A szomszédos kisvárosban hatalmas erdő várja a kirándulókat, iskolásokat. Mint egy kis természeti központ működik, szerveznek programokat, iskolásaknak is, de akár szülinapi partit is lehet itt tartani. Az idei tanévben három félnapos kirándulást tervezett Maxim tanítóbácsija, és a szülők is csatlakozhattak. Nekem a kenyérsütés tűnt érdekesnek és luxemburgi nyelven is érthetőnek, és mivel Maxim nagyon szerette volna, hogy menjek vele az egyikre, így jelentkeztem erre. Még egy másik anyuka is jött rajtam kívül.
Nagyon-nagyon hideg volt aznap reggel, még jó hogy vastag kabátban mentünk, május utolsó péntekjén.
Az erdőben mi magunk szedtük a tűzifát, a nagy rönköket a gyerekek egy másik helyről hozták. A programvezető hozott előre elkészített kenyértésztát, és mi csak átgyúrtuk, a botunkra csavartuk és a tűz körül megsütöttük. Ez az un. Botkenyér (Stockbrout vagy németül Stockbrot). A legnagyobb sikere az ezt követő pattogatott kukoricának volt: egy nagy lyukacsos vasedényben gyönyörűen kipattogott. Aztán miután mindenki jól lakott, sétáltunk még egyet, immár a napsütésben.
Kellemes délelőtt volt, de Maxim igazából keveset foglalkozott velem, teljesen elvolt Mex barátjával. Jó volt látni az osztályt, bár a következő tanévben csak a fél osztály marad együtt, de így megismertem a tanítónénit is és azt is láttam, hogy a lányok nehezebb eset mint a fiúk, igaz ők kétszer annyian vannak. Legközelebb azért emlékeztetni fogom az én nagyfiamat, hogy nélkülem is jól elszórakozik, nem biztos, hogy ott kell lennem 😀
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése