Maxim lassan egy éve szobatiszta. Nappal legalábbis. Kisebb balesetek azért előfordulnak, ha nem figyel oda, nem hagyja abba a játékot, hogy időben odaérjen a vécéhez. A bölcsiben azt hiszem, hogy még mindig adnak rá pelenkát alváskor, ami sokszor száraz marad, többször próbálták anélkül, de előbb-utóbb vizesen ébredt. Éjszaka viszont továbbra is szigorúan pelenkában alszik Maxim. Nemrég előfordult, hogy három egymást követő reggel száraz maradt a pelenka, de utána viszont volt benne. Sokszor nem is kevés. Egyik este rájött Maximra, hogy ő már nagy, és igenis fel fog kelni éjszaka és felébreszti az apját is, ha ki kell mennie vécére, és addig könyörgött, hogy adtunk neki egy esélyt. Persze, hogy nem ébredt fel, és tiszta víz volt az àgy, a pizsamája. Innentől kezdve nem kérte újból a pelenka nélküli alvást.
Egyszer azt olvastam a Kismamablogon, hogy az éjszakai bepisilésért egy hormon a felelős, ami kb. 6 éves korig jelenik meg valamikor a szervezetben.
Sajnos nem írtam fel a mondásait, pedig akad bőven. Néha olyan történeteket tud kitalálni, hogy csak lesünk, ezt honnan szedte. Nem nagyon akarja megérteni a családi viszonyokat, mikor próbáltam neki elmagyarázni, hogy én apának a felesége vagyok, az volt a válasza, hogy ha felnő, akkor neki én leszek a felesége, Robinnak pedig apa.
Egyik reggel mérgesen ébredt, nem akart öltözni, aztán ezt motyogta:
- Majd cinálok valamit a tavasszal, hogy történjen vele.
Most, hogy várjuk a tavaszt és a nyarat, egyre gyakrabban kérdezgeti, hogy mikor fog esni a hó?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése