Anyák napja

Június második vasárnapja az anyák napja Luxemburgban. Ez most pünkösd vasárnapra esett, ráadásul késő délelőtt már indultunk is a reptérre, ezért a pizsamás fotó :)

Maximtól egy neszeszert kaptam, amire saját rajzot ragasztottak, illetve szívecskét festettek a hátuljára, benne pedig egy igazi erdei gyümölcs illatú, marseill-i szappan. Ezt Robin imádja, állandóan szagolgatta, néha meg is kóstolja és mondja, hogy nem jó. A képeslapra ráírták az anyák napi dalszöveget, és Maxim most először el is tudta énekelni.

Robinék egy fakosarat festettek, amit teleraktak zöldségekkel és egy recepttel, amihez jó étvágyat kívántak. De ő csakis a szappannal foglalatoskodott.

Eperlekvár

Németországban vannak olyan eperültetvények, ahol mindenki magának szedi az epret, közben ehet is, a végén pedig lemérik és jutányos áron már vihetjük haza a friss termést. Mi a közeli Borg településhez mentünk, fél óra az út, szóval megéri, mert nem hogy friss az eper, de 2,20 euró/kiló illetve 5 kiló felett 2 euró/kiló ár igazán jutányos. Orsi az ötletgazda, szegény teljesen magára is vette, mert kicsit túl lőttünk a célon a leszedett eper mennyiségével, és még este 9-kor is a konyhában voltunk, miközben a gyerekek kezdtek nagyon elfáradni és főleg az én Norbimat kiakasztani.  (A másik Norbi másnap elutazott, így elment becsekkolni a reptérre, így az enyémre maradt a négy gyerek, ami este elég hálátlan feladat :))

Mi fél 11 körül érkeztünk meg, el is kezdtük szedni az epret, aztán Orsiékkal már a nagyobb szemeket szüreteltük, így délre nagyjából minden edényünk tele lett, ami 44 kilót jelentett. Mi nagyjából 20 kilóra elegendő üveggel és evési kapacitással rendelkeztünk, de nem csak mi, hanem a két Norbi is lelkesen szedte, sőt Milán is, szerintem ő nagyjából három kilónyit szedett. Maxim kevésbé volt lelkes, Robin meg meg is unta a végére. Mire megebédeltünk és neki álltunk a tömérdek epernek, már délután volt. Gáspár Norbi kitalálta, hogy főzzük a halfőző bográcsukban, abba 10 kiló ment bele, még lett 3 vagy 4 nagylábasnyi lekvár, 5 üveg szörp. A legnagyobb problémát a kevés üveg jelentette; nagyjából összeszedtem az üvegeket otthon, de aztán hétfőn még keresgéltem a pincében és találtam is jónéhányat, így én még hétfőn főztem egy újabb adag lekvárt, amihez agar-agart adtam sűrűsítőnek. Legközelebb csak ezzel fogom sűríteni, mert egyrészt a főzési időt lerövidíti, másrészt hidegen kell kikeverni és tökéletes dszemállagot kapunk belőle. Mire hétfőn üvegekbe töltöttem a lekvárt, rájöttem, hogy a cukrot nem tettem bele, és savanyúnak éreztem úgy. Egyébként a sok verzió közös vonása, hogy egyötöde nádcukor, a maradék tiszta gyümölcs, citromlével vagy citromsavval, egy adagot leszámítva. Csak az üstbe nem került sűrítő leszámítva a bio zselécukrot, de ugye a cukor csökkentett mennyisége miatt maga a sűrítő mennyisége is kevesebb volt, illetve az egész össze lett turmixolva, aztán lett kevésbé turmixolt adag bio dzsemfixszel, de ennek a sűrítése nem úgy sikerült, ahogy a papíron állt, illetve lett egy félig turmixolt adag turmixolt dzsemfixszel. Egyikbe sem tettünk tartósítót, próbáltuk körültekintően kifertőtleníti az üvegeket, kupakokat, és aztán száraz dunsztba mentek az üvegek.Az üstben készült lekvár folyós lett, főként a kevés sűrítő miatt, a többi még kóstolásra vár.

Meglátjuk, hogy viselkednek a különböző verziók, remélem nem fognak megromlani, legalábbis nem az összes. A fagyasztóba is került, abból most hétvégén levest fogok főzni.
Összességében élveztük a projektet, de legközelebb kevesebb edénnyel megyünk epret szedni, és egy óránál tovább nem marad az ültetvényen.

Maxim elmélkedik

Többnyire én járok a Corsával, már csak azért is, mert reggel már alig van hely az állomás parkolójában, és ha az út szélén kell hagyni az autót, akkor nem azon aggódom egész nap, hogy valaki meghúzza, neki megy. Egyik reggel útban az oviba:

- Anya, a Priust könnyebb vezetni mint a Corsát?

- Igen, a Priust könnyebb vezetni.

- Akkor mi miért mindig a Corsával megyünk?

Anyától kaptam egy virágos, tavaszi-nyári ruhát, ő is úgy kapta egy ismerősétől. Kivételesen nem öltöztem át, mikor haza értem, leülünk vacsorázni:

- Azért mentél ma virágos ruhában dolgozni, hogy mindenki szépnek találjon?

- Hát, nekem tetszik. Szerinted szép vagyok benne?

- Igen, nagyon szép vagy benne.

Egyik éjszaka Robin sírt, bementem hozzá, mire vissza aludt, Maxim kezdett sírni, hogy nagyon fáj a lába, főleg a térdhajlatban. Nagyon sokat biciklizett aznap, lehet, hogy izomláza lett vagy megerőltette kicsit a lábát. Egy darabig maszíroztam, de amikor abba hagytam, újra kezdett sírni. Mondtam neki, hogy akkor feküdjön mellém a matracra, de nem bírom egész éjszaka a lábát masszírozni. Mellém bújt, és azt suttogta:

- Anya nagyon szeretlek. 


A héten volt Maxim éves értékelése, a tanév végén megkapjuk az összes munkáját és egy cd-t fényképekkel. Már előzetesen is mondták, hogy nem fog sokáig tartani a megbeszélés, mert Maximmal minden rendben. Olyannira, hogy ő az osztály egyik mintagyereke (il est un élève d'exemplaire du groupe), mindent végig csinál, akkor is ha nincs kedve hozzá, mesél az óvónéniknek, egyszóval szociális, motorikus képességei jók, luxemburgija pedig mint egy anyanyelvi gyereknek. Azt megerősítették, hogy Maxim minden, másra irányuló fegyelmezésre, büntetésre reagál, de a mostani csoportja nehezen kezelhetőnek bizonyult, ezért a nagyobb szigor, amit Maxim mindig emleget. Persze neki is meg kell tanulnia kezelni, hogy ne vegyen mindent magára, ne foglalkozzon ezekkel a dolgokkal, de ezt egy ennyire érzékeny gyerek nem fogja vagy legalábbis nagyon nehezen fogja megtanulni. Akit érdekel ez a téma, annak ajánlom ezt a honlapot és a szuperérzékeny gyerekekről szóló könyvet.
Még annyit mondtak, hogy nagyon szerencsés lesz az az óvónéni, akinek a csoportjában ott lesz Maxim.

Pókember-jelmez

Magamtól soha nem találtam volna ezt ki, sőt, nem csak az ötlet származik Orsitól, hanem a megvalósításban is segített: megrajzolta a pókhálókat, csuklya szabásmintát készítettünk illetve aztán ide adta az övét, és a csuklyát ő festette meg. 

Maxim imádta Milán jelmezét, nagyon szeretett volna ő is egyet. Végül kaptam nadrágot és kék felsőt, piros vászon anyagom volt otthon, ez a csuklyához nem volt jó, mert egyáltalán nem volt rugalmas, így a nagy méret ellenére nem ment rá Maxim fejére. Egy régi pólómat áldoztam fel, amit viszont nem lehetett ikertűvel varrni, szóval a végére már kezdtem feladni, de csak elkészült, és Maxim minden reggel amíg Mamával otthon voltak, felvette a jelmezt. 

Az egyhónapos projekt alatt - főként esténként álltam neki - Maxim megjegyezte, hogy milyen csiga lassú vagyok, Orsi milyen ügyes és mennyire szépen varr, és ha az ő kosztümje nem lesz jó, akkor majd csinálok egy újat, ami szebb lesz. De látni kell, milyen nagy örömmel öltözik be, és persze nagyon örült, mikor végre elkészültem, és még dícséretet is kaptam tőle.