Pünkösdi szünet

Ahogy Emili megszületett, másnap jött Mama, hogy segítsen Norbinak, illetve hogy  a pünkösdi oviszünetben majd nekem.

Jó dolgom volt a kórházban, éppen ezért nem siettem haza, 4 napot maradtam. Emili meglepően éber volt már a kórházban, sokat nyitva tartotta a szemét a születése napjától kezdve.

Itt 1 naposan

3 naposan szunyókál

Maxim és Robin vártak már haza minket, sokszor meg akarták fogni Emilit, vagy az ölükbe kellett tenni. Robin próbálta dögönyözni, vele egyáltalán nem lehet ott hagyni Emilit. Ő akkor is meg akarja simogatni, amikor éppen alszik. 
A szünet gyorsan eltelt, Mama főzött-sütött, babázott vagy éppen a fiúkkal játszott. 

Emili leginkább kézben szeret lenni, és kézben vagy rajtam alszik jól, jobban. Persze próbáljuk lerakni, és időnként egész szépen elnézelődik már.

Emili

Május 13-án pénteken, reggel 5.27-kor megszületett Emili. Akárcsak a fiúk, ő is vízben jött a világra, és apa vágta el a köldökzsinórt. Hajnali 4-kor értünk a kórházba, tehát mint Robinnal, ez is gyorsan ment. Én fél 3 körül ébredtem, próbáltam aludni, és reménykedni, hogy reggel el tudjuk vinni a fiúkat oviba, de végül fél 4 körül át kellett őket cuccolni ágyneművel együtt Csabáékhoz, a szomszéd utcába. (Csaba egyedül volt 4 napig a lányaival, így nem tudott átjönni.) 

Szuper szülésznőt kaptam, és szerencsére abban az időpontban nem is szült más, így nem volt kapkodás mint Robinnál. Kicsit aggódtam, mikor közölte a szülésznő, hogy az ügyeletes orvos nem vállal vízben szülést, és nem tudtam, hogy elérhető-e az én orvosom, a szomszéd, aki ugyan bejön külön miattam, legyen éjszaka vagy hétvége, feltéve, hogy otthon van. Szerencsére otthon volt, és be is jött, egyszer beköszönt, majd a legvégén jött, de csak figyelt, mindent a szülésznő csinált, illetve a végén az asszisztens orvosa látott el. De nélküle nem lett volna medencés szülés, és azért a vízben könnyebbnek éreztem a végén, mint kint a szárazon.

4 névvel mentünk be a kórházba, végül kettő közül az Emilire szavaztunk, aki 3510 g és 50 cm volt.

Délután aztán jöttek a fiúk, ölbe vették Emilit, aki már az első nap egész sokat "nézelődött".

Pünkösd hétfőn délután jöttünk haza a kórházból. Tejem rengeteg egyelőre, szerencsére ügyesen szopizik Emili.

 

 

Dédipapa emlékére

Papa 89 éves volt. Még négy hónap, és a 90-et ünnepeltük volna. Úgy döntött, eddigi szép életét nem árnyékolja tovább a folyamatos kórházba járással, nem küzd tovább, békésen itt hagy minket május 7-én. Ez az én búcsúm tőle. A temetésre nem tudunk elmenni.

Hirtelen ezeket a képeket találtam róla, tavaly augusztusban pl. ő fényképezte az unokákat a mobiljával. 

Tavaly húsvétkor a nagy családi ebéden, amit Vendivel és Krisztivel szervezett

Maximmal 2012. augusztusában

Robinnal 2012. augusztusában

Ők mondták

A fiúk továbbra is rengeteget beszélnek, sokszor egymás szavába vágnak, nem bírják kivárni, hogy a másik befejezze a mondandóját. Az idén kevés vicces mondásukat jegyeztem le sajnos, de tavalyról maradt jó néhány, amit még nem írtam ide le. 

Már nem emlékszem, hogy melyikőjüktől származik az alábbi beszélgetés, talán Robintól.

- Kitől kaptuk a házunkat? Mi vettük?

- Igen, ezt mi vettük.

- Nagy zacskóba volt csomagolva?

Apa halevésre biztatja Maximot:

- Maxim egyél ilyen szószt, attól jól megtanulsz úszni.

- Miért tanulok meg tőle?

- Mert ez hal.

- Hogy tanulnék meg tőle úszni, ez egy döglött hal!

Tavalyi ovis társáról mesélt Maxim, jól emlékszem, hogy egyszer oviba menet reggel fejtette ki a nézetét:

- Yale anyukája elpocsékolja a pénzt.

- ?

- Yalenak mindig új cipője van. 6 napig hord egy cipőt, aztán újat vesz neki, megint 6 napig hordja, aztán megint új cipője van.

Maximnak nem az ősz a kedvenc évszaka.

- Most rád haragszom, mert ősszel születtem, és te termesztettél meg engem a hasadban.

Nehéz nyelv a magyar, néhány egyszerű szó helyett ezeket mondta Maxim:

- magaságosság, melegségesség.

Fürdésnél kérnek még pogácsát, mondom nekik, hogy egyet ehetnek, nincs több. Erre Maxim:

- De akkor ne olvassunk olyan mesét, amiben étel van, mert akkor megjön az éhem és eszek.

- Miért nem vagyunk Robinnal ikrek?

- Mert nem együtt születtetek.

- De akkor egyszerre lenne a szülinapunk...

A napköziben volt egy fiatal de viszonylag szigorú felügyelő, az volt a benyomásunk, hogy ő kordában tartja a gyerekeket, illetve figyel rájuk. Mindig tudta, hol van Maxim, ha érte mentünk. Ahogy átköltözött a napközi Capellenbe, ő máshol dolgozott. Kérdeztem tanév elején erről Maximot:

- Hol van most Jessica?

- Lehet, hogy még nem fejezte be a nyaralást. Vagy az is lehet, hogy szakmát váltott.

- Mi is tudunk vulkánt csinálni. Amikor mérgesek vagyunk, akkor a düh jön ki belőlünk, így - mutatja Maxim, hogy mérges.

- Amikor hányunk, akkor a hányás a vulkán.

Maximék tavaly úgy tanulhatták a számokat, hogy 1-10-ig az egyes számutcában vannak a számok, aztán 11-20-ig már másik számutcában vannak a számok, stb. Legalábbis nekünk így magyarázta.

 

Tavaly nyáron Békéscsabáról haza érve, Robin ezt kérdezte:

- Hol vettük ezt a szép, új házat?

Elég sokszor kapott fülcseppet Robin, még amikor bent volt a tubus a fülében, mert vagy eltömődött neki, vagy egyszer gombás fertőzést szedett össze. Miután becsepegtetünk neki, várni kell legalább 5 percet, hogy ne folyjon ki az egész a füléből. Mivel feküdnie kell, ezt vagy tévézés közben vagy meseolvasással kötjük össze.

- Kész vagyok? - kérdezi türelmetlenül.

- Nem, még 5 perc, az már nem sok. De ha hamarabb felkelsz, akkor kifolyok, és nem fog hatni.

- Akkor 6-nál leszek kész?

- A pipik miért tojnak tojást? - kérdezi Robin.

- Mert az a dolguk.

- És a mi dolgunk mi?

- Hát, hogy boldogok legyünk - válaszolom megfontoltan.

- Nem, az, hogy mindig csináljunk valamit - javít ki Maxim.

Az idénről egy-egy mondásukat jegyeztem fel, mindkettő az egyiptomos témakörhöz kapcsolódik. Ahogy írtam egy előző bejegyzésben, egyiptomi dolgokat lehetett bevinni az oviba. Sikerült is megtalálnom a vázánkat. Maxim megkérdezte, honnan van:

- Kiástátok a földből?

Robin pedig hitte, vagy úgy hallotta, hogy csontvázat keresünk, és azt fogja Maxim bevinni.

Sportnap

Itt az áldozócsütörtök, Jézus mennybemenetele munkaszüneti nap, és évek óta ekkor rendezik meg Luxemburgban a sportnapot, kicsiknek és nagyoknak, rengeteg sportklub részvételével. Először úgy gondoltuk, hogy kihagyjuk, de Maxim már egy ideje kérdezgette, hogy mikor lesz, mert szeretne megint elmenni. Megbeszéltük, hogy ha nem esik, akkor megoldjuk, hogy elmenjünk/elmenjenek.

Norbival mentek a fiúk, én nem mertem bevállalni nagy hassal a tömeget, toi-toi vécét, és nem szerettem volna, hogy miattam jöjjünk hamarabb haza, szóval én inkább itthon maradtam. 

Milánnal és Vincével együtt sok mindent kipróbáltak, a súlyzózáson át az amerikai focin keresztül a cserkész feladatokig. Maximnak az idén is a taekwando tetszett a legjobban. További képek a szokásos helyen.