2012. augusztus 3., péntek

Robin 5 hónapos

Már a hatodik hónapba lépett Robin. Jó súlyban van, egyre nehezebb cipelni, pedig ha nyűgös, akkor sokat szeret kézben nézelődni. Ha lerakjuk a hátára, szinte egyből hasra fordul, most már nagyon szépen könyököl, sokáig eljátszogat így. Ha viszont megunja, és vissza fordítjuk, akkor is újból hasra fordul, és reklamál, hogy nem jó neki. Már fordult vissza egyszer éjszaka, és ha a keze alatta marad, akkor volt már hogy visszagördült az oldalára. Nagyon emeli a popóját, és szinte a csípőjéig kinyomja magát, jó erőben van, szépen erősödik a háta. Szerintem a hason alvás miatt. Amikor azonban éjszaka fáj a foga, akkor nem szeret hason aludni, akkor érzi jól magát, ha ringatás közben lóg a feje. A második foga is jön, szerintem hamarosan ki is bújik. Azt hittem, hogy majd ez is zavarja az eszegetésben, de akkor is megeszi a pár falatját, amikor nyűgösebb. Cukkinit adtam neki, azt is megette, de aztán úgy jött ki, hogy céklával folytattuk a sort. Nagyi megsütötte neki, és azt is ette. Lassan kezdjük a gyümölcsöket.
Már egész jól viseli Maxim visítását, hangos berregését, de még mindig van egy-két hangutánzó, aminél elsírja magát, ha Maxim közvetlen mellette hangoskodik. Egyértelműen rajong érte, nagyon jó program, hogy nézi, főleg ha egész nap velem van, akkor délután a nagy testvér a legjobb elfoglaltsága. Maximnak sokszor az kell, ami Robinnál van, de néha már magától ad neki helyette valami mást. Maxim is valamilyen szinten ragaszkodik hozzá, mindig mellé kell tenni, amikor eszünk, vagy mióta mondjuk, hogy megyünk Békéscsabára, sorolja, hogy megyünk mi is és Robin is.
Nagyon mozgékony, eleven, mindent megnéz, meg akar fogni, és nagyon erősen szorít, kiabál, hogy figyeljünk rá, és ő is kevesebbet alszik az átlagnál: általában egy hosszabbat és több rövidebbet nappal, kb.3-4 órát, éjszaka pedig általában kétszer eszik és 10, max. 11 órányit alszik. A rekord 14órás fentlét alatt mindösszesen 2 órát aludt.
Biztos sok mindent kihagytam, ami még nagyon jellemzi, hogy állandóan mosolyog, vigyorog, most még az idegenekre is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése