Hasfájás és láz

Robin nem volt jó passzban múlt vasárnap; délben nem evett semmit és magától lefeküdt aludni. Egy óra múlva sírva ébredt, majd elkezdett üvölteni, hogy fáj a hasa. Volt egy kis láza is, de mivel nagyon sírt, adtam neki fájdalomcsillapítót, ami kis idő után hatott, és már nem akart aludni. Pláne, hogy Maxim is időközben haza ért. Este megint kicsit lázas lett és fájt a hasa, de aztán szépen elmúlt neki magától. Hétfőn délután megint lázas volt, de a bölcsiben evett és jó kedve volt, otthon pedig már nem volt semmi baja, igaz nem aludt jól, de reggelre megint jól lett. Kedden este viszont újra kezdődött a hasfájás, megint hőemelkedéssel, így kapott fájdalomcsillapítót, de az éjszaka rettenetes volt. Ahogy elmúlt a fájdalomcsillapító, felkelt és üvöltött, és később sem akart lefeküdni, csak ha ültünk, érezte jobban magát, és végül a szobájukba sem akart bemenni, így hajnal 5-kor kiköltöztünk a nappaliba és ülve a kanapén aludtunk még egy kicsit. Én meg voltam győződve róla, hogy a hasa görcsöl és már készültem, hogy mehetünk ilyen-olyan kivizsgálásra, de a gyerekorvos csúnyának látta a torkát, manduláját és pirosnak a fülét, viszont szerencsére nem volt begyulladva. Szerinte a hasfájást a láz okozta, és utána gondolva, tényleg mindig kezdett belázasodni, mikor fájt a hasa, de még soha nem hallottam ilyenről, hogy a láz hasfájást okoz. Viszont igaza lehetett, mert kérdezte is, hogy ugye nem akar vízszintesben lenni Robin, a piros fülére célozva. Felírt még egy vizeletminta-elemzést, mert hogy ő egy homeós bogyón kívül nem adna semmit egyelőre, a Nurofent leszámítva. Szerencsére még akkor szerda este fájt a hasa, napközben nem, és csütörtökön már ismét a szokásos energiabomba-formájában volt, így pénteken ment bölcsibe. A vizeletében sem találtak semmit, de megosztom veletek a mintavétel procedúráját, amin most már nevetek, de akkor szerdán, azt hittem felrobbanaok. Vígjátékba illő jelenetek következnek.

Szóval, vennem kellett egy steril flakont a vizeletnek, és egy steril zacskót kisfiúknak, ez egy öntapadós zacskó, amibe bele kell tenni a kukit, körbe ráragad a bőrére, ez tartja, és így kell ráadni a pelust. Amikor aztán van benne pisi, egy kis csapocskával ki kell engedni a tartalmát a steril edénybe. A gyógyszertáros mondta, hogy ne tároljam soká a vizeletet, mert így a labor megtévesztő eredményt is hozhat. Próbáltam rávenni Robint, hogy az edénybe pisiljen, és ő lelkiismeretesen próbálkozott is, de nem jött semmi. Nagy nehezen rávettem, hogy akkor felragasszuk a zacskót, ami persze nem volt valami kényelmes. Ebéd után lett is benne pisi, igen ám, de ő azt mondta, hogy kaka, én meg azt hittem, hogy most fog kakálni, rohanunk a bilihez, erre kiderült, hogy ő úgy értette, kakált, és picit összekentem a zacskót, de sebaj, még menthető a dolog, mert nem a csapocska nyílása lett oda. Valahogy azonban sikerült a zacskóból a pisi felét kiöntenem, de még így is volt elég, elkezdtem beleönteni az edénykébe, és valahogy annyira izgultam, hogy egy része mellé ment, a maradék mintát pedig - immár harmadjára - kiborítottam a flakonból - szerencsére a kagylóba ment az egész, nem a földre. Na, ekkor felrobbantam. Robin ugyanis ahogy beértünk a fürdőbe, elkezdte a mi ez? kérdését hajtogatni, mikor kiborítottam a pisijét, akkor is csak ismételgette, hogy mi ez? hiába neveztem meg a dolgokat. Végül nem bírtam, és mondtam neki, hogy most mérges vagyok, ne is figyeljen ide. Ismételgette is szorgosan, hogy anya méges. Mivel még  aznap szerettem volna elvinni a mintát, el kellett mennünk megint a gyógyszertárba, mert nem lehetett tudni, mikor pisil megint, és ugye aznap reggeltől ebédig nem pisilt! Ekkor persze már hulla fáradt volt, de legalább megengedte, hogy megint ráragasszam a zacskót, és végül alvás után volt is benne pisi, amit aztán sikerült átöntenem a steril flakonba, és bevittük a kórházba. A vérvétel-helyek sajnos csak délelőtt vannak nyitva, így a városba kellett mennünk, és délután már nagy a forgalom. De nem érdekelt, csak ne kelljen még egyszer végig szenvedni a procedúrát.

Vasárnap délután Milánékkal és Lilláékkal a capelleni kreszpályán találkoztunk. Robin nagyon nehezen oldódott, pedig szombat délután is eljöttünk ide biciklizni, igaz, akkor kevesen voltak, míg vasárnap kora délután tele volt a pálya. Valószínű ez zavarta, mert aztán kezdett bele jönni, és Vincével nagyokat bóhóckodtak. Maxim és Milán már nagyon ügyesen tekernek kétkeréken, sőt Maxim elkezdett farolgatni is. De a lámpa is tetszik nekik, Maxim sokat gyakorolta, hogy a pirosnál megáll, a zöldnél indul. Már egy ideje mondogatom, hogy praktikus lenne egy roller, Andiék vettek is egyet, és nagyon élveztem a rollerezést a gyerekekkel a pályán.

Pókemberes pizsamaparti

Maxim már többször mondta, ha estig Milánéknál vagy Lilláéknal maradtunk, hogy ő ott akar aludni. Orsival megbeszéltük, hogy kipróbáljuk, és talán egyszerűbb, ha Maximmal kezdjük. Igen ám, de mikor Maxim ráébredt, hogy sem én, sem Norbi nem marad ott, csak ő, akkor azt mondta, hogy soha többet nem akarok Milánnál aludni - vagyis hogy nem akar soha ott aludni. Milánhoz akart menni, így óvatosan, de rávettem, hogy azért tegyük be az ágyneműjét, pizsamáját, hátha meggondolja magát. Végül annyira jól érezte magát, hogy ő maga jött oda és mondta, hogy szeretne ott aludni, és hozzuk az ágyát. Igaz, hogy ő végig ágyról beszélt, én meg ágyneműről, de kiderült, ő többre gondolt, mint csupán takaró, pizsama, kulacs. Behoztuk a csomagját, megmutattam, hogy mit hova tettem, erre ő:

- És hol az ágyam?

Kicsit kétségbe esett, hogy hol fog akkor aludni, de Milánnal egy óriási szivacson a játszószobában ágyazott meg nekik Orsi. 

Maxim az elején, ahogy megérkeztünk, kicsit feszült volt, Orsi jegyezte meg, hogy még nem önmaga, biztos benne volt a kétely, hogy mi legyen, hogy ott hagyjuk-e, de aztán előkerült Milán Pókember jelmeze, és onnan kezdve Maxim önmaga volt, vagyis Spiderman. Orsi mondta, hogy nagyon elfáradt, könnyen elaludtak, és azt leszámítva, hogy Maxim reggel Spidermanné változott, Milán pedig már nem akart beöltözve rohangálni egész délelőtt, nem volt semmi feszültség a gyerekek között. Végül leültek rajzolni, Maxim azóta tud pókot rajzolni, leírja a nevét, amivel én hiába próbálkoztam eddig, sőt még egy Pókember figurát is készítettek, aminek nagyon örült. Most pedig én is varrhatom a jelmezt, és ugyanúgy kell kinéznie mint a Milánénak.

Norbi ebéd után ment érte.
Többször elmondta, hogy nagyon jól érezte magát, elmesélte, hogy fürödtek, mit reggeliztek, egyszóval feldobódva jött haza. Még azt is hozzá tette:
- Én most már nem Robint utánzom, hanem Milánt, mert neki van pókember-jelmeze.
Kíváncsian várom, mikor alszik nálunk Milán. Ő nemrég hosszas és igen nehézkes előkészületek után, az ovis kiránduláson már aludt egyedül idegen helyen, szülők nélkül.

Kedden tanítási szünet volt, ezt a napot nevezték ki Zarándoklat-napnak, így Maxim napközibe ment. A capelleni napközi pedig elvitte a gyerekeket egy állatkert és élményparkba (Eifelpark), Németországba. Maxim iszonyatosan elfáradt, ennyire még nem láttam kimerülve, csak annyit mondott, hogy nagyon fázott, mert csak egy kabátot vihetett, és az esőkabátot adták rá, meg hogy sült krumplit ettek. Szerintem annyira túltelítődött, egyrészt nem velünk ment, hanem a napközivel, ami eleve magasabb ingerszintet jelent, másrészt teljesen új helyen járt. A kabát miatt nagyon mérges voltam, ugyanis vitt egy esőkabátot, mert esőt jeleztek, és én úgy gondoltam, hogy legfeljebb ráveszi a rendes kabátjára, ami szintén vízálló, nem pedig hogy egy vékony kabátban lesz 10 fokban egész nap. Mikor reggel vittem Maximot, még nem az volt, akikkel mentek, így vagy elveszett az üzenetem lényege, vagy félre értették. Úgy tűnik, nem fázott meg Maxim. Robint viszont teljesen kiborította kedd reggel az az apró változás, hogy nem az oviba kísérjük be Maximot, hanem a napközi épületébe. Ott akart maradni Maximmal, majd az udvaron akarta üldözni a madarakat, de hát nekem ugye ment a vonatom, és közel 10 perc figyelemelterelés és könyörgés után, nem volt mese, be kellett szállnunk az autóba. Robin végig üvöltötte az utat a bölcsiig, majd ott újra kezdte. Bekucorodott egy sarokba, sírt, rám sem nézett. Aztán persze nem volt semmi baja. Ő is érzékeny, csak nem feltétlen ugyanazokra a dolgokra mint Maxim. De most vele is nagyon nehezen megy a rövid ujjú felvétele. Érdekes, nyaraláskor, nem okozott neki gondot, viszont a 25 fokban nem hajlandó levenni a hosszú ujjút, vagy ha le is veszi, 5 perc múlva vissza kell rá adni; próbálja egyedül felvenni, de még kell egy kis navigáció neki hozzá.

Kiskertészek

Nagyon büszkék vagyunk Maximra, mert egész nap kertészkedett - április utolsó szombatján -, ő ültette el az összes paradicsompalántát. Még engem is "befogott", mondván, hogy én még nem is voltam kint aznap és mindenkinek dolgoznia kell.

Luxemburgi állatkert

Már voltunk a "Csodálatos parkban", Bettembourgban többször, nagyszülőkkel is, de tavaly nem jutottunk el, és gondoltuk, a négynapos hétvégébe belefér még egy nap kiruccanás (csütörtökön voltunk a dínóknál, két napot otthon töltöttünk, vasárnap pedig ide jöttünk). Nem tudjuk mi baja volt Robinnak, de ebédig végig cipeltem, és csak én vihettem, és nem volt mindegy, hogyan. Norbi mondta, hogy menjünk haza, de végül a fajátszótéren megtetszett neki a repülő, és itt kezdett feloldódni. Nekem úgy tűnt, hogy megijedt az állatoktól, nem erre számított, a nem igazi dínók után itt láthatóan minden élt és mozgott. A halaknál, majmoknál azt hajtotta, hogy nem jó, a pingvineket nézte, de utána megint cipelhettem. A kis jaguárféle vadmacskát is nagy élvezettel nézte, de aztán megint nyűgösködött.

Ebéd után vissza mentünk az erdei játszótérre, itt Maxim kiélhette pókemberes játékait, aztán együtt mászkáltak a repülőnél.

Persze nem akartak haza indulni a fiúk, mindenhol leragadtak. Viszont Maxim hajlandó volt kivételesen fényképezkedni :)

Lehet, ha többen megyünk, Robin kevésbé lett volna nyűgös, nekem viszont izomlázam lett, hiába még nincs 12 kiló (11,8 kg), egy órán át kézben vinni, megterhelő.