Fehér karácsonyunk - itt is, ott is

Az idén hármasban karácsonyoztunk Capellenben. Maxim segített díszíteni a fát, érdeklődve nézte a nem törékeny díszeket, egyet-kettőt feltett a fára, és azt az egyet-kettőt le is vette, de nem kopasztotta meg a fát. Túl nagy ajándékozás sem volt, mint ahogy az igazi vacsora is elmaradt szenteste, inkább ebédre készítettem el a halat.
Minden délelőtt kimentünk, vagy havat lapátolni, vagy csak szánkózni. Ezt megismételtük délutánonként is. Karácsony után szánkóval mentünk boltba, a hideg miatt nem olvadt semmit,inkább jegesedett. Amikor már nem kellett kint lapátolni, Maxim annyira belelendült, hogy ment a lapáthoz és addig állt ott, amíg nem toltuk egy kicsit a havat.
28-án kedden útnak indultunk Békéscsabára. Elautóztunk a hahni reptérre, majd a délelőttöt a reptéren töltöttük. Nagyon felszabadult volt Maxim, egy órát pluszban kellett várakoznunk, jött-ment az emberek között, integett nekik, mosolygott rájuk, sőt, egy néni még fel is vehette az ölébe. Semmi gond nem volt az első repülése alatt, a végére nagyon elfáradt, kisebb nyűglődés után pont a leszállásra szunnyadt el. Így a repülést követő autóút alatt sokára aludt el, ez egy kicsit szenvedés volt.
Egész idő alatt melege volt, de annyira nem foglalkoztatott a dolog, mert én sem fáztam. Viszont szerda reggel (sőt hajnalban is már) hőemelkedése volt, és aztán be is lázasodott. Hullámzó a kedve, néha jön-megy, néha meg nem akar semmit, csak Norbi vagy az én ölemben ülni. Még tegnap estére is felment a láza, remélem, kifele lábal belőle, ma délelőtt a Norbi szüleivel hagytuk egy rövid időre, de nagyon vidám maradt. Anyósoméknál nagy sláger a kutyák, cicák, tyúkok, kakasok; délelőtt mindig kimegyünk egy kicsit, mert ilyenkor nem lázas. Ellenkezik a felöltözésnél, de aztán persze nem akar bejönni, azért kezd el bömbölni, hogy ő még szánkózni akar, meg az állatsereget megnézni.
Ma pakolunk át az én szüleimhez, majd hétfőn indulunk Pestre, és kedd délelőtt repülünk vissza. Ha nem lesz hózivatar, mert ez a tél eddig a havazásról szól.
(Képek is lesznek, de egy részük az otthoni gépen van, a másik része meg 2-3 fényképezőben :))

Kellemes ünnepeket!

Újabb hóözön

Csütörtökön többször kellett takarítanunk a ház előtt a járdát és a bejárónkat. Délután hamarabb mentem haza és gyalog indultam a bölcsibe, szánkóval. Nagyon köszönjük Orsiéknak ezúton is.

Annyi már esett, hogy a "lesúlyozott" szánkóval értünk haza. Tetszett Maximnak, de egy kis szakaszon sétált, aztán nem akart vissza ülni, csak cipeltetni magát. Azt kevésbé szerette, hogy az arcába esett. Este vacsora után kimentünk együtt lapátolni, sétálgatott, gázolt a hóban, de még nem élvezi annyira.
Végül csak vettünk téligumit a Toyotára, de mivel csak egy ülésünk van, átmenetileg a Corsába visszatettük a MaxiCosit. Péntek reggel attól tartottam, hogy végig fogja ordítani az utat a bölcsiig, mivel menetiránynak háttal ül. Igaz, egész jól kilát a kocsiból. Amint meglátta a hordózót, kérte, hogy ültessem bele, végig nézelődött, amikor pedig odamentem az ajtóhoz, hevesen integetett és vigyorgott.
Hétvégén is csak esett, esett a hó. Vagy éjszaka, vagy egész délután. Így megvan a levegőzés és a testmozgás is.

Apránként hozzá is szokik Maxim, most már bátrabban lépeget, akár a hóban is, viszont hamar megunja és csak reklamál utána, hogy vegyem fel, persze nem akar bemenni, mivel Norbi még kint lapátol.

Hó, hó és még több hó

Tegnap behavazott Luxemburg. Délután korábban mentem el a munkából, mert a bölcsiben karácsonyi összejövetelt tartottak. Egy-két baba beteg volt, így persze eleve kevesebben voltunk, de a szülők sem értek oda időben, mert az egész országban és a szomszédosokban is eluralkodott a káosz. Maxim nem is tudta hova tenni az ünnepesdi dolgot, ő vagy sütit akart enni egyfolytában vagy venni akarta a kabátját, hogy menjünk. Visszajött a félénksége, megint tart az idegenektől, annyi a változás, hogy ha az apja ott van, akkor inkabb az ő kezét fogja. Norbi megitta a forralt borát, ettünk egy kis sütit, váltottunk néhány mondatot a gondozónőkkel és az egyik anyukával, aztán haza indultunk, mert már mindkét fiú tűkön ült. Hatalmas pelyhekben, sűrűn esett, a drága hólapát megtérül. Szánkónk viszont továbbra sincs, mindent elvittek az üzletekből. Este 8-kor újból kimentünk eltakarítani a havat, mert minden újból fehérlett. 3-4 óra alatt jó 10 centiméternyi esett, ez a mi amatőr becslésünk. Maxim még nem élvezi annyira, a vékony kesztyűje átázik vagy lecsúszik, az orkánt nem akarja csak a házban felvenni, ha nincs rajta kesztyű és letottyan, ordít, hogy nem tud felállni, mert nem tetszik neki, hogy hideg, vizes minden körülötte. Ezért kéne az a fránya szánkó. Ma egyébként nincs tanítás sem. Bölcsi van, és sajnos nem a mi Főigazgatóságunk az, aki bezárt mára.
Viszont a második éjszaka volt, hogy Maxim este 9-től reggel 7-ig aludt, egyedül, a kiságyban, egyszer sem mentem be hozzá. Hurrá, van remény!

Clapping

Onnan folytatom, hogy múlt kedden Maxim lebetegedett. Szerda délelőtt mentünk az orvoshoz, lázas volt egész éjszaka, este és reggel kapott Flixotide-ot, éjszaka pedig Ventolint egyszer, mert nem tudott aludni, és ez már a második éjszakánk volt. (A szerdai sem volt jobb, de szombaton, utónévnapi ajándékként átaludta az éjszakát.) A doktornál még egész jól tartotta magát, de aztán borzasztó nap volt, egyfolytában sírt, belázasodott. Nem csoda, újabb hörghurut a diagnózis. A befúvós flixotide-ot kapja, meg kétféle homeobogyót. Ezenkívül kaptunk beutalót kineziológushoz. Itt szerencsére divatos az alternatív-gyógymód, Maxim esetében ez a clappingot jelenti. A kineziológus ütögeti, erősen masszírozza ülve, állva, fekve a kisgyerek mellkasát, ezzel segítve a lerakódás felszakadását. Mázlink volt, van egy kiné Capellenben, és végülis csak azért vállalta el Maximot, mert a doktornőnk küldött és Capellenben lakunk, egyébként januárig tele van. Még szombaton is fogadott minket, hogy minél gyorsabb legyen a javulás. Az első alkalom végén sírt egy kicsit Maxim, a szombatit nem viselte olyan jól, de egyébként megdicsérte a kineziológus, mert ebben a korban általában végig üvöltik a gyerekek, Maxim meg hozta a formáját, mosolygott, mutogatott, beszélgetett. Sőt azt is mondta, hogy milyen intelligens. Volt egy kis bocis széke, ami mögé kellett állnia Maximnak, a boci füle bőrből volt, és meg tudta mutatni a boci fülét, szemét, száját, orrát, sőt ezzel párhuzamosan a sajátját is.
Az orr nagy kedvenc, most mindennek mutogatja az orrát. Azt nem tudjuk, honnan tanulta vagyis sejtjük, hogy a bölcsiben -,de turkál az orrában.
Visszatérve a betegségre, csütörtök óta nincs láza, keveset köhög, viszont néha hörög. Az orra végre folyik, azért végre, mert vasárnapig porszívózni kellett és iszonyat, miket szívtunk ki neki. Ennek az az eredménye, hogy most nem tűri két másodpercnél tovább az orrszívást.
Szerencsére az étvágya egy-két nap után visszatért, rengeteget eszik az eddigiekhez képest, és ez látszik is, két hete 9 kilót mértünk, hétvégén azonban 9,3 kg-ot, nagy örömünkre.
Hétfő óta jár bölcsibe. Én meg munkába.

A nap felfedezése

Tegnap este Maxim elemében volt - a kádban. Fürdéskor fogta a felhúzhatós delfinjét, lemerítette a víz alá, kiemelte magasra tartva és figyelte ahogy a víz csurog belőle.
Olyan profin csinálta már az első alkalommal, pedig eddig csak látta tőlünk, ő maga még nem gyakorolta. Láttam rajta, nagyon élvezi a folyamatot, értette, hogy ahhoz hogy "pisiljen" a delfin, először le kell meríteni a víz alá. Igaz, mi a száján át folyatjuk a vizet, ő meg inkább a farokuszonynál.
Már tudja használni a mérőszalagot, ha nem akad be az eleje, ügyesen kihúzza és teszi oda a falra, tényleg olyan, mintha mérne vele.
És már a szelektív szemétgyűjtés is megy neki, együtt dobjuk ki az általános szemetet a kukába, a papírt a papirosba, a műanyagot a kék zsákba - ezeket már ügyesen kezeli.
Tegnap megkaparintott egy bontatlan fémdobozt, talán kétszer mondtam neki a szót, és amikor zuhanyozás közben kérdeztem tőle, hol a fémdobozod?, már hozta is oda a kádhoz.
Ügyesen telefonál és közben próbálja mondani, kicsit franciásan, h nélkül: hallo. A hápogást is h nélkül ejti, ápi, ez a kacsás könyve, áp-áp, a kacsa általában; most már egyértelmű a különbség a háp-háp és apa között. Azt a kevés szót, amit kimond, célirányosan használja. Apa mindig Norbi, a kutya mindig au-au, a szamár ia-ia, ezeket nem keveri. Aidi luxemburgiul viszlát, ezt is finoman mondogatja már.
A bölcsiben megtanították puszit küldeni, nagyon édes, ahogy a tenyerét a szájához teszi és dobja utánunk a puszit.
Hozzánk majd jövőre jön a Mikulás, a bölcsiben kaptak egy csomagot még múlt héten, tele csokival(!), elhoztam, majd Norbi megeszi. Minden nap megiszünk egy teát az adventi teacsomagomból, ez mégis csak egészségesebb mint az édesség.