Novemberi képek
2019. december 14., szombat
2019. december 5., csütörtök
2019. november 2., szombat
2019. november 1., péntek
2019. október 20., vasárnap
Tora cicánk
Tora nem félt az autóktól. Azután sem, hogy elütötték. Szép kényelmesen sétált át az úton, az autók előtt is.
Ügyes vadász volt, rengeteg egeret fogott. Madarat is sikerült néha fognia néha. Szeretett vadászni, illett rá a tigris név, vad cica volt: ha nem akarta, hogy megfogjuk, akkor bizony harapott. Sajnos közel van hozzánk a főút ami mögött ott az erdő. És ez lett a veszte szegénynek.
Október 11-én pénteken nem jött haza reggel. Már volt ilyen, a szokásos reggeli kapkodásban annyira nem gondolkodtunk, Norbi öntött neki reggelit. Aztán délben mikor haza mentem, még mindig nem volt otthon. Megnéztem a kajáját, érintetlenül állt a pincében. Akkor már nagyon rossz érzésem volt, de dolgoznom kellett, akkor is ha otthonról. Aztán csak nem hagyott nyugodni a dolog, és 3 után kimentem a főútra és végig sétáltam az egyik oldalon, majd a túloldalán. (Mikor Burpy elveszett, az egyik szomszéd mondta, hogy ők a főút mellett találtak rá a cicájukra, gyalog kell végig menni, mondta a bácsi, és ez annyira megmaradt bennem.) Majdnem végig értem, mikor megláttam az út szélén a fűben az élettelen testét. Sírva hívtam Norbit. A fejét találta el az autó. Valahogy haza vittem, aztán Norbi este eltemette az erdőben. A gyerekek nem kérdeztek semmit, elég mozgalmas hét volt, csak másnap mondtuk meg nekik. Robin ki is ment az erdőbe Norbival. Ő többször sírdogált. Maxim mikor megtudta, másfél órán keresztül sírt, nem bírt ebédelni. Emili beteg is lett a hétvégére, és elmentünk babakocsival sétálni, hátha elalszik. Útközben találkoztunk egy macskával, aki még nyávogott is nekünk, mire ő megkérdezte, hol van Tora? Megértette, hogy nincs többet, nem vigyázott és elütötte az autó. De ő még Burpyt is úgy emlegeti, mintha hosszú időn keresztül velünk lett volna.
Néhány nap alatt megemésztettük, a fiúk is feldolgozták. Majd úgy döntöttünk, hogy még egyszer próbálkozunk a macskákkal, hátha több sikerünk lesz másodjára.
Találtam is egy hirdetést, két hónaposak lettek volna a cicák, de mikor szombaton oda értünk, a néni szólt, hogy ő próbált hívni, baj van. A kiscicák betegek lettek, nem tudja őket így oda adni, el kell vinni őket orvoshoz. De van két 5 hónapos cicája, amiket nem akart oda adni, de nálunk jobb helyük lenne, meg hát a gyerekek sem lennének csalódottak. Két kis cuki cica volt, persze hogy tetszett nekik, így elhoztuk őket. Elég kicsik a korukhoz képest, meglátjuk, mit mond az állatorvos, mert a néni nem vitte el őket. Kaptak féreghajtót, bolha irtót. Elég nyugodt cicák, két nap után kezdtek el játszadozni, viszont nagyon barátságosak, nem karmolnak, nem harapnak, felugranak az ölünkbe. Csak ne legyen semmi bajuk!
2019. október 6., vasárnap
Becsengettek
Nekem sem volt egyszerű 2 hónap után visszamenni doglozni (igaz, egy délután dolgoztam, és időnként az emailjeimet is megnéztem, hogy ne várjon több száz olvasatlan), de Robinnak és Emilinek is nehezen indult az iskola/óvoda.
Robin egész egyszerűen kiesett az iskolai ritmusból, és a 2. osztályban már rákapcsolnak, hogy felkészüljenek a 3-dikra; év végére már négyzetrácsos füzetbe kell írniuk, töltőtollal, fogalmazást kell írniuk németül és jól kell beszélniük. Nos, két utóbbi Maximnak sem ment kiválóan. Szóval meglepődtünk a házi feladatok mennyiségén, először nem is értettem, hogy akkor most azért kap annyi házit, mert órán alig csinál meg valamit, álmodozik, vagy csak lassú, vagy tényleg mindenkinek ilyen sok van. Az is igaz, hogy egy idő után elfárad Robin, és lehet, hogy 1 óra alatt meg lehetne csinálni az egészet, de ha nem bír odafigyelni, akkor jóval több időbe telik neki. Panaszkodott is, hogy nem tudott a napköziben rendesen írni, mert nagy volt a zaj.
Néha órán is elkalandozik, ezért már most volt, hogy kisebb csoportba osztották, ahol pár gyerekre jut egy tanító, és ott sokkal jobban dolgozott. Most hétvégén szépen beosztotta a feladatokat – kis segítséggel -, nem pánikolt, hogy nem tudja megcsinálni.
Emili ovis lett. Egész pontosan kisiskolás, ahogy itt mondják. Annak örült, hogy ő már nagy és oviba megy, de persze tartott is tőle. Mivel az ovi az iskola része, nekik is ugyanúgy kedden és csütörtökön csak délelőtt van ovi, hétfő, szerda és péntek pedig délelőtt és délután. Ez azt jelenti, hogy délben vagy érte mennek a gyerekért, vagy megy napközibe ebédelni, és hosszú napokon 4-kor ismét érte kell menni vagy megy a napközibe. És hogy tudja, milyen a napközi, találkozzon a felügyelőkkel, javasolták a beszoktatást, ami nagyon jó ötlet volt, kellett Emilinek. Hiába mentünk sokszor a fiúkért, látni és egyedül ott lenni, nem ugyanaz, plane nem egy érzékeny 3 évesnek.
Az első hétfő reggelen elkísértük Maximot és Robint az iskolába, aztán én átmentem Emilivel az oviba. Együtt körbe mentünk, és végül a babázós szobában elköszöntünk. Első héten nem volt gond reggelente, de inkább keresett magának játékot, nem akart egyik ovónénihez sem oda menni. A napköziben is eljátszadozott, viszont miután érte mentem, onnantól kezelhetetlen volt, nagyjából fürdésig. 3 nap után megpróbáltuk az otthonlétet csendben, nyugalomban kezdeni, de ez ugye a két fiúnak okozott kihívást, mert dől belőlük a szó, egymás szavába vágva mesélnek, kérdeznek, vagy éppen az aktuális játékot (számítógépes) ecsetelik, vitatják meg. De azért a második hét délutánok már kicsit jobban mentek, legalábbis óriási cirkuszok nélkül. A második hét reggeljein viszont sírt. De most úgy tűnik, ezen is túl vagyunk, megbarátkozott az óvónénikkel, a hétvégén mindegyiket a barátjaként sorolta. 5-en vannak, mert nincs mindig mindenki egész nap. Az egyik óvónéni Maximnak is volt óvónénije, a másik egy ikerpár anyukája, akikkel bölcsibe járt együtt Emili. Maxim egyik elsős tanítónénije is most Emilinél van heti kétszer, és van egy vezető óvónéni, akit látásból ismerünk, mikor Robin volt kiscsoportos, ő a másik csoportért felelt. Nagyon kedves, Emili vele barátkozott meg a leghamarabb. A bölcsiből egy fiúval és egy lánnyal jöttek át, illetve két gyereket ismert még, szintén a bölcsiből. Van egy magyar-francia kisfiú is, most épp azt mondta Emili, hogy Enzo zavarja mindig, mikor ő Gracievel (bölcsis csoporttárs) játszik. Mondtam neki, hogy mivel Enzo nem beszél luxemburgiul, te viszont magyarul is tudsz, lehet, azért akar veled játszani.
A napköziben játszott már Robin barátjának, Borysnak a húgával, Maxim lány osztálytársaival is. Azt mondták ott, hogy ő az egyik új gyerek, aki a leghamarabb és legkönnyebben beszokott, nagyon önálló, amit egyszer megmutatnak neki, azt úgy csinálja, és most már a felügyelők felé is nyitottabb, egyszóval, imádnivaló. Ja, és általában jól is ebédel. Mindez szuper, csak a neheze ránk vár otthon.
Annak örülök, hogy este hipp-hopp elalszik, viszont néha aludhatna egy fél órát, legalább a napköziben, mikor ott van délután. Egyelőre azonban nem akar aludni ott sem. Még jó, hogy az oviban is van szünet, van ideje feldolgozni a sok új információt.
Ja, első héten csütörtökre annyira betaknyosodott, hogy miután alig aludtunk éjszaka, pénteken otthon maradtam vele. Jót tett neki, bár a náthája jön-megy, a hosszú hétvégén kipihente az első nagy vírustámadást. Azóta volt már hányós járvány az iskolában, tömegével hiányoztak a gyerekek, azt megúsztuk.
Maxim várta a legjobban az iskolát, hogy találkozzon a barátokkal, na meg, hogy kicsit többet dolgoztassa az agyát. Egy barátja elköltözött, jött egy másik fiú, aki pár nap után máris a barátja lett. Az apja mondta neki, hogy azért ilyen rövid idő alatt nem biztos, hogy máris barátok, de Maximnak elég határozott elképzelései vannak. Neki már az első héten megtartották a szülőit, és igen érdekes dolgokat hallottunk. A 3. osztály a két negyedikes osztállyal kiscsoportokban dolgozik bizonyos témákban: matek feladatmegoldás, francia beszéd, francia írás, német beszéd és német írás. 4 csoport van minden témában, a gyerekek aktuális komptenciaszintje szerint. Így könnyebben figyelnek a jobbakra, kevésbé jókra és azokra is, akiknek több hiányossága van, és esetleg több idő, magyarázat kell az alapfeladatokhoz. 4 tanár van, és minden harmadban a csoportok másik tanárral vannak. Matekból pl Maxim a legjobbban van, itt 5-en vannak mindösszesen, átlag 10-en vannak egy csoportban, asszem. Ez azért is jó, mert mondjuk a francia anyanyelvű gyerek nyilván francia beszédben kiváló, és aki nem francia anyanyelvű, az nem baj, ha kicsit egyszerűbb kifejezéseket tanul az elején. A csoportok átjárhatók, vagyis ha valaki jól feljlődik, átkerülhet egy erősebb csoportba.
A másik dolog, ami nagyon tetszett, hogy a Maxim osztályában a tanító néni a reggeli kezdésre egy új rendszert vezetett be. Minden gyerek a terembe belépve kezet fog a tanítónénivel és egymás szemébe néznek, majd keres a gyerek egy helyet magának. A termet átrendezi Giovy tanítónéni időnként, hogy más formában üljenek, de az első hetekben pl. voltak 3-as, 4-es asztalok, egyedüli asztalok. A szabály, hogy minden nap más mellett illetve máshol üljön a gyerek. Miután mindenki elfoglalta a helyét, következik a bevezető feladat, ami lehet egy matek számolás, egy idézet lemásolása a tábláról, ilyesmik; ez idő alatt halk zene szól. Aki kész a feladattal, az előveheti a benti könyvét, hogy olvasson, amíg mindenki elkészül. Ez 10-15 perc minden reggel, de a tanító néni szerint nemcsak ő, hanem a gyerekek is nagyobb kedvvel kezdik a napot. Azt hiszem, én is szívesen kezdtem volna így a reggeleket negyedikben, ötödikben.
Robin egész egyszerűen kiesett az iskolai ritmusból, és a 2. osztályban már rákapcsolnak, hogy felkészüljenek a 3-dikra; év végére már négyzetrácsos füzetbe kell írniuk, töltőtollal, fogalmazást kell írniuk németül és jól kell beszélniük. Nos, két utóbbi Maximnak sem ment kiválóan. Szóval meglepődtünk a házi feladatok mennyiségén, először nem is értettem, hogy akkor most azért kap annyi házit, mert órán alig csinál meg valamit, álmodozik, vagy csak lassú, vagy tényleg mindenkinek ilyen sok van. Az is igaz, hogy egy idő után elfárad Robin, és lehet, hogy 1 óra alatt meg lehetne csinálni az egészet, de ha nem bír odafigyelni, akkor jóval több időbe telik neki. Panaszkodott is, hogy nem tudott a napköziben rendesen írni, mert nagy volt a zaj.
Néha órán is elkalandozik, ezért már most volt, hogy kisebb csoportba osztották, ahol pár gyerekre jut egy tanító, és ott sokkal jobban dolgozott. Most hétvégén szépen beosztotta a feladatokat – kis segítséggel -, nem pánikolt, hogy nem tudja megcsinálni.
Emili ovis lett. Egész pontosan kisiskolás, ahogy itt mondják. Annak örült, hogy ő már nagy és oviba megy, de persze tartott is tőle. Mivel az ovi az iskola része, nekik is ugyanúgy kedden és csütörtökön csak délelőtt van ovi, hétfő, szerda és péntek pedig délelőtt és délután. Ez azt jelenti, hogy délben vagy érte mennek a gyerekért, vagy megy napközibe ebédelni, és hosszú napokon 4-kor ismét érte kell menni vagy megy a napközibe. És hogy tudja, milyen a napközi, találkozzon a felügyelőkkel, javasolták a beszoktatást, ami nagyon jó ötlet volt, kellett Emilinek. Hiába mentünk sokszor a fiúkért, látni és egyedül ott lenni, nem ugyanaz, plane nem egy érzékeny 3 évesnek.
Az első hétfő reggelen elkísértük Maximot és Robint az iskolába, aztán én átmentem Emilivel az oviba. Együtt körbe mentünk, és végül a babázós szobában elköszöntünk. Első héten nem volt gond reggelente, de inkább keresett magának játékot, nem akart egyik ovónénihez sem oda menni. A napköziben is eljátszadozott, viszont miután érte mentem, onnantól kezelhetetlen volt, nagyjából fürdésig. 3 nap után megpróbáltuk az otthonlétet csendben, nyugalomban kezdeni, de ez ugye a két fiúnak okozott kihívást, mert dől belőlük a szó, egymás szavába vágva mesélnek, kérdeznek, vagy éppen az aktuális játékot (számítógépes) ecsetelik, vitatják meg. De azért a második hét délutánok már kicsit jobban mentek, legalábbis óriási cirkuszok nélkül. A második hét reggeljein viszont sírt. De most úgy tűnik, ezen is túl vagyunk, megbarátkozott az óvónénikkel, a hétvégén mindegyiket a barátjaként sorolta. 5-en vannak, mert nincs mindig mindenki egész nap. Az egyik óvónéni Maximnak is volt óvónénije, a másik egy ikerpár anyukája, akikkel bölcsibe járt együtt Emili. Maxim egyik elsős tanítónénije is most Emilinél van heti kétszer, és van egy vezető óvónéni, akit látásból ismerünk, mikor Robin volt kiscsoportos, ő a másik csoportért felelt. Nagyon kedves, Emili vele barátkozott meg a leghamarabb. A bölcsiből egy fiúval és egy lánnyal jöttek át, illetve két gyereket ismert még, szintén a bölcsiből. Van egy magyar-francia kisfiú is, most épp azt mondta Emili, hogy Enzo zavarja mindig, mikor ő Gracievel (bölcsis csoporttárs) játszik. Mondtam neki, hogy mivel Enzo nem beszél luxemburgiul, te viszont magyarul is tudsz, lehet, azért akar veled játszani.
A napköziben játszott már Robin barátjának, Borysnak a húgával, Maxim lány osztálytársaival is. Azt mondták ott, hogy ő az egyik új gyerek, aki a leghamarabb és legkönnyebben beszokott, nagyon önálló, amit egyszer megmutatnak neki, azt úgy csinálja, és most már a felügyelők felé is nyitottabb, egyszóval, imádnivaló. Ja, és általában jól is ebédel. Mindez szuper, csak a neheze ránk vár otthon.
Annak örülök, hogy este hipp-hopp elalszik, viszont néha aludhatna egy fél órát, legalább a napköziben, mikor ott van délután. Egyelőre azonban nem akar aludni ott sem. Még jó, hogy az oviban is van szünet, van ideje feldolgozni a sok új információt.
Ja, első héten csütörtökre annyira betaknyosodott, hogy miután alig aludtunk éjszaka, pénteken otthon maradtam vele. Jót tett neki, bár a náthája jön-megy, a hosszú hétvégén kipihente az első nagy vírustámadást. Azóta volt már hányós járvány az iskolában, tömegével hiányoztak a gyerekek, azt megúsztuk.
Maxim várta a legjobban az iskolát, hogy találkozzon a barátokkal, na meg, hogy kicsit többet dolgoztassa az agyát. Egy barátja elköltözött, jött egy másik fiú, aki pár nap után máris a barátja lett. Az apja mondta neki, hogy azért ilyen rövid idő alatt nem biztos, hogy máris barátok, de Maximnak elég határozott elképzelései vannak. Neki már az első héten megtartották a szülőit, és igen érdekes dolgokat hallottunk. A 3. osztály a két negyedikes osztállyal kiscsoportokban dolgozik bizonyos témákban: matek feladatmegoldás, francia beszéd, francia írás, német beszéd és német írás. 4 csoport van minden témában, a gyerekek aktuális komptenciaszintje szerint. Így könnyebben figyelnek a jobbakra, kevésbé jókra és azokra is, akiknek több hiányossága van, és esetleg több idő, magyarázat kell az alapfeladatokhoz. 4 tanár van, és minden harmadban a csoportok másik tanárral vannak. Matekból pl Maxim a legjobbban van, itt 5-en vannak mindösszesen, átlag 10-en vannak egy csoportban, asszem. Ez azért is jó, mert mondjuk a francia anyanyelvű gyerek nyilván francia beszédben kiváló, és aki nem francia anyanyelvű, az nem baj, ha kicsit egyszerűbb kifejezéseket tanul az elején. A csoportok átjárhatók, vagyis ha valaki jól feljlődik, átkerülhet egy erősebb csoportba.
A másik dolog, ami nagyon tetszett, hogy a Maxim osztályában a tanító néni a reggeli kezdésre egy új rendszert vezetett be. Minden gyerek a terembe belépve kezet fog a tanítónénivel és egymás szemébe néznek, majd keres a gyerek egy helyet magának. A termet átrendezi Giovy tanítónéni időnként, hogy más formában üljenek, de az első hetekben pl. voltak 3-as, 4-es asztalok, egyedüli asztalok. A szabály, hogy minden nap más mellett illetve máshol üljön a gyerek. Miután mindenki elfoglalta a helyét, következik a bevezető feladat, ami lehet egy matek számolás, egy idézet lemásolása a tábláról, ilyesmik; ez idő alatt halk zene szól. Aki kész a feladattal, az előveheti a benti könyvét, hogy olvasson, amíg mindenki elkészül. Ez 10-15 perc minden reggel, de a tanító néni szerint nemcsak ő, hanem a gyerekek is nagyobb kedvvel kezdik a napot. Azt hiszem, én is szívesen kezdtem volna így a reggeleket negyedikben, ötödikben.
Maxim 10 éves
Itthon szombaton, szeptember 28-án tartottuk meg a "partit". Ebédeltünk, játszottak a gyerekek, tortáztunk, aztán megint játszottak, vacsiztunk és már este is lett. Én gondoltam, hogy készülök pár feladattal, akár kérdések, akár valamilyen mozgás formájában, de Maxim nem akarta. Igaz, így is készültünk eleget az ebéddel és tortával.
2019. szeptember 15., vasárnap
Nyári szünet vége
A csabai nyaralásunk után 3 hét maradt az ovi-, és iskola kezdésig. Elmentünk megvenni az iskolacuccokat, tornacipőket, Maximnak karatefelszerelést néztünk. Egyik nap kirándultunk a pillangóházba, majd a közeli játszótéren piknikeztünk és játszottunk. Kertészkedtünk, kiszedtek a fiúk egy nagy fakupacot a földből, pár napig csákányozták a gyökereket, de megcsinálták.
A fiúk elmentek együtt egy egynapos kirándulásra Németországba. Egy óriási hüllőparkot néztek meg, idegenvezetéssel, és a mellette lévő állatkertbe is átmentek ebéd után. Egy helyi klub szervez táborokat, kirándulásokat, és így ketten volt kedvük menni. Kaptak egy kis költőpénzt, vittek magukkal ebédet, és nagyon tetszett nekik a gyíkpark. Elvitték a régi fényképezőt is, Maxim készített temérdek képet és videót is.
Sokat bicikliztünk, egyik nap Orsiék jöttek hozzánk, egy hét múlva meg mi mentünk hozzájuk, és már vége is lett a nyári szünetnek, szeptember 16-án Maxim a negyedik, Robin a második osztályt kezdte, Emili pedig oviba (précoce, ejtsd: prékosz – „korai iskola”) ment; én meg két hónap után vissza a munkába.
Emili az utolsó héten 3-szor ment napközibe, hogy megismerje az ottani rendszert, nevelőket, és ne legyen akkora sokk az ovikezdés, mert így legalább az egyik helyet ismeri. Hétfőn ott maradtam vele játszani, kedden egy kicsit maradtam és egy jó órát volt egyedül, szerdán pedig ott ebédelt, és ebéd után mentünk érte a fiúkkal. Ügyes volt, szépen ebédelt, játszott, még mesélt is róla. Mikor érte mentem, egy nagyobb lány ölében ült és együtt rajzoltak. 3 kisgyereket ismert is, igaz, egyik sem volt barátja a bölcsiben. Nem lesz egyszerű az ovi, kedden és csütörtökön délben megy át a napközibe ebédelni és 4-kor megyek érte, a többi napon délben napközi, 2-től 4-ig ovi, hétfőn és szerdán 4-kor megy a napközibe uzsonnázni és játszani. Pénteken oviból hozom el délután. Jó néhány hónap kell, hogy megszokjon mindent és mindenkit. De talán a nagycsoport így egyszerűbb lesz jövőre, csak jó óvónénihez kerüljön.
A fiúk elmentek együtt egy egynapos kirándulásra Németországba. Egy óriási hüllőparkot néztek meg, idegenvezetéssel, és a mellette lévő állatkertbe is átmentek ebéd után. Egy helyi klub szervez táborokat, kirándulásokat, és így ketten volt kedvük menni. Kaptak egy kis költőpénzt, vittek magukkal ebédet, és nagyon tetszett nekik a gyíkpark. Elvitték a régi fényképezőt is, Maxim készített temérdek képet és videót is.
Sokat bicikliztünk, egyik nap Orsiék jöttek hozzánk, egy hét múlva meg mi mentünk hozzájuk, és már vége is lett a nyári szünetnek, szeptember 16-án Maxim a negyedik, Robin a második osztályt kezdte, Emili pedig oviba (précoce, ejtsd: prékosz – „korai iskola”) ment; én meg két hónap után vissza a munkába.
Emili az utolsó héten 3-szor ment napközibe, hogy megismerje az ottani rendszert, nevelőket, és ne legyen akkora sokk az ovikezdés, mert így legalább az egyik helyet ismeri. Hétfőn ott maradtam vele játszani, kedden egy kicsit maradtam és egy jó órát volt egyedül, szerdán pedig ott ebédelt, és ebéd után mentünk érte a fiúkkal. Ügyes volt, szépen ebédelt, játszott, még mesélt is róla. Mikor érte mentem, egy nagyobb lány ölében ült és együtt rajzoltak. 3 kisgyereket ismert is, igaz, egyik sem volt barátja a bölcsiben. Nem lesz egyszerű az ovi, kedden és csütörtökön délben megy át a napközibe ebédelni és 4-kor megyek érte, a többi napon délben napközi, 2-től 4-ig ovi, hétfőn és szerdán 4-kor megy a napközibe uzsonnázni és játszani. Pénteken oviból hozom el délután. Jó néhány hónap kell, hogy megszokjon mindent és mindenkit. De talán a nagycsoport így egyszerűbb lesz jövőre, csak jó óvónénihez kerüljön.
2019. augusztus 31., szombat
Nyári szünet
A nyári szünetet a bolgár tengerparton indítottuk, majd következett másfél hét bölcsi és a délutáni napközi programokkal. Maxim majdnem minden nap ment valahova, uszoda, természettudományi múzeum, mászópark, őt sokszor már reggel vittük, vagyis többnyire biciklivel mentünk. Robin is volt kirándulni, de többnyire csak ebédszünetben vagy ebéd után indultak. Jól érezték magukat, a barátaikkal játszottak, jövőre is beíratjuk őket.
Augusztus elején indultunk Magyarországra, először Miskolctapolcára. A barlangfürdő miatt választottuk a helyet, mert Norbival gyerekként jártunk is, és különlegesnek számított akkor. Nem csalódtunk, felújították, kibővítették, nagyon klassz lett, és a kinti fürdőrész is szuper, 3 gyerekmedence van. Egy hétfői napon voltunk a fürdőben, és bár hőség volt, szerencsére csak sok ember volt, nem pedig nyomortanya. Délután keresztanyukám, Ági látogatott meg minket, együtt fürdőztünk. Másnap délelőtt bringahintóztunk, a fiúk pedálos gokarttal köröztek a parkban. Aztán boboztunk, ettünk egy lángost és a vihar előtt az utolsó pillanatban elhagytuk Miskolctapolcát és Békéscsaba felé vettük az irányt. Szerencsére Emili szinte végig aludt, a fiúk is, így megúsztuk sírás és egyéb rossz dolgok nélkül (a hányásra gondolok elsősorban). Merthogy a Magyarországra vezető utunk elég nehézkesen indult, Maxim reggel hányt, pedig nem szokott abban az irányban rosszul lenni, Emili pedig két óra után már nem akart az ülésében maradni, és végül csak úgy volt hajlandó elviselni az utat, ha az apukája vezetett, én meg többnyire fogtam a kezét. Szerencsére nem volt nagy forgalom, sehol nem volt dugó, baleset, ebből a szempontból jó volt utazni.
Csabán először Mamáékhoz mentünk, itt a kiscica, cicák és kutyák nagy sztárok voltak, sok időt töltöttek velük még a fiúk is. Lia és Emili is sokat játszottak együtt. Mi Norbival két éjszakára elmentünk Gyulára kikapcsolódni. Igazán ránk fért már :) Pihentünk, finomakat ettünk, úgy hogy nem kellett felállni, nem volt hangzavar, nem kellett rohanni. Még egyszer megismételtük kettesben kirándulást, igaz csak egy éjszakára – szűk két nap -, egy pazar hotelbe mentünk Csabán. Gyönyörű hely, kedves a személyzet, ha most kéne lagzit szerveznünk, itt tartanám: Hotel Arcanum.
Tatának megünnepeltük a sokadik szülinapját, és Békésről hazafele megálltunk a Gokart pályán. Hú, nagyon élvezték a fiúk, kérték a ráadást. Szóval kedden este érkeztünk anyósomékhoz és következő hét hétfőn költöztünk át anyáékhoz.
Kriszti Lizával jött augusztus 20-án, a kertben bográcsoztunk, jött Viktor unokatesóm is a menyasszonyával, és délután a fiúk gokartozni mentek, a lányok pedig a városba gyerekkoncertre. Csak ne lett volna hőség. Este bementünk megnézni a tűzijátékot. A fiúknak tetszett, Emili viszont azt mondta, hogy hangos volt, nem akar többet tűzijátékra menni. Györe és Gabi unokatesóm is eljött egy délután a lányaikkal, Emili imádta őket. A fiúkkal meg nagy csatát vívtak, természetesen fiúk a lányok ellen felállásban. Vasárnap hajnalban indultunk vissza Luxemburgba, és szerencsésen meg is érkeztünk.
Képeink:
Miskolctapolca
Békés - Tata szülinapja
Augusztus 20.
Többi kép
Augusztus elején indultunk Magyarországra, először Miskolctapolcára. A barlangfürdő miatt választottuk a helyet, mert Norbival gyerekként jártunk is, és különlegesnek számított akkor. Nem csalódtunk, felújították, kibővítették, nagyon klassz lett, és a kinti fürdőrész is szuper, 3 gyerekmedence van. Egy hétfői napon voltunk a fürdőben, és bár hőség volt, szerencsére csak sok ember volt, nem pedig nyomortanya. Délután keresztanyukám, Ági látogatott meg minket, együtt fürdőztünk. Másnap délelőtt bringahintóztunk, a fiúk pedálos gokarttal köröztek a parkban. Aztán boboztunk, ettünk egy lángost és a vihar előtt az utolsó pillanatban elhagytuk Miskolctapolcát és Békéscsaba felé vettük az irányt. Szerencsére Emili szinte végig aludt, a fiúk is, így megúsztuk sírás és egyéb rossz dolgok nélkül (a hányásra gondolok elsősorban). Merthogy a Magyarországra vezető utunk elég nehézkesen indult, Maxim reggel hányt, pedig nem szokott abban az irányban rosszul lenni, Emili pedig két óra után már nem akart az ülésében maradni, és végül csak úgy volt hajlandó elviselni az utat, ha az apukája vezetett, én meg többnyire fogtam a kezét. Szerencsére nem volt nagy forgalom, sehol nem volt dugó, baleset, ebből a szempontból jó volt utazni.
Csabán először Mamáékhoz mentünk, itt a kiscica, cicák és kutyák nagy sztárok voltak, sok időt töltöttek velük még a fiúk is. Lia és Emili is sokat játszottak együtt. Mi Norbival két éjszakára elmentünk Gyulára kikapcsolódni. Igazán ránk fért már :) Pihentünk, finomakat ettünk, úgy hogy nem kellett felállni, nem volt hangzavar, nem kellett rohanni. Még egyszer megismételtük kettesben kirándulást, igaz csak egy éjszakára – szűk két nap -, egy pazar hotelbe mentünk Csabán. Gyönyörű hely, kedves a személyzet, ha most kéne lagzit szerveznünk, itt tartanám: Hotel Arcanum.
Tatának megünnepeltük a sokadik szülinapját, és Békésről hazafele megálltunk a Gokart pályán. Hú, nagyon élvezték a fiúk, kérték a ráadást. Szóval kedden este érkeztünk anyósomékhoz és következő hét hétfőn költöztünk át anyáékhoz.
Kriszti Lizával jött augusztus 20-án, a kertben bográcsoztunk, jött Viktor unokatesóm is a menyasszonyával, és délután a fiúk gokartozni mentek, a lányok pedig a városba gyerekkoncertre. Csak ne lett volna hőség. Este bementünk megnézni a tűzijátékot. A fiúknak tetszett, Emili viszont azt mondta, hogy hangos volt, nem akar többet tűzijátékra menni. Györe és Gabi unokatesóm is eljött egy délután a lányaikkal, Emili imádta őket. A fiúkkal meg nagy csatát vívtak, természetesen fiúk a lányok ellen felállásban. Vasárnap hajnalban indultunk vissza Luxemburgba, és szerencsésen meg is érkeztünk.
Képeink:
Miskolctapolca
Békés - Tata szülinapja
Augusztus 20.
Többi kép
2019. augusztus 4., vasárnap
Iskola befejezése és bölcsi vége
Robin sikeresen befejezte az első évét az iskolában. A végére egész jól bele rázódott, sok tesztje is jól sikerült, a matekból csak a házi feladatokkal gyakorolt, németből a szavakat sokat tanulgattuk, írogattunk együtt.
Összességében szépen fejlődött, nem engedett el év végére, de azért még mindig többre lenne képes ha jobban figyelne a részletekre vagy éppen a tanárra. Az utolsó hónapokban kisebb csoportokban dolgoztak, ahol Robin sokkal jobban teljesített matekból és németből, sőt milyen érdekes, jobban koncentrált és kezdeményezőbb lett. Elvileg másodikban is folytatják a kiscsoportos foglalkozásokat, majd meglátjuk. Németből kapott A-t, B+-t és B-t is, matekból 2 A-t és 2 B-t kapott (ez otthon négyesnek és ötösnek felel meg, de nem egy az egyben, mert itt fokozatok vannak és fejlődési szintek, szóval a lényeg, hogy jól kezdte a két fő tárgyat és még lesz ez jobb is. Természettudományokból (ez kb mint nekünk a környezetismeret, állatok, növények, földrajz) kiemelkedően jó, 2 A+-t és 2 A-t kapott - ami otthon a kiválónak illetve az 5ösnek felel meg -, lelkes, és nagyon tájékozott. Egy nagyon szigorú tanító nénijük társadalomismeretekből is A+-t adott neki, ez kb, ahol szociális értékekről, hagyományokról, ünnepekről, és egyéb szabályokról beszélgetnek, csinálnak feladatokat. Emlékszem, év elején duzzogott Robin, hogy sokszor mindenki beszélt, de csak őt büntette meg, nos, a sok beszédnek hála, meg gondolom, ahogy Robin részt vett az órákon, dícséretet érdemelt, és év végére más nagyon sokszor beszélt Monique tanító néni óráiról. Robinnal az a nehéz, hogy ami nem érdekli, azt nehezen tanulja meg, hiába ül le, hiába gyakorolja, nem figyel oda eléggé, hogy megragadjon. Ami érdekli, azt elég egyszer hallania.
Ráadásul a kis létszámú osztály ellenére valami mindig elvonta a figyelmét, vagy éppen nem bírta abba hagyni amit kellett, és aztán lemaradt a következő feladatról vagy információról. Ez sokáig így lesz még nála, de amíg vannak barátai, talál magának érdekes dolgokat, és jófejek a tanárok, addig ha néha nehezen is, de megcsinálja a házikat, megírja a teszteket.
Maxim szerencsés. Egyrészt szuper a tanító nénijük, a másik harmadikos osztály tanárnénije nem tud fegyelmezni és kaotikusak az órák, másrészt kis energiabefektetéssel nagyon jó eredményt ér el. Hiába a legalacsonyabb fiú a két osztályban, az egyik legjobb tornán, és persze az egyik legjobb tanuló. Igaz, énekből más tanítónénit kaptak, és unalmasak lettek az órák, ezért ott B-t kapott, de minden másból A-t vagy A pluszt. Matekból a második legjobb, de hamarosan az évfolyam legjobbja lesz, mert elmegy a barátja Viktor, jó franciából is, és németből is ügyes. Sőt, az olvasásnak köszönhetően már a fogalmazás is sokkal jobban megy neki. Szóval nem lehet rá egy szavunk sem, max. ha még egy picit többet gyakorolna, akkor mindig 100% közeli teszteket írna :)
Emili a bolgár nyaralás után még egy bő hetet járt bölcsibe, augusztus 2-án ment utoljára, egy tortával köszönt el a többiektől. Bölcsibe már nem akart menni, de a kis barátnőjével még találkozni akar. Büszkén mondta, hogy ő már oviba megy, hiszen nagylány.
Egyszer mondta is: anya, én már nagy kislány vagyok, ja nem, már nagy nagylány vagyok.
A bölcsiben is kaptunk egy rövid értékelést, Emili egy kisangyal. Megcsinál mindent, amit kérnek tőle, figyelmes, kedves a többiekkel, önállóan eszik késsel, villával, megkóstol mindent, bár a sajtos, tejszínes dolgokat továbbra sem eszi. Ha le kell ülni rajzolni vagy valamit csinálni, sokkal tovább is elfoglalja magát a feladatra koncentrálva mint az átlag (több mint 20 percig is képes alkotni). Már mondatokat is tud luxemburgiul, ügyesen kommunikál, egyszóval megérett az ovira.
Összességében szépen fejlődött, nem engedett el év végére, de azért még mindig többre lenne képes ha jobban figyelne a részletekre vagy éppen a tanárra. Az utolsó hónapokban kisebb csoportokban dolgoztak, ahol Robin sokkal jobban teljesített matekból és németből, sőt milyen érdekes, jobban koncentrált és kezdeményezőbb lett. Elvileg másodikban is folytatják a kiscsoportos foglalkozásokat, majd meglátjuk. Németből kapott A-t, B+-t és B-t is, matekból 2 A-t és 2 B-t kapott (ez otthon négyesnek és ötösnek felel meg, de nem egy az egyben, mert itt fokozatok vannak és fejlődési szintek, szóval a lényeg, hogy jól kezdte a két fő tárgyat és még lesz ez jobb is. Természettudományokból (ez kb mint nekünk a környezetismeret, állatok, növények, földrajz) kiemelkedően jó, 2 A+-t és 2 A-t kapott - ami otthon a kiválónak illetve az 5ösnek felel meg -, lelkes, és nagyon tájékozott. Egy nagyon szigorú tanító nénijük társadalomismeretekből is A+-t adott neki, ez kb, ahol szociális értékekről, hagyományokról, ünnepekről, és egyéb szabályokról beszélgetnek, csinálnak feladatokat. Emlékszem, év elején duzzogott Robin, hogy sokszor mindenki beszélt, de csak őt büntette meg, nos, a sok beszédnek hála, meg gondolom, ahogy Robin részt vett az órákon, dícséretet érdemelt, és év végére más nagyon sokszor beszélt Monique tanító néni óráiról. Robinnal az a nehéz, hogy ami nem érdekli, azt nehezen tanulja meg, hiába ül le, hiába gyakorolja, nem figyel oda eléggé, hogy megragadjon. Ami érdekli, azt elég egyszer hallania.
Ráadásul a kis létszámú osztály ellenére valami mindig elvonta a figyelmét, vagy éppen nem bírta abba hagyni amit kellett, és aztán lemaradt a következő feladatról vagy információról. Ez sokáig így lesz még nála, de amíg vannak barátai, talál magának érdekes dolgokat, és jófejek a tanárok, addig ha néha nehezen is, de megcsinálja a házikat, megírja a teszteket.
Maxim szerencsés. Egyrészt szuper a tanító nénijük, a másik harmadikos osztály tanárnénije nem tud fegyelmezni és kaotikusak az órák, másrészt kis energiabefektetéssel nagyon jó eredményt ér el. Hiába a legalacsonyabb fiú a két osztályban, az egyik legjobb tornán, és persze az egyik legjobb tanuló. Igaz, énekből más tanítónénit kaptak, és unalmasak lettek az órák, ezért ott B-t kapott, de minden másból A-t vagy A pluszt. Matekból a második legjobb, de hamarosan az évfolyam legjobbja lesz, mert elmegy a barátja Viktor, jó franciából is, és németből is ügyes. Sőt, az olvasásnak köszönhetően már a fogalmazás is sokkal jobban megy neki. Szóval nem lehet rá egy szavunk sem, max. ha még egy picit többet gyakorolna, akkor mindig 100% közeli teszteket írna :)
Emili a bolgár nyaralás után még egy bő hetet járt bölcsibe, augusztus 2-án ment utoljára, egy tortával köszönt el a többiektől. Bölcsibe már nem akart menni, de a kis barátnőjével még találkozni akar. Büszkén mondta, hogy ő már oviba megy, hiszen nagylány.
Egyszer mondta is: anya, én már nagy kislány vagyok, ja nem, már nagy nagylány vagyok.
A bölcsiben is kaptunk egy rövid értékelést, Emili egy kisangyal. Megcsinál mindent, amit kérnek tőle, figyelmes, kedves a többiekkel, önállóan eszik késsel, villával, megkóstol mindent, bár a sajtos, tejszínes dolgokat továbbra sem eszi. Ha le kell ülni rajzolni vagy valamit csinálni, sokkal tovább is elfoglalja magát a feladatra koncentrálva mint az átlag (több mint 20 percig is képes alkotni). Már mondatokat is tud luxemburgiul, ügyesen kommunikál, egyszóval megérett az ovira.
2019. augusztus 1., csütörtök
Bicikli-pálya
A szomszéd faluban ideiglenesen egy biciklipályát építettek, Norbi vasárnap elvitte a gyerekeket kipróbálni a pályát még mielőtt lebontják. Tetszett nekik a hullámos út, de mindhárman estek, talán Emili a legnagyobbat a végén. Pont kamerázott az apukája.
Fotók és videók
2019. július 30., kedd
Aranypart - Bolgár tengerparti nyaralás
A fiúk minden nap reggeli után a csúszdaparkba mentek, egyik délelőtt én is csúszdáztam velük, de az ottani gyerekmedencének jéghideg vize volt, főleg az első napokban, mert pont előttünk jött egy lehűlés és eső, így a tenger is csak 22-23 fokos volt az elején, de a napsütésben ezt sem éreztük hidegnek, legalábbis ha már egyszer belementünk. Homokos, apró kavicsos volt a part, és egész sokáig be lehetett gyalogolni a vízbe. Talán az volt a legjobb, hogy néhány nap nagyon hullámzott, méteres hullámokon lehetett lovagolni, aztán volt olyan nap, hogy a tükörsima vízben lehetett úszni, labdázni. Emili a nagy gyerekmedencét imádta, de azért szinte minden nap bejött velünk a tengerbe is, még a nagy hullámokba is. Vettünk a fiúknak felfújható matracdeszkát a hullámokhoz, de hamar rájöttünk, hogy Emilinek is kell egy, mert 2 matrac 3 gyereknek kevés...
A fiúk sokat mentek a nagy uszodába, ugráltak, játszottak, néha részt vettek egy-egy vizes játékban, vagy csak nézték a vetélkedőt, műsort. Ebéd után mindig felmentünk a szobába és újból bekentük magunkat, Emili azonban egyszer nem volt hajlandó aludni. Este hamar elaludt, de sokszor látszott rajta, hogy egy fél óra szundi rá férne. Az utolsó teljes napunkon azt kezdte mondani, hogy ő ott akar maradni, nem akar haza jönni, de végül csak megemésztette, és másnap már azt mondta, hogy menjünk haza mert meg akarja simogatni Torát.
Egyik délelőtt bebuszoztunk Obzor városkába, hát elég nyomasztó volt. Mintha 30 évvel ezelőtt lennénk egy balatoni faluban, vagy talán még annál is szegényesebb körülmények között. A part persze tele volt kávézókkal, éttermekkel, de a bazársort meg a partra vezető utcákat lehangolónak találtuk. Ajánlottak egy kávézót, ami hangulatos és árnyékos volt, de annyira nem hozta lázba a gyerekeket mint gondoltuk. A következő busszal vissza is mentünk a hotelbe ebédelni.
 |
| Maxim és Robin a gömbökben |
 |
| Emili az úszó gömbben |
Egyik délután mi nem jetskiztünk Emilivel, hanem szobrocskát festettünk:
Még néhány jetski kép
2019. július 15., hétfő
Családi biciklitúra
 |
| Az egyik megállónál cross-pályát is ki lehetett próbálni |
A program franciául
Képek
2019. május 26., vasárnap
2019. május 14., kedd
Tyúk(horror)-sztori
Margóék a tavaszi szünet első hetében
jöttek, április 14-én vasárnap hajnalban mentek vissza. Norbi hajnali 4-kor
vitte ki őket a buszhoz. Ekkor még nem vett észre semmit, csak reggel 9-kor jön
be a kertből és mondja, hogy valami megtámadta a tyúkokat, nem élnek, sőt az egyiknek a feje sincs a helyén. A fiúk
rohantak ki helyszínelni, aztán ecsetelték is, hogy a barnának teljesen
leszedte a fejét az a valami, a fehér is szegény tiszta vér. Mindezeket hallva
Emili is meg akarta nézni a történteket, vártam, vártam, aztán mire szegény
tyúkok a zöldhulladék kukába kerültek, kimentem vele. Egy másodpercre
belekukkantott a kukába ugyan, de nem hiszem, hogy sokat látott belőle. Viszont
a fiúk is erről beszéltek egész délelőtt, Emili meg gyakorlatilag percenként
ismételte, hogy valami megtámadta a tyúkokat és leszedte a fejüket. Pár nap
után összeraktuk, hogy nem nyest vagy menyét volt a támadó, hanem róka, és
azért nem vitte el a tetemeket, mert Norbi megzavarhatta hajnalban. Ugyanis
tett ki vadfigyelő kamerát, és többször is reggel 4 körül jött a róka. És
sajnos az automata ajtó beragadt, ami lemerítette az elemeket, így ki tudja
hány éjszaka nyitva maradt a tyúkól. Ráadásul a ketrecükbe be tudott menni,
mert onnan kijártak egy nagyobb elkerített részbe kapirgálni. Szóval a csapda
amit kitettek, az érintetlenül állt. Aztán a szomszéd is mondta, hogy az ő
kamerája is felvette már többször a rókát, mondjuk, szólhatott volna, hátha
jobban figyelünk vagy bezárjuk a nagykaput.
Csütörtökön a tavaszi szünet második hetében én
otthon voltam a gyerekekkel, és pont csütörtökönként van állatpiac Arlonban,
ahol eddig is vettük a csirkéket. Így a begipszelt lábú Emilivel és a két
fiúval elautóztunk csirkét venni. Ugyanúgy egy tanyasi barnát és egy fehér
Sussex fajtát akartunk, mert nagyon jól tojt az előző pár is. Egy hatalmas
kamion mindenféle madarat meg nyulakat, rágcsálókat kipakol egy téren, és ez a
piac. Sorba kellett állnunk, annyian voltak. A gyerekek simogattak kiskacsát,
kislibát, gyönyörű galambokat is láttunk. Nagy boldogan vittük haza az új barna
és fehér csirkét. Aztán már kevésbé voltam boldog, mikor úgy tűnt, a barna tyúk
beteg, valami baja van, állandóan gubbasztott, először azt hittük, nincs is
szeme, mert többet volt csukva mint nyitva. Emili mondogatja még most is:
„valami baja van a barna pipinek, nincs szeme”.
Még jó, hogy
otthon voltunk 5 napot, mert este ugyan beült a házba a barna, de reggel ki
kellett rakni. Néha kapirgált egyet, esetleg evett-ivott egy kicsit, de
rengeteget gubbasztott. Először arra gondoltam, hogy visszaviszem, de mikor
nyitogatta a szemét, akkor gondoltuk, hogy ha esetleg elpusztul, akkor veszünk
egy másikat egy hét múlva. Ráadásul a fehér is piszkálta, az elején mindig így
volt, össze kellett szokniuk, de látszott, hogy a barna sokkal gyengébb.
Bosszantott, hogy nem elég Emilit ápolni, még az egyik tyúk sem egészséges.
Viszont a sok napsütés, gondoskodás úgy tűnik segített, mert 5 nap után
elkezdett kapirgálni, járkálni, és már szinte mindig nyitva volt a szeme. Már
több mint 3 hete nálunk vannak, úgy tűnik szépen rendbe jött.
Emilit ez az
egész nagyon megviselte. Azóta nem marad egyedül egy helyiségben, pedig sokat
játszott egyedül. Fél. A rókától alapból fél, szóval neki meg se mondtuk a végső
konklúziónkat, ő még mindig úgy tudja, hogy valami állat, nyest vagy menyét
támadta meg a pipiket. Ezek kisebbek mint a róka, és könnyebben elfogadja, hogy
ezek félnek tőlünk. Egyik este visított, hogy zárjuk be a macskát, nehogy
megtámadja őt is a nyest. Minden este meg kellett nyugtatni, hogy apa megnézte,
bezáródott a tyúkól ajtaja, semmi nem tud bemenni hozzájuk. De ez eltart egy
darabig, mire teljesen feldolgozza. Az elején úgy próbáltam elmagyarázni neki,
hogy a tyúkokat a kukásautó elviszi a hulladéktemetőbe, mert az elpusztult
állatokat oda kell vinni. És hogy az új pipikre nagyon vigyázunk majd. Egyik
nap azt mondta mielőtt megvettük az újakat, hogy nem akar új pipiket, hogy ne
támadja meg őket semmi.
Ilyeneket
ismételgetett, illetve mond:
- - Valami
megtámadta a pipiket. Valami állat bement és megette a fejüket.
- - A
pipik a hulladéktemetőben vannak és nem örülnek neki.
- - Ide nem jön be hozzánk a nyest a házba, neem,
nem. A nyest fél tőlünk.
- - Semmi megtámadja a pipiket. (Mármint semmi nem támadja meg a pipiket)
- - Torát megtámadja a nyest.
Emili 3 éves
Emili hétfőn töltötte be a 3-at. Mivel vasárnap egész nap ünnepelhettünk és az ajándékának is egész nap örülhetett, így otthon vasárnap köszöntöttük fel.
Citromtorták kért. Először arra gondoltam, hogy jégkrémtortát csinálok, de aztán mikor kérdeztem, hogy citromos fagyitorta jó lesz-e, akkor mindig azt válaszolta, hogy citromtortát kér.
Így a szokásos tortát készítettem, de annyit akartam változtatni, hogy az eredeti recept piskótáját sütöm meg, és azt akartam rózsaszínűre színezni. Ez nem sikerült, és önmagában a piskótának picit fura íze lett, szerintem a meggybefőtt leve és a citromhéj valahogy nem passzolt, de szerencsére a krém jól sikerült, és a díszítést imádták a legjobban a gyerekek.
Egy házikót kapott Emili, imádja a bölcsiben, játszótéren, és az idén többször mondta, hogy ő szeretne egy házikót. Sőt, ha valamelyik kertben látott, oda be is akart menni.
Gáspár Norbi segített a beszerzésben, szállításban, örök hála nekik érte.
Ebédre össze is rakták a fiúk, Maxim kitartóan segített. És még ő is beül a kisházba. Egyelőre a teraszon hagyjuk, így Emilit is látjuk, ha kint játszik a házikója körül.
A bölcsiben hétfőn ünnepelték a szülinapját. A barátnőjének, Aylinnak május 11-én volt a szülinapja, és az anyukájával végül megbeszéltük, hogy a bölcsiben megünnepelhetik közösen, egy nagy tortával. Ő intézte a tortát (rendelés, szállítás), a díszítés a két kishölgy egy közös fényképe, ahol mindketten ugyanolyan Elzás ruhában vannak. Hétfő reggel vittünk be gyertyát Emilinek, majd a gyerekek mindkettőjüknek elénekelték a Happy Birthdayt, és a két csajszi rettentő boldog volt a hatalmas tortájukkal (fényképen láttuk délután). A maradék tortával otthon megint felköszöntöttük Emilit, annyira örült, hogy újból énekelünk neki és meggyújtjuk a 3 gyertyát. A fiúk is örültek, mert ők akarták újból meg- és meggyújtani a gyertyákat.
2019. május 9., csütörtök
Gipszlevét
Három és fél hét begipszelt lábbal elég hosszú idő. Hamar feltalálta magát Emili, sokat mászott, térden mászkált. Viszont az utolsó héten beszorult a lába a kanapénál, mikor fel akart mászni rá, és elég sokáig sírt, kezdtem megijedni, hogy vihetem péntek este az ügyeletre, de aztán másnapra már nem fájlalta a lábát. Viszont kezdett sokszor járni a gipszes lábával, amit ugye nem lehetett neki, ezután a kis baleset után azonban megint ultra óvatos lett és cipelhettük mindenhova. Borzasztó nehéz volt a gipsszel. (Mondjuk, most, hogy levették, két hét után megint nagyon nehéznek kezdem érezni, nőtt is, mert már 92 cm-t mértem, és szerintem 12 kg fölött van. Igen, tudom, valaki már másfél évesen ekkora, ő pedig mindjárt 3, de hála istennek nem volt soha nagy baba.)
Szóval már nagyon vártuk, hogy lekerüljön a lábáról a gipsz, április 23-án kedden kora délután bementünk a kórházba. Hiába volt időpontunk, sorba kellett állnunk kétszer, majd a végén még egyszer egy papír miatt a biztosítónak. De ez semmi nem volt ahhoz képest, hogyan szedte le a nővér a lábáról a gipszet. Egy körfűrésszel. Szólt, hogy tegyem át Emilit a másik vizsgálóra a teremben, rakjam rá a fülvédőt, amit persze nem akart felvenni, így a kezemmel fogtam be a fülét, miközben üvöltött. A nővér jó erősen fogta a lábát, bedugott a gipszébe egy műanyag vonalzószerű sínt, ami védte Emili lábát, és már kezdte is a fűrészelést: két hosszú vágás a lábszárán, és két rövid a lábfején. Borzasztó volt, hallgatni, látni, fogni Emilit aki visított, mert fájt neki, mert felt. A sokktól hiába vártunk egy kicsit, hogy lenyugodjon, nem volt hajlandó labra állni. Az orvos annyit mondott, hogy ha estig nem áll labra, akkor jöjjünk vissza. Legyünk türelmesek, mert irtó furcsa érzés egyrészt a bőrnek, hogy levegőn van szabadon, másrészt a rögzített lábnak, hogy újból mozoghat. 2-3 nap után el kell kezdenie rendesen járni, a bicegés teljesen normális, és 1-2 hétig ne sportoljon, nagyon figyeljünk rá, nehogy elessen. Röntgen nem szükséges.
Nagyon óvatosan, de elkezdett bicegni. Viszont gyakorlatilag nulla volt az egyensúlyérzéke, és csak támasszal, fal, bútorokba kapaszkodva ment. A bölcsiben is. Én péntek hajnalban Pestre mentem osztálytalálkozóra, és vasárnap reggel, mikor újból láttam Emilit, gyakorlatilag ugyanúgy járt, ahogy előtte: sántítva, bizonytalanul, és sokat esett még aznap is. Hétfőn kértem egy sürgősségi kontrollt, másnap már mentünk is a kórházba megint. Nem tudom, hogy ez az újabb kontroll adta a lökést Emilinek, mind fejben mind testileg, vagy csak egyszerűen egy teljes hétre volt szüksége, hogy újra kezdjen rendesen járni, de már a rendelőben, mikor néhány lépést tett, nem állt kifele a lábfeje, alig sántított. Az orvos megnyugtatott, hogy egy ilyen törés-gipsz után a teljes rehabilitáció 2-3 hónap, és egy hónapig szigorúan semmi sport, ugráló és társai, mert minimum ennyi idő kell, hogy felépüljön a csont és izomzatok. Az is normális, hogy kifele áll a lábfeje, mikor megy – megjegyzem, azóta nem tartja kifele a lábát járás közben -, ez hetekig is így maradhat. Nem javasolta a gyógytornát, mert látva milyen félénk Emili, ha a gyógytornász erőlteti a mozdulatot, Emili ellenáll, még akár újbóli törést is okozhat. Három hét múlva újra megnézi Emilit, ha szükségesnek tartjuk, egyébként pedig vigyázzunk rá, és hagyjuk mozogni, amennyit csak akar.
Most ott tartunk, hogy már szalad, papucsban is. Picit még biceg, néha fájlalja a lábát, nyilván a sok mozgástól elfárad az izomzata. Viszont biztos, hogy nagyon törékennyé tette ez a baleset, nem csak testileg hanem lelkileg is. Most hétvégén hányós-hasmenéses vírussal küzdöttünk, amit láz is kísért, de szerencsére két egész nap után túl volt rajta. Csak a nátha maradt. Viszont az idő is borzasztó, egyik nap 20 fok, aztán másnap 10, majd még egy nap múlva havazik. És nem csak április volt ilyen, hanem a május eleje is.
2019. május 5., vasárnap
Kolbász-készítés Luxemburgban
Orsiék egy másik magyar családdal már gyúrtak tavaly kolbászt, sütnivalót. A másik Norbi készített egy füstölőt náluk, és az én Norbimmal elhatározták, hogy ki is próbálják. Végül szalonnát én vettem a hentesünknél, és márciusban egy vasárnap a két apuka 10 kiló kolbászhúst begyúrt Orsiéknál. A felét füstölte Norbi. Egész jó lett, még egy utolsó darabka van a fagyasztónkban.
A gyerekeket nem igazán érdekelte a dolog, csak a két kicsi nézte meg az apukájukat, hogyan készítik a kolbászt. Nálunk csak mi felnőttek esszük, meg Maxim ha levesbe vagy rakott krumpliba teszem a kolbászt.
Képek: Első kolbászkészítésünk Luxemburgban
A gyerekeket nem igazán érdekelte a dolog, csak a két kicsi nézte meg az apukájukat, hogyan készítik a kolbászt. Nálunk csak mi felnőttek esszük, meg Maxim ha levesbe vagy rakott krumpliba teszem a kolbászt.
Képek: Első kolbászkészítésünk Luxemburgban
2019. április 28., vasárnap
2019. április 13., szombat
Emili lábtörése
Március 30-án szombaton délben begipszelték Emili lábát, bő 3 hétre. Én annyira kába voltam aznap, hogy elég sokára fogtam fel, mit is jelent ez neki és nekünk.
1 nappal előtte, péntek reggel - majdnem 10 óra volt, - hívnak a bölcsiből, hogy Emili nem akar lábra állni és rettenetesen sír, még nem látták ilyennek. Azt mondták, hogy meglökték ugyan, de nem esett el, és nem értik miért nem áll lábra, és inkább menjek be érte. Megvártam a következő vonatot, és 11 előtt már ott is voltam. Aztán csak beszéltem az igazgatónővel, és végül megírtuk a jegyzőkönyvet a biztosításhoz. Ekkor már nem sírt Emili és bicegve lépegetett. A gondozónő is jött, aki ott volt a gyerekekkel, és látta, amint az egyik fiú meglöki a másikat, aki magával rántotta Emilit, Emili pedig popóra tottyant. Ezt látták legalábbis. És ezért nem is értették, miért a lábát fájlalja Emili. Szombaton aztán nagy nehezen el tudta mondani, hogy végülis akit meglöktek, Ethant, a lábára ült, és így törhetett el a lába. Kívülről nem látszott semmi, szóval először is haza vittem, hogy az ügyeletre vigyünk magunkkal kulacsot, ennivalót. Emili közben annyira sírt, hogy ő nem akar orvoshoz, kórházba menni, és bizonygatta, hogy már nem is fáj a lába és tud járni, hogy teljesen elbizonytalanodtam. Aztán csak elmentünk az ügyeletre, ahol az elsődleges vizsgálóban mondták, hogy minimum két óra a várakozás. Elmentünk a büfébe, Emili lépcsőzött, járkált, jó kedve volt, és miután jó egy óra alatt semmit nem haladt a sor, úgy döntöttem, hogy haza megyünk. Ha úgy látjuk, majd visszajövünk másnap. Estig nem is volt semmi, nem volt neki bedagadva sem. A bölcsiben a vádliját fájlalta, nekem a térdhajlatát mutatta este. Éjszaka viszont nem aludt, állandóan felsírt, a lábfejénél jegeltük is a boka részt. Reggel nem akart járni, úgyhogy 9-kor vissza mentünk az ügyeletre. Jóval kevesebben voltak, de még így is 1-re értünk haza. A sebész mikor megvizsgálta, mondta, hogy törést, repedést ilyen korban nem mindig mutat ki a röntgen, de mivel nem normális, hogy ennyire biceg, mindenképp rögzíteni fogja a lábát, készüljek fel. A legnagyobb meglepetésemre, teljesen jól viselte a vizsgálatot, a röntgennél nagyon ügyes volt, még egy apró ajándékot is választhatott. Addig nem sírt, amíg meg nem jelent az ápoló, hogy begipszelje a lábát. Előtte még ügyesen kiválasztotta a gipsz mintáját, azt is figyelmesen hallgatta, hogy bizony eltört a lábszárcsontja a bokájánál. A felvételen az látszik, hogy az egyenes csont egyik oldala kidudorodik. Viszont mikor elkezdte az ápoló a másik nővérrel gipszelni a lábát, akkor már üvöltött Emili. Nem is nagyon láttam, hogy csinálják, mert annyira szorosan ölelt magához szegénykém. Az ő lábát is szorosan fogták, hogy jó pozícióban rögzítsék, de ez a 10 perc borzasztó volt. Nyilván fájt is neki. Két napig fájdalomcsillapítót kapott. Szerencsére nagyon kedvesek voltak a kórházban, mondták, hogy jól tettem, hogy visszajöttünk, senki nem rótta fel, miért nem vártam ki tegnap a sort.
Az elején rosszul aludt Emili, ráadásul egyre csúnyábban köhögött, és végül hétfőn nem csupán otthon maradtam vele, hanem elvittem a gyerekorvoshoz, mert már Norbinak se tetszett a hurutos köhögése. Szerencsére "csak" vírusos torokgyulladás, de estére be is lázasodott, és a lába meg a láz miatt iszonyatosan aludt, és sokszor mintha félre beszélt volna. Végül reggelre lement a láza, és kedden már sokkal jobb kedve is volt, a bölcsinek is szóltam, hogy kedd helyett valószínű, szerdán megy Emili. Taknyosan, gipsszel, de bátran ment be. Mindig valamelyik gondozónál volt, figyeltek rá, a múlt héten 3 napot ment így, és szerencsére minden rendben volt.
Sőt, pénteken délután a fiúkkal mentem érte, mert tojáskeresést szerveztek, sütivel, üdítővel várták a családokat, aztán valamikor 5 körül az udvaron megkerestük az elrejtett tojásokat. Maximot közben elvitte Norbi karatéra, de Robin maradni akart, ő rettenetesen élvezte a vadászatot. Szerencsére ezután kezdődött az iskolákban a tavaszi szünet, és anyósomék egész hétre jöttek, így Emilinek sem kellett bölcsibe mennie.
Addigra ugyan már egészen belejött a mászásba, popón csúszásba. Járni ugyanis nem járhat, gyakorlatilag tilos a törött lábára állni, viszont ilyen idős korban ezt lehetetlen megtiltani, így ha ő maga tesz néhány lépést, az nem gond, de nem kérhetjük meg, hogy jöjjön oda hozzánk, vagy menjen ki pisilni. Mindenhova kézben kell vinni vagy babakocsiba ültetni. Az első két nap után a bal karomban lett izomlázam, szinte begyulladt az izmom, aztán a jobban, hiába csak 12 kiló, a gipsze is elég nehéz. Mire leveszik a lábát, jó kis bicepszem, tricepszem lesz :) No meg addigra beáll a derekam is.
Az első héten nagyon látszott rajta este, hogy nem tudja levezetni az energiáját, így mindig volt egy nehezebb óra, de ezen a héten, hogy mindig foglalkozott vele valaki, meg egész jól hozzá szokott hogy mozgássérülten közlekedik, már szinte nincs is nagy cirkusz.
A gipszet víz sem érheti, nem fürödhet, a kórházban mosdószivacsos áttörlést javasoltak. Végül Margóval kitaláltuk, hogy beültetjük a kagylóba, így kilóg a lába, mikor meg kiemeljük, Emili felemeli a lábát az egyikőnk segítségével. Ez már így egész jó, de gipszes lába azért kezd szagosodni. Napközben csúszásgátló zoknival védjük a gipszet, illetve ha hideg van, akkor melegíti is a lábát. Az egyensúlyérzéke elég rossz lett így, remélem, nem sérül meg máshol.
Jó nagy szívás a begipszelt láb, akkor is ha ő egy nyugisabb gyerek, nem kívánom senkinek, ebben az életkorban ez kész szenvedés. Az is hihetetlen, hogy pont ő járt így, és nem a fiúk, akik sokkal veszélyesebbek voltak ebben a korban.
Íme a kis törött lábú hősünk:
1 nappal előtte, péntek reggel - majdnem 10 óra volt, - hívnak a bölcsiből, hogy Emili nem akar lábra állni és rettenetesen sír, még nem látták ilyennek. Azt mondták, hogy meglökték ugyan, de nem esett el, és nem értik miért nem áll lábra, és inkább menjek be érte. Megvártam a következő vonatot, és 11 előtt már ott is voltam. Aztán csak beszéltem az igazgatónővel, és végül megírtuk a jegyzőkönyvet a biztosításhoz. Ekkor már nem sírt Emili és bicegve lépegetett. A gondozónő is jött, aki ott volt a gyerekekkel, és látta, amint az egyik fiú meglöki a másikat, aki magával rántotta Emilit, Emili pedig popóra tottyant. Ezt látták legalábbis. És ezért nem is értették, miért a lábát fájlalja Emili. Szombaton aztán nagy nehezen el tudta mondani, hogy végülis akit meglöktek, Ethant, a lábára ült, és így törhetett el a lába. Kívülről nem látszott semmi, szóval először is haza vittem, hogy az ügyeletre vigyünk magunkkal kulacsot, ennivalót. Emili közben annyira sírt, hogy ő nem akar orvoshoz, kórházba menni, és bizonygatta, hogy már nem is fáj a lába és tud járni, hogy teljesen elbizonytalanodtam. Aztán csak elmentünk az ügyeletre, ahol az elsődleges vizsgálóban mondták, hogy minimum két óra a várakozás. Elmentünk a büfébe, Emili lépcsőzött, járkált, jó kedve volt, és miután jó egy óra alatt semmit nem haladt a sor, úgy döntöttem, hogy haza megyünk. Ha úgy látjuk, majd visszajövünk másnap. Estig nem is volt semmi, nem volt neki bedagadva sem. A bölcsiben a vádliját fájlalta, nekem a térdhajlatát mutatta este. Éjszaka viszont nem aludt, állandóan felsírt, a lábfejénél jegeltük is a boka részt. Reggel nem akart járni, úgyhogy 9-kor vissza mentünk az ügyeletre. Jóval kevesebben voltak, de még így is 1-re értünk haza. A sebész mikor megvizsgálta, mondta, hogy törést, repedést ilyen korban nem mindig mutat ki a röntgen, de mivel nem normális, hogy ennyire biceg, mindenképp rögzíteni fogja a lábát, készüljek fel. A legnagyobb meglepetésemre, teljesen jól viselte a vizsgálatot, a röntgennél nagyon ügyes volt, még egy apró ajándékot is választhatott. Addig nem sírt, amíg meg nem jelent az ápoló, hogy begipszelje a lábát. Előtte még ügyesen kiválasztotta a gipsz mintáját, azt is figyelmesen hallgatta, hogy bizony eltört a lábszárcsontja a bokájánál. A felvételen az látszik, hogy az egyenes csont egyik oldala kidudorodik. Viszont mikor elkezdte az ápoló a másik nővérrel gipszelni a lábát, akkor már üvöltött Emili. Nem is nagyon láttam, hogy csinálják, mert annyira szorosan ölelt magához szegénykém. Az ő lábát is szorosan fogták, hogy jó pozícióban rögzítsék, de ez a 10 perc borzasztó volt. Nyilván fájt is neki. Két napig fájdalomcsillapítót kapott. Szerencsére nagyon kedvesek voltak a kórházban, mondták, hogy jól tettem, hogy visszajöttünk, senki nem rótta fel, miért nem vártam ki tegnap a sort.
Az elején rosszul aludt Emili, ráadásul egyre csúnyábban köhögött, és végül hétfőn nem csupán otthon maradtam vele, hanem elvittem a gyerekorvoshoz, mert már Norbinak se tetszett a hurutos köhögése. Szerencsére "csak" vírusos torokgyulladás, de estére be is lázasodott, és a lába meg a láz miatt iszonyatosan aludt, és sokszor mintha félre beszélt volna. Végül reggelre lement a láza, és kedden már sokkal jobb kedve is volt, a bölcsinek is szóltam, hogy kedd helyett valószínű, szerdán megy Emili. Taknyosan, gipsszel, de bátran ment be. Mindig valamelyik gondozónál volt, figyeltek rá, a múlt héten 3 napot ment így, és szerencsére minden rendben volt.
Sőt, pénteken délután a fiúkkal mentem érte, mert tojáskeresést szerveztek, sütivel, üdítővel várták a családokat, aztán valamikor 5 körül az udvaron megkerestük az elrejtett tojásokat. Maximot közben elvitte Norbi karatéra, de Robin maradni akart, ő rettenetesen élvezte a vadászatot. Szerencsére ezután kezdődött az iskolákban a tavaszi szünet, és anyósomék egész hétre jöttek, így Emilinek sem kellett bölcsibe mennie.
Addigra ugyan már egészen belejött a mászásba, popón csúszásba. Járni ugyanis nem járhat, gyakorlatilag tilos a törött lábára állni, viszont ilyen idős korban ezt lehetetlen megtiltani, így ha ő maga tesz néhány lépést, az nem gond, de nem kérhetjük meg, hogy jöjjön oda hozzánk, vagy menjen ki pisilni. Mindenhova kézben kell vinni vagy babakocsiba ültetni. Az első két nap után a bal karomban lett izomlázam, szinte begyulladt az izmom, aztán a jobban, hiába csak 12 kiló, a gipsze is elég nehéz. Mire leveszik a lábát, jó kis bicepszem, tricepszem lesz :) No meg addigra beáll a derekam is.
Az első héten nagyon látszott rajta este, hogy nem tudja levezetni az energiáját, így mindig volt egy nehezebb óra, de ezen a héten, hogy mindig foglalkozott vele valaki, meg egész jól hozzá szokott hogy mozgássérülten közlekedik, már szinte nincs is nagy cirkusz.
A gipszet víz sem érheti, nem fürödhet, a kórházban mosdószivacsos áttörlést javasoltak. Végül Margóval kitaláltuk, hogy beültetjük a kagylóba, így kilóg a lába, mikor meg kiemeljük, Emili felemeli a lábát az egyikőnk segítségével. Ez már így egész jó, de gipszes lába azért kezd szagosodni. Napközben csúszásgátló zoknival védjük a gipszet, illetve ha hideg van, akkor melegíti is a lábát. Az egyensúlyérzéke elég rossz lett így, remélem, nem sérül meg máshol.
Jó nagy szívás a begipszelt láb, akkor is ha ő egy nyugisabb gyerek, nem kívánom senkinek, ebben az életkorban ez kész szenvedés. Az is hihetetlen, hogy pont ő járt így, és nem a fiúk, akik sokkal veszélyesebbek voltak ebben a korban.
Íme a kis törött lábú hősünk:
2019. április 7., vasárnap
Rózsaszín és miért korszak
Emili igazi lány. Eljött a rózsaszín korszak, pedig mi nem erőltettük. Egyszer az Aldiban meglátott egy borzasztó anyagból készült Barbies ruhát, tüllszoknyával. Még szerencse, hogy utolsó darabként pár euróra le volt értékelve. Ezt a ruhát nem lehetett róla levenni csak este fürdéskor. Ebbe ment bölcsibe, ebben játszott itthon. A szoknyája már tiszta lyukas volt, de őt az sem zavarta. Aztán vettem neki egy igényesebb anyagból készült Elzás ruhát, ami Aylin barátnőjének is volt, na aztán ezt akarta állandóan hordani, bár ez nem rózsaszín. Néha kék kanalat választ a tejbegrízhez, meg kék tálat, de sokszor a rózsaszín tálból volt csak hajlandó enni.
Nagyon tanulékony, sokszor megdícsér engem, ha szépen felöltözök: „Csini” – mondja.
Vagy „Szép a nyaklánc, új?” Figyelmes is, néha kérdezi tőlem, hogy fáj-e még a sebem, vagy hogy „Meggyógyult apa bibije?”
Ilyeneket is mond:
- Aylinnak is van egy nagy Obinja (=Robinja, vagyis Aylinnak is van egy nagy fiútesója)
- A nagylánynak nagy cipője van – mondja
- Kinek Emili? – kérdezem.
- Hát nekem – vágja rá.
- Nézd anya, én már milyen nagy vagyok – mondja nyújtózkodva, aztán a következő pillanatban azt játsza, hogy ő kisbaba, aki nem tud beszélni, járni. Amúgy jól imitálja.
- Én anyám – és senki másé gondolja magában, de azért el szoktuk sorolni, hogy kinek vagyok még az anyukája.
Még februárban voltunk orvosi vizsgálaton, és hiába Robinnal kezdte az orvos a vizsgálatot, Emili végigsírta az egészet. Pedig oltást sem kapott. Egyszer mondta is, hogy „Én nem megyek orvosnénihez. Gonosz”
Bölcsi után, főleg hétfőn és szerdán, mikor negyed 6-kor megyek érte, könnyen kiborul otthon. Bármin és bárkin. Még a macskán is, ha épp bent van. Elkezd ütögetni, jobb esetben a cicát: „Tora zavar” – mondja, akkor is ha a macska a ház másik felében van, és nem is látja. Máskor meg kiakad, hogy a macska ki akar menni, mert ő még épp meg akarta simogatni.
Reggel készülünk indulni.
- Anya te hol alszol?
- Sehol Emili, dolgozni megyek.
- De ott hol alszol?
- A munkahelyen nem lehet aludni, ott dolgozni kell, még játszani sem tudunk.
- Ah, igen? – kérdezi csodálkozva.
Öltözünk, és mondom neki:
- Emili, lehet, hogy ez a harisnya is kicsi már neked.
- Nem anya, ez még nagy. Ez még nem a Liza babáé. (Amit kinő, azt egy dobozban gyűjtjük, hogy majd oda adjuk Lizának.)
- Otthon 2 lány van.
- Ki? – nézek rá kíváncsian.
- Hát én, és te anya.
Természetesen heteken át végtelenített párbeszédeket folytattunk, mert minden válaszunkra a miért kérdéssel reagált. Egyszer Maximot is lefárasztotta, aki tanácstalanul kérdezte, hogy ő is volt-e ilyen. Bizony, ő is mindent tudni akar(t).
Egyik délután mikor hoztam el Emilit a bölcsiből, egy kislány állt a bölcsi udvarán a kerítésnél és nézett felénk. Emilivel beszállunk az autóba a fiúkhoz:
- Ez Aylin - kiabálja Robin.
- Nem, ez nem Aylin, ki ez Emili? - kérdezem.
- Flore (flór).
- Ő a barátod ? - kérdi Robin.
- Aylin a barátom - válaszolja Emili.
- Jó, de Flore is a barátod?
- Nekem Aylin a barátom, és Flore is a barátom.
- És Ivana? - érdeklődöm tovább.
- Ivana nem a barátom. Ő megy a kukatelepre - feleli Emili, majd mindnyájan (a gyerekek és én), őt is beleértve majd' megszakadunk a nevetéstől az autóban.
Az igekötős igék tagadását még gyakorolnia kell. Az igék helyesek, csak épp nem választja el őket az igekötőjüktől, és így olyan viccesen hangzik, mikor azt mondja:
nem belefér, én nem leesek.
2019. március 17., vasárnap
Tél végi élmények
Kicsit
összefolynak a hetek, hónapok, főleg, hogy Norbi is újra elkezdett dolgozni egy
helyi cégnél, pikk-pakk elszalad a hét. Azt hiszem, januárban vittem el Emilit
fodrászhoz, mert hiába volt néhány hosszú tincse, olyan vékonyka haja volt,
kezdett össze-vissza állni, és én nem mertem neki állni. Nagyon ügyesen tűrte,
elég rövidre vágták neki, de muszáj volt az összes baba haját levágni. Így
tavaszra, kezd neki megint hosszabb és picit sűrűbb lenni a haja. A fufruját már
vágnom kellett, mert csatot10 percnél tovább nem tűr a hajában, hiába
csillogós vagy rószaszín. A hajgumit sem bírja sokáig, meg húzza is a haját
neki szerintem. Kíváncsi vagyok, mikorra lesz szép hosszú haja, talán ovi
végére? Robin egyik barátnőjének is az ovi vége fele kezdett nőni a haja, és
most olyan szép hullámos frizurája van.
Voltunk február elején lampionozni, de most csatlakoztunk Robin barátaihoz, és egy nagy csapat gyerek szülőkkel indult a hidegben énekelni és édességet kéregetni. Vicces volt, de akihez becsengettek, az nem feltétlen örült a nagy tömegnek. A gyerekekkel mi még becsengettünk a szomszédokhoz, nekik is szépen elénekelték a dalukat, megmutatták a saját készítésű lampionjaikat. Egy nagy szatyor édességet szedtek össze, szerencsére 1-2 nap után már nem akartak állandóan cukrot enni.
A másik dolog,
amiről írni akartam, az egy február eleji mozis
élmény. Tőlünk kb 10 percre autóval, egy kis faluban, mozit nyitottak. 3D-s
filmeket is játszanak, általában szerdától vasárnapig, jegyeket lehet előre is
venni. Az ottani polgármesteri hivatal működteti egy nagy mozis céggel közösen. Mi az Így neveld a sárkányod
3-at néztük meg, előre megvette nekünk a jegyet Norbi, és én mentem a fiúkkal,
mert németül néztük. Robin keveset értett belőle, de mi Maximmal szinte
mindent.
Hangulatos egy
ilyen kisebb, helyi moziba menni, olcsóbb is, közelebb is van, és nemrég
olvastam, hogy minden várakozást felül múlt a mozi, nagyon sok teltházas
előadásuk van, óriási az érdeklődés.
A mozi kívülről: https://kinoler.lu/contact
Amíg mi moziztunk, Emili az apukájával vonatozott egyet.
2019. március 16., szombat
Robin 7 éves
Vasárnapra esett Robin 7. szülinapja., március 3. Sokáig ment a huzavona, hogy kit hívjon meg, kit inkább ne, végül maradtak a barátai akik mindenképp meg akart hívni: Borys a suliból, Milán és Vince. Mivel Orsiékkal január óta nem sikerült találkoznunk (betegség, karneváli szünet), végül az egész család jött. A fiúk fociztak, íjaztak, játszottak a Nintendo Switch-csel. Minden gyerek rajzolt magának az üvegpoharára, amit természetesen haza vitt.
A nagy Pokémon-láz miatt, Robin tőlünk kártyákat kért, végül Borystol albumot kapott, Milánéktól pedig a Switch-hez egy játékot, aminek rettenetesen örült.
A tőlünk kapott ajándékok nem volt meglepetés, ezért gondoltam, a torta díszítésével meglepem. Nagyon tetszett neki, ételfestékkel készített, ostyára nyomott Pokémon díszek voltak.
Narancstortát kért, brownie piskótával, de elég töményre sikeredett a brownie. Mindenkinek jutott bőven belőle, és Robinnak ízlett is. A díszítést meg megették.
Az összes kép itt
Kedden vitt muffint az iskolába, hétfő este sütöttük, a tetejére ők is kaptak fondantot pokémon-dísszel.
2019. március 10., vasárnap
Maxim újabb övvizsgája
Gyorsan telnek a napok, mindig rengeteg a tennivalónk, végre
itt a tavasz, jöhet a kerti munka.
Februárban végre levették Maxim fogszabályzóját, nagyon
szépen beállt a foga, de egy picit mozdult neki azóta. A kontrollon azt mondta
a fogorvos, hogy ez normális. Az állkapocs-szabályozást folytatjuk, most a
hátsó fogaira alul és felül kapott egy betétet, ami miatt másképp zár az
állkapcsa. Emiatt még mindig járnunk kell a fogorvoshoz.
Robinnak végre elkezdett nőni a két kis metsző foga felül,
olyan lyukacsos a szája, egyébként is hajlamos hadarni, motyogni, így meg még
nehezebben lehet érteni, amit mond.
Maximnak volt egy övvizsgája februárban, ő volt az egyik
legügyesebb, és végül két szintet ugrott egyszerre, fehér öv-1 fekete csíkot sárga öv-1 fekete csík követi. Szerencsére elkezdett olvasni, egész sokat
olvas németül. Viszont kiderült, hogy franciául majdnem olyan jól beszél, mint
németül, ugyanis nem szereti a németet. És tényleg jól megy neki a francia, az
első hetek nehézségei után szívesebben tanulja a francia szavakat, mint a
németet.
Egész sokat tévéznek németül Robinnal, és így Robinnak jól
megy a német hallás utáni értés. Robinnal kitartóan tornázunk, nagyjából
júliusra be kell hogy fejezzük. Továbbra is azt látom, hogy a
mozgáskordinációja, egyensúlyérzéke rengeteget javult, de a figyelme,
szétszórtsága már sokkal kevesebbet fejlődött. Ő a tipikus “soha nem nő be a
feje lágya” eset J
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)