Még most sem értem, de ennyit aludt Robin egyben az éjszaka. 10 órától reggel 5-ig. Igaz, 11 körül nyöszörgött, de megsimogattam a hátát, fel sem kellett vennem, aludt tovább. Én 4 körül ébredtem, néztem az órát, és nem akartam hinni a szememnek. Ebből látszik, hogy ha semmi baja, akkor alszik ő. Előtte éjszaka ugyanis éjféltől óránként kelt, sírt, csak ringatva nyugodott meg egy idő után, aztán adtam neki egy fájdalomcsillapítót hajnalban, mert már nem bírtam tovább. De napközben sem aludt jól, bezzeg éjszaka!
Bárcsak mindig ilyen jó éjszakánk lenne! Norbi szerint a répa miatt aludt jól Robin.
A gyerekorvosunk ugyanis azt mondta, hogy megváltoztak a hozzátáplálás ajánlásai, és pont a későbbi allergia elkerülése végett már 4 hónapos kortól kezdjük el. Kaptunk is egy tervet, egy hétig emésztgettem, kérdeztem mástól is, néztem a neten is persze. Két tábor van: az egyik, aki továbbra is 6 hónapos kizárólagos szoptatást javasol, a másik meg az újabb kutatásokra hivatkozva a hamarabbi kezdésre voksol.
Végül aztán abban maradtunk Norbival, hogy ha Robin eszi, akkor kóstolás szinten kap répát, krumplit, ha meg nem akar enni, akkor pihentetjük a dolgot. Legnagyobb meglepetésemre kóstolgatta a répát. Rögzítettem is, majd feltesszük a videókhoz. Ízlelgette és határozottan eszegette. Így folytatjuk az evést kóstolgatás szintjén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése