Egy biofarmon

Szombaton Orsiékkal egy biofarmra látogattunk el. Biobörzével egybekötve nyílt napot tartottak a gazdaságban. Tavaly rendezték meg először, és most is egy istállóban tartották meg a bioruha- és fajáték-vásárt. Mire mi odaértünk a játékos részt kiürítették, a ruhák között nem találtunk semmit. Viszont Maximot nem lehetett elrángatni az állatoktól. Nyuszikat, tengerimalacokat lehetett "simogatni" ketrecben, teheneket kisbocikkal az istállóban. Maxim egyáltalán nem félt tőlük, mindegyiket meg kellett nézni, simogatni. Bár nagyon békések voltak a tehenek, nagyon kellett figyelnünk, nehogy fellökjék Maximot.

Képes lett volna eltölteni az egész délelőttöt, fel-alá rohangálva a tehenek között.
Voltak malacok kismalacokkal. Aztán elsétáltunk a legelőre a lovakhoz.

Furcsa módon, a rengeteg ember között Maxim teljesen önmagát adta, ahogy elindultunk, a két család, megint elkezdte a bújkálást, egyszer mikor az apja nem vette fel, hanem csak fogta a kezét, hogy jöjjön a saját lábán, még pityergett is. Aztán inkább fel-felvettem, mert annak nincs értelme, ha nem érzi jól magát. Bezzeg mikor meglátta a tratkorokat a pajtában, ahogy elengedtem a kezét, bekotort hozzájuk. Kénytelen voltam utána mászni, ez nem hiszem, hogy a nyílt naphoz tartozott. :)

Nézte a lovakat, az itatójukra talicskát mondott, szépen tanítgattuk, hogy az itató, abból isznak a lovak, meg büdös lószag van, ott a kakájuk stb. Aztán mellénk jött egy idegen család, több gyerekkel, és megint teljesen elanyátlanodott. Viszont a póninál nem érdekelte, hogy sokan vannak körülötte, mint ahogy az ebéd után az étteremben sem. Az a furcsa, hogy időnként zavarja, ha rá irányul mások figyelme, vagy ha idegenek vannak a közelében, időnként pedig egyáltalán nem érdekli, hogy mi és ki van körülötte, legyen az ismerős vagy idegen.
Pónin lehetett lovagoltatni a nagyobb gyerekeket. Norbi persze egyet megsimogatott Maximmal.

Aztán az úton egy kis patak mellett sétáltunk vissza az istállókhoz. Maximot nem lehetett elmozdítani a patak mellől. "Fff" - folyik a víz, mutatja Maxim a Milántól kölcsön kapott mellényben.

 

Egyedül az ebéd-kínálattal nem voltunk megelégedve, biovirsli ide vagy oda, nem bírtuk kivárni a sort, így a legközelebbi étterembe ültünk be.

A két kis pöttöm addigra már éhes is volt, fáradt is, de ezt igen jól palástolták, mert még az étteremben is folytatták a felfedezést, nyitogatták a fiókokat, kukucskáltak, mászkáltak.
Szerencsére szép, napos időt fogtunk ki, bár a délutáni alvása nyúlfarknyira sikeredett.

Óraátállítás

Minden éjszaka van egy köhögős fél óránk, Maxim ezt vasárnap hajnalban pont az óraátállításra időzítette. Tegnap éjszaka már kevesebbet köhécselt, nem is kellett bemennem hozzá, viszont minden ébredéskor is köhög. Ezt leszámítva elég jól viselte a bronchitiszt, láz és étvágytalanság nélkül.
Az óraátállítást viszont nem viseli olyan jól. Este fáradt volt és mégis sokára tudott csak elaludni, reggel pedig egyszerűen nem bírt felkelni, hagytuk egy kicsit szundizni még, de így is 8 órára sikerült felöltözni. Szerencse, hogy viszonylag rugalmas a munkaidőm.
Annyira nem örült, hogy ott hagyom a bölcsiben, de majd legalabb örül délután Norbinak.

Tavaszi nátha

Tegnap reggel nem bírtam felkelni. Maxim szinte egész éjszaka köhögött, alig aludtunk; akkor már tudtam, hogy mehetünk orvoshoz. Ez a harmadik hete, hogy hol előjön a náthája, hol a szeme csipás. Kedden az étvágya sem volt az igazi. Így otthon maradtam, és bár szerencsére szépen evett, láznak nyoma sincs, a gyerekorvos enyhe hörghurutot diagnosztizált. Ma és holnap Norbival marad otthon. Szerencsére - és éppen ezért nem is értem - gyönyörű idő van, hátha a sok napsütés is segít. A kedélye változatlanul jó, jön-megy, kint homokozik, feltartja az apját a terasz javításában :), és este 8-kor még fel-alá rohangált a házban, pedig alig aludt ebéd után, annyit köhögött, hogy egy idő után ez felébresztette.
Közben bővült a szerszámkészlete: a csavarozó és fűrész után most már fúrója is van.

Szieszta vendégségben

Szombaton egy barátunkhoz mentünk át Németországba. Maxim miatt délelőtt mentünk, és úgy beszéltük meg, hogy ebéd után megpróbálom lerakni majd ott Maximot. Emiatt nem kellett volna aggódnom, annál inkább Gábortól. Mikor felértek a lépcsőn - én már akkor fent voltam -, Maxim elkezdett sírni, ahogy meglátta Gábort. Ez az ebédig nem javult, nem akart egy helyiségben lenni vele, Melindával hamar megbarátkozott, a konyhában nagyon jól elnézelődött, elbabrált, de csak délután engedett fel egy kicsit Gáborral szemben. (Talán az ijeszthette meg, hogy szépen jöttek fel a lépcsőn, egyszer csak ott van előtte két idegen, az egyik magasabb mint az apukája, és persze ő hozzá beszélnek.) Viszont rengeteget evett a rakott krumpliból, és nem akart aludni. Aztán 2-kor csak kidőlt, és 4 után ébresztenem kellett. Uzsonnára rendhagyó módon és most először kapott egy Pingui szeletet, egyedül majszolta a konyhában, nem tágított, amíg be nem falta.

 

Mi kipróbáltuk az új Xboxszot, jópofa, hogy nem kell semmi extra dolog a kézben mint a Wii esetében. Maxim furcsán nézte, hogy mit össze bénázunk a nagy képernyő előtt, aztán a jatékok alatt készült fényképeken mindig mutogatta, hogy apa, anya.
Ismét bebizonyosodott, hogy hosszú útra nem lehet vele menni, ezt a jó félórás autózást is alig bírja ki. Viszont nagybevásárlás sem ideális vele, mert egy idő után mindent le akar szedni a polcokról, teszi bele a bevásárló kocsiba, rosszabb esetben nem is a miénkbe. A délutáni alvásával viszont nagyon elégedett vagyok, ez az első, hogy másnál így le tudtam tenni.