2013. január 22., kedd

Maxim mászik

Igen, nem elírtam, Maxim sokat mászik, mert Robin is mászik, néha így játszik vele, néha pedig csak utánozza. Nagyon sokszor elveszi tőle a játékot, ahogy már írtam, van, hogy ad neki valamit, van, hogy nem. Robin kezdi magát nem hagyni, valamelyik nap azt hallom, hogy Maxim sikongat, Robin meg ágaskodik fel rá, mert a magasba tartott lufival ő is szeretne játszani. Természetesen Robint is érdekli, mivel játszik Maxim, nagyon sokszor figyeli, mit és hogyan csinál. Jól elfoglalják egymást, Maxim sokszor beszél hozzá, és ha mi kérdezzük, hogy mit mondott, szól, hogy "Neeem, Lobinnak mondom". Robin sokkal kevesebbet unatkozik a testvérének köszönhetően, na meg az sem utolsó, hogy nagyon hamar elkezdett mászni.
Mióta Robin kenyérhéjat kap, azóta Maxim is eszi, és a vajaskenyérrel ugyanez a helyzet. Ha Robinnak teszek sálat a nyakába, neki is kell tenni. Elővettem Maxim régi csőrös kulacsát, hátha Robin akar majd inni belőle, na ő legalább ivott néhány alkalommal, de előtte néhány napig Maxim ivott belőle. Most meg egyikőjük sem, vettem is egy-egy hagyományos kulacsot nekik. Velem már sokszor nyűgüs Robin, ha itt vannak a fúk, sokkal jobban eljátszadozik.
Robin imádja tolni a széket, naná, hogy Maxim is. Ilyenkor figyelnünk kell, mert többnyire sírás a vége a nagy versenynek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése