Hószörny

A szomszéd utcából a lányoknak is tetszett a hókupac

Végre behavazott, elég szépen. Én annyira nem rajongtam érte, de látva a fiúk örömét, én is velük együtt lelkendeztem. Robinék erdő helyett sétálni mentek a hóban, másnap pedig átmentek a nagycsoportosokkal szánkózni Mamerbe. Mindenki vihette a saját szánkóját, ők az óriási tányérjukat vitték, olyan popsisífélét. 

Előtte hétvégén átmentünk Andiékhoz Junglinsterbe, végül egy elég meredek dombot találtunk, ahol szintén a fent említett popsisível csúsztak a gyerekek. Egyszer egy hóviharszerű jégeső kapott el minket, már épp vissza akartunk indulni, de aztán kisütött a nap, akkor tovább szánkóztak a gyerekek, viszont mikor egy újabb hófúvás ért oda hozzánk, visszaindultunk Andiékhoz. Rettentően csípte az arcunkat, ahogy a havat fújta nekünk a szél.

 

Andiéknál olyan jól eljátszottak a gyerekek, és még nagy felfordulást sem hagytak maguk után, Andris meg addig töltögette újra és újra Norbi söröspoharát, hogy végül 9 után indultunk haza. Én annyira fáradt voltam, hogy hiába a szemem láttára öntötte szét az újabb sört Andris, egyszerűen nem vettem észre. Andi jegyezte meg, aztán persze ezen is jót nevettünk. 

Sajnos mostanra elolvadt a hó, egy kis hókupac maradt a hatalmas hószörnyből, amin illetve amivel sokat játszottak Maximék: megmászták, alagutat és lyukakat vájtak bele különböző kerti szerszámokkal. Végre jégcsapokat is találtunk, Robin megállás nélkül ette a havat illetve a jégcsapokat. Nem zavarta a mínusz fok, rengetegszer rá kellett szólni, hogy most már hagyja abba, illetve, nehogy egyszerre olyan óriási darabokat egyen.

Hóembert is építettünk az első hétvégén, főleg Maxim akarta, de mire oda jutottunk, pont fagyott, alig tapadt, így ők megelégedtek egy hókupaccal, amit szintén hószörnynek kereszteltek el.