Adél Évi barátnőm két és fél éves kislánya. Nálunk töltötték a hétvégét. Maximot jöttek meglátogatni Lausanne-ból, mind a négyen, merthogy Évi május közepére várja kisfiukat.
Pénteken délelőtt amíg Maxim aludt, besétáltak a városba, aztán készült az ebéd, és Laci még elment futni, gyors körbefutotta a várost.
Adél nagyon hamar megbarátkozott Maximmal és velem, Norbihoz kellett neki egy nap, biztos azért mert már egy hete halogatja a borotválkozást :). Pénteken délután úgy volt, hogy ő is megy velük egy sportboltba, erre Adél: Szeki ne velünk jöjjön, a saját autójával jöjjön. De aztán este már Maximmal együtt kergették Adélt, és a szombat délelőtti rövid kirándulás előtt már azt mondta, hogy Szeki menjen velük. Belgiumba, egy közeli sörfőzdébe autóztunk el mindnyájan, de sajnos mire odaértünk, zártak, így a látogatás kimaradt, csak sört vettek a fiúk. Mi ezután visszajöttünk, Éviék meg tovább autóztak, megnézték Orvalt. Szombat délután pedig fondüztünk, majd a jó kis "lightos" ebéd után elmentünk sétálni a parkba. Maxim el is aludt a babakocsiban, Adél meg mindent kipróbált a játszótéren.
Egész jól megvolt Maxim, bár kevesebbet "beszélgetett" mint szokott - szerintem annyira lekötötte a figyelmét a sok hang, az új arcok -, a forgás-tudományát sem mutatta be, és este nyűgösebb volt a szokásosnál, de legalább jól aludt. Ma délelőtt indultak vissza, mert havazik, csakúgy mint csütörtökön és így azért hosszabb az utazás.
Jól éreztük magunkat, nagyon hamar eltelt ez a pár nap. Norbi csinált pár képet, de azok lettek a jók, amin sört meg a fondühöz terített asztalt fotózta, de azon maga a fondü nincs is rajta. Remélem, Éviéknek lett néhány jó fényképe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése