Eperlekvár - harmadik főzés

Maximmal imádtuk az eperlekvárunkat, de már két éve nincs belőle. Orsival megbeszéltük, hogy az idén megpróbáljuk, hogy megint egy nagyobb adagot főzzünk. Elég nehezen indult itt a szezon, pár meleg nap után mindig esett és hűvös volt. De aztán csak megnyitott az eperföld Németországban, és nekivágtunk június 9-én szombaton. 

Hát, elsőre úgy gondoltuk, ebből nem lesz semmi: a hatalmas szemű eprek vagy zöldek voltak vagy teljesen megrágták a csigák. Úgy voltunk vele, hogy szedünk félig éretteket, esetleg kis szépséghibás szemeket, és meglátjuk milyen lesz, legfeljebb több cukrot teszünk hozzá. Nos, a gyerekek nem sokat segítettek, de azért csak sikerült megint összehozni egy nagyobb adagot: 15 kg gyümölcsből, kisebb zökkenőkkel ugyan, de megfőztük a lekvárt. 1 kg gyümölcshöz 15 dkg cukrot tettünk és a végén egy kis agar-agart. Utólag megállapítottuk, hogy még tovább is főzhettük volna a sűrűség miatt, de így is este 9 után értünk haza Capellenbe, úgy hogy reggel 9-kor indultunk. Szóval hosszú volt a nap. 

Az egyik zökkenő az volt, hogy feltettem Orsiéknál az első adagot, van egy óriási lábasom, és maxi gázon ott hagytam, hogy gyorsabban felforrjon. Ott ültünk tőle pár méterre és mostuk, válogattuk a többi epret, de sajnos annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy későn kaptunk észbe, vagyis Orsi ugrott fel, hogy mi van az eperrel. A nagyját megmentettük, de hirtelen nem tudtok megtisztítani a lábast, úgy leégett. A maradék kb 12 kg így mind ment a bográcsba. Arra amúgy is szükségünk lett volna, de azért kicsit rosszul érintett és azért sok időnket elvette. Már lassan késznek nyilvánítottuk a bográcsot, mikor elkezdett esni az eső. Amúgy nagyon meleg volt és nem jósoltak csapadékot. Végül csak néhány percig csapott az eső, de aztán úgy döntöttünk, hogy elég lesz a főzésből, besűrítjük és kész. Pucolás közben azt vettük észre, hogy a félig megért eprek szép pirosak lettek, zamatosak. Az egész zöldeket meghagytuk enni, és azok másnapra teljesen beértek. A gyerekek lekváros kenyeret vacsoráztak, csak úgy tömték. Aztán Maxim két hétig minden este kiegészítette a vacsoráját eperlekváros kenyérrel. Dicsérte a lekvárt, öröm volt nézni, ahogy eszi. Tényleg finom, eper ízű és nem édes, csak amennyire az eper volt.