2019. március 10., vasárnap

Maxim újabb övvizsgája

Gyorsan telnek a napok, mindig rengeteg a tennivalónk, végre itt a tavasz, jöhet a kerti munka.

Februárban végre levették Maxim fogszabályzóját, nagyon szépen beállt a foga, de egy picit mozdult neki azóta. A kontrollon azt mondta a fogorvos, hogy ez normális. Az állkapocs-szabályozást folytatjuk, most a hátsó fogaira alul és felül kapott egy betétet, ami miatt másképp zár az állkapcsa. Emiatt még mindig járnunk kell a fogorvoshoz.

Robinnak végre elkezdett nőni a két kis metsző foga felül, olyan lyukacsos a szája, egyébként is hajlamos hadarni, motyogni, így meg még nehezebben lehet érteni, amit mond.

Maximnak volt egy övvizsgája februárban, ő volt az egyik legügyesebb, és végül két szintet ugrott egyszerre, fehér öv-1 fekete csíkot sárga öv-1 fekete csík követi. Szerencsére elkezdett olvasni, egész sokat olvas németül. Viszont kiderült, hogy franciául majdnem olyan jól beszél, mint németül, ugyanis nem szereti a németet. És tényleg jól megy neki a francia, az első hetek nehézségei után szívesebben tanulja a francia szavakat, mint a németet.
Egész sokat tévéznek németül Robinnal, és így Robinnak jól megy a német hallás utáni értés. Robinnal kitartóan tornázunk, nagyjából júliusra be kell hogy fejezzük. Továbbra is azt látom, hogy a mozgáskordinációja, egyensúlyérzéke rengeteget javult, de a figyelme, szétszórtsága már sokkal kevesebbet fejlődött. Ő a tipikus “soha nem nő be a feje lágya” eset J


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése