Nyári szünet - A Balatonon

Július utolsó vasárnapján korán reggel Magyarországra indultunk. Még ebéd előtt elaludtak a gyerkőcök, és már azért kellett megállnunk, mert kezdtem zsibbadni. Este 7 körül érkeztőnk Sümegre, ahol egy vendégházban aludtunk, egész pontosan egy vikkendházban, kilátással a sümegi várra. Csak a házhoz vezető út volt szórt köves, és a Priusszal nem akartunk többször végig menni a terepjáróknak való úton, így korán lefeküdtünk aludni, hogy másnap Reziben töltsük a délelőttöt. Laliékkal ott találkoztunk, és onnan mentünk tovább Balatonfüredre. 

Sümegtől nem messze, Rezi nevű faluban nyílt az ország első dínóparkja, virtuális sétán meg lehet tekinteni a parkot itt. Kisebb gyerekeknek szuper időtöltés, a mieink fél nap alatt sem unták meg, persze nem a dínók nézése tart sokáig, hanem a mindenféle ugráló és gumivár. Van felnőtteknek is egy egész nagy kalandpálya, és a dínók tényleg mozognak, van amelyik hangot is ad ki, de a belépő iszonyatosan drága, főleg otthoni viszonylatban. Van egy kis szuveníros rész is, ott viszont meglepően barátságosak az árak, akárcsak a park személyzete. Kicsit aggódtunk az idő miatt, mert egész hétre záporokat ígért, és elég borúsan indult a nap, és ugyan nem lett kánikula délutánra, tökéletes időt fogtunk ki. Maxim nagyon sokáig tanulmányozta a dínókat, Robin teljesen oda volt a markolókért, majd mindketten kidühöngték magukat a gumivárakban.

 

 

 Egy finom ebéd után indultunk Füredre, ahol még aznap késő délután strandoltunk egy kicsit. A 3 éjszakát egy nagyon szép és modern üdőlőben töltöttük, a Fürjes Villában, Laliék az utca másik végén találtak szállást. Mindkét strandot kipróbáltuk, ami gyalog néhány percre volt tőlünk, és bár sokszor beborult, végül számunkra teljesen optimális időt fogtunk ki: senki nem égett meg, nem kellett állandóan krémezni a gyerekeket, és nem is volt nagy tömeg napközben.

 

 Kedden délelőtt Edina keresztapukájával  elhajóztunk Tihanyig és vissza, igazi jachton. Maxim és én kevésbé élveztük, szédelegtünk kicsit, és mire rávettem volna magam, hogy ússzak egy kört, eleredt az eső. Kb negyed órát esett, és bár sokat dörgött aznap, a partot elkerülte a vihar. Annyira jól éreztek magukat a gyerekek a strandon, hogy végül Robinnak kimaradt az alvása, és este az étteremben, mire kihozták a vacsorát, ő az első falatok után az ölemben ülve hátra dőlt és elaludt. Norbi haza cipelte, ráadtam a pizsamát, valamit morgott, aztán aludt tovább. Másnap pedig, még mindig az előző napi kimerültsége miatt, csodák-csodájára elaludt a strandon egy órára. Még szerencse, mert így nem kellett vele elmennem a szállásra, és pont mikor felébredt, megérkeztek Melindáék is a strandra. Kis idő után egész megbarátkoztak a fiúk, Robint könnyű volt levenni a lábáról, Sanyiék hoztak néhány matchboxot ajándékba. Csúszdáztak a gyerekek, vízipisztolyoztak és vattacukrot falatoztak - mondanom sem kell, Robin imádta. Ő nagyon hamar szóba elegyedett a fiúkkal, a szokásos babanyelvét használva; Sanyi egyszer meg is jegyezte: "Nem zavar, hogy nem értem amit mondasz?". Robint nem zavarta, mert csak mondta a magáét tovább.
Muszáj leírnom, hogy Lóránt félelmetesen jól úszik, búvárkodik a vízben, iszonyatosan jó vízérzéke van. Remélem, jövőre is sikerül Melindáékkal találkoznunk!

Aznap este nem hűlt le a levegő, elővigyázatosságból a gyerekek esőkabátját magunkkal vittük. Miután megrendeltük a kaját, elmentem velük a játszótérre, de nem sokáig maradtunk, mert óriási szél támadt, fújta a homokot, az étterem kiürítette a teraszát és mindenkit betereltek. Akkora vihar jött, és annyi eső esett, hogy mire befejeztük a vacsorát, még mindig állt a víz az utcákon, és még mindig esett. Sebaj, Maxim és Robin felvette az esőkabátot, Robinról levettem a bőrszandált, magamról a bőrpapucsom, és a gyerekekkel a kezünkben haza indultunk a szakadó esőben. Az étterem portásától pedig kaptunk két szemeteszsákból rögtönzött esőkabátot, így gyakorlatilag szárazan értünk a szállásra. 

Másnap reggel a hűvös idő miatt úgy döntöttünk, hogy strandolás helyett megnézzük a nemrég nyílt akváriumot: Bodorka. Egyrészt itt is nagyon drága a belépő, Robint végig kellett cipelnem a sétányon, közben kisütött a nap, meleg lett, másrészt olyan magasan voltak az akváriumok, hogy ott is a kezemben kellett cipelnem. A látogatók fele gyerek, miért nem tudták alacsonyabbra helyezni az akváriumokat, vagy éppen mélyebbeket berakni? Mire végeztünk, már megbántam, hogy nem fürdőzni mentünk, aztán étterem keresése közben elaludt mindkét gyerek az autóban, így elindultunk inkább Békéscsabára - nagy bánatomra, mert én szerettem volna egyet úszni a Balatonban. 

Igazán jó helyen álltunk meg Kecsekmétnél, a Csalanosi csardában. Hangulatos, szép kert, játszótérrel, finom ételekkel, mellesleg bőséges adagok barátságos áron. Mire kihozták a kaját, észre vettem, hogy Robin derékig kakás. Ő viszont sehol máshol nem volt hajlandó pelenkát cserélni, csak a mászóka tetején (famászóka, kisházzal a tetején). A másik emlékezetes dolog pedig az, hogy a számlával együtt három dobókockát is hoztak, mert aki három hatost gurít, az az étterem vendége. Nekünk kellett állni a számlát, viszont a gyerekek eközben felfedezték, hogy a játszótérnél egy fahintaágy is van, amit Robin meglökött, és a követekző pillanatban már Norbi nem látta Robint. Eltalálta a fejét, jeget kellett kérnünk, óriási puklija lett pont ott ahol két hete a motorrol leesve ütötte meg a fejét. Még úgy ahogy szerencse, hogy nem tört be a feje, és a jég is sokat segített.

 

Képek feltöltve a Dínoparkról, Balatonról.