Évzáró az oviban

Sztereotípiák ide vagy oda, ezt az évzáró partit igenis luxemburgi módra szervezték; gyanítom, főként luxemburgiak. Július 8-án kedden kaptunk egy levelet, hogy pénteken délután (16 órától 19.30-ig) rendezik az évzáró partit, és önkénteseket keresnek standok felállításához, lebontásához, kiszolgáláshoz, de minden kisebb felajánlást (süti, pénz) elfogadnak. Egyrészt kicsit felháborított a dolog, hogy még az iskola honlapján sem hirdették meg, és mint első évünk az iskolában, mégis honnan kéne tudnunk, hogy lesz rendezvény, ha arról senki nem mond semmit az utolsó pillanatig, másrészt, Norbi naná hogy délutános műszakban dolgozott azon a héten, így ránk nem számíthattak, csak mint résztvevők. Bőven elég volt a gyerekeket szem előtt tartanom, pláne hogy Maxim addig nem nyugodott, amíg meg nem találtuk a kis barátját, Jamiet, hogy aztán sokszor három gyerek után szaladgálhassak. Igaz, Jamie apukája elvitte őket sültkrumplizni, és kifejezetten kérte, hogy ne menjek velük, szusszanjak egy kicsit, de ő már túl volt néhány sörön, és Robin ön- és közveszélyes ennyi ember között. Még "Jamie előtt" kértek pattogatott kukoricát, persze pont elfogyott, mire mi sorra kerültünk, de legalább láttuk, hogy készítik, csak én nem hittem, hogy a fehér por cukor nem pedig só, amivel nyakon öntik a szemeket. Így legalább több maradt a gyerekeknek.

Szóval a gyerekek játszottak, a kacsahorgászat mindenkinek tetszett, Robint úgy kellett elrángatni, pedig a botját már rég átadtuk másnak. A bohóc nem érdekelte őket, a szaladgálás annál inkább. Egy viharnak ígérkező enyhe zápór sok embert haza invitált, mi csak behúzódtunk az iskola épületébe, ahol Robin mindent össze jégkrémezett (vizes-nyalókás jégkrémet vett nekik Jamie anyukája), a két nagy meg sem ette, de Robin kitartóan nyalta, a végén szereztem neki egy poharat, amiből kanalazni tudta. Már kezdték bontani a sátrakat 8 óra körül, de az én gyerekeim néhány másikkal együtt még a színpadról ugráltak le, aztán bent az iskolában fogocskáztak. Végül este 9-re, holtfáradtan értünk haza. Nem is értem, Robin is hogy bírta ennyire, mert ők aznap Bettembourgba, az állatkertbe mentek kirándulni a bölcsivel, és csak egy fél órát aludt a buszban délután; a bölcsiben pedig üvöltött, amikor egy bottal hadonászott és elvették tőle. De mondták is, hogy teljesen kész van, mert nem szokott ilyen lenni.

Fényszínház

Ez a hét is kicsit zsúfoltra sikerült. Még múlt héten volt a mameri napközinek zárópartija, amit teljesen elfelejtettünk, végül Norbi Robinnal ment Maximért, így ott maradtak, ettek egy kicsit és sokat játszottak, rohangáltak, homokoztak. Maxim csoportja pénteken egy pónifarmra ment, ez volt a kirándulásuk. Egész sok mindent mesélt Maxim, kíváncsian várom a fotókat. 

A héten be kellett vinni egy nagy szatyrot, amiben haza hozzuk Maxim egész éves munkásságát, és kapunk egy cd-t is fotókkal. Ahhoz képest hogy Maxim krikszkrakszokat firkál a leginkább, nagyon jó kis embereket is tud ő rajzolni. Most robotokat rajzol, és azt egész jól. 

Szerdán fényszínházba készültünk, és szerda késő délután a capelleni napköziben szerveztek búcsúpartit az elköszönő gyerekeknek. Mire a fényszínházból a napközibe értünk, már gyakorlatilag csak a tanárok voltak ott, mi pedig Patríciáékkal szinte az egyetlenek voltunk gyerekekkel. Ettünk hamburgert, salátát, aztán a rohangáló gyerekekkel el is jöttünk. Szakadt az eső, így bent rendeztek be egy termet, ahol képeket vetíttek: Maximot egész sok képen láttuk. A színház miatt későn értünk haza, majdnem 8 óra volt, és másnap ovi, bölcsi.

A fényszínház lenyűgözött minket. Egész pontosan Robint és engem, mert mint kiderült, Maxim már látta az előadást az ovival, és ő nem akarta még egyszer végig ülni az egészet. Kisiskolások modern zenére a kontinenseket bemutató koreográfiát adtak elő, sötétben, fehér és színes ruhákba bújva. Azt hittem, hogy Robin kis idő után majd megunja és szinte azonnal mehetünk majd a napközi partijára, de ő még akkor sem akart menni, mikor már felkapcsolták a villanyt, és a nézők nagy része haza indult. Lelkesen tapsolt, ámulva figyelte az alakokat, színeket, csak azért megérte végig ülni, hogy lássan a lelkesedését.

Maxim a mélyvízben

Jó ötletnek tűnt egy olyan úszótanfolyam (Plouf Club), ahol nem konkrétan úszást oktatnak az elején, hanem, biztonságérzetet próbálnak kialakítani a kisgyerekeknél a mélyvízben. Maxim egyértelműen fél a mélyvíztől, még karúszóval sem megy nagyon bele. Orsival pedig jobbnak láttuk, ha együtt megy a két fiú, hogy bátorítsák egymást. Egy négyalkalmas tanfolyamot választottunk ki, május utolsó két és június első két szombatján. Abban is egyedi a módszer, hogy kezdetben két-három gyerekkel van egy oktató. Miután biztosított a belga klub, hogy van luxemburgiul beszélő oktató, beírattuk a fiúkat és izgatottan vártuk az első alkalmat. Fél óra egy foglalkozás, figyelembe vették a kérésünket, és nem csak egy időben volt Maximnak és Milánnak a tanfolyam, de mindketten ugyanahhoz az oktatóhoz kerültek. Nem kezdődött túl jól, Maxim már előtte is azt hajtogatta, hogy ő nem akar menni, ő tud úszni, Milán viszont lelkesen várta. Ő egyébként jobban élvezte az első három alkalmat, legalábbis bátrabb volt, nem sírt, Maxim a második alkalommal szinte hisztizett, hogy nem akar menni, nem akar a vízbe menni, aztán megbeszéltük, hogy a medence széléhez oda kell ülnie, de aztán az oktató srác hamar meggyőzte, hogy menjen bele a vízbe. Maxim pedig a vízben már vigyorgott is, beszélt, szóval annyira nem lehetett borzalmas. A negyedik alkalommal pedig egész ügyes volt, szépen beugrott a vízbe – persze úgy, hogy elkapta az oktató -, és láthatóan lelkesen csápolt. Talán azért mert tudta, hogy ez az utolsó, talán azért, mert annyira várta a kiszemelt pókember-bábut. Annyira nem akart menni az első alkalom után, hogy azt mondtam neki, ha még a maradék három alkalommal bele megy a vízbe, és rendesen végig csinálja, akkor megkaphatja a pókembert, amit a szülinapjára kért. Viszont hiába siettünk a boltba úszás után, már nem találtuk meg a játékot, így végül a 20.labdát (oké, csak egy ilyen labdánk van, az is Micimackós), természetesen pókembereset, vettük meg. Egyelőre nem folytatjuk ezt a tanfolyamot, nekünk tetszett, az oktató szemmel láthatóan ért az érzékeny gyerekekhez, mert hipp-hopp szóra bírta Maximot és Milánt, és nem panaszkodtak rá, sőt mondták, hogy viccelt is velük; hozzánk még viszonylag közel is van, de talán egy hagyományos úszótanfolyam hatékonyabb lesz Maximnak. Talán, ha kismedencében tanul meg úszni, és utána megyünk át a mélyvízbe, magabiztosabb lesz. Már csak azt remélem, hogy a kinézett tanfolyamot ősszel is megtartják, és hogy lesz helyünk.

Elég hideg volt az uszoda vize, Maxim a második alkalomtól felvette a ruháját, csak a pókemberes fürdőgatyáról mondott le nehezen :)