Pókemberes pizsamaparti

Maxim már többször mondta, ha estig Milánéknál vagy Lilláéknal maradtunk, hogy ő ott akar aludni. Orsival megbeszéltük, hogy kipróbáljuk, és talán egyszerűbb, ha Maximmal kezdjük. Igen ám, de mikor Maxim ráébredt, hogy sem én, sem Norbi nem marad ott, csak ő, akkor azt mondta, hogy soha többet nem akarok Milánnál aludni - vagyis hogy nem akar soha ott aludni. Milánhoz akart menni, így óvatosan, de rávettem, hogy azért tegyük be az ágyneműjét, pizsamáját, hátha meggondolja magát. Végül annyira jól érezte magát, hogy ő maga jött oda és mondta, hogy szeretne ott aludni, és hozzuk az ágyát. Igaz, hogy ő végig ágyról beszélt, én meg ágyneműről, de kiderült, ő többre gondolt, mint csupán takaró, pizsama, kulacs. Behoztuk a csomagját, megmutattam, hogy mit hova tettem, erre ő:

- És hol az ágyam?

Kicsit kétségbe esett, hogy hol fog akkor aludni, de Milánnal egy óriási szivacson a játszószobában ágyazott meg nekik Orsi. 

Maxim az elején, ahogy megérkeztünk, kicsit feszült volt, Orsi jegyezte meg, hogy még nem önmaga, biztos benne volt a kétely, hogy mi legyen, hogy ott hagyjuk-e, de aztán előkerült Milán Pókember jelmeze, és onnan kezdve Maxim önmaga volt, vagyis Spiderman. Orsi mondta, hogy nagyon elfáradt, könnyen elaludtak, és azt leszámítva, hogy Maxim reggel Spidermanné változott, Milán pedig már nem akart beöltözve rohangálni egész délelőtt, nem volt semmi feszültség a gyerekek között. Végül leültek rajzolni, Maxim azóta tud pókot rajzolni, leírja a nevét, amivel én hiába próbálkoztam eddig, sőt még egy Pókember figurát is készítettek, aminek nagyon örült. Most pedig én is varrhatom a jelmezt, és ugyanúgy kell kinéznie mint a Milánénak.

Norbi ebéd után ment érte.
Többször elmondta, hogy nagyon jól érezte magát, elmesélte, hogy fürödtek, mit reggeliztek, egyszóval feldobódva jött haza. Még azt is hozzá tette:
- Én most már nem Robint utánzom, hanem Milánt, mert neki van pókember-jelmeze.
Kíváncsian várom, mikor alszik nálunk Milán. Ő nemrég hosszas és igen nehézkes előkészületek után, az ovis kiránduláson már aludt egyedül idegen helyen, szülők nélkül.

Kedden tanítási szünet volt, ezt a napot nevezték ki Zarándoklat-napnak, így Maxim napközibe ment. A capelleni napközi pedig elvitte a gyerekeket egy állatkert és élményparkba (Eifelpark), Németországba. Maxim iszonyatosan elfáradt, ennyire még nem láttam kimerülve, csak annyit mondott, hogy nagyon fázott, mert csak egy kabátot vihetett, és az esőkabátot adták rá, meg hogy sült krumplit ettek. Szerintem annyira túltelítődött, egyrészt nem velünk ment, hanem a napközivel, ami eleve magasabb ingerszintet jelent, másrészt teljesen új helyen járt. A kabát miatt nagyon mérges voltam, ugyanis vitt egy esőkabátot, mert esőt jeleztek, és én úgy gondoltam, hogy legfeljebb ráveszi a rendes kabátjára, ami szintén vízálló, nem pedig hogy egy vékony kabátban lesz 10 fokban egész nap. Mikor reggel vittem Maximot, még nem az volt, akikkel mentek, így vagy elveszett az üzenetem lényege, vagy félre értették. Úgy tűnik, nem fázott meg Maxim. Robint viszont teljesen kiborította kedd reggel az az apró változás, hogy nem az oviba kísérjük be Maximot, hanem a napközi épületébe. Ott akart maradni Maximmal, majd az udvaron akarta üldözni a madarakat, de hát nekem ugye ment a vonatom, és közel 10 perc figyelemelterelés és könyörgés után, nem volt mese, be kellett szállnunk az autóba. Robin végig üvöltötte az utat a bölcsiig, majd ott újra kezdte. Bekucorodott egy sarokba, sírt, rám sem nézett. Aztán persze nem volt semmi baja. Ő is érzékeny, csak nem feltétlen ugyanazokra a dolgokra mint Maxim. De most vele is nagyon nehezen megy a rövid ujjú felvétele. Érdekes, nyaraláskor, nem okozott neki gondot, viszont a 25 fokban nem hajlandó levenni a hosszú ujjút, vagy ha le is veszi, 5 perc múlva vissza kell rá adni; próbálja egyedül felvenni, de még kell egy kis navigáció neki hozzá.