2018. március 22., csütörtök

Tavasz van és havazik. Betegségek és fogas dolgok

Itthon vagyok Emilivel, mert beteg. Bár már jól van, de hátha így kibírja húsvétig. A múlt héten ugyanis Robin volt lázas egy napot, de ő kialudta, és már másnap ment is moziba. Emili is belázasodott két nap múlva, el kellett hoznom a bölcsiből szegényt. Viszont Maximot fogorvoshoz kellett vinnem, így a három gyerekkel ebéd után elmentem a fogorvoshoz. Azt hittem, csak a láz miatt van rossz állapotban Emili, de mire Maxim következett a dokinál, addigra Emili sikeresen lehányta magát, engem és Robint is a váróban. Le a kalappal Maxim előtt, ugyanis bement egyedül a rendelőbe. Szóltam az asszisztensnek, hogy luxemburgiul beszél, és hihetetlen ügyes volt. Ennél a dokinál még nem voltunk, a gyerekek fogorvosa küldött tovább minket, hogy megnézzék Maxim ferde fogát, illetve van egy másik foga is, ami kérdéses, hogy jó helyen nő-e. Szóval amíg mi takarítottuk a várót, addig Maximot megvizsgálta a fogorvos, szépen átbeszéltek mindent, majd aztán én is bementem a rendelőbe a beteg Emilivel a kezemben. Állkapocs-korrekciót javasolt, hogy a harapását korrigálják, illetve ha Maxim akarja, akkor a fogát is valamennyire be lehet fordítani a helyére, de később így is úgy is kell majd neki fogszabályzó. Az egyetlen probléma a ferde fogával, hogy sérülékenyebb, és hát a karate meg egyébként is egy sima esés miatt is kitörhet az a foga. Amúgy Maxim nagyon előre van a fogcserében, az egyik foga, a szemfog melletti, ami már mozog, többször kezelték is, hamarosan ki fog esni, de ez 11 éves kor körül szokott cserélődni. Szóval az ő esetében relatív, hogy mikor lesz majd teljes fogszabályzója.
A fogorvosnő azt mondta, hogy Maxim már elég nagy ahhoz, hogy eldöntse, mit akar, ő pedig szeretné, ha mindkét kezelést megcsinálnánk. Április elején megyünk mintavételre, aztán várnunk kell a betegbiztosító jóváhagyására, hogy elkezdhessük a kezeléseket. 

Visszatérve Emilire, őt még akkor délután elvittem orvoshoz, de semmi különöset nem talált nála: kicsit piros a füle, kicsit piros a torka. Borzasztó állapotban volt még két napig, ráadásul én is lebetegettem és elvileg pihentem volna. Vasárnapra ő is és én is jobban voltunk, így hétfőn vittem bölcsibe, bár iszonyatosan dugult volt az orra, és borzasztóan aludt. Hétfő délután viszont megint belázasodott. Kedden irány a gyerekorvos, és még nem volt fülgyulladása, de annyira nem kapott levegőt és olyan pirosnak találta a füleit a doki, hogy végül csak felírta az antibiotikumot. 
Holnap megy bölcsibe, én meg dolgozni, aztán csak megérkezik a tavasz és egy kis napsütés. 
Mert ez az össze-vissza idő nagyon megterhelő, már el akartam rakni a téli cuccokat, de még jó, hogy nem kezdtem őket kimosni. Majd húsvét után...

2018. március 12., hétfő

Fotók - február

Fényképeink

A lángoló kereszt az itteni télűző ünnepség része. Mindig a karneváli szünet utolsó napján, vagyis vasárnap este van, általában minden önkormányzat szervez ilyet, a főváros is természetesen, de sosem mentünk, mert vagy rossz idő volt, vagy pedig a gyerekek miatt. Ugyanis hétkor vagy utána gyújtják meg a tüzet, amikor már sötét van, másnap viszont ovi, iskola. De a szomszédos önkormányzat szombaton tartotta, és ráadásul tőlünk 5 percre lévő szántóföldön, így szépen kisétáltunk Mamáékkal. Mondjuk én nagyon fáztam, pedig felöltüztünk. A padlásablakunkból is lehetett látni egyébként a máglyát :)

Fotók - 2018. január

Fényképeink

Az egyik programunk a január 6-i vízkereszt ünneplése volt Orsiékkal. Velük Maxim szülinapja óta nem sikerült találkozni, végre mindenki egészséges volt. Itt ez a háromkirályok ünnepe, és tortát esznek, akinek pedig a szeletében van a rejtett apróság, az a király.  

A másik említésre méltó programunk az új tömegközlekedési eszközök kipróbálása a fővárosban az egyik szombat délutánon. Bevonatoztunk, majd átszálltunk egy másik vonatra, ami megáll a város közepén. Itt felszálltunk a siklóra, ami egy óriási vagonból áll, és a menetedije szerintem nincs is egy perc. Majd fent felültünk a vadiúj villamosra, a végállomoson pedig felszálltunk a visszafele jövőre és megtettük ugyanazt az utat amit előtte: villamos, sikló, vonat és a mi vonatunk Capellenbe. Ez még nem ért be a városközpontba, ezért is vonatoztunk többet. Elég hideg volt, de a gyerekek élvezték a kiruccanást.

2018. március 4., vasárnap

Robin 6 éves

Robin izgatottan várta a szombatot. Nem az ajándékai miatt hanem, mert meghívta az ovis barátait és velük akart játszani. Négy gyereket hívott meg, mi készítettük a meghívókat is, és végül hárman jöttek el, mert az egyik kisfiú beteg lett.
Délelőtt felköszöntöttük, de a torta és gyertyafújás a  délutáni program része volt. Maximot elvittük az egyik barátjához ebéd után, aki délután szintén a szülinapját ünnepelte, egy Laser game nevű helyen. Velük ment el, majd Norbi hozta haza. Mondanom sem kell, Maxim meg az ő programjai miatt volt izgatott, és annyira tetszett neki a laser-parti, hogy már az ő szülinapját tervezi. (Szerencsére most más osztálytársa is rákattant a dologra, kapott is meghívót március végére, így nem könyörög érte egyfolytában.)

Fél 4-kor már mindhárom barátja megérkezett Robinnak. Néhány ötletem volt, hogy mivel töltjük majd el az időt, de nem kellett sok program nekik. Vettem a három gyerkőcünknek műtaknyot, amolyan intelligens gyurma egyszerű változatát, na ez nagyon tetszett a vendégeknek is. Tortáztunk, ettek egy kis chipset, játszottak a Wii-vel, Robinnak ez volt az egyetlen kérése, hogy ezzel játszhassanak. Nem igazán ment a többieknek, de nem zavarta őket, hogy Robin sokszor helyettük irányít. Mikor újra wii-vel akartak játszani, szóltam Norbinak, hogy most fújjunk inkább héliumos lufikat. Ez nagyon bevált, már jöttek is Nestaért, Robin barátnőjéért, és még mindig lufiztak a gyerekek. Emili végig ott volt a többiekkel, Norbi egyszer kiment vele az udvarra, de nagyon érdekelte, mit csinálnak a nagyok. Szóval mindenki jól érezte magát, mi is még kezelhetőnek tartottuk ennyi gyereket együtt.

Fotók

Emili keddtől csütörtökig otthon volt velem, lázas volt és taknyos, megint összeszedett valami vírust, de szerencsére szombatra már rendbe jött. Voltunk vele vérvételen, a vasa kevés, kap most utánpótlást. Az immunrendszere jól működik, semmi mást nem talált a doki az eredményében.