Nézegettem, hogyan is legyen az adventi kalendárium. Nagyobb tasakokat szerettem volna, mint amit eddig használtunk Maximmal, hogy nagyobb dolog is beleférjen. Ráadásul pont ugyanolyan télapó alakú fiókegyüttest ami nekünk van, már nem lehet kapni, így végül sokféle ötlet ötvözésével ez lett az idei kalendárium: színes papírból készítettem a zacskókat, kétszer 24-et, amit két sorban csipeszekkel rögzítettünk egy madzagra. Maximnak találtam a neten dínólexikont, így minden nap egy vagy két dinoszaurusz leírását kapta. Raktunk bele pici dínókat, lufikat, matricát, színezőt, saját készítésű karácsonyfadíszt, valamint kindertojást, kisautót, kulcstartót (ez utóbbikat köszönjük Mamának és Tatának). Maxim minden reggel úgy kelt, hogy nézzük meg mit tettem a tasakba, számoltuk őket, hány nap van még karácsonyig. Robin is nagyon lelkes volt, a végére kész szertartás lett a zacskó bontása: leültek a szőnyegre egymás mellé, és úgy néztek bele a tasakba. Mindig csak a másnapi tasakot töltöttem meg este, ha meg elfelejtettem, akkor aznap reggel :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése