Kórház - egy éve és 1 évesen

Múlt hetet Maxim náthásan kezdte, hétfőn köhögött egy kicsit, viszont szépen evett, játszott. Kedden délelőtt telefonáltak a bölcsiből, hogy Maxim nincs jól, sír és belázasodott. Délben érte mentem, és délutánra kaptam időpontot a helyi gyerekorvoshoz, a miénk nem rendelt akkor. Nagyon rosszul aludt ebéd után, sirdogált, láttam, hogy valami nincs rendben, de azt nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy baj van. A gyerekorvos elmagyarázta, miért lélegzik hasból Maxim, mondta, hogy még jó hogy nem aludt, mert ha igazán elaludna, akkor nem lélegezne tovább. Bronchitisz, valószínű vírus okozta, ami elzárta a hörgőit, és a kis beteg állapota ilyenkor óráról órára romlik. Háromszor inhaláltatta Maximot, de nem lett jobban, így beküldött minket a sürgősségire. Azt hiszem, akkor borultam ki, már én is rosszul voltam attól hogy Maxim szenved, de a kórház szó tényleg megijesztett. Két percet ha vártunk a gyerekosztályon, már jött is egy Dr Csernus-kinézetű ápoló. Megvizsgálta Maximot, monitorra tette és vártuk az orvost. Mivel nem tudták, hogy romlik-e vagy javul az állapota, így maradtunk éjszakára. Közben a láza is emelkedett, nem is evett, még szerencse, hogy a bölcsiben ebédelt. Kaptunk egy jó nagy szobát, Maxim lábára ragacsot tettek, hogy folyamatosan monitorozzák a szívverését és légzését. Oxigént is kapott, két kis csövön keresztül az orrába, egész éjszaka. Elég rosszul bírta a folyamatos vizsgálatokat, meg az aéroszol-maszkot, és este 9-kor már sehogy nem bírtam megnyugtatni, nagyon üvöltött, így a 4 óránkénti aéroszolt hamarabb kapta meg. Szegénykém nagyon szaporán vette a levegőt, túl gyorsan, mivel nem kapott rendesen. Sajnos nem aludt jól, a kiságyában egy fél órát töltött, csak velem akart maradni. Az én ágyam meg olyan keskeny volt, hogy egy embernek sem túl kényelmes, hát még kettőnek. Nem is tudom, ki aludt rosszabbul, Maxim, akit vagy a betegsége vagy a nővér ébresztett fel, vagy én, akit Maxim, a nővérek és az egész kórház-dolog nem hagyott nyugodni.
Reggel 7-kor már felébredt, biztos a megszokás miatt, de szerencsére jókedvű volt egész nap. Nem is akartam hinni a szememnek, hogy ilyen drámai javulás lesz néhány óra alatt.
A reggeli vizsgálat előtt a nővérek kiengedtek a játszószobába, sajnos az orvosok már nem, a vírusfertőzés miatt. Az egész napos szobafogság volt a legnehezebb szerdán, ha kinyílt az ajtó, Maxim egyből ki akart menni. Ennek ellenére nagyon ügyes volt (én meg kreatív vele együtt), a szoba és a velünk lévő dolgok adta minden lehetőségét kihasználtunk, csütörtökre már csak az asztal alatti rész maradt, de délig ezt is kipipáltuk. Tanítgattam, hogyan másszon le a fotelről, ágyról. Egész ügyes, de néha össze-vissza tolat, és pont a fal felé, vagy ha szólunk, hogy háttal jöjjön le, elkezd megfordulni, de az ágy szélén. Még fejlesztjük egy kicsit a dolgot.
A csütörtöki hazamenetel feltétele 24 óra oxigénmaszk nélkül, illetve, hogy ne legyen láza. Szerdán már egész jól aludt, és a kiságyban, igaz, a szívverése lelassult és ezért megdöntötték az ágyát, meg párnát is tettek alá, szinte ülve aludt. Csütörtök hajnalban az éjszakás nővér már Boldog szülinapot kívánt Maximnak,a reggeli tálcáján pedig ott várakozott egy Micimackó, a kórház ajándéka. (Más is Micimackóra gondolt, anyukám micimacis e-képeslapot küldött az unokájánk, anyósom micimacis bodyt.)
Délelőtt megvizsgálta a gyakornok orvos, majd később a főorvos is, és bár nem volt tiszta a tüdeje, de azért nyugodt szívvel engedtek haza.
Furcsának tűnhet, hogy betegen fényképeszkedtünk, eszembe sem jutott volna, ha nem lett volna ezerszer jobban Maxim, na meg persze az új mobilom is közre játszott.

 Zsinórokkal is élvezet a pakolászás

A pelenkázón a neszeszerem kiürítése is jó szórakozásnak bizonyult.

Végre fürödhettünk is.

Micimackóval...

...és az új kiskocsival. Amit most már tologat itthon.

Búcsúkép: a 647-es teknős-szoba.