rengeteget cicáztak, kutyáztak, a nyulat, tyúkokat minden nap megnézte Emili.

Liával is sokat játszottak a gyerekek, Szabi még kicsi a közös játékhoz, de izgatottan nézte a többieket.

Szombat délután Norbi és Tata a fiúkkal motor-showra ment, az egyik haverja megmutatta nekik a kombájnokat, ahova beülhettek a fiúk. A show is tetszett nekik, csak irtó meleg volt.

Kedden mentünk át Nagyiékhoz, a hőség kitartott ott is. Késő délutánonként Nagyival és Popival  bebicikliztünk a városba fagyizni, szőkőkutazni. Az árnyas játszóterek is tetszettek a fiúknak.

Pénteken eljött Gabi unokatesóm a lányával, Jázminnal. Találtak közös témát, játékot, viszont délben megérkezett Viktor unokatesóm a párjával, Lillával, és hát Maxim egész héten erre várt: Viktor elhozta a Softball puskáját, amit ki is próbáltak délután. Jázmin nem szereti a fegyvereket, így megbeszéltük, hogy majd csak később fogják elővenni a puskát. Őket nem zavarta a hőség, lőni akartak. Robin (is) nagyon jól célzott, szuper ajándék volt ez a fiúknak.

Emili ugye nem akart délutánonként aludni, így Mamánál és Nagyinál babakocsiban sikerült elaltatni. Mikor Viktorék itt voltak, akkor ez kimaradt, és 5-kor azt vettük észre, hogy felmászott a kanapéra és úgy maradt. Feltolt popóval aludt. A sok vendég és meleg miatt volt fáradt szegény.

Vasárnap kora reggel indultunk vissza Capellenbe, hát borzasztó hosszú ez az út autóval és gyerekekkel.

Képeink

Postagalamb-sztori

A húsvéti szünet után nem sokkal, az egyik vasárnap arra lettünk figyelmesek, hogy egy galamb sétálgat a garázs előtt és a kertben. Nem volt ijedős, egész közel engedett magunkhoz. Azt rögtön láttuk, hogy mindkét lábán gyűrű van. Emili és Robin szórt ki neki magot, ugyanis a frissen vetett fűmagokat csipegette. Másnap reggel a galamb megint ott volt a garázs előtt, mikor haza jöttünk délután, szintén ott várt minket. Emili egyszer ráijesztett, akkor a szemközti háztetőre felrepült, de én ezenkívül egyszer láttam repülni. Mivel nem volt időnk azzal foglalkozni, hogy kié lehet, mit csináljunk vele, adtunk neki magot, vizet, de aztán olyan szelíd lett, hogy a garázsunk és a terasz között sétált állandóan. Az hagyján, hogy a garázs elé piszkított a sarokba, de volt, hogy reggel a teraszajtó előtt ácsorgott és nézett be. És hát oda is odapiszkolt. Mikor még szombaton is nálunk tanyázott, Norbi lefényképezte közelről, sikerült majdnem az egész számsort leolvasni a két gyűrűjéről. Megnézte, hogy Magyarországon hogy megy az elveszett/talált galamb bejelentése, majd ez alapján rákerestünk a német oldalra, mert sikerült beazonosítanunk, hogy német postagalambunk van. Majd a telefonszámot is megtaláltuk/kitaláltuk és végül beszéltem az illetékesekkel. Egész messziről keveredett hozzánk szegény. Arra kért minket a tulaj, hogy fogjuk meg, mert ha idáig utaznak vasárnap, a galamb pedig sehol, akkor hiába jönnének. Norbi végül halászhálóval megfogta és beraktuk egy dobozba. Másnap a tulajdonos egy barátja jött el Trierből a galambért. Ő egyből megállapította, hogy megsérült, ragadozó vagy ragadozó madár kaphatta el. Jól tartottuk, és a fáradozásainkért cserébe a fiúknak adott 5-5 eurót. Emilit szombaton délután és vasárnap reggel is próbáltuk felkészíteni, hogy a galambért jön egy bácsi, hazaviszi, hogy meggyógyítsa. Végül mikor elbúcsúztak a fiúk a galambtól, Emili sem sírt. Ő ugyan nem simogatta meg a madarat, mert csak tisztes távolból imádja az állatokat, de azért sokáig emlegette, hogy galamb báci el.

Playa de Muro, Mallorca

Szerettünk volna az idén is nyaralni, és úgy gondoltuk, szeptember elején már Emili is elég nagy lesz, hogy mindenki élvezni tudja. Nem akartunk sokat repülni, nem akartunk semmi meglepetést, és mivel a 4 évvel ezelőtti mallorcai nyaralásnál már mondtuk, hogy ide szívesen visszajönnénk, nem gondolkoztunk túl sokáig. Ugyanabba a szállodába mentünk, Playa de Muro Village, kétszintes épületek, felújított medencék, nagy kert, pazar konyha, reggeli, ebéd, vacsora a tengerpari teraszon ha akartuk, még tízórai és uzsonna is volt, Emili is tudott enni mindig valamit.

Kétszobás, teraszos apartmanunk volt, mikróval, vízmelegítővel, normális klímával, amit csak akkor kapcsoltunk be, ha nem voltunk a szobában. A homokos tengerpart sokkal keskenyebb volt most mint 4 éve, de a víz kellemes, sokáig sekély, és most egy medúzát sem láttunk, csak néhány halat, kishalakat és egyetlen egy tengeri csillagot láttam, mikor úszkáltam egy kicsit. Az első két nap szeles volt, de aztán délelőttönként alig járt a levegő, a tenger sem hullámzott, így reggeli után a tengerparton voltunk, és ebéd után amíg én Emilivel aludtam, addig a fiúk medencéztek. Az elején nagyon sokat használták a cápauszonyt, de aztán Maxim nem kérte, ő már tényleg elég jól úszik, így Robin se vette fel mindig. Neki meg jó a vízérzéke és óriási a tüdeje, mert levegőt nem tud venni, de így sokat úszik egy levegővel.

Szeptember 1-jén pénteken délben repültünk, és 8-án este jöttünk vissza. Hétfőre autót béreltünk, és elmentünk egy állatkertbe, ahol fóka-, delfin és papagáj-show várt ránk, illetve egy miniállatkert. Volt egy medencés rész is, de olyan 1-5 éveseknek, Maxim dünnyögött is, hogy ez neki túl kicsi, Robin viszont élvezte az óriáspancsolót Emilivel együtt. A showk jók voltak, még Emili is nézte őket, igaz, ő elaludt az autóban, mire Marinelandba értünk, aztán a kezemben aludt a delfinshowig. Lehetett papagájok közé menni, bátrabbak simogattak is madarat, igen a mi gyerekeink is, volt akváriumos és hüllős rész, fogdostak ráját és halakat is. Az előbbiért rájuk is szóltak, de addigra ők már megérintették őket. Egy gyerekmedencés részen is időztünk egy kicsit, Emili és Robin nagyon élvezte, de Maxim dünnyögött, hogy kicsi a víz, ez babáknak való.

Kétszer béreltünk vízibiciklit, Emili nem igazán szerette, de a fiúk nagyon élvezték a csúszdázást. Hiába volt a medence vize hidegebb mint a tengeré, Emili sokszor nem akart lemenni a tengerpartra, de a medencébe mindig bement volna. Szerintünk a hullámok elbizonytalanították, és valahogy a homokozás sem kötötte le sokáig. Sokszor nyűgös volt, ugyanakkor egész sokáig bírta az asztalnál, egész sok mindent meg tudtunk kóstolni. Vacsora után ő is feléledt, nézte a showt, vagy a labdarengetegben játszott. Kisebb "baleseteink" voltak, egyik éjszaka Robin bepisilt, egyszer beragadt a vécében, mert egyedül ment, magára zárta az ajtót, de már nem bírta kinyitni. Egyszer előre szaladt a vacsorához, de míg ő a tengerparti étterembe ment, mi a főétteremben kerestük. Aztán volt, hogy az egyik medencézni akart, a másik lemenni a tengerpartra, Emili meg csak úgy rohangálni akart, és hasonlók, de most senki nem lett beteg, és a fiúk azóta is kérdezik, mikor megyünk újra Mallorcára.
Hát tényleg szuper a hotel, végül is ide bármikor visszamennénk.

Íme az összes kép

Dinoparkban jártunk

Orsiék ajánlották, hogy Németországban, a határhoz közel van egy dínópark, tele szobrokkal, játék-ásatásokkal, foglalkozásokkal. Egész pontosan ide autóztunk el: Dinopark - Ernzen.

Igazából egész napos pogram, rengeteg interaktív tábla van, a szobrok élethű nagyságúak, van amelyiket meg lehet nézni, bele lehet bújni, és van amelyiket alig lehet megközelíteni. A park közepén van egy nagy "ásatás", itt lehet gyakorolni a régészkedést. Van egy homokozó, ahol apró kincseket lehet szitálni, keresgetni, és van olyan rész is, ami fizetős, és dínófestéstől kezdve kincsvadászatig több féle dolgot lehet kipróbálni. Szabadtéri program, nem árt, ha nem esik, és ha szünetben vagy hétvégén megyünk, akkor lehetőleg ne a csúcsidőben ebédeljünk, de egyébként nagyon hangulatos hely. Emili nem volt hajlandó elaludni a babakocsiban, így mi kora délután vissza indultunk. 

Nálunk mindig visszatér a dínóláz, Maxim tényleg sokat tud a dinoszauruszokról, de egy kicsit le kellett állítanunk, mert annyit okoskodott a parkban a séta elején, hogy már engem is kezdett zavarni, és ilyesmivel Robint előbb vagy utóbb kiborítja. Valamin így is összevesztek, de már nem is emlékszem, hogy mi volt a gubanc.

Képek itt: Dínópark

Nyári szünetünk Csabán

Autóval mentünk haza, és rekordot döntöttünk, 21 óra alatt meg is érkeztünk Békéscsabára. Borzasztó volt, ennyi útfelújítást még sosem láttunk Németországban, ráadásul Emili miatt sokszor meg kellett állnunk, nagyon rosszul bírta az utat. Volt, hogy Robin miatt megálltunk, de olyan undorító volt a vécé a parkolóban, hogy tovább mentünk egy benzinkúthoz. Szóval nagyon-nagyon lassan haladtunk. Visszafele egy fokkal jobb volt, azt hiszem, 19 óra volt az út, de még így is rettenetesen hosszú. 

Pénteken indultunk, szombaton hajnalban érkeztünk és Norbi vasárnap ment is vissza Capellenbe repülővel, ő még dolgozott egy hetet. Mi a gyerekekkel anyáéknál voltunk. Emili rettentő nyűgös volt, nélkülem nem is nagyon volt el. Persze aztán kiderült, hogy jött a foga, egy újabbal értünk haza. Na meg egyre melegedett az idő is.

Elmentünk könyvesboltba, Maxim teljesen rácuppant a könyvekre, mindent meg akartak venni Robinnal. Nagyival még vissza is mentek egyszer vagy kétszer.

Györe és Gabi unokatesómmal sikerült összehozni a találkozót. Gabi a lányával, Jázminnal eljött hozzánk. A fiúk először ki sem akartak menni Jázminhoz, de aztán hamar összebarátkoztak. Györéékkel később találkoztunk, és a fiúk elég szégyenlősek maradtak, de Emili megbarátkozott Anna unokatesójával. 

Viktor is eljött Csabára a barátnőjével, Lillával. Robin odáig volt Lilláért. Átmentünk velük és Nagyiékkal Gyulára, kicsit kimozdulni.

Mamáéknál már borzasztó hőség volt, de a fiúk egész jól bírták. Robin állandóan macskázott, néha már úgy kellett rászólni, hogy hagyja szegényeket pihenni. Liával is sokat játszottunk.

A fiúk az egyik délután elmentek Tatával horgászni. Úgy összecsípték őket a szúnyogok, mindenütt tele voltak piros, dagadt pöttyökkel.

Gyorsan eltelt a két hét, de jó volt haza érkezni. Nem tudom, mikor megyünk autóval megint ilyen hosszú útra…

Képek itt: Nyári szünetünk Békéscsabán

Újabb csirke-csapat

Átmenetileg, december közepétől márciusig nem voltak tyúkjaink. Elég szomorú dolog történt. A barna tyúk már hónapok óta nem adott tojást, és decemberben, amikor itt voltak anyósomék, levest főztünk belőle. Margó azt mondta, hogy beteg volt a mája, szóval nem húzta volna szegénykém túl sokáig. Miután megettük a finom levest, kérdezte Maxim, hogy akkor ez a mi tyúkunk volt, ugye. Még azt is kérte, hogy legközelebb előre szoljunk neki, ha igazi házi tyúkhúslevest főzünk. 

A fehér pipi két napig volt egyedül, és hát nem gondoltuk, hogy télen nincs állatpiac, és én másnap nem fogok tudni új csirkét venni neki. Elég bánatos volt szegény, gubbaszott, látszott, hogy hiányzik neki a társa, ő mióta nálunk volt, mindig is a barnával volt együtt. Eszembe se jutott, hogy esténkén meg kéne néznünk, beül-e a házába. Aznap hajnalban mentek vissza anyósomék, és Norbi is velük ment. Én reggel mentem magot adni a tyúknak, de szegénykém akkor már nem élt. Most hogy nem akart este bemenni vagy már nem tudott, mert nagyon hideg volt, de úgy tűnt, hogy bánatában pusztult el. 

A tavasszal újból megnyitott az állatpiac Arlonban, és Norbi ismét vett két csirkét. Megegyeztünk, hogy a fehér helyett egy barátságosabb fehér fajt választunk, bár a második fehér csirként tényleg nagyon kedves lett, de sosem volt annyira barátságos mint a barna házityúk. 

Na szóval, ők a két új jövevény, szépek, de a barna most is barátságosabb. Pár nap alatt össze is szoktak, és már tojásunk is van.

Húsvéti szünet

Bevallom, hogy ezt a posztot egy évvel az utazás után írtam. Hát igen, a gyerekek, a ház, meg a munka, nincs túl sok időm, úgy igazából semmire sincs időm.

Szóval a húsvéti szünetben Békéscsabára utaztunk. Repülővel, de még így is eléggé fárasztó volt az út, ráadásul Maxim rosszul lett a repülőút végén, reggel ugyanis hidegen evett pizzát a reptéren.

Anyáékhoz érkeztünk, hogy Krisztiékkel is tudjunk találkozni, és hogy együtt is megünnepeljük Anya 60. szülinapját. Persze a gyerekekkel nem lehet 3 órán keresztül ücsörögni, és Emilivel később mentem a többiek után, de végül mindenki finomat evett.

Mamáéknál kiscica és két nyuszi várt minket, na meg persze a kutyák. Emili elég félős volt, és rettentő anyás, és mivel csak egy rövid hét volt az egész utazás, mire megszokta volna az egyik helyet, már mentünk is tovább.

Húsvéti szüneti képek 
(néhány kép Orsiéknál készült, a szünet elején náluk voltunk egy délután)

És még néhány kép

Húsvéti szünet

Mivel pont húsvét előtt ítéltek kényszerpihenőre, a nagy sütés-főzés elmaradt. A fiúk fújtak ki tojást és filccel festettek, Robin nagyon belendült. Húsvét vasárnap pedig tojást kerestek a kertben. Maxim később megkérdezte, hogy miért nem a házban rejtette el a nyuszi a tojásokat, és honnan tudja, hogy ők itt laknak.

 

Kedden délelőtt pedig indultak Békéscsabára, Mamáékhoz. Nekem jól jött, hogy üres a ház, tényleg tudtam pihenni. Az első nap elég furcsa volt a nagy csönd, de hamar hozzá szoktam, hogy későn kelek, olvasgatok, és nem kell senkihez igazodnom.

Robin ősz óta Békéscsabára készül, néha sírásig hajtogatta, hogy de most azonnal indulunk.

Repülővel utaztak a fiúk, szombat reggel már indultak is a reptérre, szóval 3 napjuk volt Csabán, és elég intenzív; biztos ezért nem hiányoztam még Robinnak sem. Elmentek Póstelekre, kaptak kölcsön egy kiskutyát, illetve Mamáék két kutyájával és cicáival is sokat játszottak és még bicikliztek is. Egyik délután pedig átmentek Nagyiékhoz. Szerencsére nagyon szép idejük volt, nem úgy mint itt Luxemburgan, utolsó nap pólóban rövidnadrágban játszottak. Maxim sokat babusgatta Liát, bár azt ő sem bírta megállni, hogy a Liának vitt építőkockákkal ne ők játszanak állandóan.

A pósteleki kastély romjainál, Tata épp itt dolgozik most. A terv, hogy látogathatóvá tegyék a romokat.

 

Meglepődve hallgattam a kiságy történetét. Robin a megérkezésükkor meglátta a mamáék szobájában a kiságyat, és kitalálta, hogy ő bizony abban fog aludni. És nem viccelt, reggel a kiságyban ébredt. Másnap Maxim is ott akart aludni, így végül átvitték az ő ágyát, abban aludt Robin, a kiságyban pedig Maxim. Harmadik este viszont nem egyeztek, így mindketten abban aludtak el, de aztán később Maxim kiabálva ébredt, hogy Robin fejen vágta, így nagy nehezen kijött a babaágyból. Bezzeg kicsinek egyik sem akart benne aludni...

Nekem az egy hét pihenés nem bizonyult elégnek, és egyébként is jobbnak láttuk, ha nem egyedül vagyok egész héten a fiúkkal napközben itthon, ezért végül Mama visszajött a fiúkkal és maradt a tavaszi szünet második hetére. Én közben beteg is lettem, tuti, hogy Maximtól kaptam el, mert ő húsvét vasárnap belázasodott, és hétfőn Norbi bevitte az ügyeletre még az elutazásuk előtt. Szerencsére csak valami vírus, amit Robin nem kapott el, legalábbis nem volt lázas, és Maxim is két nap után már jól volt.

A második héten egész sok programjuk volt a gyerekeknek. Robin rögtön ahogy visszajöttek, egy szülinapi partira ment. Ez volt az első olyan, hogy ott hagyom, azt ugyan szerette volna, hogy Maxim is menjen, de hát csak ő kapott meghívót, hiszen az ő ovistársa tartotta a szülinapját. Ahogy bementünk, ő már abszolút otthonosan érezte magát, elköszönés nélkül rohant játszani. Egy délután pedig egy másik kis barátnőjéhez ment át játszani. Maximhoz egyik délelőtt eljött egy ovis barátja, és megbeszéltük, hogy legközelebb ő megy majd. Egy délelőtt pedig Lilláék jöttek át.

Apránként előhalásztam a babaruhákat, méret és szín szerint rendeztem őket, majd ki is mostuk szinte mindet. Rengeteg ruhája van a kisasszonynak, a fiúknak sok fehér és semleges színű bodit, tipegőt vettem anno, egy-két darabot leszámítva féléves koráig mindent fel tud majd venni.

Mama finomakat főzött-sütött nekünk, és szinte az összes babaruhát átvasalta nekem.

Forróság Békéscsabán

Ahogy eljöttünk a Balatonról, egyre melegedett az idő, Mamáékhoz már 35 fokos hőségben mentünk át. Az egyetlen szerencse, hogy éjszaka azért nagyjából 20-21 fokig lehűlt.

Az első öt napban anyáéknál voltunk. Krisztivel együtt töltöttük a hosszú hétvégét, Robin teljesen rá volt tapadva, első nap Krisztivel aludt el ebéd után.

Szombaton meglátogattuk Dédipapát és Irénke nénit, majd átmentünk a ligetbe ebédelni Nagyiékkal, unokatesómmal, Gabival és a kislányával, Jázminnal. Mi kora délután visszamentünk Csabára, így a Kovács-találkozó elején még részt is tudtunk venni. 

A gyerekek Norbival, Popival végig mentek a vadiúj tanösvényen, ami a kisiskolásoknak már biztos nagy élmény. Azt mondták, hogy érdekes, érdemes végig menni rajta. Bővebben itt olvashattok róla, többek között: Erzsébet ligeti lombkorona sétány és kilátó.

Mi Norbivel kettesben egy napot Gyulán töltöttünk, aggódtunk, hogy Robin mit csinál éjszaka, de végül nem volt semmi különös. Persze mikor elmentünk, üvöltött, de hamar megnyugtatta Kiki. Nagyiékkal szökőkutaztak és fagyiztak a városban, sőt még a kisvonatra is felültek.

Egyik nap kikísértük Popit az üzembe,  és aztán targoncázott egy kicsit az unokákkal. Ez annyira tetszett nekik, hogy onnantól kezdve ha Popi ment az üzembe, vele akartak menni.

A kis ezermesterek

A 6. napon én átautóztam, a fiúk pedig biciklivel mentek Mamáekhoz, ahol egy két hetes pici cica várt minket. Az anyukája eléggé féltette, az elején sokat fújt Robinra, de a végén ki-kivették a házából.
Én egész sokat járkáltam, voltam fodrásznál, úszni, vásárolni, a fiúk viszont egyszer mozdultak ki, Tatával elmentek megnézni egy játszóteret, aminek az elkészítésében Tata is részt vett, mármint a kivitelező cégnél dolgozott. Mi csak "kolbászos játszótérnek" emlegetjük, de megnéztem a hivatalos nevét a Csaba Park honlapján:  Óriások konyhája játszótér, néhány kép a honlapon is van a Galériában. Én nem láttam élőben a parkot, de egy jól átgondolt projektnek tűnik az egész hely. A gyerekek a meleg ellenére is élvezték.

 

 Sokat találkoztunk Liával is, nagyot nőtt, jól eszik, és azt kell mondanom, hogy a fiúkhoz képest egy tündéri baba: nagyon-nagyon sokáig elszöszmötöl, pakolgatja a játékait. Maxim gyakran oda ment hozzá, próbált vele játszani, de a fiúk számára a medence volt a sztár. Nagyon sokat pancsoltak, búvárkodtak benne, Robin hihetetlenül hosszan bír a víz alatt maradni, és ok, egy idő után leteszi a lábát, de látszik, hogy jól mozog a vízben, víz alatt. A kánikulában én is többször hűsöltem a vízben, kellemesen felfrissített. Sajnos Maxim utolsó nap már mondta, hogy fáj a füle, végül csak itthon vittem orvoshoz: begyulladt a füle, valami enyhe fertőzés a külső hallójáratán, fülcseppet kapott, de többet szenvedett a csepegtetéssel mint Robin.
Mamáéknál a fiúk egyszer-kétszer a tyúkokat is felfrissítették, de ők nem vették túl jó néven a hideg vízipuskás spriccolást. 

 

 

Mint mindig, jókat ettünk, izzadtunk a melegben, a végén már tényleg nem aludtunk túl jól, viszont kellemes meglepetés ért bennünket, hogy visszatérve Luxiba nem a 15 fokos esős idő fogadott, hanem még két hétig nyárias idő, sőt, egyik hétvégén még az idén utoljára a medencénket is felállítottuk. Mióta a házunk van, augusztus közepétől már be kell kapcsolnunk a fűtést, most viszont kihúztuk szeptember elejéig.

Tenerifén

A karneváli szünetben napsütéses helyre utaztunk Orsiékkal. Február 16-23-ig a hotel Jardin Tropicalban laktunk félpanzióval; nagyon szép, igényes hotel, hatalmas szobával, terasszal a Costa Adejen, közvetlen a tengerpartnál. Nem egyetlen épületből állt, hanem több részből, szintekkel, emiatt lépcsőznünk kellett, ami Norbinak kevésbé tetszett. Tény, hogy a kicsikre nagyon figyelni kellett emiatt, de nem volt vészes, és az összes tengerparti szálloda ilyen, vagyis inkább egy-egy hodály özön emelettel. A szállodának volt egy sziklaterasza hosszú tengervizes medencével, étteremmel, amit egy sétány választott el a másik részéről. A szobánkból láttuk a sétányt és a tengert is. Most már tudom, hogy Teneriffének nincs természetes homokos strandja, sziklás alapból a part, a homokot úgy hozták ide.

A gyerekek jól bírták a repülő utat, 4 óra oda, bő 5 óra vissza, mert volt egy plusz megálló Gran Canarián. Az egyetlen negatívum az evés volt, mindent egyszerre hoznak ki, segítsek Robinnak, hogy tudjon enni, közben figyeljem Maximot is, ne borítson magára semmit, és magamra is, szóval ez egy nagy zsonglőrködés (a stewardessek sajnos magasról tesznek rá, hogy esetleg előbb a gyerekeknek adjanak, és majd később a szülőnek).

Az első két nap meleg volt, aztán a meleg mellé megérkezett a szél is. Az utolsó teljes napunk hűvös volt, én fáztam a tengerparton, mert csak egy vékony felső volt nálam. De fürödtünk az óceánban, a hotel fűtött medencéjében is. A gyerekek imádtak a tengerparton homokozni. Robin állandóan meztelen szaladgált, kényelmesebb volt úgy, mint a hideg fürdőnadrágban.

Felfedeztük a szálloda fitneszteraszát, mikor nem voltak órák és csak mi pihentünk ott

A reggeli és a vacsora finom, bőséges, rengeteg halat ettünk, kivéve Maximot és Robint. Robin egyébként minden este színes tésztát evett tejszínes szósszal és parmezánnal. Néha evett egy kis krumplit, na és fagyit fagyival. Aztán felfedezték a cukrokat és a nyalókákat, de legalább le lehetett váltani a fagyit, mert egy kicsit mindenki taknyos lett, Maxim köhögött is. Orsival először azt hittük, hogy előjött az allergiánk, de aztán én is kezdtem zöldet fújni, szóval, ki tudja, lehet, hogy vírus és allergia volt együtt. Vince egy napra teljesen kidőlt, pont mikor a vulkánhoz mentünk kirándulni, de szerencsére másnapra sokkal jobban lett.

A a harmadik napon befizettünk egy három órás hajóútra, ebéddel együtt, és ahol delfineket ígértek. Nagyon sok delfint láttunk, a hajóhoz közel, sőt még néhány kisebb bálnát is. Maximot féltettem, hogy rosszul lesz, ezért vettem neki gyógyszert, és egy kicsit nyomott volt az elején, de utána nem volt semmi baja, ellenben velem: teljesen tengeribeteg voltam, a fürdőzés kicsit jót tett, de délutánig rá sem bírtam nézni a kajára. Norbi is rosszul lett, de miután "elbúcsúzott" a kiadós reggelitől, már jól volt. Robin elaludt a hajón, aztán meg sírt, hogy ő is akar fürödni. Az erős szél miatt hűvös volt, és én alig vártam, hogy kikössünk. Egy darabig, biztos nem megyek hajókázni.

Két napra autót béreltünk, egyik nap a vulkánhoz mentünk, másik nap pedig a Loro parkba. A Teide lenyűgöző (bővebb info itt), de akkora szél fogadott bennünket, hogy élvezhetetlenné tette a nézelődést, sétát, és még a felvonó sem ment a csúcsra a túl erős szél miatt. Mi nem elég, hogy otthon hagytuk a fényképezőt pont ezen a napon, de szegény Maxim ezt várta a legjobban, és nem volt jó formában. A kanyargós út miatt adtam neki hányinger elleni gyógyszert, és lehet, kicsit rosszul is volt, lehet, hogy a gyógyszer nyomta, de majd csak kora délután kezdett maga lenni - vagyis energikus, folyamatosan dumáló, dirigáló Maxim.

Előttünk volt még az egész délután, ezért úgy döntöttünk, hogy másfele autózunk vissza, és megnézzük a Masca-völgyet elfelejtett városkájával (angolul "hidden village").

Olyan keskeny, szerpentines út vezetett a városkáig, hogy buszok nem jártak, kivéve egy-egy kisebb méretűt, akinek az őrült sofőrje képes volt minden kanyart háromszorra, négyszerre bevenni. Egyszer teljesen megakadtunk egy ilyen miatt, mert nem bírta bevenni a kanyart, közben jöttek szemből. Szerencse, hogy két kisautót béreltünk, így felejthetetlen élmény volt az út, maga a városka pedig gyönyörű. Mikor oda értünk, szakadt az eső, fújt a szél, épp csak kiszálltunk, de Gáspár Norbi Milánnal lesétált a városkához, mondván, hogy eső ide vagy oda, ha már ide verekedtük magunkat, csak megnézik ezt a turistalátványosságot. Végül rábeszéltek mindenkit, hogy szálljunk ki az autóból, mert megéri. Lassan elállt az eső, ittunk egy forró teát, és sétáltunk egy kicsit. A városkából indul egy gyalogösvény - több órás túra - a szakadékon keresztül a tengerparthoz, amire azért nem vállalkoztunk.

Kilátás a városkára

Mire a szakadékhoz értünk, kisütött a nap

Szombaton a Loro parkba mentünk - részletesebben itt írnak a parkról -, autóval egy óra, szervezett busszal kettő lett volna. Óriási park, sokféle állattal és lélegzetelállító showkal. Zárásig maradtunk, az utolsó pillanatban vettük meg Robin hőn áhított bálnáját és Maxim elefánt-transzformerét. A bálna miatt Milán nagyon szomorú volt, mert ők már nem tudtak venni, én meg olyan rosszul éreztem magam, Robin még a vacsorára is hozta a bálnát, amit mi a feladott poggyászba tettünk, Milán viszont kapott egyet a reptéren, így Robint kellett győzködnünk, hogy a bálnája túl nagy, a bőröndben van, amit a luxemburgi reptéren tudunk majd kinyitni. (Ilyen apróságok előfordultak, de a két kicsi is csak néha veszekedett).

A Loro parkos nap végén a szálloda egyik nagyon elegáns éttermébe volt foglalásunk vacsorára. Nem voltunk biztosak benne, hogy a gyerekek végig fogják ülni, és hogy egyáltalán szépen, illedelmesen viselkednek az étteremben, de megállapítottuk, hogy maga az étterem hangulata nagyban befolyásolja, hogyan viselkednek. A büfévacsorán mindenki jön-megy, nagy a hangzavar, kész zsibvásár. Ez az egyszeri vacsoránk pedig egy csendes étteremben volt, halk zene szólt, mindenki "nyugodtan" ücsörgött az asztalánál. Persze az sem volt rossz választás utólag, hogy egy fárasztó napot zártunk egy 5 fogásos vacsorával, és azért a végére már megengedtük a gyerekeknek, hogy mesét nézzenek. De így egy isteni finom menüsort tudtunk végig enni és élvezni.

Muszáj megemlítenem, hogy Robinnak az utazás előtt elkészültek a füldugói. December óta problémás az egyik füle, felülfertőződött, eldugult az egyik tubus, majd gombás lett a füle, aztán még mindig maradt neki benne valami, végül engedélyezte a doki a füldugó elkészítését és használatát. Mintát vettek a füléről egy hallókészülékes boltban, és reméltük, hogy sikerült mindent úgy időzíteni, hogy nyaralásra vigyük a füldugót, és hogy Robin is tudjon majd fürödni. Úgy örült az elkészült füldugóinak, mint egy karácsonyi ajándéknak. Egy napig ezt ismételte, hogy most már van füldugója. Lelkiismeretesen használta is, soha nem ellenkezett, hogy berakjuk, szót fogadott, ha mondtuk neki, hogy most még ne vegye ki, és még egy fejpántot is elviselt a fején, hogy biztos ne essenek ki a dugók. Egyik alkalommal készült pancsolni a tengerparton, Norbi adott rá karúszót, és mondta, hogy mehet. Erre ő ott állt, ránk nézett és mondta:

- A fülgugóm! (Néha olyan kis tudatos, lelkiismeretes tud lenni.)

Az utolsó teljes napunk délelőttjén felültünk a helyi kis-vonatra, ami nagyjából azon az útvonalon vitt végig, amit gyalog is bejártunk, aztán csatlakoztunk Orsiékhoz a tengerparton. Hatalmas gödröt ástak a fiúk, na jó, főleg Gáspár Norbi. Az én Norbim sárkányozott egy kicsit, kihasználta, hogy alig voltak a parton a borús időben. A nagy hancúrozás közepette pedig Maximnak végre kiesett a mozgó tejfoga alul, és két hét alatt szépen be is állt a helyére a már kint lévő maradandó foga.

Maxim sokat sétált Vincével kézen fogva. A nagyok sokat rajzoltak, és komoly eszmecseréket folytattak. (Már nem emlékszem pontosan, de az egyik témájuk a számok voltak, hogy mi a több a 60 vagy a 100.) Robin és Vince mint két kis csínytevő, játszottak, kergetőztek. Iszonyat aranyosak tudtak lenni, ha akartak.

A vacsora utáni kék nyalóka...

További képek itt.

Csirke-csere

Amikor beköltöztek hozzánk a csirkék –lassan két éve -, a barna pipi viszonylag rövid időn belül elkezdett tojni. A fehér nagyjából egy éve adja a szép tojásokat, kb 5-6-ot hetente. Azóta viszont a barna alig tojik, szép fokozatosan leállt a tojással, ha volt is, vagy nagyon vékony héjú vagy pici, szinte héj nélküli. Úgy döntöttünk, hogy megválunk szegény barna pipitől, de hogy a gyerekek ne nagyon keressék, megpróbáljuk akkor, amikor itt van Mama, és úgy, hogy Norbi hoz is egy cseretyúkot a piacról. Ráadásul Mamán kívül senki nem vágta volna le a házityúkunkat, ezért is kellett mostanra időzítenünk. Norbi azt hitte, észre sem veszik, de nem kapott pontosan olyan színűt, és reggel Robin az ablakból már kérdezte is: mi ez? Aztán Maxim elemezte az új jövevényt: más a tolla, más a csőre, más a szeme és más a nyaka. Viszont nem firtatták, mikor mondtuk, hogy csak egy kicsit kifehéredett. Befalták a tyúkhúslevest, majd a másodiknál a bundás pipifalatokra megjegyezte Maxim, hogy ez olyan pipihusi mint a mi csirkéink.

Ui: Mama szerint nem élt volna sokáig szegény barna pipink, mert tiszta száraz volt a zúzája, tele volt tojásokkal, amiket nem tojt ki, szerinte egyszerűen megöregedett.

Pókemberes pizsamaparti

Maxim már többször mondta, ha estig Milánéknál vagy Lilláéknal maradtunk, hogy ő ott akar aludni. Orsival megbeszéltük, hogy kipróbáljuk, és talán egyszerűbb, ha Maximmal kezdjük. Igen ám, de mikor Maxim ráébredt, hogy sem én, sem Norbi nem marad ott, csak ő, akkor azt mondta, hogy soha többet nem akarok Milánnál aludni - vagyis hogy nem akar soha ott aludni. Milánhoz akart menni, így óvatosan, de rávettem, hogy azért tegyük be az ágyneműjét, pizsamáját, hátha meggondolja magát. Végül annyira jól érezte magát, hogy ő maga jött oda és mondta, hogy szeretne ott aludni, és hozzuk az ágyát. Igaz, hogy ő végig ágyról beszélt, én meg ágyneműről, de kiderült, ő többre gondolt, mint csupán takaró, pizsama, kulacs. Behoztuk a csomagját, megmutattam, hogy mit hova tettem, erre ő:

- És hol az ágyam?

Kicsit kétségbe esett, hogy hol fog akkor aludni, de Milánnal egy óriási szivacson a játszószobában ágyazott meg nekik Orsi. 

Maxim az elején, ahogy megérkeztünk, kicsit feszült volt, Orsi jegyezte meg, hogy még nem önmaga, biztos benne volt a kétely, hogy mi legyen, hogy ott hagyjuk-e, de aztán előkerült Milán Pókember jelmeze, és onnan kezdve Maxim önmaga volt, vagyis Spiderman. Orsi mondta, hogy nagyon elfáradt, könnyen elaludtak, és azt leszámítva, hogy Maxim reggel Spidermanné változott, Milán pedig már nem akart beöltözve rohangálni egész délelőtt, nem volt semmi feszültség a gyerekek között. Végül leültek rajzolni, Maxim azóta tud pókot rajzolni, leírja a nevét, amivel én hiába próbálkoztam eddig, sőt még egy Pókember figurát is készítettek, aminek nagyon örült. Most pedig én is varrhatom a jelmezt, és ugyanúgy kell kinéznie mint a Milánénak.

Norbi ebéd után ment érte.
Többször elmondta, hogy nagyon jól érezte magát, elmesélte, hogy fürödtek, mit reggeliztek, egyszóval feldobódva jött haza. Még azt is hozzá tette:
- Én most már nem Robint utánzom, hanem Milánt, mert neki van pókember-jelmeze.
Kíváncsian várom, mikor alszik nálunk Milán. Ő nemrég hosszas és igen nehézkes előkészületek után, az ovis kiránduláson már aludt egyedül idegen helyen, szülők nélkül.

Kedden tanítási szünet volt, ezt a napot nevezték ki Zarándoklat-napnak, így Maxim napközibe ment. A capelleni napközi pedig elvitte a gyerekeket egy állatkert és élményparkba (Eifelpark), Németországba. Maxim iszonyatosan elfáradt, ennyire még nem láttam kimerülve, csak annyit mondott, hogy nagyon fázott, mert csak egy kabátot vihetett, és az esőkabátot adták rá, meg hogy sült krumplit ettek. Szerintem annyira túltelítődött, egyrészt nem velünk ment, hanem a napközivel, ami eleve magasabb ingerszintet jelent, másrészt teljesen új helyen járt. A kabát miatt nagyon mérges voltam, ugyanis vitt egy esőkabátot, mert esőt jeleztek, és én úgy gondoltam, hogy legfeljebb ráveszi a rendes kabátjára, ami szintén vízálló, nem pedig hogy egy vékony kabátban lesz 10 fokban egész nap. Mikor reggel vittem Maximot, még nem az volt, akikkel mentek, így vagy elveszett az üzenetem lényege, vagy félre értették. Úgy tűnik, nem fázott meg Maxim. Robint viszont teljesen kiborította kedd reggel az az apró változás, hogy nem az oviba kísérjük be Maximot, hanem a napközi épületébe. Ott akart maradni Maximmal, majd az udvaron akarta üldözni a madarakat, de hát nekem ugye ment a vonatom, és közel 10 perc figyelemelterelés és könyörgés után, nem volt mese, be kellett szállnunk az autóba. Robin végig üvöltötte az utat a bölcsiig, majd ott újra kezdte. Bekucorodott egy sarokba, sírt, rám sem nézett. Aztán persze nem volt semmi baja. Ő is érzékeny, csak nem feltétlen ugyanazokra a dolgokra mint Maxim. De most vele is nagyon nehezen megy a rövid ujjú felvétele. Érdekes, nyaraláskor, nem okozott neki gondot, viszont a 25 fokban nem hajlandó levenni a hosszú ujjút, vagy ha le is veszi, 5 perc múlva vissza kell rá adni; próbálja egyedül felvenni, de még kell egy kis navigáció neki hozzá.

Állatkerti útmutató

Hosszas egyeztetések egymással na és az időjárással meghozta gyümölcsét: egy szép, kicsit felhős, kicsit hűvös szombati napon a három család együtt kiruccant Amnéville-be, a közeli álletkertbe.
Maxim, Milán és Lilla hol együtt, hol külön nézték az állatokat. Maxim addig nem nyugodott, amíg meg nem találtuk a krokodilokat, így a papagáj-show után megkerestük kedvenc állatát. (Azt ne kérdezzétek meg, miért ez a kedvence, ő mondta, és még azt is hozzá tette, hogy lehet, Robinnak és apának is a krokodil a kedvence.)

 

A krokodilok, gyíkok és egyéb szörnyű állatok után ebédeltünk. A végén még a három nagy sültkrumplizott játék közben, amihez Robin is csatlakozott.
Az állatkert nagy, de egy nap alatt gyerekekkel is bejárható, nagyon jól szervezett, a legtöbb állat úgy van körbe kerítve, hogy körül járhatjuk a helyüket. Néhány különlegesebb állat tényleg lélegzetelállító: fehér tigris, gorillák, fehér oroszlánok.

 

Etettünk kecskéket, na ez Robinnak nagyon tetszett, ő amíg látott kukoricát, addig adogatta az állatkáknak.

Az elején kivettük a babakocsiból, és utána nem igen akart vissza ülni. Sokat sétált, őt nem érdekelték a papagájok, addig rohangáltam vele egyik állattól a másikig. Neki sokszor egy-egy lépcső volt a legnagyobb élvezet. Nagyon elfáradt, egy idő után vinni kellett egyfolytában és mivel reggel korán kelt - és bár egy 20 percet aludt az autóban -, délutánra teljesen kész volt, de egyszerűen nem akart/tudott elaludni. Mi már nem vártuk meg a fél 6-kor kezdődő fóka-produkciót, amiről Andiék azt mondták, szuper volt. Nem baj, majd legközelebb, jövőre talán ezzel kezdünk.

Ugyan csak 50 percre van tőlünk, de iszonyat drága a belépő, és jobb úgy mennünk, hogy Robin is kibírja a napot, mert hiába aludt el rögtön a kocsiban és egy másfél órát biztos szundított, utána egész este sírt. Majd csak fürdés után tért magához egy kicsit.

 

Maxim is elfáradt rendesen, ő volt a "vezetőnk". Vettünk egy képes könyvet, útmutatót az állatkertről, amiben sokszor nézegettük a térképet. Egy idő után kérte a könyvet, és mintha abból olvasna és tájokozódna, úgy "vezetett" minket. Otthon pedig megkereste az állatkertes képeskönyvét, amit igazából Robin kapott Dédipapától, és azt kellett olvasnunk néhány napig, másnap állatkertet is csináltunk, a sok-sok játékállatokból.