Maxim rendületlenül imádja a dínókat. Egyszer azt mondta, hogy már nem tetszik a neve, miért nem Dinoszaurusznak hívják. Mikor mondtam, hogy nincs ilyen név, akkor közölte, Kalóz lesz. A Krokodilnál már feladtam, ez a téma azóta nem került elő. Viszont sokáig nyüstölt két dinoszauruszokról és korszakokról szóló könyvvel, amik németül vannak meg, most ezekkel leállt, de a dínós játékaival nem. Ez jobb esetben konkrétan a meglévő dínókat jelenti, azokkal játszik, esetleg Robinnal kergetőznek, a többi esetben vagy ő a dínó és engem – esetleg az általam megszemélyesített bábukat – üldöz, vagy nekem kell lennem a mérges dínónak és őt illetve őket üldözöm. Ha Robin nem alszik, akkor időnként ő is bekapcsolódik a játékba, már jól tudja utánozni Maxim dínómorgását.
Ezt csak tetézi, hogy Norbi talált egy dinoszauruszokról szóló sorozatot gyerekeknek, mese formájában mutat be nagyon sok dínófajtát, néha egy kis tanmesével megspékelve. Aranyos a sorozat, de ez a 3. hét hogy minden nap legalább 2 részt megnéz. Már azt is mondta, hogy ő tudós szeretne lenni, paleontológus, és hogy majd apa is tanul vele, hogy ő is az legyen. Ha pedig apa már nem lesz az, akkor majd leszek én paleontológus.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése