Kiskertészek

Nagyon büszkék vagyunk Maximra, mert egész nap kertészkedett - április utolsó szombatján -, ő ültette el az összes paradicsompalántát. Még engem is "befogott", mondván, hogy én még nem is voltam kint aznap és mindenkinek dolgoznia kell.

Luxemburgi állatkert

Már voltunk a "Csodálatos parkban", Bettembourgban többször, nagyszülőkkel is, de tavaly nem jutottunk el, és gondoltuk, a négynapos hétvégébe belefér még egy nap kiruccanás (csütörtökön voltunk a dínóknál, két napot otthon töltöttünk, vasárnap pedig ide jöttünk). Nem tudjuk mi baja volt Robinnak, de ebédig végig cipeltem, és csak én vihettem, és nem volt mindegy, hogyan. Norbi mondta, hogy menjünk haza, de végül a fajátszótéren megtetszett neki a repülő, és itt kezdett feloldódni. Nekem úgy tűnt, hogy megijedt az állatoktól, nem erre számított, a nem igazi dínók után itt láthatóan minden élt és mozgott. A halaknál, majmoknál azt hajtotta, hogy nem jó, a pingvineket nézte, de utána megint cipelhettem. A kis jaguárféle vadmacskát is nagy élvezettel nézte, de aztán megint nyűgösködött.

Ebéd után vissza mentünk az erdei játszótérre, itt Maxim kiélhette pókemberes játékait, aztán együtt mászkáltak a repülőnél.

Persze nem akartak haza indulni a fiúk, mindenhol leragadtak. Viszont Maxim hajlandó volt kivételesen fényképezkedni :)

Lehet, ha többen megyünk, Robin kevésbé lett volna nyűgös, nekem viszont izomlázam lett, hiába még nincs 12 kiló (11,8 kg), egy órán át kézben vinni, megterhelő.

Dínómúzeumban

Május elsején "visszamentünk a nagyonrégmúltba. Átautóztunk Németországba, a Gondwana interaktív múzeumba. Orsiékkal ott találkoztunk. Nem tudom megmondani, hogy Maxim vagy Robin élvezte jobban, nagyon tetszett nekik az egész, Robin szó szerint leragadt egyes helyeken, ettől a ronda, nagy krokodiltól nem lehetett elrángatni. Sok állat mozgott, vagy hirtelen mozdult, amitől persze megijedtünk, majd a gyerekek ezt lesték.

Nagyon sok állat és dínó sötét környezetben volt, így a legtöbb fotó nem sikerült. Egyébként 3-4 órát minimum kell számolni, és akkor még gyakorlatilag semmilyen tudományosabb részt nem olvastunk el. Persze az egész inkább a látványra, élményre ment, de jól megcsinálták. Volt két 3D-s mozi, mi egyet kihagytunk, az egyik barlangban "színházi előadást" nézhettünk meg, és volt egy hajószimulátor, aminek az ablakát egy vakutól feldühödött cápa be akarta törni - ez is 3D-s szemüvegben. Nagyon élethűre sikeredett, mert Maxim félt is emiatt, majd két napig azt játszottuk, hogy nekem azt kellett hinnem, igazi cápa akarta betörni az üveget egy igazi hajón, ő pedig nagy bölcsen felvilágosít, hogy ez nem igazi, de jól megcsinálták, mintha tényleg ott úszna a cápa.

A bejárati csarnokban egy óriási csontváz fogadott, itt ebédeltünk, majd egy időgéppel visszarepültünk az őskorba, ahonnan visszasétáltunk a jelenbe.

A mamutoknál

A lenti képen a két kis kópé; vártuk a cápatámadásos műsort, ami után kidühönghették magukat a gyerekek a játszóházban. Na, itt aztán egy kis idő után a mi pókemberünk  mindenhova felmászott, lecsúszott a nagy csúszdákon, és persze a vakmerő öccse is rájött, hogy a nagyobbak játszótere sokkal izgalmasabb. A kicsiknek szánt részen összeszólalkozott egy másik kisfiúval. Robin szépen játszott, és nem örült, hogy kisfiú oda áll mellé és ő is azzal akar játszani - ketten is játszhattak volna ott. Robin nagy lendülettel elkezdett kiabálni a fiúval, aki hozzá mert érni, erre Robin behúzott neki - szó szerint, én legalábbis ennyit láttam. Nem mondom, hogy Robin nem hibás, de mivel a másik gyerek anyja nem reklamált túlságosan, gondolom, látta, hogy fia idegíti az enyémet, mert mi anyukák végül nem szóltunk egymáshoz, én próbáltam Robinnal elmagyarázni, hogy nem szabad megütni a másikat. Azért nehezen fogtam vissza a nevetést, ahogy láttam, hogy Robin behúz a másiknak. Egyébként ilyen még nem fordult elő, megvédi magát, de nem bánt senkit sem - bátyját kivéve, de ebbe most nem megyek bele- , a bölcsiben sem üt meg senkit.

Nagyon elfáradtak a gyerkőcök, persze Robin nem akart haza indulni, ilyenkor mindent kitalál, össze-vissza rohangál és mindenért hisztizik. Aztán két perc alatt elaludt az autóban. Jól aludt éjszaka, de lehet, hogy később azért okozott neki furcsa álmokat a dínóélmény. Az biztos, hogy minden sárkány, szörny, cápaszerű szörny dinó neki. Maxim este lefekvéskor azt mondta, hogy ő soha többet nem akar múzeumba menni, mert nagyon ijesztő volt és fél. Kicsit beszélgettünk az élményekről, dínókról, cápákról és a mostanról, ahol mi élünk, és még néhány napig újra játszottunk bizonyos helyzeteket, de szerencsére jól aludt már akkor éjszaka is, és most már mehetünk múzeumba is.

Húsvéti tojáskeresés

Maxim már tavaly is élvezte a tojáskeresést. Húsvét hétfőn délután Orsiékhoz készültünk, így vasárnap tartottuk itthon a tojásvadászatot. Nagyon tetszett Maximnak, mikor már mindet megtalálta, ő még akkor is folytatta a keresést. Aztán délután bent kellett vele játszani, hogy vagy ő vagy én vagyunk a húsvéti nyuszi és az előtte kiválaszott tárgyakat elrejtjük a másik elől, akinek meg kell találnia mindet. Igen, Maxim továbbra is nagyon szereti újra játszani az élményeit, és nemcsak a jókat. Sokszor játszunk ovisat is, már várom, hogy Robinnal is tudjon ilyeneket játszani, bár ha majd Robin jól fog beszélni, biztos hogy nem fogja mindig azt csinálni amit Maxim akar, mivel már most is sokszor ellent mond neki.

Mire hétfő délután Orsiékhoz értünk, esett az eső, de pont volt egy kis szünet, Orsival elraktuk a halom csokitojást; Maxim és Milán, mint akiknek nagy gyakorlata van, elég gyorsan megtalálták őket. Robin néha-néha bekapcsolodótt, de a két kicsinek végül a csokitojások megevése jelentette az igazi örömöt. Valószínű, a tojások nagy részét meg is ették volna már akkor...
A húsvéti oviszünet 2. hetén Maxim napközibe járt. Tetszett neki, hogy egész nap tulajdonképpen azt csinálhatták amikhez kedvük van. Már amennyire értesültünk a programokról, elégedettek voltunk, mert első nap aludtak ebéd után egy kicsit, kedden délután egy közeli farmra buszoztak el, szerdán tiszta homok lett mindene, csütörtökön egy igazi Pókemberért mentem a napközibe, pénteken pedig utoljára volt egész nap "maison relais". Szóval tényleg foglalkoztak a gyerekekkel, még tízórait sem kellett vinni, de egy dolgot azért kifogásoltunk: úgy látszik, hogy a szervezet aki felelős a napköziért, él-hal a vándorlásért, vagyis hogy ne egyetlen épületben töltsék a kicsik a napot. Reggel ugyanis az igazi napközi épületébe kellett vinni Maximot, majd a kicsik, vagyis az ovisok átmentek valamikor fél 10 fele a mameri napközi épületébe, ami az ovi iskolaidőben (és ami szintén a napközi a mameri gyerekeknek). Majd valamikor 4 után vissza mentek a rendes napközi épületébe. Ez szerdára derült ki a számunkra, és persze Norbi még így sem tudta követni. :)

Íme, a csütörtöki arcfestés eredménye: egy nagyon büszke Spiderman, aki végre hagyta magát lefotózni, és még saját magát is rengetegszer megörökítette: