Lanzarote

 

Szeptemberben ismét úgy döntöttünk, hogy a karneváli szünetet meleg helyen töltjük. A Kanári-szigetek közül ezúttal Lanzarotet választottuk (Gran Canaria sokkal drágább lett volna, és nem találtunk tengerparti hotelt). Február 7-14-ig nyaraltunk. Így utólag azt mondjuk, hogy még az a 20-21 fok a széllel együtt is kellemes volt, de ha felhős időnk volt, akkor bizony a szél miatt nem élveztük a strandolást. Ezért is kirándultunk 3 napot, amit utólag nem is bánok, de akkor nagyon elfáradtunk a második autózós napunkon.

Ezúttal csak négyesben utaztunk, mert Orsiéknál januárban megszületett Dávid. A gyerekek nagyon jól elvoltak, kivéve a két autós napon, Maxim kitalálta, hogy minden amit megnézünk, béna, unalmas. Persze az oviban lelkesen mesélte, hogy barlangokban és vulkáni területen jártunk, de ott sikerült Robint is nyávogós hangulatba ejtenie.

A szállás szuper volt (Hotel Riu Paraiso), kétszobás apartmanban laktunk, a komplexum közepén bungallókban voltak a családi szobák. Maga a hotel óriási területen helyezkedett el, két külön medence részlege volt, összesen 5 vagy 6 medencével, ebből majdnem mind fűtött volt, de szerintem 28 foknál nem volt több, és hát a szeles időben így nem tűnt valami melegnek a víz.

A személyzet kedves volt, az étteremben a pincérek sokat viccelődtek a gyerekekkel, pedig pörögniük kellett. A tömeg ellenére nem kellett sorban állnunk és mindig találtunk valami különlegesebbet is. Az szintén tetszett, hogy csak át kellett menni az úton és hatalmas partszakasz várt minket. Nyilván nyáron ezt jobban kihasználtuk volna, ha minden nap mentünk volna a partra, de hát ott még erősebb volt a szél.

A szállodától ingyen busszal mentünk el a közeli állatkertbe, ami élményfürdővel van összekötve, de a fiúk annyira fáztak, hogy a nagy csúszdát már ki sem akarták próbálni. Az állatkertet nagyon élvezték, bár nekem úgy tűnt, végig rohanták az egészet, és utána minden nap elmondták, hogy ők oda akarnak vissza menni. A park neve Rancho Texas. Az egész mexikói hangulatú, állatshow-kal színesítik a programot. A sólyomosba belekukkantottunk, a fókásat megnéztük, aztán véletlenül végig ültük a kötél és papagáj-showt is, ugyanis pont ebédeltünk, és mint kiderült, ott tartották e két utóbbi előadást.

Imádták a hüllőket, nem meglepő, itthon is szívesen nézik a természetfilmeket mindenféle csúszómászóról.

A nagy attrakció a komodói varánusz volt, ez Maxim egyik kedvence, ezt nagyon-nagyon várta, hogy lássa élőben. Üveggel voltak elkerítve, mert nyáluk mérgező. Az eggyel lejjebbi kép a szobor-varánusz.

 

A színvonalas fóka-show

Ahogy írtam, megnéztük a lasszó-bemutatót, és nagyon bátrak voltak a fiúk: először Robin vállalkozott - persze előtte már jó néhány gyerek kiment középre -, majd Maxim a kötélpörgetésre. Nagyon büszke voltam rájuk, főleg Maximra, hogy ki mert állni.

Még azt is kérték, hogy a papagájokkal lefényképezzék őket: Maxim a vállára kérte, Robin a kezébe a nagy madarakat.

 

Az igencsak hűsítő fürdőzés után indultunk vissza, persze a kijárat a shopon keresztül vezetett. Maxim végül homokkal kitömött gyíkot választott, Robin az első nap kinézett delfinjét kérte inkább, amit a szállodánk mellett vettünk meg neki.

Szerdára és csütörtökre autót béreltünk. Szerdán két barlangot és egy híres kilátót néztünk meg a sziget északkeleti részén. Na itt kezdődött az "ez olyan unalmas, én inkább az állatkertbe akarok menni" nyűglődés.

Először a Jameos del Agua barlangba mentünk, ez egy óriási üreg, amit gyönyörű sziklakert vesz körül. Bent a vulkánokról volt kiállítás, interaktív rész, na ez végképp nem érdekelte a gyerekeket, de a végén találtunk egy érdekes tükrös részt.

 

A medence hófehér volt, mégis a benne lévő víz gyönyörű türkisz. Robin fürödni akart, végül csak a kezével nézte meg, hogy jéghideg a víz.

A Los Verdes barlang teljesen más volt, ide csak csoportosan, vezetővel lehetett bemenni, és kb. 1,2 km-s sétát tettünk meg a néhol igen szűk látogatható szakaszon.

Szerencsére itt is volt egy igen izgalmas rész, aki meg fogja nézni ezt a barlangot, az ne olvassa tovább. A csoportvezető arra kért minket, maradjunk nagyon csendben, azt hittük, a visszhanggal fog játszani, mert egy óriási lyuk előtt álltunk meg. Aztán eldobott egy kavicsot, bele a lyukba, ami igazából egy sekély pocsolya volt, azt a a hatást keltve, hogy előttünk óriási lyuk tátong. Ez a trükk Maximot is lenyűgözte.

Tovább autóztunk a közeli 479 méter magas kilátóba -Mirador del Rio-, na itt már végképp nem bírtak magukkal a gyerekek, így amíg én teljesen körbe jártam, ők az uzsonna után inkább kint vártak rám.

Hiába szerettem volna a sziget művészének, César Manrique-nek megnézni a vulkáni kőzetekbe épített házát, Robin elaludt a kocsiban, és ezt már tuti nem bírták volna ki. A művész munkássága nagyban befolyásolta Lanzarote mai arculatát. A Jameos del Agua barlang és a kilátó is az ő nevéhez fűződik.

Másnap a sziget északnyugati részére autóztunk a Timanfaya Nemzeti Parkba. A vulkáni park területén busszal vittek körbe, egy nagy parkolóban hagyhattuk az autót.

 

Itt egy étterem is egyedi elkészítésű ételekkel várja a turistákat: egy hatalmas üreg tetején, rácson sütik az ételeket, ugyanis olyan forró levegő tör fel a föld mélyéből, hogy nincs szükségük sütőre, grillre. Én az étteremben konkrétan rosszul lettem, Norbi később rájött, hogy a kő is meleg volt, szóval mintha egy gőzkazánban lettünk volna.

A fiúkkal megnéztük kint, hogyan tör fel a gejzír, ezt persze úgy provokálták, de jól szemléltette, milyen forróság van a föld alatt.

Ezután megnéztük az El Golfot, ami egy félkör-alakú vulkáni kráter, óceán vízével feltöltve. Az algák miatt a víz zöld.

Innen elautóztunk a sziget legdélebbi csücskébe, ahol még érintetlen tengerpartokat találunk. Itt még nem építkeznek, próbálják megóvni a természetet. Több strand is van, mi a legfelkapottabbnál álltunk meg, de annyira fáradtak voltunk, és a parkolónál erős szél fújt, hogy nem volt már kedvünk lesétálni a szélvédettebb partra. Robin meg el is aludt az autóban, így rövidebb nézelődés után, vissza indultunk a hotelbe.

Maximnak egész elmúlt a náthája, Robin viszont taknyos volt, és mi is, Norbinak még gyógyszert is vettem, annyira nyomódott. Az utolsó két teljes napunkat pihenéssel töltöttük, egyik nap a parton béreltünk napozót szélvédett helyen, az utolsó nap pedig a szállodában medencéztünk, koktéloztunk.

 

 

 

Maximot a partra mosta egy óriási hullám, a hajából aznap nem bírtuk kimosni a homokot. Neki tetszett a dolog, mert kérte, hogy fotózzam le, pedig majd' megfagyott. Neki nem volt neopren ruhája, mert kinőtte, és Robin vette fel. 

 

 

 

 

Még ami eszembe jutott, hogy isteni finom volt a banán, helyi elvileg; kisebbek voltak, de annál zamatosabbak. Még Maxim is ette.

Itt olvashattok egy rövid leírás a sziget nevezetességeiről, ha még bírjátok :)
Az összes képet itt nézhetitek meg, videók folyamatban.