Tenerifén

A karneváli szünetben napsütéses helyre utaztunk Orsiékkal. Február 16-23-ig a hotel Jardin Tropicalban laktunk félpanzióval; nagyon szép, igényes hotel, hatalmas szobával, terasszal a Costa Adejen, közvetlen a tengerpartnál. Nem egyetlen épületből állt, hanem több részből, szintekkel, emiatt lépcsőznünk kellett, ami Norbinak kevésbé tetszett. Tény, hogy a kicsikre nagyon figyelni kellett emiatt, de nem volt vészes, és az összes tengerparti szálloda ilyen, vagyis inkább egy-egy hodály özön emelettel. A szállodának volt egy sziklaterasza hosszú tengervizes medencével, étteremmel, amit egy sétány választott el a másik részéről. A szobánkból láttuk a sétányt és a tengert is. Most már tudom, hogy Teneriffének nincs természetes homokos strandja, sziklás alapból a part, a homokot úgy hozták ide.

A gyerekek jól bírták a repülő utat, 4 óra oda, bő 5 óra vissza, mert volt egy plusz megálló Gran Canarián. Az egyetlen negatívum az evés volt, mindent egyszerre hoznak ki, segítsek Robinnak, hogy tudjon enni, közben figyeljem Maximot is, ne borítson magára semmit, és magamra is, szóval ez egy nagy zsonglőrködés (a stewardessek sajnos magasról tesznek rá, hogy esetleg előbb a gyerekeknek adjanak, és majd később a szülőnek).

Az első két nap meleg volt, aztán a meleg mellé megérkezett a szél is. Az utolsó teljes napunk hűvös volt, én fáztam a tengerparton, mert csak egy vékony felső volt nálam. De fürödtünk az óceánban, a hotel fűtött medencéjében is. A gyerekek imádtak a tengerparton homokozni. Robin állandóan meztelen szaladgált, kényelmesebb volt úgy, mint a hideg fürdőnadrágban.

Felfedeztük a szálloda fitneszteraszát, mikor nem voltak órák és csak mi pihentünk ott

A reggeli és a vacsora finom, bőséges, rengeteg halat ettünk, kivéve Maximot és Robint. Robin egyébként minden este színes tésztát evett tejszínes szósszal és parmezánnal. Néha evett egy kis krumplit, na és fagyit fagyival. Aztán felfedezték a cukrokat és a nyalókákat, de legalább le lehetett váltani a fagyit, mert egy kicsit mindenki taknyos lett, Maxim köhögött is. Orsival először azt hittük, hogy előjött az allergiánk, de aztán én is kezdtem zöldet fújni, szóval, ki tudja, lehet, hogy vírus és allergia volt együtt. Vince egy napra teljesen kidőlt, pont mikor a vulkánhoz mentünk kirándulni, de szerencsére másnapra sokkal jobban lett.

A a harmadik napon befizettünk egy három órás hajóútra, ebéddel együtt, és ahol delfineket ígértek. Nagyon sok delfint láttunk, a hajóhoz közel, sőt még néhány kisebb bálnát is. Maximot féltettem, hogy rosszul lesz, ezért vettem neki gyógyszert, és egy kicsit nyomott volt az elején, de utána nem volt semmi baja, ellenben velem: teljesen tengeribeteg voltam, a fürdőzés kicsit jót tett, de délutánig rá sem bírtam nézni a kajára. Norbi is rosszul lett, de miután "elbúcsúzott" a kiadós reggelitől, már jól volt. Robin elaludt a hajón, aztán meg sírt, hogy ő is akar fürödni. Az erős szél miatt hűvös volt, és én alig vártam, hogy kikössünk. Egy darabig, biztos nem megyek hajókázni.

Két napra autót béreltünk, egyik nap a vulkánhoz mentünk, másik nap pedig a Loro parkba. A Teide lenyűgöző (bővebb info itt), de akkora szél fogadott bennünket, hogy élvezhetetlenné tette a nézelődést, sétát, és még a felvonó sem ment a csúcsra a túl erős szél miatt. Mi nem elég, hogy otthon hagytuk a fényképezőt pont ezen a napon, de szegény Maxim ezt várta a legjobban, és nem volt jó formában. A kanyargós út miatt adtam neki hányinger elleni gyógyszert, és lehet, kicsit rosszul is volt, lehet, hogy a gyógyszer nyomta, de majd csak kora délután kezdett maga lenni - vagyis energikus, folyamatosan dumáló, dirigáló Maxim.

Előttünk volt még az egész délután, ezért úgy döntöttünk, hogy másfele autózunk vissza, és megnézzük a Masca-völgyet elfelejtett városkájával (angolul "hidden village").

Olyan keskeny, szerpentines út vezetett a városkáig, hogy buszok nem jártak, kivéve egy-egy kisebb méretűt, akinek az őrült sofőrje képes volt minden kanyart háromszorra, négyszerre bevenni. Egyszer teljesen megakadtunk egy ilyen miatt, mert nem bírta bevenni a kanyart, közben jöttek szemből. Szerencse, hogy két kisautót béreltünk, így felejthetetlen élmény volt az út, maga a városka pedig gyönyörű. Mikor oda értünk, szakadt az eső, fújt a szél, épp csak kiszálltunk, de Gáspár Norbi Milánnal lesétált a városkához, mondván, hogy eső ide vagy oda, ha már ide verekedtük magunkat, csak megnézik ezt a turistalátványosságot. Végül rábeszéltek mindenkit, hogy szálljunk ki az autóból, mert megéri. Lassan elállt az eső, ittunk egy forró teát, és sétáltunk egy kicsit. A városkából indul egy gyalogösvény - több órás túra - a szakadékon keresztül a tengerparthoz, amire azért nem vállalkoztunk.

Kilátás a városkára

Mire a szakadékhoz értünk, kisütött a nap

Szombaton a Loro parkba mentünk - részletesebben itt írnak a parkról -, autóval egy óra, szervezett busszal kettő lett volna. Óriási park, sokféle állattal és lélegzetelállító showkal. Zárásig maradtunk, az utolsó pillanatban vettük meg Robin hőn áhított bálnáját és Maxim elefánt-transzformerét. A bálna miatt Milán nagyon szomorú volt, mert ők már nem tudtak venni, én meg olyan rosszul éreztem magam, Robin még a vacsorára is hozta a bálnát, amit mi a feladott poggyászba tettünk, Milán viszont kapott egyet a reptéren, így Robint kellett győzködnünk, hogy a bálnája túl nagy, a bőröndben van, amit a luxemburgi reptéren tudunk majd kinyitni. (Ilyen apróságok előfordultak, de a két kicsi is csak néha veszekedett).

A Loro parkos nap végén a szálloda egyik nagyon elegáns éttermébe volt foglalásunk vacsorára. Nem voltunk biztosak benne, hogy a gyerekek végig fogják ülni, és hogy egyáltalán szépen, illedelmesen viselkednek az étteremben, de megállapítottuk, hogy maga az étterem hangulata nagyban befolyásolja, hogyan viselkednek. A büfévacsorán mindenki jön-megy, nagy a hangzavar, kész zsibvásár. Ez az egyszeri vacsoránk pedig egy csendes étteremben volt, halk zene szólt, mindenki "nyugodtan" ücsörgött az asztalánál. Persze az sem volt rossz választás utólag, hogy egy fárasztó napot zártunk egy 5 fogásos vacsorával, és azért a végére már megengedtük a gyerekeknek, hogy mesét nézzenek. De így egy isteni finom menüsort tudtunk végig enni és élvezni.

Muszáj megemlítenem, hogy Robinnak az utazás előtt elkészültek a füldugói. December óta problémás az egyik füle, felülfertőződött, eldugult az egyik tubus, majd gombás lett a füle, aztán még mindig maradt neki benne valami, végül engedélyezte a doki a füldugó elkészítését és használatát. Mintát vettek a füléről egy hallókészülékes boltban, és reméltük, hogy sikerült mindent úgy időzíteni, hogy nyaralásra vigyük a füldugót, és hogy Robin is tudjon majd fürödni. Úgy örült az elkészült füldugóinak, mint egy karácsonyi ajándéknak. Egy napig ezt ismételte, hogy most már van füldugója. Lelkiismeretesen használta is, soha nem ellenkezett, hogy berakjuk, szót fogadott, ha mondtuk neki, hogy most még ne vegye ki, és még egy fejpántot is elviselt a fején, hogy biztos ne essenek ki a dugók. Egyik alkalommal készült pancsolni a tengerparton, Norbi adott rá karúszót, és mondta, hogy mehet. Erre ő ott állt, ránk nézett és mondta:

- A fülgugóm! (Néha olyan kis tudatos, lelkiismeretes tud lenni.)

Az utolsó teljes napunk délelőttjén felültünk a helyi kis-vonatra, ami nagyjából azon az útvonalon vitt végig, amit gyalog is bejártunk, aztán csatlakoztunk Orsiékhoz a tengerparton. Hatalmas gödröt ástak a fiúk, na jó, főleg Gáspár Norbi. Az én Norbim sárkányozott egy kicsit, kihasználta, hogy alig voltak a parton a borús időben. A nagy hancúrozás közepette pedig Maximnak végre kiesett a mozgó tejfoga alul, és két hét alatt szépen be is állt a helyére a már kint lévő maradandó foga.

Maxim sokat sétált Vincével kézen fogva. A nagyok sokat rajzoltak, és komoly eszmecseréket folytattak. (Már nem emlékszem pontosan, de az egyik témájuk a számok voltak, hogy mi a több a 60 vagy a 100.) Robin és Vince mint két kis csínytevő, játszottak, kergetőztek. Iszonyat aranyosak tudtak lenni, ha akartak.

A vacsora utáni kék nyalóka...

További képek itt.