Egy biofarmon

Szombaton Orsiékkal egy biofarmra látogattunk el. Biobörzével egybekötve nyílt napot tartottak a gazdaságban. Tavaly rendezték meg először, és most is egy istállóban tartották meg a bioruha- és fajáték-vásárt. Mire mi odaértünk a játékos részt kiürítették, a ruhák között nem találtunk semmit. Viszont Maximot nem lehetett elrángatni az állatoktól. Nyuszikat, tengerimalacokat lehetett "simogatni" ketrecben, teheneket kisbocikkal az istállóban. Maxim egyáltalán nem félt tőlük, mindegyiket meg kellett nézni, simogatni. Bár nagyon békések voltak a tehenek, nagyon kellett figyelnünk, nehogy fellökjék Maximot.

Képes lett volna eltölteni az egész délelőttöt, fel-alá rohangálva a tehenek között.
Voltak malacok kismalacokkal. Aztán elsétáltunk a legelőre a lovakhoz.

Furcsa módon, a rengeteg ember között Maxim teljesen önmagát adta, ahogy elindultunk, a két család, megint elkezdte a bújkálást, egyszer mikor az apja nem vette fel, hanem csak fogta a kezét, hogy jöjjön a saját lábán, még pityergett is. Aztán inkább fel-felvettem, mert annak nincs értelme, ha nem érzi jól magát. Bezzeg mikor meglátta a tratkorokat a pajtában, ahogy elengedtem a kezét, bekotort hozzájuk. Kénytelen voltam utána mászni, ez nem hiszem, hogy a nyílt naphoz tartozott. :)

Nézte a lovakat, az itatójukra talicskát mondott, szépen tanítgattuk, hogy az itató, abból isznak a lovak, meg büdös lószag van, ott a kakájuk stb. Aztán mellénk jött egy idegen család, több gyerekkel, és megint teljesen elanyátlanodott. Viszont a póninál nem érdekelte, hogy sokan vannak körülötte, mint ahogy az ebéd után az étteremben sem. Az a furcsa, hogy időnként zavarja, ha rá irányul mások figyelme, vagy ha idegenek vannak a közelében, időnként pedig egyáltalán nem érdekli, hogy mi és ki van körülötte, legyen az ismerős vagy idegen.
Pónin lehetett lovagoltatni a nagyobb gyerekeket. Norbi persze egyet megsimogatott Maximmal.

Aztán az úton egy kis patak mellett sétáltunk vissza az istállókhoz. Maximot nem lehetett elmozdítani a patak mellől. "Fff" - folyik a víz, mutatja Maxim a Milántól kölcsön kapott mellényben.

 

Egyedül az ebéd-kínálattal nem voltunk megelégedve, biovirsli ide vagy oda, nem bírtuk kivárni a sort, így a legközelebbi étterembe ültünk be.

A két kis pöttöm addigra már éhes is volt, fáradt is, de ezt igen jól palástolták, mert még az étteremben is folytatták a felfedezést, nyitogatták a fiókokat, kukucskáltak, mászkáltak.
Szerencsére szép, napos időt fogtunk ki, bár a délutáni alvása nyúlfarknyira sikeredett.