2010. június 18., péntek

A házunk

Annyi mindent akarok írni, de most valahogy semmire sincs időnk. Norbi két hete borotválkozott, na jó, ez lustaság is :-)
Miért is vagyunk így elveszve? Találtunk egy házat itt a hatalmas Luxemburg országban, 12 km-re Luxemburg várostól. Elég körülményesek a régi tulajok, ha jól emlékszem, februárban néztük meg először, húsvét után kötöttünk egy megállapodást (előszerződés-féle), és két hete június 3-án írtuk alá a szerződést. Az itteni jogszabályok szerint a szerződés aláírásától mi vagyunk a ház tulajdonosai, de július 1-e a kulcsátadás dátuma. Szerencsére hamarabb megkapjuk a kulcsot, így jövő hétvégén már tudunk festeni, két szobát leparkettázunk. Jönnek a szüleim is, majd Norbi szülei is július közepén. Június utolsó napján fogunk költözni. Elkezdtünk dobozolni, de nagyon lassan haladunk, Maxim ugyebár még nem nagy segítség, bár pakolni nagyon szeret. Főleg, amit nem lehetne. No de ez majd egy másik bejegyzés.
Szóval nagyon-sok-pénzért nagyon-sok-hitelből egy 670 négyzetméteres telken egy egyszintes házat vettünk, garázzsal. Nagyon kevés egyszintes eladó ház van, ráadásul a telek szabályon négyszög alakú, önálló a ház, csak kertszomszédok vannak, ezért megkérték az árát. A padlás szigetelt és parkettás, egy vagy két szobát ki lehet alakítani, fűtésszezonig szeretnénk egy radiátort oda, de addig is lehet használni vendégszobaként. Hatalmas nappalija van, amiből szeretnénk majd egy szobát leválasztani még. A 120 négyzetméteres ház könnyűszerkezetes (ezért tudtuk megvenni, mert sokan tartanak tőle), a külső falai tégla és a tető ezeken áll, vagyis belül azt csinálunk amit akarunk, és ha sehogy sem tetszik, majd egyszer felépítjük az öko-faházunkat :-)
Capellen félúton van a főváros és Norbi munkahelye között, itt van a NATO-nak egy logisztikai ügynöksége. Van vonat, így nagyon hamar beérek majd a munkahelyemre, ami az állomásnál van Luxemburgban.
A hitelkérelem elég egyszerű és gyors az otthonihoz képest. Már az is hihetetlen, hogy szinte 0% önerőre megkaptuk, és kevesebb mint egy hét alatt a bank el is küldte az ajánlatot. Elég vicces volt, amikor mentünk aláírni a majdnem nyugdíjas korunkig tartó hitelszerződést. Egyrészt mert nem kért semmilyen igazolványt a központban a hitelintéző, másrészt pedig, mert kérdezte, hogy mikortól akarjuk kezdeni a törleszést, merthogy nekik nem sürgős, akár 6 hónapot is várhatunk vele, illetve hogy mi dönthettük el a hónap melyik napján vonják majd le a havi törlesztést. És ez az itteni Takarékpénztár, állami bank. Nem hinném, hogy otthon bármelyik bank ilyen lazán kezelné a hitel fizetését.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése