Szitakötő egy téli reggelen

Ma reggeli közben mondom Maximnak, hogy nézzen ki, fehér, deres a fű. Amikor felöltözve mentünk a garázshoz, hallottam, azt motyogja, hogy eres fű, majd hozzá teszi, hogy ez nem deres (mondtam neki, hogy igen, deres a fű, olyan hideg lett reggelre), hanem havas, esett hó. Majd oda megy, leguggol és megfogja: ez szitakötő, aja, ez itt szitakötő. Lele, fogdd meg!  Alig akart beszállni az autóba.

Este el is tudtuk mesélni Apának, hogy mit látott Maxim reggel. :-)

Nyugodalmas és betegeskedős téli szünetünk

Nem írok újat azzal, hogy természetesen a karácsony hetében is Maximmal lebetegedtünk, bár ő ment bölcsibe és csak egy köhögős éjszakánk volt, de mire ő jobban lett, addigra én kezdtem megint köhögni, ami így terhesen még ezerszer kellemetlenebb. Pénteken már nem dolgoztam, és a karácsonyi készülődést nem akartam kihagyni, bár nem készült többfogásos ebéd és vacsora sem, és csupán bejglit sütöttem (életem elsőjét, jövőre nem hagyom ki a zsemlemorzsát sem a töltelékből, így talán nem reped ki :)), az itt szokásos fatörzstortát rendeltem (de egy biopékségtől).
Már feltettem a fényképeket, videókat az ajándékozásról. Miután sikerült meggyőznünk Maximot, hogy nem a zöld fényes illetve aranyszínű csomag az övé, bármennyire is vonzóak, hanem az óriászsák (amit én varrtam neki), és ami tele van az ő ajándékaival, izgatottan bontotta ki.  Nagyon örült a felfújható repülőjének, ami nem bírta sokáig, ereszt az egyik végén; az autószállító kicsomagolását rögzítettem. Három téli könyvet vettem neki, a barna könyvet a borítóján lévő mintáról felismerte, hogy Boribon. Azóta megnéztük a két diafilmet is (most már többet figyeli a mesét mint a vetítő működését). Szenteste még beszéltünk a nagyszülőkkel.

Továbbra is ködös, szürke időnk van, egy délelőtt volt napsütésünk, de pont akkor Maxim olyan kis nyűgös volt, alig evett, így nem mentünk ki. Hétfőn délután elsétáltunk a játszótérre, kb. egy órát voltunk kint, reggelre volt is mit kiszívni az orrából. Bevonatoztunk a városba, az egész kis kiruccanásunk 3 óra volt, ezalatt ebédeltünk is, és estére belázasodott Maxim; később muszáj volt lázcsillapítót adnunk neki, mert nagyon felszökött a láza. Ma jól van, hőemelkedése van, viszont étvágya alig, más tünete nincs, meglátjuk holnap, kell-e mennünk orvoshoz. Borzasztó, hogy nem tudunk kimenni a házból, mert egyből betegek leszünk. Az egyik újévi kívánságom, hogy legyen már vége ennek a trutyis időnek.
Most épp levetkőzött, hogy ő pocakban szaladgál, bár most javított ki, hogy meztelenül, pocakban. Aztán meg csodálkozunk, hogy beteg...

BOLDOG KARÁCSONYT!

Előkarácsony Lilláéknál

Múlt szombatra terveztük a mi kis baráti, gyerekes összejövetelünket a karácsony szellemében. Maxim szerdára betaknyosodott és köhögött, velem együtt, de szerencsére egy köhögős éjszaka után, és mindenféle alternatív (és kevésbé alternatív) gyógymódot bevetve egy nap után már sokkal jobban volt, csak az orrszívást nem hanyagolhattuk. Így mi szerencsére formában voltunk szombatra, nem úgy Milán. Szegénykém egy jó kis hörghurutot szedett össze, és bár jobban lett szombatra, a fertőzés miatt ő otthon maradt Orsival. Csak egy pillanatra ugrottak be az este végén, az ő Norbijukért. Így csak két gyerek, Lilla és Maxim hangzavarát kellett túlkiabálnunk néha, nem is tudom, mekkora zsivaly lett volna, ha hárman vannak. A két kicsi egyfolytában incselkedett egymással, provokálták egymást, ez sokszor veszekedésbe fordult. Lilla például direkt elvett valamit Maximtól és rohant vele, várva, hogy Maxim kergeti. Persze Maximot sem kellett félteni, néha csak úgy mondta, hogy Lilla, nem, pedig Lilla semmihez sem nyúlt a közelében. Természetesen mindig az kellett nekik, ami a másiknál volt, tényleg úgy tűnt, hogy teljesen elengedték magukat, próbálgatják, meddig mehetnek el, dirigálnak a másiknak. Norbi megjegyezte, hogy végre Maxim mondhatja a magáét és még meg is értik, mert a bölcsiben sokat beszél magyarul. Racletteztünk, meg nagy nehézségek után sikerült a csokifondü is. A gyerekek ajándékoztak is egymásnak, mindenki elégedett volt. Maxim olyannyira, hogy ő bizony nem akart haza jönni, azt mondta, ott alszik Lillánál, nyugodtan hagyjuk ott.
Nagy nehezen végül felöltöztünk és este 11-re haza is értünk. Már nem esett a hó, de a kisebb utak havasak voltak, és otthon még letakaritottuk a bejárónkat. Másnap pedig felavattuk a szánkót, amit Maxim nagyon élvezett, de csak ha húztuk. A hó nem maradt meg, hiába esett azóta megint, az eső és az enyhe idő mindent elszürkít.