Robin ovis

Robinnak egész jól ment az ovikezdés. Rosszabbra számítottunk, bár nagy szerencsénk volt, hogy egyrészt Maximmal együtt vannak a napköziben, legalábbis többnyire, illetve, hogy mindössze két kiscsoport van és az övébe került három másik kislány a bölcsis csoportjából. Az egyik ráadásul a nagy barátnője, Nesta, akivel sülve-főve együtt játszottak és néha rosszalkodtak a bölcsiben.
Az első nap azért meglepődött, mert akkor értette meg, hogy itt nem egész nap lesz Maximmal, csak időnként. Szerencsére közös udvaruk van, és a termeik egymással szemben vannak. A második nap reggel azonban azt mondta, hogy ő nem akar többet oviba menni, ő velem akar itthon maradni. Aztán eltelt két-három hét és sírva kellett ott hagynom az oviban. Ez egy jó két hétig ment, azóta viszonylag simán mennek a reggelek. Napközben jó kedvű, sokat játszik Nestával, és a többiekkel is, szereti az óvónénit és az óvóbácsit is. Minden szerda délután Airtrampra mennek, átbuszoznak Mamerbe. Ez egy óriási, magas, levegővel teli matrac, ami nagyon jól fejleszti az egyensúlyérzéket, mozgáskoordinációt. Maximék is jártak a kiscsoportban, tavaly az óvónéni nem vitte őket, az idén viszont igen. Robinéknak minden csütörtök délelőtt tornaóra van, ahol az óvóbácsival és a tornatanárral játszanak a tornateremben. Ezenkívül minden 2. kedden mennek az erdőbe, eddig busszal mentek Mamerbe. Jó sok programjuk van, kaptunk hozzá egy naptárt, ami nagyon hasznos, nem is tudnám másképp fejben tartani, mikor miben kell mennie, mit kell vinnie még a kulacson és uzsonnásdobozon kívül. A tanítási rendhez igazodik a napjuk, vagyis háromnegyed 8-tól lehet őket vinni, fél 9 körül közös énekléssel vagy meséléssel kezdik a napot, aztán elkezdődik a napi "munka", festenek, rajzolnak, ragasztanak. Valamikor fél 10 fele tízóraiznak, aztán fél 12-kor el lehet őket hozni vagy mennek a napközibe ebédelni. Hétfőn, szerdán és pénteken délután 2-től ismét ovi, a napköziseket visszakísérik a terembe, és háromnegyed 4 körül lehet őket ismét elhozni, illetve mennek a napközibe. Én pénteken 4-re megyek értük, akkor ők már nem mennek napközibe Maximmal. Kedden és csütörtökön pedig egész délután a napköziben vannak, csütörtökön viszont 4-ig értük megyek. Keddenként szoktak sütni, vagy rajzolnak, barkácsolnak, de mióta átjött Capellenbe a napközi, kevésbé vagyok velük megelégedve. Talán, mert elment az egyik fő felelős aki a gyerekekkel foglalkozott, vagy csak az új hely miatt kaotikus még a rendszerük. Egy hét után a kiscsoportosok külön esznek a nagycsoportosoktól, akik közül néhányan pedig felmehetnek az iskolásokhoz. Azt mondták, hogy nincs elég hely, és így a kicsik nyugodtabban ebédelnek. Bízom benne, hogy lassan kialakul a rendszerük, és hogy jobban oda figyelnek majd a gyerekekre. Most megint lelkesen jár Robin, igaz a hét végére elfárad, mert aludni esze ágában sincs.
Egy kislánnyal az elsők voltak, akik be tudták cipzározni egyedül a kabátjukat, ki is tették a fényképet a fogasához, és egy érmet is kapott, hogy milyen ügyes. 

Maxim 6. szülinapja

Szerdán, szeptember 30-án tortát vitt Maxim az oviba, hogy megünnepeljék a szülinapját. Tavaly végül nem vitt, mert új volt a csoport és szerintem, nem akart ő vinni elsőnek. Idén viszont előtte ünnepelte 5. szülinapját az egyik fiú, és az új óvónéni sokkal aranyosabb, mint Joffer Sylvie (ejtsd Joffa Szilvi), mert akinek szülinapja van, az választhat ajándékot. Bár ő elvileg nem szereti a csokit, mégis csokis sütit kért. Többféle kuglóffal próbálkoztam előtte, mert csakis krém nélküli sütit lehet vinni, és 17 gyerek plusz az óvónéni megeszik egy nagyobb tortát. Mindenkinek ízlett a süti, Maxim nagyon boldog volt a lovas ólomkatonájával, és még egy diót is kapott, de nem ám közönséges diót, hanem egy kincset rejtő diót. 

Mi itthon felköszöntöttük, oda adtuk az ajándékot, vagyis a földgömböt és az Agymanók újabb kérdéscsomagját, és miután közölte, hogy jó-jó, de ő mást kért, finoman céloztunk, hogy sajnos késik a másik csomagja, de holnap talán ideér. (Így még nem jártunk az Amazonnal, elakadt a csomag, a mai napig nem érkezett meg, pedig időben rendeltünk, végül az újabb rendelés egy napos késéssel érkezett meg.) 

Maxim szülinapján mentünk Robinnal kontrollra, végre a másik füléből is kimozdult a tubus, ki is vette a doki, és teljesen beforrt neki a heg. Mennyire örült Robin, hogy neki már nem kell füldugó. A hallásvizsgálata is rendben volt, viszont reggel-este ki kell tisztítani az orrát, mert a váladék a fülére mehet, amitől nem hallhat, ami ugye be is gyulladhat stb. Minden este búvárkodni akart a kádban, füldugó nélkül. 

Október 1-jén felköszöntöttük Norbit is.

Szombaton délután pedig Orsiékkal és Andiékkal megünnepeltük Maxim szülinapját. Pörköltet kért Maxim, amit délelőtt bográcsban főztünk. A fiúk a fát készítették elő, én pedig a borjúpaprikást.

Mikor már főtt a bográcsos, neki álltunk Maxim tortáját díszíteni. Ezalatt Norbi volt a bográcsfelügyelő, így végül közösen főztünk. Maxim citromos dínótortát kért zöld marcipán bevonattal. Dínóformám volt tavaly előttről, a krém sem volt gond, de zöld marcipánt nem kaptam, így végül biomarcipánt vettem amit magam színeztem, igen jó végeredménnyel. A torta elnyerte Maxim tetszését, a gyerekek imádták a marcipánt; a kimaradó bevonatból Orsi dínókat formált, amit mindegyik egy-az-egyben befalt. 

 

Az idő kegyes volt hozzánk, a napsütéses őszi délutánon egészen vacsoráig kint tudtunk lenni. Maxim nagy bánatára a vendégek este haza mentek, és alig tudtuk lebeszélni arról, hogy neki kezdjen a dínócsontváz feltárásához.

 További képek a szokásos helyen.

Darázs- és méhcsípés

Szerencsére Robin nem allergiás sem a darázscsípésre sem a méhcsípésre. Az már kevésbé szerencsés, miért is tudjuk ezt. A meleg, száraz nyárnak köszönhetően Luxemburgban is elszaporodtak a darazsak, és a mi kertünkbe is befészkelték magukat. A fészket ugyan nem találtuk meg, de sejtjük, hol lehet, és ha Norbi odaér a padlás szigetelésekor, akkor a hideg időben könnyebb lesz eltávolítani. Addig is tettünk fel csapdát, egy boltit és egy saját készítésűt műanyag palackból. Mikor visszajöttünk a nyaralásból, az almalé helyén tíz centis darázsréteg állt mindkettőben. Most a szedret találták meg, mióta ott is van csapda, kevésbé eszik a gyümölcsöt, szeretik az almalát. 

Szóval a lényeg, hogy miután egyre több darázs keringett a teraszon, próbáltam megtalálni, honnan jönnek, és akkor még csapdánk sem volt, a fiúk kint játszottak a teraszon, egyszer csak Robin üvöltve jön be, hogy megcsípte egy darázs, a fülét. Jegeltem, volt még kalcium ampullám gyerekeknek, és hát szegény nagyon sírt, de mivel fullánk is volt a fülében két másik szúrás mellett, kinyomtam neki a fullánkot a füléből. Nagyon-nagyon sírt, de kis idő múlva már nem akarta jegelni, viszont nem hazudok, legalább kétszer olyan vastag és nagy lett a füle, teljesen elállt a fejétől és tiszta vörös volt. Reggelre még egy kicsit látszott, de szerencsére nem volt érzékeny neki. Mindketten azt mondták, hogy nem csapkodta Robin, mert neki szokása mindent csapkodni, hanem csak játszott, és lehet, hogy rászállt ő meg oda kapott vagy épp csak felállt és a darázs neki szállt. 

Viszont a Balatonon egy méhecskébe lépett. Az egyetlen strandolós napunkon, szaladtunk Maxim után, Robin egyszer csak megáll, leguggol, én csak azt látom, hogy a letépkedett füvel rádobja valamire. Mondja, hogy darázs, én meg látom, hogy a lóhere virágjáról egy méhecske száll fel. Mondom neki, ne piszkálja őket, mert megcsíphetik, erre lépünk kettőt, mezítláb ő is én is, és már sír is, hogy megcsípte egy darázs, a talpa közepét. Sajnos nem engedte rendesen kinyomni a mérget, a fullánkot kivettem ugyan, de egy napig sántított.

Nyári szünet - 2. felvonás

Miután visszajöttünk Békéscsabáról, néhány napot itthon töltöttünk. Kertészkedtünk, mert a tök amit magról ültettünk, mindent befutott, a két tő cukkini óriásira nőtt, és volt rajta bőven termés, a paradicsomot felkötöttem. Bár nem fűztünk túl sok reményt, hogy még valami beérik, szerencsére még néhány hétig élvezhettük a napsütést. Volt néhány esős, hűvösebb nap, de mióta itt lakunk, most fordult elő először, hogy nem 15 fokos esőben érkezünk, és hogy nem kell még fűtést kapcsolni. Voltunk Orsiéknál egy délután, majd rá egy hétre ők jöttek el hozzánk, bográcsban főztem palócgulyást. Egyik vasárnap egy munkatársamhoz mentünk ebédre, és mivel ott már felnőttek a gyerekek, a fiúk unatkoztak egy kicsit. 

Egyik nap bevonatoztam velük a munkahelyemre, és ott ebédeltünk, ez nagyon tetszett nekik, Robin néhány napig mondogatta, hogy ő megint be akar vonatozni. Ezen felbuzdulva, kipróbáltuk a minivonatot a fővárosban, lent a völgyben nyári szünetben üzemel délutánonként, és mivel nem kellett sorba állni, másfél órát vonatozgattak, kisebb szünetekkel ugyan, és a végén még én is felültem velük.

Mint minden évben, idén is elmentünk a nyár végi vidámparkba, és bár hétköznap délután voltunk, mivel családi napnak hirdették meg, 6 óra körül már nagyon sokan tolongtak, nekünk szerencsére addigra elég is volt, a kacsahorgászat után a fiúk sem kérleltek minket, hogy maradjunk tovább. A hűvös időben Lilláékkal játszóházban találkoztunk, majd mi mentünk el hozzájuk egy napra, hogy Norbi tudjon nyugodtan aludni. 

Nagyon jól elvannak a gyerekek, akárcsak Milánékkal, viszont a nap végét Kristóf balesetével zártuk, sajnos nagyon fáradt volt már, és a játszótérről visszafele menet már minden baja volt szegénynek, és mindenért sírt, így persze Andival sajnáltuk, és visszaadtam neki a futóbiciklijét, amit én vittem egy szakaszon. Ahogy elindult, hatalmasat esett a lejtőn, ömlött a vér a szájáról. Később kiderült, hogy szerencsére csak kirepedt a szája, de ha jól tudom, azóta nem ült fel a biciklijére. 

Együtt mentünk az itteni állatkertbe, ott szerencsére nem történt velünk semmilyen baleset. 

Egy délután a három anyuka a hat gyerekkel ment játszóterezni, érdekes módon Vince mindig külön úton járt, Robin meg mindig a nagyokkal akart lenni. Még egyszer találkoztunk a szünetben, Orsiék ebédre, Andiék Lilla mamájával együtt ebéd után jöttek át hozzánk. A hat gyerkőc egy-két kisebb atrocitást leszámítva egész délután eljátszott anélkül, hogy valamelyikünknek ott kellett lennie. 

Az idén sem hagytuk ki a nyár végi vidámparkot, szerencsére nem kértek ráadást belőle. Hétköznap délután mentünk, amit családi napnak neveztek ki, lehet, hogy emiatt, de 5 óra után már alig lehetett mozdulni, de az iszonyatos zaj még ennél is idegesítőbb, nekem legalább is.

 

Norbi eltakarította a sok-sok faágat és levágott bokrot, még egy fát is kivágott, és kisteherautóval hordták el a komposztálóba.

Ha otthon maradtunk, és Maxim és Robin elvoltak egymással, akkor én próbáltam kisebb-nagyobb dolgokat megcsinálni, amiket már halogatok egy ideje. Sikerült a radiátorokat kitakarítanom, függyönyöket kimosnom, kivasalnom, székeket kitisztítanom, a szünet végén még a hintaállványt is elkezdtem lefesteni, amit nagy nehezen be is fejeztem. A fiúk faasztalát is lefestettük, kétszer álltunk neki együtt, persze Robin hamar megunta, így Maxim sem akart tovább festeni. 

Sokat főztem, sütöttem, no és persze azért sokat játszottunk a gyerekekkel. Nagyon gyorsan eltelt ez az egy hónap itthon, gondolom azért is, mert sosem unatkoztunk. Most meg aztán pláne nem fogunk, hogy elkezdődött az ovi a fiúknak, nekem pedig a munka.

Egyik este óriási szivárványt csodálhattunk