Maxim az első néhány hétben nagyon elfáradt délutánra, tiszta feszült volt, türelmetlen. Úgy látszik, kellett neki egy kis idő, hogy megeméssze az újdonságokat: új épület és terem, új óvónéni és az, hogy a csoport fele lecserélődött. Ő most nagycsoportosnak számít, ő a legidősebb a csoportban, ahol ismét két Maxim van, a másik a fiatalabb, ezért az idén ő a nagy Maxim; ez biztos tetszik neki, bár nekem kellett rákérdeznem, nem magától mondta, hogy őt szokták nagyMaximnak hívni. A nagyokhoz is érkezett új gyerek, és a szavaiból kivéve hárman-négyen sülve főve együtt vannak. Van köztük olyan, aki nem beszél olyan jól luxemburgiul, így Maximra ragad nem is kevés francia. Néha egész mondatokra kérdez rá, hogy pontosan mit is jelent.
A napköziben azt szereti, mikor kétszer van ovi, mert ő olyankor felmehet az iskolásokhoz ebédelni. Néha a hosszú délutánon is felmennek a nagyobbakkal csocsózni. Nemsokára találkozom az ovónénivel, aki értékeli majd Maxim első trimeszterét. Maxim azt mondta, hogy jobban szereti Nathalie ovónénit, mert ő nem beszél olyan hangosan mint Sylvie ovónéni.
Bár ő mehetne busszal reggelente, és pénteken jöhetne busszal haza, de a kiscsoportosok nem buszozhatnak még, így mindkettőjüket hozzuk-visszük. Szeptembertől majd buszoznak.
A napköziben az egyik terem benti játszótérnek van kialakítva, egy fakomplexumra mászhatnak fel a gyerekek, többféle hinta, kötélalagút és egyéb dolgok tarkítják, viszont felügyelet nélkül ez kvázi dühöngő, és Maximot érte is baleset. Megcsúszott a lába a bordásfalon, beakadt miközben ő meg leesett. Elég durván bedagadt a lábfeje, sántított is. Mikor érte mentem, mondták ugyan, hogy leesett, de szerintük nem vészes, és Maximtól később megtudtam, hogy még a zokniját sem vették le. Egy hétig sántított, két hét kellett neki, hogy ne bicegjen. Ha azonnal jegelik, akkor szerintem nem dagadt volna fel neki. A fekete nadálytő krém viszont ismét nagyon hamar lehúzta a gyulladást.
(Nem sokkal ezután történt egy komolyabb baleset, azóta szerencsére kizárólag felügyelettel használhatják a termet, ha nincs ott gondozó, nem mehetnek be.)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése