2014. március 11., kedd

Maxim első moziélménye

Maxim - és most már Robin is - szereti a Minuscule néven futó animációs sorozatot, amiben rovarok élik mindennapi életüket, miközben mindig történik velük valami vicces vagy nem mindennapi dolog. A sorozat után elkészült a film is, magyarul Csodabogarak - Az elveszett hangyák földje néven fut. Mivel nem beszélnek benne, gondoltuk, első mozis élménynek jó lenne. Itt ugyanis német vagy francia szinkronnal játszák a rajzfilmeket, és egyelőre nem értené meg teljesen Maxim, főleg, hogy magyarul nézi a meséket. Orsival megbeszéltük, hogy együtt visszük el a fiúkat, végül Andi is csatlakozott Lillával. Maxim nagyon várta már, és nagyon örült, hogy óriási kivetítőn láthatjuk a bogarakat.
Nos, a film jó, szórakoztató a felnőtteknek is, viszont a 3 gyerek egymás mellett ülve egymást szórakoztatta, főleg Maxim és Lilla. Be nem állt a szájuk, Lilla majd' átesett az előttünk lévő sorba, Maximra többször kellett szólnom, hogy suttogjon. Szerencsére rajtunk kívül még két család nézte a filmet, és a mögöttünk lévő gyerekek is sokat kommentáltak. Tetszett Maximnak is a film, főleg a vége, ahol rakétákkal tüzelték el a gonosz vöröshangyákat, másnap reggel egész sokat mesélt belőle az apjának, és ismétlést kért. Majd ha megjelenik dvd-n...
A Minuscule-nek van némi magyar vonatkozása is, mert a sorozat rendezője és a film társrendezője Thomas Szabo.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése