Haladunk

A pakolással, rendezkedéssel nagyon lassan haladunk, de Maxim most egy hét alatt nagyot fejlődött. Még mindig kúszik, de már felül, feláll és már nem csak egy-két lépést tesz, hanem lépeget és menni kell vele. Képes körbe járni a lakást, kint az udvart. Néha elfárad, ilyenkor leülünk, aztán újból megyünk. Eleinte nagyon kapaszkodott a kezünkbe, nem akarta elengedni, de most már sokszor tolja el a kezünket. Csak hát annyira nem a mozgására figyel, hanem arra amit meglát, fogdos, hogy ha nem fognánk, elesne. Ez egyébként ha ül is igaz, akkor is ha ő maga ül fel, annyira elbabrál, hogy nem magára figyel, és hátra dől. Annak ellenére, hogy már volt néhány nagyobb koppanás.
A legújabb szórakozása Norbival, hogy beleteszi Maximot a holdkompba és kergeti. Maxim csak úgy száguldozik, sikongat. Látszik rajta, hogy nagyon tetszik neki a dolog. Már tologatja is a holdkompot, persze itt is vigyáznunk kell, mert akkorát esne.
Ez nem új dolog, de még mindig csinálja, hogy meglát valamit álldogállva vagy lépegetés közben és lehajol érte, nyújtott lábakkal. Úgy fejre tudna esni ilyenkor, de ő valamiért ezt is nagyon szereti.
Ha nézegetjük a könyveit, látszik rajta, hogy megismeri a képeket, mert már előre örül neki. Szoktam neki énekelni, azt a néhány dalt is felismeri már és elégedetten vigyorog rám.
Fejlesztett magának egy újfajta mosolyt, olyan, mintha szerepelne, összehúzza a szemét, szélesen mosolyog, és általában dünnyög is hozzá. Ezt bármire előadja.
A konyhában van a mosógépünk, Maximnak ez újdonság, és bekukukcsál az ajtaján, ha megy a gép.
Már érti azt, hogy szépen, óvatosan, vagy ha rászólok, hogy ezt nem mert fáj. Most már elég azt mondanom, hogy Maxim ez fáj, és abba hagyja, ha figyel. Persze a nem szót már ő is tudja régóta, de azért nagyon kíváncsi, tegnap földet evett, nem volt elég gyors az apja. Ma a múlcsot szedegette, szerintem legalább ötször mondtam neki, hogy nem, nem esszük meg, nem vesszük a szánkba, de csak meg akarta kóstolni.
Sokszor gagyarászik, most kevesebbszer csinálja már, de egy időben egyfolytában tátogott mint a hal, meg cuppogott mint az öregek.
Van egy bolt a közelünkben, gyalog szoktunk menni Maximmal. A boltig általában jól bírja a babakocsiban, a boltban ha gyorsan végzünk még elnézelődik. A múltkor megjegyzete a pénztáros, hogy milyen jó baba. Igen, mondtam, még néhány percig. Mert azt már nem látják, hogy hazafele, alig bír a babakocsiban ülni. Tépi a zokniját, sapkáját.
Ha elmegyünk valahova, tényleg nyugodtabbnak tűnik, mint itthon, de azért, mert sok a látnivaló, új dolog, és az egy darabig leköti a kisördögöt. Itthon viszont kibújik, és jöhetnek a különböző programok.