Övvizsgák - 2018

Robin február végén elkezdte a karatét. Maxim pedig akkor válthatott csoportot, amikor Robin kezdte. Kicsit meglepődtünk májusban, hogy Robin mehet fehér övvizsgára, Maxim pedig sárgára. Azt tudtuk, hogy Maxim ügyes, jól megy neki, hiszen pár hónap után átmehetett a 9-12 évesekhez, de hogy ennyire?

Robinnak még gyakorolnia kell, majd a következőn újra próbálja, Maxim viszont fehér övet egy fekete csíkkal kapott. A sárga övhöz még két gyakorlat hiányzott neki, de azt nem is kérték tőle a vizsgán. Valószínű, hogy mindketten túl kevés ideje gyakorolják a karatét, viszont arra már elég volt, hogy próbálkozzanak.

Eperlekvár - harmadik főzés

Maximmal imádtuk az eperlekvárunkat, de már két éve nincs belőle. Orsival megbeszéltük, hogy az idén megpróbáljuk, hogy megint egy nagyobb adagot főzzünk. Elég nehezen indult itt a szezon, pár meleg nap után mindig esett és hűvös volt. De aztán csak megnyitott az eperföld Németországban, és nekivágtunk június 9-én szombaton. 

Hát, elsőre úgy gondoltuk, ebből nem lesz semmi: a hatalmas szemű eprek vagy zöldek voltak vagy teljesen megrágták a csigák. Úgy voltunk vele, hogy szedünk félig éretteket, esetleg kis szépséghibás szemeket, és meglátjuk milyen lesz, legfeljebb több cukrot teszünk hozzá. Nos, a gyerekek nem sokat segítettek, de azért csak sikerült megint összehozni egy nagyobb adagot: 15 kg gyümölcsből, kisebb zökkenőkkel ugyan, de megfőztük a lekvárt. 1 kg gyümölcshöz 15 dkg cukrot tettünk és a végén egy kis agar-agart. Utólag megállapítottuk, hogy még tovább is főzhettük volna a sűrűség miatt, de így is este 9 után értünk haza Capellenbe, úgy hogy reggel 9-kor indultunk. Szóval hosszú volt a nap. 

Az egyik zökkenő az volt, hogy feltettem Orsiéknál az első adagot, van egy óriási lábasom, és maxi gázon ott hagytam, hogy gyorsabban felforrjon. Ott ültünk tőle pár méterre és mostuk, válogattuk a többi epret, de sajnos annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy későn kaptunk észbe, vagyis Orsi ugrott fel, hogy mi van az eperrel. A nagyját megmentettük, de hirtelen nem tudtok megtisztítani a lábast, úgy leégett. A maradék kb 12 kg így mind ment a bográcsba. Arra amúgy is szükségünk lett volna, de azért kicsit rosszul érintett és azért sok időnket elvette. Már lassan késznek nyilvánítottuk a bográcsot, mikor elkezdett esni az eső. Amúgy nagyon meleg volt és nem jósoltak csapadékot. Végül csak néhány percig csapott az eső, de aztán úgy döntöttünk, hogy elég lesz a főzésből, besűrítjük és kész. Pucolás közben azt vettük észre, hogy a félig megért eprek szép pirosak lettek, zamatosak. Az egész zöldeket meghagytuk enni, és azok másnapra teljesen beértek. A gyerekek lekváros kenyeret vacsoráztak, csak úgy tömték. Aztán Maxim két hétig minden este kiegészítette a vacsoráját eperlekváros kenyérrel. Dicsérte a lekvárt, öröm volt nézni, ahogy eszi. Tényleg finom, eper ízű és nem édes, csak amennyire az eper volt. 

Pünkösdi szünet

A szünet első vasárnapján egy nagyon kedves kollégám és felesége partijára mentünk. Mi csak egy egyszerű állófogadásra számítottunk, de mint kiderült késő estébe nyúló vacsorával várták a jó száz meghívottat. Egy volt kolléganőmmel találkoztam, sajnos az ő fiai betegek voltak, így egyedül jött el, de mi legalább végig beszéltük az estét. A fiúk nem akartak jönni, Robin pláne, aztán szóvá tették, hogy rajtuk kívül egy lány és egy baba volt gyerek-résztvevő, pedig én azt mondtam, hogy lesznek még gyerekek, de aztán olyan jól érezték magukat, hogy nem akartak haza menni. A helyi kulturális ház mellett volt egy játszótér, ahol tavaly már voltunk velük, szóval ők sétáltak, ki-be járkáltak Robinnal. Emili is mire indultunk, ellazult, mászkált az emberek között. Másnap, pünkösd hétfőn viszont Robint bevitte Norbi az ügyeletre. A földön fetrengett és sírt, úgy fájt a hasa. Szerencsére csak vírus volt, és még nem is hányt, mint Maxim két hete. Talán a probiotikum-kúra segített vagy más vírus volt. Persze megint ünnepnapkor kell ilyennek történnie. Kedden éjszaka, jobban mondva szerda hajnalban megérkeztek Mamáék. Késett a gépük, későbbi busszal tudtak jönni, de csak ide értek. Emili csütörtök-pénteken nem ment bölcsibe, kicsit ő is élvezte a nagyszülők társaságát, nem csak a fiúk. 

Képek

Képek - május

Kertészkedünk

Emili 2 éves

Botkenyér készítése Maxim kirándulásán

Pünkösdi szünet

Többi kép májusban
Májusban kivágattuk az utolsó fenyőt is a kertben, iszonyat magasra nőtt, nekünk azért csak szemetelt, alatta nem maradt meg a fű, és a szomszédok különösen örültek a döntésünknek. Szép volt, hosszú volt, egészséges volt, de mi nem ültetünk fenyőfát a kertbe, az tuti.

Maximmal kirándultam

A szomszédos kisvárosban hatalmas erdő várja a kirándulókat, iskolásokat. Mint egy kis természeti központ működik, szerveznek programokat, iskolásaknak is, de akár szülinapi partit is lehet itt tartani. Az idei tanévben három félnapos kirándulást tervezett Maxim tanítóbácsija, és a szülők is csatlakozhattak. Nekem a kenyérsütés tűnt érdekesnek és luxemburgi nyelven is érthetőnek, és mivel Maxim nagyon szerette volna, hogy menjek vele az egyikre, így jelentkeztem erre. Még egy másik anyuka is jött rajtam kívül. Nagyon-nagyon hideg volt aznap reggel, még jó hogy vastag kabátban mentünk, május utolsó péntekjén. 

Az erdőben mi magunk szedtük a tűzifát, a nagy rönköket a gyerekek egy másik helyről hozták. A programvezető hozott előre elkészített kenyértésztát, és mi csak átgyúrtuk, a botunkra csavartuk és a tűz körül megsütöttük. Ez az un. Botkenyér (Stockbrout vagy németül Stockbrot). A legnagyobb sikere az ezt követő pattogatott kukoricának volt: egy nagy lyukacsos vasedényben gyönyörűen kipattogott. Aztán miután mindenki jól lakott, sétáltunk még egyet, immár a napsütésben. Kellemes délelőtt volt, de Maxim igazából keveset foglalkozott velem, teljesen elvolt Mex barátjával. Jó volt látni az osztályt, bár a következő tanévben csak a fél osztály marad együtt, de így megismertem a tanítónénit is és azt is láttam, hogy a lányok nehezebb eset mint a fiúk, igaz ők kétszer annyian vannak. Legközelebb azért emlékeztetni fogom az én nagyfiamat, hogy nélkülem is jól elszórakozik, nem biztos, hogy ott kell lennem 😀